Lezárták a hegyet

Tilos lesz december végén megmászni a délnyugat-franciaországi Bugarach hegycsúcsot, amely a hiedelem szerint védelmet nyújt a maja naptár szerint idén december 21-én esedékes világvége elől. A hatóságok így kívánják megakadályozni, hogy világvége hívők és kíváncsiskodók tömege árassza el a környéket.

Az 1230 méter magas hegycsúcsra a világvége előtt és után három nappal is tilos lesz a felmenetel – közölte Aude megye prefektusa, Eric Freysselinard. Azt nem tette hozzá, miért kell valamit lezárva tartani a világvége után is.
A hegycsúcs lábánál álló, azonos nevű, 200 lelkes faluba vezető utakat mintegy száz rendőr és tűzoltó ellenőrzi majd. A település nyugalmát meglehetősen megzavarta az utóbbi időkben keletkezett sajátos hírneve. Freysselinard elmondta, hogy világvégében hívő emberekre, meghatározhatatlan létszámú kíváncsiskodóra és sok újságíróra számítanak.


A különös formájú, kilövőállomásra vagy leszállópályára emlékeztető hegy a Pireneusokban található, a katar eretnekek földjén, ahol hemzsegnek a vizigótokról, a templomos lovagokról és az elrejtett kincsekről szóló mondák. A prefektus szerint a hatóságok az internetet tanulmányozva nem találtak arra utaló nyomot, hogy tömeges vándorlás, szektatevékenység vagy kollektív öngyilkosságra való felszólítás veszélye állna fenn. Elismerte ugyanakkor, hogy a hatóságok „szokatlan jelenséggel” állnak szemben.

/Index/

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése