A Föld vizeinek eredete

Azon gondolkoztam a napokban, hogy mindig is nagy rejtély volt, honnan származik ez a temérdek víz a Földön. Még ma sem tudják, legalábbis ezt állítják.

Szóval nem lehetséges az, hogy a föld belsejében keletkezett valahogy?

Az általánosan elfogadott magyarázat, hogy meteorok, és üstökösök szállították a földre évmilliárdokkal ezelőtt, mikor a föld már kezdett lehűlni.
Lássuk be, ez egy elég hihetetlen elmélet, józan paraszti ésszel is elég lehetetlen, hogy ennyi vizet még ha fagyottan is, üstökösök és meteorok elszállítsanak pont erre a bolygóra. Mára a tudósok is kételkednek ebben, de jobb elmélettel még senki nem tudott előállni. legalábbis szerintem eddig.

Ha elfogadjuk, és képesek vagyunk megérteni, hogy a föld üreges, akkor ez sem egy elfogadhatatlan elmélet a víz származására:

Amikor a Föld még csak porból és forró gázokból állt, elkezdett összesűrűsödni a gravitáció miatt, ahogy a bolygó kezdett összeállni, kisebb lett, és a forgása is felgyorsult. A szilárd por és ásványok kívülre szorultak, a centrifugális erő miatt, összesűrűsödtek, majd megszilárdultak.
Belül az „üregben” pedig megmaradtak a gázok.
Az univerzum 90%át hidrogén alkotja, a földkéregben pedig közel  50% az oxigén.
Így nagy valószínűséggel a föld belsejében is lehetett elég sok belőlük.
Közben a föld csak tágult évmilliókon át…

A hidrogén, a nyomás okozta óriási hő hatására vízzé égett el, betöltve a bolygó belsejének jelentős részét.

A hidrogén égése(gyengébbek kedvéért): 2 H2 + O2 → 2 H2O

Úgy gondolom a föld belsejében, egy kiterjedt molekulafelhőben kialakult protocsillag található, ami még nem fejlődött ki csillaggá.
Minden bizonnyal a földkéregbeli gravitációs központ vonzásának, és a protocsillag saját vonzásának a kiegyenlített húzóereje tartja vissza a magfúzió beindulását. (ettől nevezhetik „füstös nap”-nak)
A csillagot a gravitációs vonzás tartja középen, ami a föld belsejében minden irányba hat, akár a mágneses mezőben lebegő béka. http://hu.wikipedia.org/wiki/Diam%C3%A1gnesess%C3%A9g
André Geim és Michael Berry ezért a felfedezéséért Ig Nobel díjat kapott. (Míg a Nobel díj a hasznos felfedezésekért adott díj, úgy az Ig Nobel a teljesen haszontalan felfedezésekért átadott díj)

megj.: Úgy gondolom André és Michael megérdemelték volna a Nobel díjat, mert ezzel gyakorlatilag bebizonyították a belső Nap elméletet is :D

Mivel folyamatosan tágult, és a centrifugális erő az egyenlítők felé nyújtotta a bolygót (a földkéreg sem vékonyodhat a végtelenségig) egyszer csak 1-1 lyuk keletkezett az északi és déli sarkon.

Amikor a föld tágulása során megnyíltak a sarkoknál a belülről kivezető járatok, a víz kitört onnan, beterítve a bolygót.
Természetesen nem az összes víz, hanem az egész egyenletesen oszlott el a bolygó külső és belső részén.
Ahogy a Föld tovább tágult, kiemelkedtek a külső és belső kontinensek, idővel elnyerték mai formájukat.

Ahogy teltek az évezredek/milliók, a déli sarkon található járat nagy része befagyott.
Az északi járat a nyári időszakban a mai napig is hajózható, míg télen megfagy a víz körülötte jégsapkát képezve, és a képen látható „lyukat” hagyja.


Ahogy Földünk folyamatosan tágul, úgy fognak tágulni a sarki járatok is. Ahogy más sem, ez sem tarthat örökké. A föld kérge miközben távolodik a belső Naptól, úgy lazul a gravitációs kötelék.A magfúzió beindul, és előbb vagy utóbb egy új csillag születik a föld helyén. Csak reménykedhetünk abban, hogy az emberiség addigra talál magának új otthont, vagy már talán talált is.

3 megjegyzés :

  1. óóó,hát te nem tudtad? az egész világegyetem ,ugyan abból az anyagból van,van olyan bolygó ami tiszta jégből,a marson is találtak jeget,remélem azóta beszerezted az információkat,üdv
    Feri.

    VálaszTörlés
  2. jjaa ??? még egy bejegyzést sem engedélyeztél,?hát ez valami ,fantasztikus

    VálaszTörlés
  3. ezt nem értem. :O milyen bejezést kellett volna engedélyeznem?

    VálaszTörlés