Hangok a semmiből

Ha beazonosíthatatlan eredetű, mások által nem észlelt hangokat hallasz, nem biztos, hogy megőrültél. A helyzet az, hogy szerte a világon több millióra tehető azoknak a száma, akik időről időre hallanak olyan zümmögésszerű hangot, melynek eredetére nincs elfogadható magyarázat.

Ráadásul a fültanúk általában nincsenek egyedül: volt, hogy egyszerre több százan hegyezték a fülüket zavartan, akár napokon keresztül, ám magyarázattal senki nem tudott szolgálni. Az első jelentés a Hum néven ismertté vált alacsony frekvenciájú zajról az 1960-as évek közepéről származik, amikor az Egyesült Királyság egyik városában, Bristolban tettek bejelentéseket emberek tucatjai arról, hogy rendkívül szokatlan, a dízelmotor alapjáraton való működésekor hallható hangokat hallanak, melynek azonban soha nem sikerült megtalálni az eredetét, forrását. A legelső, mondhatni koncentrált HUM-észlelések földrajzi behatároltsága okán nevezték el a jelenséget Bristol Hum-nak, ami szinte azonnal igen élénk érdeklődést váltott ki a helyi lakosságból és mivel a zaj rendkívül nyugtalanító volt azok számára, akik azt észlelték, hamarosan igen nagy port kavart a sehonnan nem származó búgó hangok rejtélye.

A titokzatos eredet

Azokat, akik hallották ezt a nyugtalanító zajt, olyannyira megviselte ez az állandóan érzékelhető folyamatos zörej, hogy afféle érdekvédelmi csoportot alakítottak, majd felkérték a Chelsea Kollégium Fizika Tanszékének szakértőit arra, hogy eredjenek a rejtély nyomába. A helyzet azonban az, hogy még a szakértők sem tudtak mit kezdeni az ismeretlenségében már önmagában dermesztő testetlen jelenséggel, a kiterjedt kutatások, mérések sem hoztak szinte semmiféle kézzelfogható eredményt, így a Hum-érzékelők magyarázat nélkül maradtak. Egészen megdöbbentő módon a fizika tanszék professzorai csak annyit tudtak kideríteni, hogy a zaj 36 hertzen „ketyeg”, végső elkeseredésükben pedig megpróbáltak építeni egy olyan sisakot, amely kizárja a zajforrást, így a szenvedő alanyok némileg megnyugodhattak volna. Ez a próbálkozás azonban nem vezetett eredményre, és később kiderült, hogy a Hum-ot nem állítja meg semmilyen eszköz, legyen az füldugó, vagy bármi más módszer. A Bristolban tapasztalt zaj olyannyira nyugtalanította az embereket, hogy a szakértői nyomozómunkát követően a helyi önkormányzat és a város parlamenti képviselője, Alex Palmer is önálló vizsgálatokat indítottak.

Csakhamar igen érdekes fordulatot vett az egész ügy, hiszen Palmer rövid nyomozás után kijelentette, hogy a Hum forrása nagyon is jól behatárolható, arra azonban egészen döbbenetes módon már nem volt hajlandó, hogy információit megossza a nagyközönséggel. Csupán annyit mondott, hogy a zajt egy kormányzati projekt működése keltette, de most már vége van, mindenki megnyugodhat. Ez a kijelentés azonban nem bizonyult igaznak mivel Bristolban továbbra is érkeztek bejelentések a titokzatos hangról. Egy hetvenes évek közepén készített helyi felmérés szerint a bristoli lakosok mintegy tíz százaléka hallotta a hangot kisebb-nagyobb rendszerességgel és intenzitással. 1992-ben közvetlenül a brit kormány adott felhatalmazást a Salford Egyetem munkatársainak arra, hogy vizsgálják ki az ügyet, a projekt támogatására pedig 50 ezer fontot különítettek el az államkasszából. Ez utóbbi tényt azért fontos megemlíteni, hogy lássuk: A kormány rendkívül komolyan vette az ügyet, a jelenség létezését elismerte, ennél fogva máris kizárhatjuk a Bristolban tömegesen élő, hallucináló elmeháborodottak primitív teóriáját. Végül a vizsgálat két évig tartott, értékelhető eredményt azonban ez sem hozott: A kutatócsoport vezetője egy alapvetően rendkívül konzervatív, az alternatív jelenségekkel szemben meglehetős ellenérzéseket tápláló J. W.Sargent befolyása megtette a kellő hatást, és a bizottsági jelentésben egy szinte már felháborítóan szkeptikus összegzését adták az ügynek: A Hum valójában nem létezik, negyvenegy esetből csupán hat olyat találtak, amelyekben kizárhatóak voltak a pszichológiai, illetve könnyedén azonosítható környezeti hatások. (Kérdésünk: Ha a Hum nem létezik, mit hallhatott az a hat ember?)


Mr. Sargent és csapata azonban nem igazán vett figyelembe bizonyos, időközben felmerülő extra körülményeket, tényszerűségeket, a legnagyobb hibát – azon kívül, hogy alapvetően elutasítóan álltak hozzá a jelenséghez – akkor követték el, amikor vizsgálódásaik során csupán Bristolra koncentráltak, holott ekkorra már másutt is egyre gyarapodtak a bejelentések erről a nyugtalanító, testetlen, lenyomozhatatlan zajról. 1976-ban Oregon államban, később pedig az Új-Mexikói Taos városában szaporodtak meg a búgással szorosan összefüggésbe hozható ügyek száma. Itt is, ahogyan Bristolban, ezrek és ezrek számoltak be arról, hogy az időszakonként meglehetősen differenciált intenzitású hang szép lassan az idegeikre megy, ám senki nem tudta megmondani, hogy egyesek miért hallják ezt a zümmögő búgást, mások pedig miért nem.

Globális szellemhangok

Az Egyesült Államokban is felállítottak egy vizsgálóbizottságot, a kutatásba bevonták a Légierő érdekeltségébe tartozó Philips Laboratóriumot, de Los Alamosból is verbuváltak tudósokat annak érdekében, hogy kissé jobban megismerhessék ennek a testetlen zajnak a természetét, eredetét. A fokozott kormányzati és tudományos aktivitás nem volt véletlen, hiszen Oregon állam és Taos városa mellett a világ számtalan más pontján felütötte a fejét ez az egyre félelmetesebb jelenség. 2004-től kezdődően Hawaii-ról érkeztek az első jelentések arról, hogy a lakosság igen nagy része – mintegy 15%-a - hallja ezt az alacsony frekvenciás búgó zörejt, 2006-ban pedig az Új-Zélandi Auckland lakói kezdtek folyamatosan panaszkodni ugyanerre. 2008-ban a jelenség megjelent Észak-Németország egyes városaiban, majd még ugyanebben az évben bejelentések sorozata érkezett Olaszország több településéből, amik egyértelműen ugyanazt a problémát és annak lassan globalizálódó jellegét világították meg. Az utóbbi időben több vizsgálat indult, ám igazán figyelembe vehető, komoly eredmények a mai napig nem születtek a tárgykört illetően, csupán olyan elméleteket ismerünk, amik vajmi kevéssé vehetőek komolyan akkor, ha a semmiből érkező zaj minden egyes jellemzőjét figyelembe vesszük. Az egyik legelső felvetés szerint ez a hang nem más, mint egyszerű fülzúgás. Ez természetesen egy tökéletesen nevetséges felvetés, ami egyáltalán nem tartható, hiszen mint írtuk, a zaj egyik napról a másikra embertömegeket érintve üti fel a fejét, és a klasszikus fülzúgással ellentétben itt nincs semmiféle módszer arra, hogy ezt az anomáliát lecsökkentsék, vagy semlegesítsék. Ráadásul a zajt több esetben mérték meg műszerekkel, így aztán ez a teória tényleg nem ér semmit magyarázatként.

Mások szerint ez az egész felhajtást egy triviális jelenség okozza, ez pedig a spontán otoakusztikus kibocsátás, amelyet meglehetősen gyakran észlelhetünk mi magunk is: Cseng a fülünk, esetleg halk zúgást hallunk. Orvosi tény, hogy az emberek 30%-a meglehetősen gyakran észlel ilyen hangokat a fülében, az elmélet gyártói szerint most sincs másként. Csakhogy a spontán otoakusztikus kibocsátás szintén nem mérhető vagy érzékelhető műszerekkel, ráadásul inkább akkor lép fel, amikor az ember egy rendkívül csendes környezetbe kerül. A búgás esetében azonban ez nem áll fent, hiszen ez a zörej bármilyen élethelyzetben észlelhető, ráadásul hol kisebb, hol nagyobb erősséggel. No meg ugye megint itt van a megkerülhetetlen tény, hogy általában egész tömegek esnek áldozatául ennek a hangnak. Egy harmadik, némiképp egzotikusabb elmélet szerint a búgás eredete nem más, mint az… óceán! Komoly tudósok meglehetős komolysággal igyekeznek elhitetni velünk, hogy a búgás valójában az óceánokon egymásba rohanó és összecsapó hatalmas hullámok keltette infrahangok afféle szellemképei, amelyek több ezer kilométereket utazva vesznek célba a világ számos pontján településeket és miután rátaláltak a több száz potenciális áldozatra, éveken keresztül ostromolják azok idegrendszerét.

Az agymosás-program

A helyzet az, hogy nincs valódi magyarázat erre az igazán nyugtalanító és rejtélyes jelenségre. Az összeesküvés-elméletek rajongói szerint az USA kormányának egyik titkos szervezete folytat világszintű agymosás-programot, ennek egyik mellékhatása a testetlen zaj, ám erre éppen annyi bizonyítékkal tudnak szolgálni, mint az UFO-hívők, akik szerint láthatatlan csészealjak és szondák bocsátják ki magukból ezeket a búgásokat. Az viszont tény, hogy a jelenség létezik és a jelek szerint egyre terjed.

Élettani hatások

A tapasztalatok azt mutatták, hogy a hangot sehogyan sem sikerül kiküszöbölnie annak, aki azt egyszer már érzékelte. Próbálkoztak a klasszikus, füldugós módszerrel, egyesek megpróbálták magukat izolálni a külvilágtól – például bezárkóztak a pincéjükbe –, ám ez esetekben a zajforrás erőssége nem hogy csökkent volna, inkább tovább növekedett. Az a tény, hogy úgy tűnik, ettől a zajtól lehetetlen megszabadulni, meglehetősen aggasztó, főképpen akkor, ha tudjuk, hogy ez a jelenség komoly egészségügyi zavarokat is okozott már az érzékelők csoportjának igen nagy százalékában. A legjellemzőbb élettani hatások, melyeket a Hum-észlelők körében kimutattak: állandósuló erős fejfájás, hányinger, illetve állandósuló általános fáradtságérzet, de mindezeken kívül gyakran előfordulnak igen komoly, pszichológiai jellegű problémák, mint az álmatlanság, de ismerünk eseteket, amikor az áldozat végső elkeseredésében öngyilkosságot követett el. A búgás az eddigi ismertté vált esetek 26%-ban okozott valamilyen balesetet, illetve tett beteggé embereket, akiket a legkülönbözőbb élettani zavarokkal kellett kezelni.

/Forrás: ifj. Körösztös György, Hihetetlen/
/Rejtélyek szigete/