Ez egy ismeretlen eredetű betűkkel és nyelven íródott könyv, amelynek tartalmát mind a mai napig titok övezi. Nevét egyik tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről kapta. Becslések szerint kora m
egközelítőleg 500 év. Jelenleg a Yale Egyetemen őrzik, 2005-ben jelent meg az első fakszimile utánnyomása.
A kézirat története egy valódi kaland. Sok amatőr és hivatásos kódfejtő bicskája tört már bele ebbe a kihívásba. Egyeseket annyira felbőszített, hogy jobb híján azzal az elmélettel álltak elő, hogy a szöveg csalás és valójában semmi értelme nincs az egésznek. Valóban elgondolkodtató ez az alternatíva is, mivel sem a brit, sem az haditengerészetnek nem sikerült még csak részleges sikereket sem elérnie a megfejtésében.
Lássuk a művet! A mű 234 darab lapból állna, ha nem hiányozna közülük negyvenkettő. A képek valószínűleg a szöveg megírása után kerültek a műbe, ellenben helyenként a szöveg körbeöleli a képeket, ami éppen az ellenkezőjét is alátámaszthatja.
A mű históriája homályos. Az igazság az, hogy fogalmuk sincs a kutatóknak, hogy mikor keletkezhetett a szöveg, mert annak a nyelvnek az ábécéjét, amelyen íródott, a mai napig senki sem ismerte fel, illetve senki sem tudta megfejteni. A képek árulkodnak ugyan, de biztos tudás nincs. A képeken szereplő alakok ruházata és az épületek alapján a reneszánsz korszaka a legvalószínűbb.
A kézirat első ismert tulajdonosa egy Georg Baresch nevű alkimista volt a 17. században. Mivel Baresch tudása nem volt elegendő a dekódolásához, kitalálta, hogy küld néhány másolatot Athanasius Kirchernek, egy jezsuita tudósnak, aki jól ismerte az etióp nyelvet és megkísérelte megfejteni az egyiptomi hieroglifákat is. Kircher meg akarta szerezni a teljes művet, de tulajdonosa nem hajlott az alkura, így csak halála után a prágai Károly Egyetem igazgatóján keresztül jutott el a mű Kircherhez. A kísérőlevél elárulja, hogy a művet eredetileg II. Rudolf német-római császár vásárolta meg 600 dukátért, mivel arra gyanakodott, hogy Roger Bacon munkájáról van szó. Mindez sejtetni engedi, hogy a kézirat egy alkimista tárgyú, rejtjeles írás lehet. De folytassuk tovább a történetet.
A következő 150 évre megint szem elől veszítjük a könyvet, de nagyon valószínű, hogy a Collegium Romanumban őrizték, mígnem II. Viktor Emánuel el nem rendelte az egyházi javak kisajátítását. A kézirat megóvása érdeké
ben egyéb könyvekkel együtt az oktatók magángyűjteményébe került a Voynich-kézirat.
Így a mű P. Petrus Beckx-nek, a jezsuita rend vezetőjének a magánkönyvtárát gyarapította.
1912 körül eladták a Collegium Romanum néhány darabját, köztük ezt a kéziratot is. Így került mai névadójának, Wilfrid Michael Voynich-nak a birtokába, majd halála után nem sokkal egy antikváriuson keresztül a Yale Egyetemé lett.
Ami a szöveget illeti, balról jobbra íródott, a hosszabb részeket bekezdésekre tördelték. A vonalvezetésből látható, hogy a szerző értette is, amit írt. Egy kb. 20-30 jegyből álló ábécéből áll össze a csaknem 170 000 írásjelet tartalmazó szöveg. A jelek között találunk néhány tucat különlegeset is, amely csak egyszer-egyszer bukkan fel a szövegben.
Komoly kutatási eredmény, hogy a nagyjából 35 000 szó minden bizonnyal hangtani vagy helyesírási törvényeket követ, ami rácáfol a zagyvaság-elméletre. A statisztikai elemzések fényt derítettek arra, hogy a szöveg szerkezete hasonlít a természetes nyelvekéhez. Ugyanakkor némely szempontból a Voynich-kézirat nyelve egyáltalán nem hasonlít az európai nyelvekre. Például különös a betűk előfordulása a szavakon belül is: néhány karakter csak a szavak elején szerepel, mások a közepén, megint mások csak a szavak végén fordulnak elő. Újabb talány, hogy egyes szavak sokszor ismétlődnek, olykor egymás után háromszor.
A kihívást a kézirat esetében az jelenti, hogy szavai egyetlen nyelvvel sem állnak kapcsolatban. A többi latinul írt részletről pedig nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy az eredeti szöveg részei-e.
Vessünk egy pillantást a kézirat ábráira! Az utolsó fejezetet leszámítva minden oldalon találunk ábrát. Ebből némileg kikövetkeztethető a tartalom tárgya. Ez alapján olyan részeket különböztethetünk meg, mint:
Herbárium: növényi ábrákat tartalmaz minden egyes oldal
Gyógyszerészet: többféle növényi rész és gyógyszerészeti eszköz rajzait tartalmazza
Biológia: az illusztrációkon sok meztelen nőalakot láthatunk, akik kádakban fürdenek. A furcsaságát e képeknek az adja, hogy a kádak szemmel láthatóan emberi szerveket ábrázolnak.
Asztronómia: bolygókkal, csillagjegyekkel és különféle egyéb ábrákkal minden jel szerint asztronómiai és asztrológiai vonatkozású szövegeket tartalmaz. Egyes részei galaxist, mások mintha sejteket ábrázolnának.
Kozmológia: ismeretlen tájat, illetve világot mutat be térképpel, szigetekkel, kastélyokkal és egy vulkánnal.
Receptek
Vajon ki vagy kik lehetnek a kézirat szerzői? A grafológusoknak annyit sikerült kideríteniük, hogy egyetlen kéz írta a jegyzeteket. De vajon ki lehetett az?
Talán Roger Bacon (1214–1294) ferences szerzetes? A Yale Egyetemen végzett radiokarbonos eljárással kimutatták, hogy mivel a 15. század elején készült a mű, az alkotója nem lehetett Bacon.
Talán John Dee matematikus és asztrológus írta? Dee nem említi naplóiban, illetve semmilyen konkrétum nem utal erre. Dee-nek volt egy médiuma, Edward Kelley, akinek a neve szintén felvetődött, mint szerző. Ő állítólag egy titkos por segítségével képes volt rezet arannyá változtatni és angyalokat megidézni. Ő az angyalok nyelvét énochinak nevezte. Egyesek feltételezik, hogy a mennyországban tett utazását örökítette meg a műben azon a nyelven, amelyen az angyalokkal kommunikált. Ha eltekintünk a szöveg által sugallt alkímiától, akkor is választ kellene adnunk arra a nem akármilyen nyelvészeti műveltségre és kódolási tudásra, amelyet az alkotó alkalmazott. Ebben a kriptográfusok többsége egyetért.
Újabb hipotézis, hogy esetleg összetett, sokszor szándékosan megtévesztő részekkel operált az alkotó, aki egy mesterséges kódrendszert alkalmazott ahhoz, hogy információkat tudjon kicsempészni Velencéből a törökök számára. A legvalószínűbb elmélet a szerző kilétét illetően Cornelius Drebbel-t állítja a középpontba, aki nem csak a mikroszkópia úttörőjének számított, hanem annak a II. Rudolfnak az udvarában dolgozó főalkimista volt 1609-től, aki a kéziratot bizonyítottan magáénak tudhatta. Később egy puccs miatt az alkimistát börtönbe dugták és a jegyzetei Prágában maradtak, de bizonyosat nem tudunk.
Összességében leszűrhetjük, hogy a Voynich-kézirat egy kemény dió, amely még feltörésre vár.
A teljes kézirat megtekinthető és letölthető az alábbi oldalon:
/ Facebook/Enigma /
.jpg)
