Titokzatos fényeket fotóztak egy törpebolygón

Elég jó ötlet volt 2007-ben útnak indítani a Dawn nevű űrszondát, amelynek elsődleges feladata a Vesta és a Ceres nevű törpebolygók részletes felderítése. A NASA akkor talán még nem is sejtette, milyen hihetetlen képet lő majd az eszköz hat és fél évvel később: a legújabb felvételek tanúsága szerint ugyanis 

a Ceres felszínén valami világít.


Egész pontosan rögtön két valami is világít, mert egy fényfoltot már korábban is láttak. A képeket még február 19-én lőtte a szonda, amikor nagyjából 46 ezer kilométer távolságban volt a Cerestől. A tervek szerint március 5-én pályára álló Dawn fényképein látható fényfoltok pontos forrására egyelőre csak eltérő valószínűségű tippek vannak. Egyesek szerint egy különösen szerencsés helyzetben lévő jégmező az ok, de mások azt mondják, ha ez tényleg jég lenne, jóval világosabb lenne. Mások szerint sókristályok lőhetik vissza a Nap fényét, de a vulkanikus tevékenység sem kizárható.

Sajnos az űrszonda kameráinak felbontása egyszerűen nem elég nagy ahhoz, hogy ilyen távolságból ennél többet lehessen mondani, de két hét múlva sokkal okosabbak leszünk. A 949 kilométer átmérőjű Cerest a tervek szerint 2016 júniusáig vizsgálja majd a Dawn, ami 2011 júliusától 2012 szeptemberéig már keringett a másik törpebolygó, az 531 kilométer átmérőjű Vesta körül.

A csillagászok a begyűjtött adatokkal a Naprendszer kialakulásának korai szakaszáról szeretnének többet megtudni, mármint amikor épp nem azon törik a fejüket, hogy vajon mi a frász csillog a Ceresen.

/index.hu/

Samaipata és az El Fuerte-hegy

Dél-Amerika sok szempontból kemény archeológiai dió. Samaipata falucska mellett, ötórai autóútra Santa Cruztól (Bolívia), található az El Fuerte-hegy. A hegy csúcsa hasonlít az emberkéz alkotta piramiscsúcshoz.

Lentről felfelé két párhuzamos, 38 cm széles, 26,36 m hosszú nyílegyenes barázda fut. Ha eljátsszuk az „úgy néz ki, mint”-játékot, azt mondhatjuk, úgy néz ki, mint egy, az ég felé irányuló rámpa. A „rámpa” felső végén, a hegy csúcsán a sziklába vésett téglalapok, körök láthatók, melyek barázdákkal vannak összekötve.

Oldalt, a jobb lejtőnél és újra csak a sziklába vésve találkozhatunk a jól ismert „vitrinekkel”, négyzetekkel, „trónszékekkel”. A tudósok találgatják a létesítmény jelentőségét. Beszélnek az „inkák kultuszhelyéről”, az „ősök kultuszáról”, egy „herceg vagy egy elmeháborodott szeszélyéről”, sőt még katonai erődítményről is.

Az ismert amerikanista, Hermann Trimborn „páratlan, egyetlen más rommal össze nem hasonlítható alkotásnak” tartja az itt látottakat. Samaipata mélyedései és barázdái ennek ellenére nem egyedülállóak. San Augustínban (Kolumbia) föld alatti templomok társaságában rémisztő istenalakok állnak, akikkel senki sem tud mit kezdeni.

Ezenkívül itt található a „Lábmosások forrása”, ami a Samaipatában látottak párja. A sima, barnás szikla 300 négyzetméteres területén mesterségesen előállított, különböző méretű csatornák bonyolult hálózata figyelhető meg.
 

Keskeny, kígyószerűen kőbe vésett barázdákat, szisztematikusan elrendezett kisebb-nagyobb medencéket és rondellákat is láthatunk. Szalamandrát, gyíkot, majomszerű állatokat ábrázoló reliefek díszítik a sziklát és a mélyedések szélét. A legnagyobb medence 3,20 méter hosszú, 1,40 méter széles és 81 centiméter mély.


Az archeológusok, akiknek tisztában kellene lenniük a látottakkal, a lábmosás és a vér kettős kultuszához menekülnek. Még a hivatalos turistakalauz – melyet a Kolumbiai Nemzeti Antropológiai Intézet adott ki – is „szent ceremóniák és rituális fürdések” helyének tartja a „Lábmosások forrását”.


A forró, folyékony fém medencéből medencébe folyhatott, nehezebb részei mélyre süllyedtek, a könnyebbeket továbbszállították, a szennyeződések pedig fennakadtak a rondellák és a kígyóbarázdák jelentette szűrőkön. Általánosan ismert, hogy az inkáknak hihetetlen fémek voltak a birtokukban.

Olvasztómódszerük, öntési technikájuk keverékötvözeteket eredményezett, amelyek bár úgy néztek ki, mint az arany, de valójában nemesített sárgarézből álltak. A fejlett nemesítési technika tanítói az istenek voltak.


/ Felhasznált irodalom: Erich von Däniken: Die Spuren der Auberirdischen /

Puma Punku - A megoldhatatlan szállítási probléma

Puma Punku beépített andezittömbjeinek nagy része Cerro Capirából származik, egy 80 km-re lévő vulkánhegyről. A szabálytalan talpazatú hegy északi oldalának lejtői a Titicaca- tó partjával határosak.

A 80 km-ből 50 km a tóra esik. Bolíviában a felföldön semmiféle olyan fa nem nő, amelyből alkalmas tutajt lehetne ácsolni. Az építéshez csupán a balsafa jöhet szóba, amely alacsonyabban fekvő területeken, a Keleti-Kordillerák menti erdőkben nő.

A felföldi indiánok valóban egészen napjainkig kiválóan értenek a tutajácsoláshoz. A balsatutaj kb. 100 embert bír el, azaz nagyjából 7500 kilogrammot.

2000 tonnának a tavon való átszállításához körülbelül 1300 darab, 10 méter hosszú balsatörzsre lenne szükség. Számolni mindenki tud – a gyakorlat mégsem ezt mutatja. Puma Punku építészei aligha kockáztatták volna meg, hogy a fáradságosan megmunkált monolitok lecsússzanak a tutajokról és a tóba essenek.


Ennek megfelelően megmunkálatlan, jóval súlyosabb darabokat kellett volna elszállítani. De hogyan tették fel a kőmonstrumokat az állítólagos tutajokra, amelyeknek terhelés előtt négy méter magas toronyként kellett kiemelkedniük a vízből, majd terhelés után ugyanolyan mélyre süllyedniük?

A tutajokat le kellett volna horgonyozni, a partnak pedig csak kis része alkalmas a rakodásra. Rámpákat, emelvényeket, fahengerek ezreit kellett volna elkészíteni, az asszonyoknak szakításbíró, hosszú köteleket fonni, a hatalmas andezitblokkokat pedig le kellett volna robbantani a sziklafalakról.

A népesség jelentős részének generációkon át mást sem kellett volna csinálnia, mint az alacsonyabban lévő területeken balsafákat kivágni, a törzsüket a Titicaca-tóhoz szállítani, majd rámpákat, emelvényeket és tutajtornyokat összeállítani.

Az emberek, népek, nemzetek büszkék a teljesítményeikre. Ennek tudatában nehezen elképzelhető, hogy miért nem vállalják magukra az ajmarák Puma Punku építését?

Miért mondták a spanyol hódítóknak, hogy Viracocha építette a félelmetes helyet egyetlen éjszaka alatt, és a terhek a tó fölött lettek átrepítve? Miért tisztelnek az indiánok Tiahuanacóban egy szárnyas istent?

/ Felhasznált irodalom: Erich von Däniken: Die Spuren der Auberirdischen /

2015 Februári UFO észlelések

A Vril Társaság

A Vril Társaság 1933-ban, röviddel a náci hatalomátvétel után alakult Karl Haushofer vezetésével. A rend nagymesteri tisztségét a geopolitika doktora látta el, aki a kezdetektől arra törekedett, hogy az ugyancsak túlnépesedett,legfeljebb nevében egységes Thule Társaság legkiválóbb koponyáit egy külön körbe tömörítse, amely zártságánál és szigorú szabályrendszerénél fogva nem elérhető a közemberek számára.

A Vril Társaságba csak azok léphettek be,akik magas szinten művelték a rituális tanokat, otthonosan mozogtak a mágiarendszerében és végletekig lojálisak voltak a nácizmus eszméjéhez,mindemellett a „Titkos Tanok” című munka behatóismerete is alapvető követelménynek számított.

A Fényes Páholy elitizmusa azonban nem tartalmazott területi megkötéseket, így a páholy nemcsak Németország legkiválóbb okkultistáit gyűjtötte össze, de a kontinens számos más országából is érkeztek szakértők, de még a kontinensen kívülről is: japán,tibeti, orosz és egyébnemzetiségű személyek is tartoztak a csoporthoz.

A társaság neve („Vril”) egyfajta belső erők összességét, az ember spirituális energiáit összegyűjtő centrumot jelentett, amely feltárása és felszabadítása esetén az adott személy olyan hatalomhoz juthat, amely őt istenszerűvé teszi,és lehetőséget ad rá, hogy azt a hatalmat embertársai ellenében is gyakorolja,egyfajta rabszolgasorba döntve az „alsóbbrendű” fajok képviselőit.

A Vril Társaság filozófiája szerint az, aki a Vril mesterévé válik, saját maga mesterévé válik, és zsarnoki befolyást szerez más személyek fölött. Az alapítók által szentként tisztelt iratok szerint akár pár gyermek,kik rendelkeznek ezzel az erővel, képes felülkerekedni több millió közönséges emberen –érthető hát, miért is érdeklődtek ily hevesen a nácik a rejtélyes belső energia iránt.

Számos kultúrkörben felbukkan ez a fogalom, mint vissza-visszatérő elem, maga a teória oly vén, hogy eredete homályba vész:egyaránt nevezték Chinek, Ojasnak, Életerőnek, Asztrális Fénynek, Vrilnek vagy Odikus Energiának. Albert Pikeígy írta le a jelenséget: „A természetben tapasztalható erők legpotensebb képviselője, amely által akár egyetlen ember,aki birtokolja és képes az irányítására, forradalmasíthatja és megváltoztathatja a világ arculatát.”Karl Haushofer és társai el
akarták sajátítani ezt a fajta titkos tudást.Elkeseredetten küzdöttek érte, hogy felszabadíthassák rejtett belsőenergiáikat, amely segítségével még többnyomorúságot és szenvedést hozhattak volna az emberiségre, fényes, örökkön tartó diadalra segíthették volna a nácizmus ügyét.

A geopolitika alapítója tehát roppant ambiciózus célok elérése érdekében alapította a horogkereszt jelét viselő páholyt,amelynek tagsága ennek megfelelően ugyancsak összetett, mondhatni zavaros tevékenységet végzett: egyaránt foglalkoztak keleti és nyugati mágiával,hindu miszticizmussal és ázsiai sámáni rítusokkal, kabbalisztikával és teozófiával. A csoport által vallott filozófia legfontosabb sarokköve azonban korántsem holmi több ezer éves tan, hanem egy újkori könyv volt, Bulwer Lytton „Az eljövendő faj” című munkája. Az 187l -es keltezésű kiadvány egy olyan emberi fajról értekezik, amely a genetikailag legértékesebb fajból alakult ki, és minden szempontból felülmúlja a korábbi fajok képviselőit:erősebb, intelligensebb és tisztább,egy istenszerű lény, amely uralma aláhajtja az emberiséget. Bulwer Lytton szerint ez a faj máris létezik, és a Földközpontjában lévő barlangokban rejtőzik, várva a történelmileg megfelelő pillanatot, mikor a körülmények kedvező konstellációja által feljöhet a felszínre, és megkezdheti hódító hadjáratát.

A társaság másik bibliája Jacques Bergier és Louis Pauwels „Mágusok hajnala” című munkája volt, amely közlései által szervesen illeszkedett a fent említett munkához. A fajelméletet mágikus rítusokkal vegyítő iromány legnagyobb hívői közé nem kisebb szakemberek tartoztak, mint Dr. Willy Ley, a kiváló rakétamérnök,egyszersmind a Vril Társaságtagja, illetve maga Karl Haushofer, aki kulcsszerepet töltött be Adolf Hitler spirituális tanulmányaiban.A Fényes Páholy Nagymestere és társai hittek a felsőbbrendű ember létezésében, és úgy vélték, hogy a titkos tanok megértése és gyakorlása által,különböző rítusokkal, koncentrációs gyakorlatokkal és más módszerekkel képesek rá, hogy kapcsolatba lépjenek ezzel a rejtőzködő ős-árja fajjal, illetve hogy ezen metódusok gyakorlása által a germán faj genetikai alapjain létrehozhatják ezt az istenszerű fajt.

Az új emberéletre hívása az Új Kor, az Új Világrend kezdete volt,amely érdekében számos keleti, illetve nyugati koncentrációs technikát alkalmaztak. A legfontosabb alapot a Loyola Ignác által létrehozott ellenreformációs társaság, a Jezsuita Rend spirituális gyakorlatai képezték, de ezeket számos más módszerrel,így tibeti buddhista meditációs technikákkal, illetve sámáni rítusokkal keverték. Ezen módszerekkel kutatták hát a felsőbbrendű, vagy atlantiszi fajt, és ezen módszerek
által kívánták reprodukálni az ősi árja vérvonalat.

Céljuk tehát az emberi faj átalakítása, egy felsőbbrendűnek tartott mutáció kitenyésztése volt,amely arra volt hivatott, hogy uralkodjon a Földön. Wulf Schwartzwaller könyvében („Az ismeretlen Hitler”) így ír a Fényes Páholyról: „Berlinben Haushofer megalapította a Fényes Páholyt, amely Vril Társaság néven is ismeretes. A Páholy célja az árja fajeredetének vizsgálata volt, valamint olyan gyakorlatok végrehajtása, amelyek koncentrációs technikák által felébresztik a „Vril”-t.”.

Karl Haushofer
Karl Haushofer eredetileg egy orosz varázsló és metafizikus, George Gurdjieff tanítványa volt. Mind Gurdjieff, mind Haushofer úgy vélte, hogy kapcsolatban állnak a titkos tibeti páholyokkal, amelyek az emberfelettiember titkát birtokolják. A Páholy tagsága közt helyt kapott Hitler, Rosenberg, Himmler, Göring és Hitler személyes pszichológusa, Dr. Morell.Tudni,hogy az Aliester Crowley által vezetett Ordo Templi Orientis németországi páholyának egyes tagjai és Gurdjieff kapcsolatban álltak Hitlerrel (ezt a kapcsolatot később a brit titkosszolgálat fel is használta egy akció tervezése és végrehajtása során), és támogatták őt törekvéseiben.

Adolf Hitler szokatlan meggyőzőereje, amely által emberek millióit kényszerítette zsarnoki akarata jármába, sokkalta érthetőbbé válik, ha figyelembe vesszük, hogy elsajátította Gurdjieff titkos pszichológiai technikáit. A Karl Haushofer által átadott technikák a szúfi és a tibeti lámaizmus tanaiból eredtek, és rokonságban álltak a Zöld Sárkány Társasága,nevű japán zen közösséggel – nyilvánvaló, hogy a Führer páratlanul szuggesztív beszédei során alkalmazta ezeket a technikákat.Az angolszász hatalmak 1933-ban értesültek először a Vril Társaság létezéséről és tevékenységi profiljáról. Az információkat az emigráns Willy Ley adta ki.

A rakétatudós beszámolt a szervezetről, ám meglehetősen komolytalan képet festett a Fényes Páholyról, ezáltal fedve el valós arcát. Willy Ley ugyanis, bár tagja volt a Vril Társaságnak, csak az alsóbb páholyokba nyert bebocsátást, így nem tudhatott a vezetés sátáni ambícióiról(a tagság nemcsak a külvilággal szemben őrizte titkait, de a felsőbb körök sem fedték fel valós törekvéseiket az alacsonyabb szinten beavatott tagok előtt).Willy Ley a kihallgatások során elmondta, hogy a Vril Társaság keményvonalas náci szervezet,vezetője, Karl Haushofer pedig titkos tudások ismerőjének tartja magát, kinek célja a tökéletes árja faj megteremtése.Beszámolt a mágikus rítusokról, a szeánszokról és az okkultista szertartásokról, ám – mivel saját maga bevallása szerint nem hitt az ilyesféle hatalmak létezésében – sokkalta inkább elmeháborodott nácik játszótereként,mint valós fenyegetésként tüntette fel a csoportosulást.

Úgy vélte, a Fényes Páholy ártalmatlan szervezet, amely képtelen hatást gyakorolni a politikai és katonai eseményekre, és általában semmi befolyása nincs a világi ügyekre – tévedéseken alapuló beszámolójára a történelem adott könyörtelen cáfolatokat. AVril páholya egészen 1939-ig tevékenykedett civil formában, mikor Heinrich Himmler a szervezetet beolvasztotta az Ahnenerbe nevű náci okkult hivatalba, amely hivatal a Harmadik Birodalom félhivatalos okkultista szervezeteit volt hivatott az SS ellenőrzése alatt egyesíteni. Ettől kezdve Haushofer, Wessel, Rosenberg, és társaik páratlanul bőséges anyagi és személyi erőforrások feltétlen támogatását élvezve végezhették tevékenységüket, és megkezdhették tanaik gyakorlati megvalósítását.

/Részlet Kurt Reider: Mágia és okkultizmus a III. Birodalomban című könyvéből/

Új képek a Szfinx hátsójáról

Friss képek kerültek elő az Egyiptomi nagy Szfinx-ről, amint kutatók ereszkednek le a hátsó felén lévő titkos lejáraton.

Mielőtt valaki megjegyezné, hogy miért is annyira "titkos", nos igazából a lejárat és a Szfinx alatti alagutak léte eddig is nyílt titok volt a témában jártasak számára, de a turista útvonalakat pont úgy alakították ki a Szfinx körül, hogy a lejáratot semmilyen szögből se lehessen megpillantani, ezért "titkos".

Azonban ezek az első felvételek, melyek bizonyítják, hogy ma is aktívan járnak le kutatók az alagútrendszerbe.

Ezeket a képeket a fősodrású média valószínűleg nem fogja leközölni, de itt megtekinthetitek:





Mu és Lemuria története

Manapság ha Atlantiszról vagy más ősi birodalomról beszélünk (Mu, Lemuria stb.) egyesek rögtön mosolyogva rávágják elég felületes ismeretekkel rendelkezve, hogy ez csak mese. Azok mondják ezt általában, akik még csak bele sem akarnak gondolni a dologba, és mivel nem érdekli őket a téma, ezért nem veszik a fáradságot ahhoz, hogy egy kissé közelebbről megismerkedjenek a mítosszal. Ezek után könnyen el lehet intézni a kérdést azzal, hogy mesének, zagyvaságnak nevezzük.

Ennek ellenére mégis mindenki tudja, hogy minden legendának, mítosznak van valami valóság alapja. A régi feledésbe merült civilizációkról szóló elbeszéléseket könnyen nevezheti a mai kor mindentudó elbizakodott kutatója zagyvaságnak. Egyes régészek és történészek, ha Atlantiszról és Platónról van szó, előszeretettel hivatkoznak arra, hogy nem minden úgy volt, ahogy azt az ókorban leírták. Pontatlansággal vádolták már meg Hérodotoszt is, holott az ő munkásságából tudunk képet alkotni milyen is volt az ókori világ. Az egyik pillanatban egyetértenek Hérodotosz szavaival majd hirtelen fordulattal a következő mondatot, ott cáfolják, ahol csak tudják.

Korunk tudósainak csak azok a szövegrészletek fontosak, amelyekkel a saját toldozott-foltozott teóriájukat akarják igazolni. Vagyis, ami nem illik bele a képbe, azt száműzik a tudományos berkekből. Hérodotosz sokkal ősibbre becsülte az egyiptomi kultúrát, mint azt manapság a régészek gondolják. Ez a szövegrészletekből is kitűnik, amelyeket természetesen nem vernek nagydobra. Az apokrif iratokhoz hasonlatosan csak az talál rájuk, aki veszi a fáradságot, és az interneten vagy valamelyik nagyobb könyvtárban utánuk néz. Atlantisz és a többi ősi rejtély valójában nem mese csak korunk szakemberei vagy nem tudnak, vagy nem is akarnak foglalkozni érdemben a kérdéssel. Ha valóban mese miért támadják olyan nagy hévvel az olyan kutatókat, akik megpróbálják egy kicsit más nézőpontból megközelíteni a témát? Valóban badarság lenne az egész? Az érdeklődés az elfeledett világok, kultúrák iránt azonban nem ezt támasztja alá.

Mu és Lemuria kutatói szerint a két elnevezés ugyanazt a földrészt takarja és az emberi faj származása egyértelműen ehhez az ősi kontinenshez köthető. Sokan a két földrészt összemossák és Mu/Lemuria-ként hivatkoznak rá.

A témával foglalkozó kutatók szerint egyes ősi civilizációk erről a kontinensről származtak pontosabban Mu/Lemuria volt az a hely, amely egykor az aztékok, inkák, japánok és pápuák kultúrájára kihatással volt.

Annyi bizonyos, hogy egy olyan földrész terült el a Csendes-óceánban, amelyen fejlett civilizáció virágozhatott, és ennek az elsüllyedt világnak a maradványain épültek fel a később fiatal kultúrák. Egészen pontosat senki sem tud mondani, de mindenképpen lennie kellett valamilyen mára már feledésbe veszett földnek az óceánban, amiről az ókori kultúrák említést tettek az írásos feljegyzéseikben.

Lemuria eredete

Máshol is volt titkos birodalom, nemcsak az Atlanti-óceánban. XIX. századi tudósok vetették fel egy elsüllyedt kontinens létezésének gondolatát, hogy megmagyarázhassák az Indiai-óceán környéki flóra és fauna szokatlan eloszlását. A geológiai kutatások egyértelműen Mu/Lemuria létét támasztják alá, ugyanis indiai Gondwanában éppen olyan perm és triász kori üledékes fossziliákat fedeztek fel, mint Dél-Afrikában.

A földrész, mint ahogy a képen is látható összekötő híd lehetett Ázsia és Ausztrália között. Elképzelhető, hogy akkoriban a tengerszint alacsonyabb volt Lemuria pedig Ausztráliánál és Ázsiánál is mélyebben terült el, és amikor a tengerek vízszintje drasztikusan megemelkedett az ősi földrész a legmagasabb hegycsúcsok kivételével a tenger alá került. Ez persze azt jelentené, hogy egykor Ausztrália és Ázsia partvonala is sokkal nagyobb kiterjedésű lehetett ám a hirtelen áradásnak köszönhetően az alacsonyabb földterületek víz alá kerültek.

Charles Darwin – A fajok eredete – című, 1859-ben megjelent munkája zavarba hozta a tudósokat. A lemur (maki) főleg Madagaszkár szigetén él, kis számban a közeli Afrikában, ezen kívül azonban Indiában és a Maláj-félszigeten is megtalálható. Más állat és növényfajok esetében ugyancsak felmerült a kérdés, hogyan jutottak át az Indiai-óceánon?

Az adódó válasz a következő: Egy földhídon át, amely az Indiai-óceánban a jelenlegi Seychelle-Mauritiusi platón terült el. A vitához a geológusok is hozzátették a maguk érveit, rámutatva egyes közép-indiai, valamint dél-afrikai sziklák és kövületek közti hasonlóságra. Megszületett az Afrikát Indiával összekötő, új kontinens, amely Philip Sclater angol zoológus javaslatára a Lemuria nevet kapta.

Megjegyzés: Darwin evolúciós elmélete szerint az ember a majomtól származik, a rokonság bizonyítékaként azonban semmilyen lelet nem került elő.

Ernst Haeckel német természettudós az emberiség lehetséges bölcsőjét látta Lemuriában, de az elmélet alátámasztását szolgáló kövületek a kontinenssel együtt a tengerbe vesztek.

A mai tudományos világnak nincs szüksége Lemuriára, amióta más elméletek, így a kontinensvándorlás, elfogadottak a lemurok különböző helyeken való megjelenésére, valamint az afrikai és indiai geológiai hasonlóságok magyarázatára.

Még ha létezett is Lemuria, évmilliókkal az első emberfajok megjelenése előtt elsüllyedt.

Az, hogy ez az eltűnt kontinens volt az emberiség bölcsőjének egyik lehetséges helye, sok okkultista számára ellenállhatatlan gondolat volt, s Lemuria, Atlantisz mellett foglal helyet.

Mit is jelentett Lemuria az okkultisták számára?

Madame Blavatskyt (1831-91), a teozófia megteremtőjét vagy nagy misztikusnak, vagy üldözni való sarlatánnak tekintik. De hogy rendkívüli képzelőerővel bírt, azt senki nem tagadhatja. Mozgalmas élete során, többek között volt cirkuszi rodeós és spiritiszta médium, a nyugati mágiából és a keleti filozófiából jelentős tudásra tett szert. Ő is örömmel foglalkozott a Lemuria teóriával.

Állítása szerint az okkult bölcsesség után kutatva beutazta a világot, s meg is találta azt Tibetben, a “Mahatmák” lábánál, akik okkult erők sugaraival irányítják a világot. A – titkos tan – című mesterművének nehezen érthető, egyesek szerint zavaros szövegei, állítólag a Dzyak könyvéből, egy ősi, atlantiszi írásból származnak, amelyet a “mahatmák” transzban mutattak meg neki.

A titkos tan kinyilatkoztatása szerint az ember hét törzsfajon keresztül fejlődött ki, melyek közül a harmadik a lemuriaiak faja volt. Ezek az ősi lények a déli félteke jelentős részét elfoglaló kontinensen éltek.

Óriási, majomszerű teremtmények voltak. Némelyiknek négy karja volt, míg másoknak egy harmadik szeme hátul a fején. Nem beszéltek, hanem telepátia révén érintkeztek, s noha tulajdonképpen agyuk nem volt, akaratukkal a szó szoros értelmében hegyeket tudtak elmozdítani.

Végül Lemuria szétesett, a helyére Atlantisz lépett, majd a mai formájában létező világ. Az okkultisták szerint a lemuriaiak leszármazottai ma is élnek, ők az ausztrál bennszülöttek, a hottentották és a pápuák.

Blavatsky halála után teozófusok egész sora foglalkozott Lemuriával. Atlantisz és az elsüllyedt Lemuria című művében William Scott Elliott már a következőket írja:

A lemuriaiak csaknem 4,5 m magas, barna bőrű lények voltak. Lapos, homlok nélküli arc, előreugró áll jellemezte őket. Feltűnően távol ülő szemükkel a madarakhoz hasonlóan oldalra is láttak. A legkülönösebb a hosszan hátra nyúló sarkuk volt, melynek segítségével hátrafelé ugyanolyan könnyen jártak, mint előre.

A lemuriaiak valamikor tojásrakó hermafroditák voltak, végül azonban az emberhez hasonló módon szaporodtak. Amikor állatokkal keveredtek, s megszülték a majmokat, a természetfeletti lények, akik addig támogatták őket, megtagadták tőlük a további segítséget. A Vénuszról érkezett “Lángok ura” megfosztotta a lemuriaiakat a halhatatlanságtól és az újjászületéstől, éppen akkor, amikor emberré váltak, Lemuria a tenger mélyére süllyedt.

Nem meglepő, hogy ezek az elképzelések bekerültek Edgar Rice Burroughs – Marsbéli krónikák – című könyvébe.

Időközben más okkultisták Lemuriát áthelyezték a Csendes-óceánba, ahol az amerikai James Churchward, Mu nevet viselő elsüllyedt kontinensével együtt, egyféle magyarázattal szolgálnak a Húsvét-sziget szobrainak készítésére, valamint a Karolina-szigetek romvárosára, Nan Madolra. Ezek azonban távoli, nehezen elérhető helyek, így a Shasta hegy marad a legcsábítóbb helyszín a Lemuriát kutatók számára…

Létezett egykor a lemuriai ember? Van ennek a teóriának valóságalapja?

Egy újságíró, kinézve az oregoni Portland felé tartó éjszakai vonat kocsijából, szokatlan, piros és zöld fényekre lett figyelmes a kaliforniai Shasta-hegyen. Megkérdezte a kalauzt, aki azt válaszolta, hogy “a lemuriaiak szertartásának fényei”-t látta.

Egy angol újságíró, Edward Lanser még a Los Angeles Time Starban is megírta 1932. május 22-én, hogy találkozott lemur utódokkal. Egy új sztori reményében Lanser az afrikai Shasta-hegyhez utazott, ahol meséltek neki egy hegyoldalban rejtőzködő titokzatos faluról, ahol még senki nem járt. Korábban egy “kiváló tudós”, Edgar Lucin Larkin professzor figyelte a falut távcsővel. Falujukat láthatatlan fal védi a külvilágból érkező betolakodóktól.

Ezek a lemuriai ivadékok a cikk szerint “magas, nemes arcú, rövidre nyírt hajú férfiak. Mezítláb járnak, s makulátlan fehér ruhát viselnek”. Szertartásaikat elpusztult földjük, Lemuria emlékére tartják. Több ezer éve észrevétlenül élnek Észak-Amerikában “a tibeti mesterek titkos erejének” felhasználásával, amely képessé tette őket arra, hogy beleolvadjanak környezetükbe, s láthatatlanná váljanak, amikor csak akarják. Nyilván ez lehet az oka, hogy senki nem találja őket.

A későbbi kutatások nyomát sem lelték a lemuriaiaknak a Shasta-hegyen, Larkin professzor, pedig valójában egy okkultista, akinek Lowe-hegyi “obszervatóriuma” turistacsalogató volt. 1924-ben meghalt, így nem cáfolhatta Lanser kijelentéseit.

Lanser Shasta-hegyi kolóniáját kétségtelenül a “tibeti filosz”, alias Frederick Spencer Oliver 1894-ben publikált – Két bolygó lakója – című okkultista regénye ihlette. A regényben, a Shasta-hegy bölcsek menedékhelye, melyet az ősi tudás megőrzésére hoztak létre.

Mu, az emberiség bölcsője.

Természetesen a harmadik óceán sem maradhat ki, ha az emberiség ősi földjét keressük. Az úttörő munkát a 19. század végén egy James Churchward nevű katonatiszt végezte, aki az indiai hadsereg hadnagyaként egy hindu főpap tanítványa lett, aki megismertette őt állítólagos szent egyházi iratokkal, illetve ősrégi agyagtáblákkal. Ezeken egy Anyaországnak nevezett eltűnt birodalomról olvashatott.

További kutatások szerint Mu egy hatalmas, három részből álló terület volt, amely Hawaiitól északra terjedt, déli határait, pedig a Fidzsi- és Húsvét-szigetek vonala alkotta. Mu birodalmában a lakosság fényűző otthonokban élt, az emberek óriási, faragott, nyitott tetejű templomokban imádkoztak, műveltek voltak, kitűnő építészek és hajósok kerültek ki közülük, hihetetlen méretű, egyetlen kőből faragott szobrokat, emlékműveket állítottak fel, útjaikat, pedig úgy kövezték le, hogy a rések között egyetlen fűszál sem tudott előtörni. Az uralkodó faj csinos, nem egészen világos bőrű, lágy nézésű, sötét szemű, sima hajú nép volt.

Sajnálatos, hogy ez a gyümölcsöző világ vulkanikus tüzek hamujává lett, s olyan tomboló lángok pusztították el több hullámban bekövetkez
ő szerencsétlenségek sorozatában, amelyek három mérföldnyi magasba törtek. A kevés túlélő megvetette lábát Indiában, Mexikóban, Dél-Amerikában Hawaiin, a Fidzsi-szigeteken, a Húsvét-szigeteken, illetve a megmaradt kis déltengeri szárazföldeken.

A több mint száz évvel ezelőtti “hiteles leírások” után a Mu iránti érdeklődés ellanyhult, ám napjainkban kutatók egy lehetséges Csendes-óceáni civilizáció nyomait keresve érdekes eredményekre bukkantak.

India ókori, csodálatos és titokzatos Muhendzso Daró-i kultúrájának terméke például az a képírás, amellyel gyakorlatilag tökéletesen megegyezik az, amit a Húsvét-szigeteken találtak. Kérdés, miképpen juthatott el ez az írás szinte változatlan formában az óceán túlsó végére? Ugyancsak titok fedi a csendes-óceániai szigetvilágban Nan Madol eredetét. A tengerre épített, mesterséges szigeteken álló hatalmas városnak ma csak nyomai lelhetők fel, egyesek szerint az elsüllyedt Mu fővárosa lehetett.

A magyarok eredete

Vannak mai táltosok Magyarországon, akik azt tanítják, hogy bár Mu kontinense Kr.e. 11 531-ben eltűnt az óceán mélyén, emléke nem halványult el, sőt a magyarokban nagyon is él.

Mu szigetére ugyanis legalább 70 ezer évvel ezelőtt idegenek érkeztek a Szíriusz csillagképből, akik tudással ajándékozták meg az itt élő népet, és megbízták őket, hogy ezt a tudást, a fényt vigyék körbe az egész Földön.

A birodalom pusztulása után a menekülőkből lett az egyistenhívő maja nép – amely egyesek szerint a “magya” vagy magyar nép őse.

E civilizáció rendkívül magas fokú technikai és szellemi, spirituális tudás birtokába jutott. Hajókat építettek, elindultak nyugat felé, és szellemi gyarmatokat hoztak létre az egész világon. Elérték a mai India, Kína területét, az amerikai kontinensen, pedig kiépítették a maja birodalmat.

A maják formakincsében egyesek szerint ott vannak azok az ornamentikai elemek, amelyeket a magyar nép ma is használ, de megtalálható – állítólag – a magyar népdalokra jellemző hangzásvilág, a pentaton zene, a tulipános láda, és sok ősi szó. A tudást tehát az egész világon a Mu földjéről elszármazott “magya” nép sugározta szét.

A szigorú tudományos kutatás mai bizonyítékai persze nem elegendők arra, hogy megbizonyosodjunk az elsüllyedt ősi birodalmak létezésében. Ám az emberek mégis szeretnek hinni csodás eredetükben – hiszen mégiscsak tetszetősebb a gondolat, hogy istenek ivadékai vagyunk, mint a lehetőség, hogy majmoké.

Érdekesség

A Lemuralia vagy Limuria a római vallásban olyan ünnep volt, amelynek a során az ókori rómaiak ördögűzési rítusokat hajtottak végre, hogy kiűzzék a halottak rosszakaratú és félelmetes szellemeit a házaikból. A Juliánus-naptár szerint a Lemuralia három napja május 9, 11, és 13 volt. A mítosz szerint az ünnepet a városalapító Romulus indította el, hogy kibékítse meggyilkolt testvére, Remus szellemét.

Japán felfedezés

A japánok megtalálták Lemuriát, vagy találtak valami hasonlót.


Lemuria ugyanolyan szárazföld volt a világ másik végén, mint az Atlantisz a föld innenső oldalán, Európa partjainál. A rejtélyes Mu föld, vagyis Lemuria egyesek szerint az Indiai-óceánban, mások szerint viszont a Csendes-óceánban lehetett hajdanában, mielőtt különböző tektonikai mozgások hatására elsüllyedt.

Az Atlantiszról szóló történetek már az ókori görögöknél megjelentek, és egészen Platónig nyúlnak vissza, a Lemuriát említő első feltételezések viszont csak a 19. század közepén láttak napvilágot.

Az Atlantisznak nevezett kontinensről először filozófusok és költők regéltek, Lemuria viszont tudományos hipotézisként vált ismertté.

Egy japán óceángeológus a Csendes-óceánban most olyan romokra bukkant egy 1985-ben felfedezett tengeralatti lelőhelyen, amelyek ismét beindíthatják az Atlantisz és a Lemuria létével foglalkozó tudósok, kevésbé tudósok, laikusok és ezoterikusok fantáziáját.

“Megítélésem szerint egy kastélyhoz hasonló struktúra épült a több mint egy négyzetkilométeren elterülő város közepén. A tenger alatt sok kisebb, szentélyhez hasonló romot is találtunk, ezek azonban nem olyan nagyok, mint a kastély” – állítja Kimura Maszaki professzor.

Egyes elképzelések szerint Lemuria tízezer évvel ezelőtt egy földnyelv volt a Kelet-Kínai-tenger és a Csendes-óceán között, a jégkorszak végét jelentő olvadás következtében azonban a tengerszint emelkedése miatt víz alá került.

Ha ez valóban így van, akkor a lemuriai kultúra sokkal ősibb, mint az egyiptomi, ami azt is jelenti, hogy az ottani építmények idősebbek, mint a piramisok.

Kimura Maszaki nem osztja ezeket a nézeteket. A japán tudós úgy véli, hogy nem a nagy olvadás, hanem egy háromezer évvel ezelőtt történt katasztrofálisan nagy földrengés okozta Lemuria, és a hozzá hasonló civilizációk vesztét.

“A romok alakját és elhelyezkedését tekintve, a város egy római kori településhez hasonlíthatott. El tudom képzelni, hogy egykor egy diadalív-szerű szobor állhatott a Colosseum bal oldalán, és egy szentély a dombon túl” – magyarázza egy domborzati térkép előtt a japán tudós.

Kimura Maszaki két évtizede gyártja a teóriákat, és keresi a bizonyítékokat az ősi civilizációk létére. A japán professzor legújabb felfedezése hűvös fogadtatásra talált, tudóstársai szerint ugyanis olyan formákat, mint amilyeneket Japán legdélebbi szigeténél most tártak fel, előidézhetnek természeti jelenségek, például vulkántevékenységek vagy szökőárak is.

“Én közel állok ahhoz, hogy egy titokzatos eltűnt civilizáció létét feltételezzem, amely a Csendes-óceán tektonikai változásai miatt veszett el. Azt hiszem, hogy a mi általunk feltárt város nem az, amelyet nyugaton Mu földként emlegetnek, de Lemuriát vagy az Atlantisznak nevezett kontinenst ennek alapján el tudjuk képzelni” – jelentette ki a professzor.

Az eltűnt civilizációk létét valószínűleg ezúttal sem sikerül minden kétséget kizáróan bizonyítani, az Atlantiszról és Lemuriáról szőtt álmok azonban tovább élnek, mert a tisztaság és az igazságos társadalom utáni vágy táplálja őket.

Forrás: rejtelyekszigete.com

Szibériában élő mamutot filmeztek 1943-ban?

A videót még 2013-ban töltötték fel az internetre, de még csak most kavart nagyobb port.
A videó 1943-ban készült Szibériában, és állítólag egy mamutot láthatunk rajta.

A mamutok 4-5 millió évvel ezelőtt jelentek meg és az utolsók körülbelül 3600 évvel ezelőtt haltak ki a tudósok és a régészek szerint.

Ezen a videón azonban állítólag egy mamutot láthatunk és a videó pedig 1943-ban készült. nem tudni hogy a videó igazi e vagy csak egy jól elkészített hamisítvány, de az biztos hogy elég eredetinek tűnik. Sokan azt mondják, hogy egy elefántot láthatunk a videón, de egyszerű észrevenni hogy ez az állat teljesen más mint az elefánt hiszen szűrös, és a feje is másabb valamivel.

Az állat egyértelműen mamutszerű szóval már csak az a kérdés hogy vajon igazi-e a felvétel vagy nem.


/netextra.hu/

Különös jelenségek történnek hazánkban Angela Merkel érkezése idején

Szerte a fővárosban különös jelenségeket tapasztaltak szombaton hajnali 2-3 óra környékén. Néhol csak pár villanást láttak az utcáról, míg mások azt is észrevették, hogy a közúti lámpák fénye elhalványult, majd megint rendesen működni kezdtek.

Ez idő alatt több lámpa és egyéb világító panel, mint például egy reklámtábla kikapcsolt, vagy a fényerejük néhányszor meginog. Volt olyan személy, aki legalább két villanást látott északi irányból. Az ELMÜ nem adott ki tájékoztatást az esettel kapcsolatban. Mi a háttere a jelenségnek? Ami pedig még különösebb: miért éppen most, Angela Merkel látogatásának idején történik mindez?

Az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (NOAA) űridőjárást figyelő részlege szerdán adott ki egy előrejelzést arról, hogy mágneses viharokra kell számítani január 30-án, sőt 31-én is.

Feltételezvén, hogy mesterségesen előállított viharról van szó, van-e összefüggés a német kancellár és a különös vihar között? Akár az is elképzelhető ugyanis, hogy a háttérhatalom játékáról van szó, melynek épp egy parányi részletét láthatjuk. Ahogy mint mindenki ebben a játékban, úgy Angela Merkel is fontos szerepet tölt be a színfalak előtt és mögött is egyaránt. Személye fontos a világpolitikai életben és azok számára is, akik a háttérből irányítják az eseményeket.

A különös viharok talán nem véletlenül fordulnak elő ezekben a napokban, éppen nálunk. Már csak az a kérdés, milyen céllal.

paranormal.hu

A gyékény mint táplálékforrás és túlélő eszköz

A gyékény egy csodálatos élelemforrás, és a “vadonban” elveszve túlélésünk kiváló eszközeként is használhatjuk. A gyékény patakok, tavak mentén szinte mindenhol megnő.

Amikor ezeket a barna végű növényeket látjuk, automatikusan tudjuk, hogy arrafelé mocsár van. Alkalmanként betakarítunk belőlük, és régi tejeskannák vagy nagy padlóvázák dekorációjává tesszük őket. Azonban a gyékény sokkal több, mint egy egyszerű mocsári növény. Csodálatos táplálékforrást jelentenek, tűzhordozók és számos módon felhasználható növények is egyben.

Minden cserkésznek, vadonjárónak és túlélésre felkészülőnek ismernie kellene őket. Ez megint csak egy olyan tudástár, amit azok élveznek, akik tudják milyen fontos lehet a felkészültség, az életben maradás és az archaikus tudás felelevenítése. Olcsó élelmiszerforrás is a hozzáértő fogyasztó számára, aki annak a módját kutatja, hogyan tudná élelmiszerszámláját csökkenteni. A gyékény egyik legcsodálatosabb adottsága az, hogy a növény részei egész évben ehetőek. Ebből a szempontból egyedülálló növény. Íme néhány növényrész és betakarításának ideje:

Kora tavasz

A kora tavasz az év azon szakasza, amikor ki lehet ásni a friss hajtásokat a földből, amelyek aztán meghámozva nyersen vagy főzve fogyaszthatók. Saláták nagyszerű kiegészítései lehetnek. A hajtások kiváló rostforrások is.

Nyár

A nyár a betakarítás ideje, a gyékény számos részét élvezhetjük ekkor. Óvatosan húzzuk ki szárát a földből, és látni fogjuk, hogy a szár alsó része fehér. A nyers szár íze a kigyóuborkára emlékeztet. A szár íze megfőzve pedig a kukoricáéra. Késő nyáron a zöld virágfejeket le lehet tisztítani és úgy elfogyasztani, mint a főtt kukoricát. Nyár közepén, amikor a sárga virágpor megjelenik a gyékényen, a virágport egy kis zsákocskába rázva felhasználhatjuk levesek és pörköltek sűrítésére, vagy liszttel összekeverve nagyszerű ízű kenyeret süthetünk magunknak.

Ősz

Az ősz az az idő, amikor a gyékény gyökereit kell összegyűjtenünk. A gyékény gyökér olyan mint a kötél, le kell mosni, és vízben állni hagyni néhány órát, amíg az oldat “ragacsos” nem lesz. Ezt azután le lehet önteni, és kenyér készítésére használni, vagy akár levesbe lehet keverni.

Tél

Bár a gyékény gyökereit nehezebb beszerezni, mert télen át kell hozzá törni a jeget, a tél vége felé a kicsi, új hajtásokat viszont be lehet gyűjteni és fogyasztani.

Azok számára, akiknek túlélése valamikor a természet adta lehetőségektől függhet, a gyékény nagy segítség lehet. Nem csupán élelmiszerforrást biztosít a rászorulók részére, hanem a növény egyéb más részei segíthetnek a túlélésben.

A gyékény barna fejében lévő szöszt- igen gyúlékony volta miatt- fel lehet használni tűz csiholásához.

Kabátok, párnák töméséhez is kiváló, jó szigetelő és védelmet nyújt a hideg ellen. Az érett levelekből fonott kosarakat, szőnyegeket, és még ideiglenes matracot is készíthetünk, ami lehetővé teszi, hogy némi védelmet élvezzünk a puszta földön való alvás helyett.

A gyékény mindig is lenyűgözött, gyerekként mindig csak “kardoztunk” velük, fel sem fogva akkor, hogy valójában milyen csodálatos is ez a növény. Szerintem igazán megérdemli azt, hogy elismerjék olyan növényként, amely biztosítja számunkra a különböző élelmiszer-és túlélő forrásokat.

Forrás: Naturahirek.hu