A téli napforduló ünnepe a Nap visszatérésnek az ünnepnapja. Számos kultúrában megtaláljuk a misztikus párhuzamokat és természetesen a Yule-hoz kapcsolódó istennőket: Gaia, Diana, Brighid, Ízisz, Démétér például, és az isteneket: Rá, Odin, Lugh, Apollón, a Tölgyfakirály… Miért terjedt el a Földön ez az ünnepnap? Mi adja a szentségét? Mire emlékeztek az egyes civilizációk e becses időpontban? Milyen modern változatai vannak ennek a hagyománynak?
Az éjszakák most a leghosszabbak. A napfordulótól kezdve egyre hosszabbodnak a nappalok. A fény újjászületik, napról napra erősödik. A legtöbb hagyomány, a wicca, a pogányság szerint a Nap képviseli az istenség Férfi-aspektusát, és halála, újjászületése a Téli Napforduló idején a régi napév halálát és az új születését reprezentálja.
A szó jelentése: "Kerék." Az ősi kaldeusoknál a yule szó "kisded"-et, "kisgyermek"-et jelentett. Az új mindig a régi helyébe lép, az élet folyton megújuló ciklusa vég nélkül folytatódik.
A fény és a sötétség közti örök harcban ismét a Fény kerekedik fölül. Ez az örök harc számtalan hagyományban megjelenik, különböző jelképes formákban: a Tölgykirály (a Növekvő Év istene vagy az Isteni Gyermek) és a Magyalkirály (a Fogyó Év istene vagy a Sötétség Ura); Yule idején a Tölgykirály meghódítja a Magyalkirályt. Litha, vagy a Nyári Napforduló idején a Magyalkirály győz.
Az istenség neve kultúránként különböző; az északi népeknél és az angolszászoknál Balder, a keltáknál Bal, stb.Az eltérő nevek ellenére könnyen azonosíthatók. Yule-istenségnek tekinthető minden Újszülött-isten, Napistenek, Anyaistennők és Istennő hármasságok. Legismertebb közülük Dagda és Brighid, Dagda lánya. Brighid tanította meg a kovácsokat a tűzzel bánni és a fémmesterségre. Az ő lángja, mint az új fény lángja elűzi a lélek és az elme sötétségét, Dagda üstje pedig biztosítja, hogy a Természet mindig gondoskodhasson gyermekeiről.
Szimbólumai:
Fagyöngy
Miért csókolják meg egymást az emberek a fagyöngy alatt?
A szokás eredete a skandináv mitológiába nyúlik vissza.
Balder, a délceg és daliás isten figyelmeztetést kapott, hogy vigyázzon, mert az életére törnek. Frigg, az isten anyja minden élőlénnyel megígértette, hogy nem fogják bántani a fiát, így próbálta megóvni Baldert. A jelentéktelen külsejű fagyöngy azonban elkerülte figyelmét.
Loki, az ártó isten észrevette Frigg mulasztását, és gonosz céljainak szolgálatába állította. A Valhallában bált rendeztek az istenek, amire Loki is elment, hívatlanul. Elrejtőzött, és figyelte az istenek mulatozását: tréfából nyíllal lövöldöztek Balderra. Loki igencsak meglepődött azon, hogy az isten egyáltalán nem sebesül meg a nyilaktól, lévén sebezhetetlen. A gonosz isten, aki mindig csak azt kereste, hol árthat, fagyöngyből készített nyíllal lőtt Balderra, így aztán meg is ölte.
A többi isten szörnyen megharagudott a fagyöngyre, amiért kioltotta szeretett istenük életét. Megengedték Friggnek, hogy tegyen a növénnyel, amit akar. Frigg azonban, a szeretet istennője nem akarta bántani a növényt, hanem a szeretet jelképévé tette, és azt kérte, hogy akik megállnak alatta, csókolják meg egymást a szeretet és megbocsájtás jeléül.
Yule-fa (karácsonyfa)
A karácsonyfa ősi egyiptomi hagyományból származik, akik pálmafát díszítettek fel, a győzelem jelképét.Télen is örökzöld ágai az újjászületést, az élet örök körforgását jelképezik számunkra. Egyes korai legendákban az újszülött istenség, Baal-berith (A Fa Ura) jelképe.A Yule-fa szoros összefüggést mutat a germán hagyománnyal: ajándékokat hagyni Jul-nak az elf-nek, hogy elnyerjék jóindulatát.
(Elf: "kis kerek fickók", színei: piros, fekete, fehér. (Vö. Mikulás) A germán népek ajándékot hagytak nekik, tejet, édességet, hogy elnyerjék jóindulatukat a következő esztendőre. A téli napforduló idején leereszkedik Északról. Hosszú, fehér vagy szürke szakállat visel, és főleg piros ruhában jár (a vörös a germán szimbolikában ugyanaz, mint a kelta zöld) fekete és fehér övvel. Repülő szánkóját rénszarvas húzza (a nevük Dörgés, germán nevük Villámlás - Thor egyik attribútuma). St. Nicholas pedig maga Odin, a soknevű isten. Grimm Teuton mitológiájában leír egy mesét, amelyben Odin tiszta Mikulás-külsejű, és a kéményen keresztül ereszkedik le a házba Yule idején, ajándékokat osztogat.(Odin és a Vadász) A Mikulás kelta őse egyébként Cernunnos, az agancsos isten. )A fa minden ősi európai nomád törzs életében létfontosságú és szent élőlény volt. (Ld. Yggdrasil, Világfa, Kalevala, Jankovics Marcell: A fa mitológiája).
A germánok hite szerint az emberi faj is a fáktól származik, a nők a Nyírfától, a férfiak a Kőristől vagy a Tiszafától. A fa díszítése is szakrális célokat szolgált, a díszek maguk is szimbolikus értékűek, legfőképpen az újjászülető Napot szimbolizálják, valamint a kozmikus év egyes elemeit, a Holdat, csillagokat, a földet, az egyes hónapokat, a világkígyót, az időt.
Yule tuskóHagyományosan kőris, tiszafa, vagy nyírfa tuskója. Tüze az örök, elpusztíthatatlan fény szimbóluma, a fény újjászületésének segítője, ami táplál és melegít minket. A hagyomány szerint a gazda saját földjéről kell származnia, vagy lehet kapott ajándék, ám venni sohasem szabad. A Tizenkét Éjszaka mindegyikén tizenkét órán keresztül ég a kandallóban, vagy első éjjel ég, a többi napon és éjszakán át parázslik. Feldíszítik, akárcsak a karácsonyfát: örökzöld ágakkal, magyallal beborítják. Meglocsolhatják sörrel, almaborral. Mindig eltesznek egy darab tuskót, a következő évben azzal gyújtják meg az új Yule-tüzet, az örök, megszakíthatatlan körforgás értelmében.
Mai változata: kisebb tölgy- vagy fenyőág egyik végét ellapítjuk, három lyukat fúrunk bele, ezek lesznek a gyertyatartók. Ideállítunk három gyertyát, színeik: piros, fehér, zöld (évszakok), zöld, arany, fekete (a Napisten), vagy fehér, piros és fekete (a Nagy Istennő színei). Díszítsük fel örökzöldekkel, piros- és aranyszálakkal, rózsabimbóval, szegfűszeggel, végül hintsük be liszttel.
Ősi téli napfordulós hagyományok
A téli napforduló közeledtével még a kereszténység előtti Rómában Saturnusra, a földművelés istenére emlékező ünnepeket tartottak. Ezeket nevezték saturnaliáknak. Ajándékozásból, táncmulatságból, tivornyákból, lakomákból, valamint egy december 17-től december 23-ig tartó fesztiválsorozatból álló, pogány, római termékenységünnep volt ez.
Rómában a másik nagy napfordulós ünnep a Legyőzhetetlen Nap (Dies Natalis Solis Invicti) volt, mely valóban a Nap Újjászületéséről szólt. Ehhez nagyon közel állt a Mithrász-kultusz téli napfordulós ünnepe is.
A fény újjászületésének ünnepnapját i. sz. 350-ben I. Gyula pápa illesztette december 25-re. Miért? Mert szinte minden pogány vallási irányzat téli napfordulós ünnepe egybeesett, egyedül csak a kereszténység lógott ki a sorból. Így azután, a pápa úgy határozott, hogy megtölti a számára pogány ünnepeket keresztény tartalommal. Jézust mint a „világ világosságát” nem volt nehéz összehozni a pogány fényünneppel, hiszen a Nap ekkor indul el a mélypontjáról a zenitje felé.
Az idők folyamán a kereszténység tért hódított és elkezdte kigyomlálni a pogány kultuszokat, ennek következtében a Nap Újjászületésének ünnepe kikopott a köztudatból és megszületett a keresztény Karácsony.
A képzeletbeli időutazást tennénk, akkor sok érdekes információra bukkannánk a Yule-val kapcsolatban. A Yule-szokások jelentős része visszaköszön a babilóniai mítosztárból. Kevesen tudják, hogy az oltáron történő gyertyagyújtás tradíciója eleinte a babilóniai isteneknek szólt.
Midwinter a Midsummer ellenpontja a sötétség, homály, titkok győzelme, uralma. Midsummer idején a Napisten, Sunna teljes erejében tündököl, és minden titokra rávilágít, semmi sem marad rejtve fénye elől. A hosszú sötét téli éjszakákon azonban minden elrejt a jég, a hó. Sötét és titkos helyükön várják újjászületésük idejét, a téli napforduló éjszakáját. Ezen az éjszakán, az "Anya Éjszakáján" kezdődik az északi népeknél a Yuletide, ami Tizenkét Éjszakán át tart, (dec. 20. - december 31.) és e Tizenkét Éjjel reperezentálja az óév elmúlását, valamint az új esztendőt tápláló folyamatot.
Modern szokások
Izlandon úgy tartják, hogy a Yule-macska megeszi a lusta embereket. A skandináv népeknél Julbock ( Julbukk, Joulupukki, Yule-bak) viszi a hátán a Yule-manót, amikor körbejár, elviszi a jelent és elfogadja a zabkása-ajándékot.
A Yule-manó neve a svédeknél Jultomten, a norvégoknál Julesvenn, Dániában és Norvégia egy részén Jule-nissen. Norvégiában Yule idején nincs munka, nincs vadászat és nem forog a kerék.
A téli napforduló ünnepe a legtöbb vallásban és kultúrában kiemelten fontos időpont volt, mint a Nap vagy a természet újjászületésének ünnepe volt. A mai napig ünneplik ezt az egyiptomi Ozirisz-kultusz és a római Jupiter-kultusz hívei. Hozzájuk hasonlóan Nimród és Mithrász ünnepe is majdnem egybeesik az egyik zsidó ünneppel. Ez utóbbi a hanukka, amely egy Tórán kívüli ünnep és igazából nem sok köze van a karácsonyhoz. Valójában a Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére (i. e. 165.), a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, továbbá a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékeznek hanukka idején. Ezzel voltaképpen a zsidó vallás diadalának állítanak emléket. A hanukka a fények ünnepe.
Svédországban „midwinterblot”-nak, azaz „télközépi vér”-nek nevezték azt a szokást, amelyet a vikingek végeztek valaha. Ez tulajdonképpen engesztelő állat- és emberáldozatok bemutatása volt, amellyel a tél hidegét kívánták enyhíteni. Később ezekre a helyszínekre építették az ókeresztény svéd templomokat. A tibeti Dosmoche nem más, mint a Meghaló Év öt napos ünnepe, amelynek keretén belül pentagrammákkal, keresztekkel és egyéb szimbólumokkal díszített mágikus fát állítanak fel. A rosszindulatú szellemeket maszkot öltött táncosok tartják távol. A Dosmoche egész napon át folyik. Sok-sok tánc és ima jellemzi, s a végén a nép lerombolja a mágikus fát.
Az iménti példákból látszik, hogy a világ minden zugában nagy becsben tartották a Yule hagyományokat. Olykor-olykor nem árt felidézni őseink szakrális hagyatékát, mert általuk a modern ünnepekbe is beköltözik valami eredeti a múltból.
Boldognapot.hu
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése