Sárkányok

Úgy tűnik, kicsit megszaladtak az összeesküvés elméletekkel kapcsolatos írásaim.
Nem konteós oldalnak szántam, szóval itt egy kis változatosság:

A sárkány talán az emberiség legõsibb mitikus alakja.
A Sárkány szimbóluma szinte az összes nép mitológiájában előfordul: Kína, Babilónia, Mezopotámia, Nyugat-,Közép-, és Kelet-Európa. Ezen kívül még Az ősi "amerikai" indián legendákban is meg-megjelenik. Az északi vikingekről és az eszkimókról már nem is beszélve.

Én úgy gondolom, hogy valaha csak egy faj létezett belőle, és ahogy elterjedt a világban, úgy alakultak ki a ma ismert formái, majd ahogy eltűntek, úgy váltak egyszerű mítosszá.

Szerintem elég különös, hogy azok a népek, akiknek elméletben nem szabad lett volna semmilyen formában sem érintkezniük egymással, vagy nagyon kis esélye van a kapcsolatnak, ennyire egybehangzó leírásokat hagytak ránk.

Mai bejegyzésemben megpróbálom részletesen összefoglalni, és leírni azokat a típusokat, amiket már előttem több ezer vagy tízezer évvel feljegyzett a világ feltehetőleg minden népe.
Mára már kipusztultak, vagy már kevesen vannak csak nagyon jól rejtőzködnek.

A Keleti Sárkány

A Keleti sárkány (Dracoserpens Lung orientalis) rendkívül hosszú, vékony csont-vázzal rendelkezik. Közepesen nagy feje, túl-zottan hosszú nyaka, rövid lábai, keskeny csípõje, és hosszú farka van. Ez a felépítés mozgékony, a kígyóéhoz hasonlatos. Teste minden irányba képes csavarodni, fordulni. A Keleti sárkány csontjai nem üregesek, és vékonyabbak is, mivel nincs szüksége repülõ-izmokra. Szárnya sincs, lévén föld-mágiát alkalmazva repül fizikai erõkifejtés helyett.

Kínában nevének jelentése: “kiváló értelmû lény” (Lung) , s a legfõbb bölcsesség, a halhatatlanság és a gyógyítóerõ birtokosa, a keleti égtáj és az esõ, az idõjárás és a termékenység ura. A kínai állatöv ötödik állata. Õ alapította meg a kínai istendi nasztiát. Õ találta fel az írást és a tudományokat. Ezek után nem csoda, hogy a kínai császár emblémája ugyancsak a sárkány.

Kínában ismeretes a négy Lung, vagy sárkány. A víznek és az esõnek az istenei ezek, kik valószínûleg a császári palota és a fõváros Fung-shui-át szabályozták s a Peking környéki négy templomban tiszteltettek.
A kínai mitológiában öt típusa van a sárkánynak:

1. Az istenek és császárok védelmezõi
2. A szelek és az esõ irányítói
3. Földi sárkányok akik a folyókat és tengereket mélyítették ki
4. Rejtett kincsek õrzõi
5. Az elsõ sárkány

Az elsõ sárkány a mítitkus uralkodónál, Fu-hsi-nál tûnik fel. Õ töltötte be az égen a Kung Kung szörny által létrehozott lyukat.
Sok különbség van a klasszikus sárkány és a kínai sárkány között. Így a szárnyak nélküli repülés, alakváltó képesség, és természetesen az általános jóakaratú természete az emberekhez.
A kínai sárkány kilenc “lényegbõl” áll. A teve feje, a démon szemei, a tehén fülei, a szarvasbika szarvai, a kígyó nyaka, hasa egy kagylóé, karmai egy sasé, míg lábainak talpai egy tigrisé, és a 117 pikkely, ami a testét fedi, mint a pontyé.
A kínai sárkánynak alapesetben négy karma van, de a császári sárkánynak öt, ez azonosítja a kisebbek fölött. Ha a császáron kívül más használja az öt karmot, meghal.
A kínai sárkány az esõhozó istenség. Így a sárkány a kínai történelemben az idõjárással lett azonosítva.
Sok legenda hoz kapcsolatot a sárkány és császár között. Néhány császár, állítása szerint sárkánytól származik.

Az õsi Kínában a sárkánynak nagyon fontos szerepe van a mitológiában. Megjelenik a mûvészetekben, irodalomban, költészetben, építkezésben, dalokban és a kínai lélek sok aspektusában. A kínai sárkány eredete ismeretlen, de már megjelenik a korai írott történelemben is.

A Nyugati (gonosz) Sárkány

A Nyugati sárkány (Eudarco magnificus occidentalis) erõs csontozattal rendelkezik. Nagy fej, hosszú nyak, széles váll, vastag lábak, erõs karok, és hatalmas szárnyak teszik robusztussá. Csontjai rend-kívül erõsek, de üregesek, és könnyûek, mint a madaraké.
Állkapcsa hatalmas, ki tudja akasztani, mint néhány kígyófaj, így nagyobb zsákmányt is pofájába tud fogni. Mindenevõ, ezért kétféle fogazata van. Metszõfogai hosszúak, borot-vaélesek; zápfogai pedig rágásra szolgálnak, mivel nem egészben nyeli le táplálékát.
A váll-rész, és a lapocka csontok vastagok, nagyok, hogy megtartsák a hatalmas szár-nyakat mozgató repülõizmokat. A szárny-ujjak csontjai nagyon hosszúak, hogy ki tudják feszíteni a köztük lévõ bõrhártyát repülés közben. Több fajtája is van a Nyugati sárkányoknak, ezek csontvázában lehetnek különbség-ek.

Nyugaton leginkább a brit mondavilágból származó sárkány ismert. Leginkább valaminek a védőjeként jelentek meg (barlangok, szüzek, szent kutak, vagy kincsek). „Féreg” – ként említik őket. Általában nincs lábuk, szárnyuk, leginkább egy óriási kígyóra hasonlítanak, villás nyelvvel, mérgező lehelettel, és olyan képességgel, hogy ha feldarabolják őket, újra eggyé válnak. Sokszor a hősök hősiességéjének a mércéje volt a középkorban, hogy megöltek – e egy sárkányt. Később keresztény hatásra a sárkányokat gonosz lényekké nyilvánították. Az égen felbukkanó furcsa fények, mint gonosz sárkányok, rossz óment jelentettek – balszerencsét, betegséget, halált.

Vastag, magasra nyúló, szárnyas, karmos kígyó. Tüzet és füstöt ereget szájából. Nyugaton mindig gonosznak tartották a Sárkányt. Hősök (Herkules, Szigund, Szent Mihály, Szent György) előtt álló klasszikus akadály egy-egy Sárkány legyőzése és megölése.
A Sárkány-motívum már a görögöknél feltűnik: Plinius szerint például nyaranta elefántvérre szomjazik a sárkány, mert az felettébb hideg. Váratlanul csap le az elefántra, köréje tekeredik, s belemélyeszti fogát. Ugyancsak Pliniustól tudhatjuk, hogy milyen gyógyszerek nyerhetők a sárkányokból. A szárított, majd mézzel kevert sárkányszemből hatásos kenőcs készül lidércnyomás ellen, peres ügyekben pedig a sárkányszív-zsír segíthet.
Az Iliász XI. énekében olvashatjuk, hogy egy háromfejű kék sárkány is díszítette Agamemnón pajzsát; századokkal később a skandináv kalózok is sárkányt festettek a pajzsukra, hajóorrdísznek pedig sárkányfejet faragtak. A rómaiaknál sárkány volt a cohors jelvénye, amint a légiónak a sas. Angliában a szász királyok zászlóin is szerepelt a sárkány.
A germán legendákban becses tárgyak őrzését bízták a sárkányra. A Jelenések könyvében János apostol kétszer is említi a sárkányt, mely ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak. Hasonló szellemben ír Szent Ágoston is az ördögről, amely oroszlán és sárkány; heves, mint az oroszlán, álnok, mint a Sárkány.

Dél-Amerikai Sárkány

Erről a fajról nincs sok adat, csak pár monda és feltételezés.

Szerintem egyfajta hiányzó láncszem, a sárkány és a madár között, így a következő állatot inkább sárkánymadárnak nevezem:
Egyedül az azték mitológiában találkozunk vele:  Quetzalcóatl (tollaskígyó) egy isten, a mitológiában a tudás és tanulás istene, az első istenpár harmadszülött fia. Sok megjelenési formája volt, de legfontosabb jelentéseként a természet erejét szimbolizálta: az összetekeredett tollas kígyó felemelkedik a földről, farka vizet ér, vihart és port kavar, mielőtt esőt hozna. Ő volt az emberiség teremtője, továbbá a Kelet (égtáj) ura, egy megjelenése pedig a Vénusz hajnalcsillag volt. Ikertestvére Xolotl, a balszerencse istene.

Az azték teremtésmítoszban a világ első korában megelégelte Tezcatlipoca hatalmát, és letaszította őt égből. A második korban ő lett a nap, de ezúttal Tezcatlipoca döntötte meg az ő uralmát. A harmadkornak is ő vetett véget, amikor nagy esőt küldött a Földre, az ötödkorban pedig, miután az istenek megállapodtak, és elindították a Napot, ő teremtette meg az embereket a korábbi generációk csontjaiból.
Persze az sem lehetetlen, hogy egy földönkívüli fajt illettek a Tollaskígyó névvel, rengeteg ábrázolásban találkozunk egyfajta hüllő-ember hibridekkel, vagy Homo-Replitiákkal, mások csak Reptiloid-oknak hívják őket. 

Sumér(Mezopotámiai) sárkányok

A sumér mitológia sárkánya, körülbelül i.e. 5000-ből. A legrégebbi ránk maradt sárkánylegenda.A világ kezdetén, az ősi Zu elrabolta a Törvény Tábláit Enliltől, a nagy istentől, és elrejtette egy hegy tetején. Ezek szabályozták az univerzum rendszerét. A Napistent - Ninurát - küldték utána, aki megölte Zu-t, visszaszerezte a Táblákat, megmentvén ezzel az univerzumot az ősi káoszba való visszatéréstől.

<---Tiamat és Apsu

A babilóniai mitológia teremtéstörténetében találkozhatunk e két istenséggel.A kezdetben nem volt semmi, kivéve a két elemet: Apsut, aki a friss víz ura volt, a férfi jelleg megtestesülése, és Tiamatot, aki a sós vizek és a káosz ura volt, a női jelleg megtestesülése. Kettejük kapcsolatából születtek az istenek, akik ahogy telt az idő egyre engedetlenebbek voltak, így Apsu megpróbálta elpusztítani őket, de az 
 istenek előbb léptek, és megsemmisítették őt.Tiamat tovább élt és a bosszúját tervezte. Tizenegy szörny ivadékot hozott a világra, hogy segítsék őt a gyermekei elleni háborúban: a vipera, a cápa, a skorpió ember, a vihardémon, a hatalmas oroszlán, a sárkány, a vad kutya, és még négy névtelen.
Marduk volt az egyetlen isten, aki Tiamattal harcolt. Hősies kűzdelem volt, de Marduk végül Tiamat szájába lőtt egy nyilat, ami kettészakította a szívét, ezt követően pedig két részbe vágta a testét, így született az ég és a föld. Marduk levágta Tiamat egyik tanácsadójának a fejét, és a véréből létrehozta az embereket, hogy szolgái legyenek az isteneknek.Tiamatot sokféleképpen ábrázolták, de eredetileg egy négy lábú teremtmény volt, oroszlán fejjel és felsőtesttel, pikkelyekkel, tollas szárnyakkal, sas hátsó lábbal és villás nyelvvel, és fegyverek számára áthatolhatatlan bőrrel.

Ananta

Egy indián sárkány, aki a teremtés középpontjában állt. Óriási kígyóra hasonlít, sok száz kisebb kígyó fejjel.

Apophis (vagy Apep)

Egyiptomi sárkány isten. A sötétség és halál lelke, egy hatalmas tengeri kígyó volt, aki megkísérelte elpusztítani Atum-Ra-t, a napistent, miközben az égen utazott keresztül. Atum-Ra gyermekei (vagy Seth) pusztította el. 

Nidhogg

A norvég mitológiában találkozhatunk velük. A “mogzó világ középpontjában” áll egy kőrisfa - Yggdrasil -, ami az egész univerzumot segíti. Három hatalmas gyökere van, az egyik Niflheimig ér, ahol Hel uralkodik az Alvilág királynőjeként. Niflheim alatt, Nidhogg sárkány rágja a gyökeret, próbálván elpusztítani az univerzumot.

A tűz, ami félelmetessé teszi a sárkányt. 

Ez a pokoli lehellet hamuvá égeti a húst és a csontot is. Persze, nem minden sárkánynak tüzes lehellete van. Némelyiknek jeges, vagy savas köpete van, néhányuk pedig sosem használja lehellet-fegyverét. Tény viszont, hogy a sárkányok legnagyobb része tüzet okád.

Az egész ott kezdõdik, amikor a sárkány zsákmányt ejt. Amikor megeszi táplálékát, a rendes gyomorba kerül emésztésre. Az emész-tés késõbb a második gyomorban folytatódik, ahol tovább bomlik alkotórészeire. Amellett, hogy a sárkány a szervezete számára hasznos tápanyagokat kivonja, a gyomorsavval reakcióba lépve hidrogén, szén- és kénhidrogének is fejlõdnek gyomrában. Ezek a gázok mirigyekbe kerülnek a sárkány torka környékén, és a bennük felhalmozodó gázokat bármikor felhasználhatja. Ezek a gázok egyes fajoknál különbözõek lehetnek, a lángszínük, és lánghõmérsékletük különbözik. Többnyire hidrogént termelnek, amely lángja kb. 2000 fokos lehet. Amikor szüksége van a gázra, a mirigyekbõl a tüdejébe szívja. A hidrogént használó sárkányok levegõ nélkül keverik össze tüdejükben a gázt különbözõ kémiai anyagokkal, ami szintén a sárkány szerveze-tében termelõdik, majd ezt "felböffentve" a gázelegy láncreakciószerûen begyullad a levegõ oxigénjével találkozva, és gyorsan elég.

A szénhidrogéneket termelõ sárkányok 3 - 8 szénatomot tartalmazó gázokat állítanak elõ biokémiai úton (propántól - oktánig, illetve ezek telítetlen változatai is elõfordulhatnak).
A legerõsebb ezek közül a telítetlen acetilén (C2H2), amelynek lánghõmérséklete 2600 fok feletti. Ezek a sárkányok kénhidrogént (H2S) is kevernek lángjuk "üzemanyagába", mivel ennek kicsi a gyulladási hõmérséklete.
A hidrogént használó sárkányokkal ellentét-ben a szénhidrogéneket használó sárkányok levegõt is kevernek tüdejükben a gázelegyhez. Tûzokádáskor ezt a gázt nagy nyomással préselik ki tüdejükbõl, ami a szájpadlásuk nyílásán távozik. Nyelvük alján, és a nyelvgödörben csontporcelán kinövés van, amit a gáz kifúvásának pillanatában összekoccant, ezzel szikrát képezve begyújtja a gázkeveré-ket, ami ezután szintén láncreakciószerûen ég el rendkívül gyorsan.
Hasonló elven mûködik a nem tüzet okádó sárkányok köpetének mechanizmusa is.

A jeges lehelletû sárkányok nitrogént, a savas lehelletûek sósavat, salétromsavat használnak. (Vannak sárkányok, amelyek mágikus úton állítják elõ lehelletüket, de ezek gyengébb hatásúak, mint a biokémiai lehelettek.)