A Nazca-fennsíkhoz hasonló rajzokat találtak Oroszországban

A perui Nazca-fennsík ismert rajzaihoz hasonló rénszarvas-ábrázolást találtak Cseljabinszk közelében, a Zyuratkul nemzeti park területén, amelyről máris kiderült, hogy a világ legnagyobb és legősibb ilyen rajza. A felfedező Alekszandr Sesztakov helytörténész, aki a környékről a világűrből készített felvételeket elemezte.

Már meg is járta a helyszínt az első expedíció, egyelőre a helyi intézmények és a kutatók költségére, mert a központi hivatalnokok érdeklődését nemigen keltette fel a szenzációs lelet. Mindenekelőtt egyértelműen kiderül, hogy ez a világon az eddig ismert legnagyobb ilyen ábrázolás: hossza 218 méter, míg a Nazca-fennsíkon látható gyíkrajzé 188, az angliai Uffington melletti fehér lóé mindössze 110 méter.

A kutatók szerint a felvételen egy rénszarvas látható
A tudósok megállapították, hogy a rajz készítése idején a Zyuratkul-teraszon a földréteg vastagsága mindössze 2 centiméter volt, ami a kőkorszak neolit szakaszára jellemző, vagyis a rajz a feltevések szerint az időszámítás előtti VI-II. évezredben készült. Az uffingtoni ló az i.e. X. században, a perui ábrázolások sora időszámításunk kezdete körül jött létre.

Az ábrázolást, amelynek vonalai öt méter szélesek, úgy hozták létre, hogy két alacsony, párhuzamos falat építettek egymásra rakott kövekből, s a köztük lévő felszínt kaviccsal és kőtörmelékkel szórták fel. Az ilyen, úgynevezett geoglifákkal (föld-rajzai) kapcsolatban számos feltételezés látott már napvilágot arról, hogy milyen célt szolgálhattak.Egyes tudósok szerint a motívumok csillagászati naptárt alkotnak, mások szerint nincs csillagászati összefüggés az egyes rajzok elhelyezkedése között. Megint mások a Nazca-fennsíkon meteorológiai naptárt vélnek felfedezni, további kutatók vallási motívumokat látnak bennük, de a rejtély valójában megoldatlan.

Az orosz tudósok úgy vélik, a rénszarvas a rajzot alkotó törzs szent állata, totemje lehetett, de van olyan feltételezés is, hogy a nagy munkával valamely törzs a többiek feletti fölényét, erejét bizonyította. Jelenleg a kutatók írják a jelentéseiket a moszkvai minisztériumnak, hogy a főhatóság elismerje műemléknek, és hogy a jövő évi költségvetésbe tervezzen pénzt a kutatás folytatására. Az újonnan felfedezett geoglifa mindenesetre a Moszkovszkij Komszomolec című lap csütörtöki közlése szerint egyelőre nem látogatható, nem tekinthető meg.

/MTI/

2 megjegyzés :

  1. ÚJÉVI itt kezdődik egy módja, hogy elérje, amit akar az élet Ez a YEAR REGISZTRÁCIÓ A NAGY ILLUMINATI és átveheti SZÍVED kívánják, és az álmaid valóra ma, REGISZTRÁCIÓ ma, és sucessful az életben, akkor nőt / férfit, BOY / LÁNY Itt egy módszer arra, amit nem értek TAVALY .....
    666 '' Mit kíván tagja lenni illuminatik és megszerezni az azonnali és automatikus le csatlakozik most és kap a szíve vágya a gazdagság, hírnév, hatalom, hogy amit minden szeretné tenni és ellenőrzési emberek szerte a világon, hívjon minket, vagy mi app , ezen a számon +2348101333426). nálunk mail (illuminatiworld46@gmail.com) csatlakozik most és lesz egy nagy ember / nő

    VálaszTörlés
  2. i want to share my testimony of how i become rich and famous today… i was deeply strangled up by poverty and i had no body to help me, and also i search for help from different corners but to no avail… i see people around me getting rich but to me i was so ashamed of my self so i met a man on my way he was very rich and he was a doctor so he told me something and i think over it though out the day so the next day i looked up and i keep repeating what he said to me. ” if you want to get rich quick and be famous” you need to cross your heart and do what is in your mind so i tried all i could in other for me to do as he said so later on i told my fellow friend about this same thing then my friend was interested in my suggestions so i decided to look in the internet and i found their number so we decided to contact them and unfortunately we did as they instruct us to do and later they told us to get some requirements and all the rest… so this initiation took us just a week and later on the great fraternity gave us $1,200,000 to start up our lives…. and now am testifying that if in any case you want to join any great fraternity all you need to do is for you to contact them because they are legitimate and they do as what they instructed them to do, so you can as well WhatsApp me +2348106618681 or for more information +1(705)8062021 you can Email: illuminatipowerful666@gmail.com..

    VálaszTörlés