A baskíriai kőlap

Van Oroszországban, azon belül is a Baskír Autonóm Köztársaságban egy kő, amely alapjaiban felforgathatja a történelmet. Olyan ez, mintha egy kalandos sci-fi vagy egy elejétől a végéig kitalált, felnőtteknek szóló mesefilm lenne. 

A baskíriai Csandar nevű falu mellett 1999-ben orosz és kínai ősi kínai bevándorlók nyomait keresték. A régészek kőbe vésett kínai írásjelek után kutattak. Valaki jelezte, hogy a környéken számos ház alapjába és falába építettek be olyan kőlapokat, amelyeken különféle fura jelek láthatók. Az egyik helybeli lakos meg is mutatta a kutatóknak a saját háza falába épített, körülbelül másfélszer egy méteres kőlapot. A csaknem tonnányi lapot minimális rongálás árán sikerült kivenni a helyéről.

A különös, kínainak látszó írásjelek miatt a lapot további kutatás céljából egy darabban szállították az ufai egyetemre, ahol nagyon érdekes dolgok derültek ki róla. Először is az, hogy voltaképpen három rétegből áll, amiből csak az alsó lehetett természetes, arra vitték fel mesterséges úton a másik kettőt. Az információt hordozó második réteg üvegszerű anyag, ma még nem tudni, hogyan dolgozták rá az alsó dolomitra. A harmadik és legvékonyabb egy védőréteg, amely mindössze pár milliméter vastag és átlátszó.

A kőlap pedig nem más, mint az Ural-vidék háromdimenziós domborzati térképe!
A következő három évben ezt térképészek és más szaktudósok is igazolták. Az ismeretlenek által ismeretlen időpontban (korban) készített térkép döbbenetes pontossággal ábrázolta – ábrázolja – az Ural vidék hegyeit, völgyeit, folyóit. Ami még inkább meglepő: az a hegyek magassága. Még ma is komoly nehézségek, és intenzív számítógépes segítség kell ahhoz, hogy méretarányos domborzati térképeket készíthessenek, és ez a munka nem mindig jár sikerrel. Erős műszaki háttér kell hozzá és a gyártási eljárások sem mind kidolgozottak.
Döbbenetes pontosság

A térképészek szerint a mű annyira pontos, hogy azt földi mérésekkel nem is lehetett előállítani. Valószínű, hogy a valamikori térkép-készítők légi fényképezést alkalmaztak és valamilyen más, ismeretlen módon dolgoztak, csak így történhetett meg, hogy a ma is ismert hegycsúcsok, vonulatok, völgyek és fennsíkok magassága és mélysége a valós helyzethez és egymáshoz viszonyítva is hihetetlenül pontos!
De még ez sem minden. Ugyanis amiben ez a térkép mégsem „pontos”, az egy olyan nem a mai állapotokat mutatja. Némelyik folyó ma nem pontosan ott kanyarog, ahol a térképen látszik. Ennek több oka is lehet. Az egyik például az, hogy némelyik folyón keresztben gát is látható. De ma nincsenek ott gátak, és úgy tudjuk, hogy soha nem is voltak. Nos, a „soha” egy kicsit erős, mert hiszen a térkép szerint mégis voltak valaha. De mikor?

Azonfelül a mai valóságtól még két jelentős ponton eltér ez a kőtérkép. Az egyik a csatornák. Ugyanis több helyen szemmel láthatóan egyenes, mesterségesen épült csatornák kötik össze az egyes folyókat. Ma természetesen ezek sem léteznek.
A másik dolog egy kanyon, vagyis a talajba nagyon bemélyedt folyóvölgy. A térkép szerint ez a mai Ufa városától délre található. Nos, a térképen úgy ábrázolták, mintha létezne. Vagyis – akkor létezett, amikor a térképet készítették. De ma már nincs meg, viszont geológusok a kőtérképtől függetlenül évtizedekkel korábban megállapították egykori helyét!

Az évmilliókkal korábbi tektonikus törés a mai városok: Ufa és Sztyerlitamak között húzódott. Később újabb földmozgások miatt a föld ott összezárult és egy mai jelentéktelen folyó ágyát követi. Viszont a kőtérképen világosan látható, hogy ott valaha egy mély kanyon húzódott.
Az már csak „hab a tortán”, hogy a kőlapon (miként a környéken talált más köveken is látható) „kínai írásjelekről” egy erre felkért kínai egyetem tudósai megállapították: azok bizony nem kínaiak. Soha a múltban egyetlen kínaiak lakta vidéken, semmilyen törzs vagy népcsoport nem használt ilyen jeleket.
A jelek tehát más nép, más emberek írása volt. De mit lehet tenni, ha az nemcsak a kínaiakéhoz, ámde semmilyen más, a civilizációnkban valaha is használt jelrendszerhez, íráshoz nem hasonlít?
A kérdések szinte gépiesen merülnek fel. Ezek közül kettő a legfontosabb.

Mikor készülhetett ez a rejtélyes háromdimenziós térkép?

Az orosz kutatók kezdetben arra gyanakodtak, hogy maximum néhány ezer éves… Ám ennek rögtön számos részlet ellentmondott. Az egyik maga a kőlap a három rétegével. Itt jól látható, hogy nem egy természetes dolomit-, vagy gránit-, vagy márványlapra vésték rá a térképet. A körülbelül tizenöt centiméteres vastagságú dolomitlapot csupán alapnak, mondhatni hordozórétegnek használták. A második réteg, amibe magát a térképet belevésték, manapság diopszidüveg néven ismert.
A diopszid nagyon elterjedt pirozén ásványi anyag, vegyjele CaMgSi2O6. Kevés a vastartalma, zöldes színben játszik, kristályai oszloposak.
A fedőréteg egyfajta kalcium, amely a porcelán-réteghez hasonló bevonatot képez a térkép felületén. Mindössze pár milliméter vékony.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a térkép a maga rendkívüli földrajzi és méretarány-pontosságával nem készülhetett az emberi múltban, az eddig ismert múltunkban. Azért sem, mert elkészítéséhez a tudósok szerint légi fényképezésre volt szükség s csak a huszadik század végén értük el ezt a fajta pontosságot, amikor viszont a kőtérkép már régen be volt falazva egy ház alapjaiba.)
Van még érv a régi volta mellett. Például az, hogy a rajta jelölt kanyonok évmilliókkal korábban léteztek, ma viszont már nem láthatóak.
Tehát a „Mikor?” kérdésre a válasz: biztos, hogy nem az utóbbi pár ezer évben készült. Ezzel együtt azt is kimondtuk, hogy akik készítették, nem lehettek a mi ma ismert és fokról fokra fejlődő civilizációnk élőlényei, tagjai.

És ezzel el is érkeztünk a második, talán még fontosabb kérdéshez:

Kik éltek itt sok millió évvel ezelőtt és készítettek ilyen térképeket?

Lehet, hogy tényleg létezett egy (vagy több) emberiség előtti civilizáció?
„Jézus mondta: aki keres, ne hagyja abba a keresést, míg csak nem talál, és ha találni fog, zavarba jön majd, amikor zavarba jön, csodákozni fog, és a mindenségen uralkodni…” – ez az idézet Tamás evangéliumában olvasható. Vagyis egy olyan könyvben, amit manapság nem ismernek el Szent biblia részeként. Olyan művek között szerepel (Hénokh könyve, Mózes apokalipszise, Ezdrás apokalipszise, A tizenkét pátriárka végrendeletei, Apokrif evangéliumok) – amelyek valaha részei voltak a bibliának, de időközben a hivatalossá váló, uralkodó egyház „kitiltotta” onnan. Pedig nemcsak az Apokrifek, de három világrész „bibliái” és öt világrész mondái, legendái között is feltűnően sok az olyan közös elem, amely túlmutat az általunk ismert emberiség történetén és eseményein. A tudomány persze ezeket az írásokat igyekszik „egy az egyben” a fantázia világába sorolni.

Mindenesetre egyre több bizonyíték van, ami amellett szól, hogy ősi múltunk valójában egészen más volt, mint eddig hittük, és mint ahogyan a nagy többség ezután is hinni fogja. Bizonyára sokakat meglep, hogy az ősi vallásos iratokban már két-három-négy-ötezer évvel ezelőtt teljesen mai, modern dolgokról szólnak.
Sőt, az is kiderül, hogy valaha az emberek repkedtek, a világűrt kutatták, kiterjedt tudományos tevékenységet folytattak, ismerték az egész Földet, talán jobban, mint ma.

/astronet.hu/