Az amerikai elnök tud az UFO-król, mondja az Air Force One volt mérnöke

Állítása szerint már gyerekkorában idegen lények rabolták el Wilbur Allent, aki azóta gyűjti a földönkívüli lényekre vonatkozó dokumentumokat. A két elnök alatt is az elnöki különgépen szolgáló Allen szerint az USA elnöke is tud a UFO-król.

Az "ufo-szakértő" egy rádiós műsorban beszélt tapasztalatairól. Állítása szerint mióta gyermekkorában elrabolták, érzékeny a földönkívüli lényekre, és azóta dokumentálja a különböző potenciálisan földönkívüliek által okozott jelenségeket. Allen meglátogatta az 51-es körzetet is, ahol az UFO-hívők szerint az amerikai kormányzat földönkívüli technológiával, illetve akár élő földönkívüliekkel folytat kísérleteket.

A két elnök, Ronald Reagan és George H.W. Bush alatt is az Air Force One, azaz az elnöki különgépen mérnökként dolgozó Allen szerint az elnök és az elnöki stáb is tud a földönkívüliekről. Ő maga akkor kezdte el dokumentálni a bizonyítékokat, amikor egy újságíró barátja 2001-ben idegösszeomlást kapott egy washingtoni sajtóesemény után, amely közben földönkívülieket pillantott meg meg az amerikai törvényhozás épületénél.


/PécsiSTOP/

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése