Aki nemmel szavazott kizárták a görög kormányzatból - Az EU zsarolás győzött

Ahogy tegnap élőben láttuk itt a blogon és folyamatosan a FB-oldalunkon megjelenő képek formájában: Görögország rendkívül nehéz órákat élt meg és sajnos a nép megint vesztésre áll az EU érdekekkel szemben. Hiába a rendőr-szakszervezet által bejelentett történelmi javaslat az EU-IMF tisztviselőkre kiadott letartóztatási parancs...a demokrácia "feltalálói" mostantól pusztán az országuk felett uralkodó EU pénzarisztokrácia diktatúrájának alanyaivá silányultak...


 De milliók szorítanak a görögöknek, hiszen ez a sors várhat mindannyiunkra, ezért vigyázó szemetek most Athénra vessétek... , mert tudjuk, hogy a görögök nem fogják feladni a harcot és odaadni nemzetüket privatizálásra és országuk erőforrásainak kirablására a már startra készen álló IMF kartellnek ... Valószínűleg az eddiginél még elsöprőbb elégedetlenségi hullám következik!

Mindezt azért érdemes tanulmányozni, mert a jövőt vetíti előre, hiszen Románia, Görögország után bármikor berobbanhat ugyanez Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és ha Magyarországra is ráerőltetik az IMF - függést, akkor a forgatókönyv hasonló lesz nálunk is.


Athén utcáin robbanások, százezres tiltakozó tömegek, miközben a Parlamentbe beszivárgó könnyház füstjében az összes képviselőnek név szerinti nyílt szavazással állást kellett foglalni az EU/IMF megszorító csomag mellett vagy ellen. 

Az Európai Központi Bank zsarolással átnyomta a görög parlamenten a megszorításokat. Aki nemmel szavazott, azonnal el kell hagynia a a kormányzatot. Kizárólag a megszorításokat támogatók maradhatnak irányító pozícióban. Ez volt a feltétel. 

Az EU/IMF/EKB diktátumot 199 igen, és 74 nem szavazattal fogadták el nyílt szavazással. Korábban a miniszterelnök bejelentette, hogy aki nemmel szavaz, nem maradhat a kormányzatban, ami Brüsszel diktátumának is tekinthető, hiszen a görög miniszterelnök az EKB volt alelnöke. A szavazást tíz órányi feszült vita követte a zavargásokkal és a rendfenntartással kapcsolatban. A miniszterelnök szerint "ideje lenne végre elismerni, hogy Görögország az EU integráns része", és a megszorításokat azzal indokolja, hogy Görögország többet költ, mint amennyi bevétele van. Hogy miért nem az EU által diktált projektek megvalósítását fogja vissza, az értelemszerűen szóba sem került.

A parlament ezzel kijelentette, hogy nyíltan szembemegy a népakarattal.

A szavazást követően az Európai Unió lefejezte a főbb görög pártokat. Brüsszel helytartója kijelentéseinek megfelelően, aki nemmel szavazott, az nem maradhatott a kormányzatban. Percekkel a szavazás eredményének kihirdetése után 21 képviselőt zártak ki az "Új Demokrácia" pártból. Azt követően Papandreu pártjából zártak ki 22 képviselőt, majd még egy politikus lemondott a szavazást követő vita alatt. 

Kizárták pártjából a védelmi miniszter és a belügyminiszter helyettesét. (Konstantinos Markopoulos, Margaritis Tzimas). A Paszok pártból kizártak közt ott voltak a Papandreuhoz közel álló politikusok, mint haris Kastandidis volt igazságügyi miniszter, Spyros Kouvelis (aki a szavazás előtt függetlennek nyilvánította magát), a Paszok alapító tagja Vaso Papandreu, és a korábbi munkaügyi miniszter Louka Katseli. A vita vége felé újabb két politikust kizártak az Ortodox Pártból.

A diktátum értelmében Görögország megkapja az újabb, 130 milliárd eurós hitelcsomagot, és leírják a magánhitelezőkkel szembeni adósságok egy részét. 
Hitel helyett hitelt kaptak, cserébe a kormány 15%-al csökkenti a nyugdíj-kiegészítéseket, 20%-al csökkenti a minimálbért, és 150ezer a közszférában dolgozó lett munkanélküli egyik napról a másikra. 
De a kormány politikusai szerint ezzel még mindig nincs vége: a kizárásokat követően Lukasz Papadémosz bejelentette, hogy a február 16-i Eurócsoport találkozón egy újabb megszorító csomag kapcsán fog egyeztetni.

A szavazás után azonnal összehangolt hackertámadás kezdődött a főbb kormányzati honlapok ellen. Az Anonymous hackercsoport elérhetetlenné tette a védelmi minisztérium és a rendőrség honlapját is. A városban a tegnapi szavazás óta a káosz az úr. 
A szavazást követően a városközpontban azonnal kigyulladt egy bank és egy kávézó épülete. A lángok később átterjedtek a szomszédos mozi épületére is. Az athensnews tegnap esti információi szerint a tüntetők 35 bankot, boltot és mozit gyújtottak fel a fővárosban. 54-en sérültek meg az esti utcai harcokban, és 25 embert tartóztattak le.

Reggel a rendőrség összesített információi is megjelentek, a fővárosban összesen 150 bolt lett kifosztva, 48 épület égett le, többszázan sérültek meg az összeütközésekben és 130 embert tartóztattak le Athénban. A városban mindenhol füst terjeng, a rendőri erők minden nagyobb csoportosulásra könnygázzal lőnek.

/jövőnk.info / világ helyzete/

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése