2012. október 27., szombat

Az eszkimó falu eltűnése!

... " 1930-ban történt, hogy egy egész falu eltűnt.

Joe LaBelle prémvadász meglehetősen jóban volt a 2000 lakosú eszkimó faluval, az Angikuni-tó partján. Szőrmét szállított nekik élelemért cserébe, néha napokat töltött velük. Szánja most is tele volt prémekkel, és már előre örült a viszontlátásnak. Tisztelte és szerette keményen dolgozó inuit barátait, mivel saját bőrén tudta, mit jelent a hidegben és fagyban dolgozni.

Ahogy közeledett a falu felé, kezdte magát furcsán érezni. Jól táplált, erős kutyáit máskor már messziről üdvözölték a falu kutyái, de most egy vakkantás sem hallatszott a falu felől. Emberek sem mozogtak a kunyhók között - egyetlen kihalt némaság volt a táj.

Joe nem az az ember volt, aki könnyen megijed. A sok vadonban töltött magányos év megedzette. Hótalpakat csatolt, kutyáit kikötötte, és elindult, hogy körbenézzen.

Amit látott, annyira hihetetlen volt, hogy fel sem akarta fogni. A falu egyszerűen kihalt volt. Sehol nem talált senkit. Sem a vadászokat, sem nőket, gyermekeket, de még az öregek és betegek is eltűntek.

Joe gondolkodni próbált. Azt még hihetőnek találta, hogy a férfiak mind elmentek vadászni - ebben az esetben is furcsa lett volna a dolog, hiszen a nőket és gyermekeket semmiképpen nem hagyták volna felügyelet nélkül -, de hogy az egész falu eltűnjön? Mészárlásnak sem volt semmi nyoma. Sem holttestek, sem vérfoltok. Az egyik kunyhóban még lelt némi meleg hamut, a felette lévő kondérból elforrt a leves. Egy másik kunyhóban pedig egy félig kész kabátot talált, amelybe bele volt öltve a tű, mintha készítője varrás közben tette volna le a ruhadarabot.

Talán elmenekültek valami miatt a falu lakosai? Képtelenségnek hangzott, Joe mégis ebbe vetette a józan ész utolsó reményét. Ez a remény azonban csak addig tartott, amíg bele nem botlott az első kutya hó alatt heverő tetemébe. A szerencsétlen állat éhen halt, csakúgy mint társai, tetemüket aztán belepte a hó.

Joe az éjszakát a faluban töltötte. Kutyái éberen őrködtek, ő maga pedig készenlétben tartotta megtöltött karabélyát. A hajnal első fényénél elindult Churchillbe, amilyen sebesen csak tudott.
Odaérve jelentést tett az esetről a Kanadai Királyi Hegyi Csendőrségnél, majd egy különítményükkel együtt visszament a helyszínre.

A különítményesek ugyanúgy a fejüket vakarták, ahogy a prémvadász is. Emberi nyomokat ők sem találtak, ezért hát spekulálni kezdtek, mi történhetett. Ismerték az inuitokat, ezért kizártnak tartották, hogy az egész falu elköltözött volna.

Erre utalt az is, hogy a vastagabb és melegebb ruházatok mind a kunyhókban voltak. Ha a férfiak vadászni mentek volna, ők valóban csak a könnyebb ruházatot vitték volna magukkal, de a nők és gyermekek is eltűntek, őket pedig biztosan nem hagyták volna meleg ruha nélkül utazni.

Amikor már végképp semmi nem jutott az eszükbe, az egyik csendőr tétován megpendítette a medvetámadás ötletét. Társai csak azért nem röhögték ki, mert még mindig ez lett volna a leghasználhatóbb ötlet, ha ez ellen is nem szól néhány tény.

Az éhen pusztult kutyák mind ki voltak kötve. Támadás esetén minden gazda azonnal eloldozta volna az ebeket, fegyvereiket mind kézbe vették volna, a nőket és gyermekeket elrejtik. Ráadásul a támadásnak nyoma kellett volna, hogy legyen, de semmi nem utalt erre. A csendőrség eget-földet megmozgatott (kétezer ember eltűnése nem éppen tyúktolvajlás), de nem akadtak az inuitok nyomára.

Az egyetlen használható nyomot Armand Laurent francia-kanadai farmer adta. Armand a fiaival együtt szintén a tóparton lakott, nem messze a falutól. Amikor a csendőrség kikérdezte, tud-e valamit az ügyről,
Armand megemlítette, hogy egy nap, kora délután (nem sokkal azelőtt, hogy La Belle a faluba ért), ő és fiai valami 'fényes, ragyogó repülő tárgyat' láttak a falu fölött. UFO-k vitték volna el a falu lakosait?

A rejtély legborzalmasabb részlete a falu temetője volt. Amikor egy tisztviselő javaslatára megvizsgálták a sírokat, egyikben sem találtak emberi maradványokat.
Ami eltüntette a falu élő lakóit, eltüntette őseik csontjait is."

/Facebook / paranormal.hu/

2012. október 22., hétfő

Földönkívüli invázióra készül Anglia?

Kifejezetten egy esetleges földönkívüli támadás esetére fejleszt fegyvereket Anglia az ország védelmi minisztériumának egy volt korábbi tanácsadója szerint.
A korábban 21 évig az angol védelmi minisztériumban dolgozó Nick Pope szerint egyáltalán nem kizárt egy földönkívüli invázió. Pope egy 1980-as incidens után győződött meg arról, hogy lehetséges földönkívüli támadás, amikor a Kelet-Angliai Rendlesham erdőben két katonai bázis között landolt egy UFO. A jelentések alapján a radioaktív sugárzás túllépte a normális értéket, miközben az azonosítatlan repülő tárgy elszállt a bázisok felett.Pope szerint kifejezetten erre a lehetőségre készülve fejlesztettek ki és tárolnak nagy mennyiségben fegyvereket, pilóta nélküli robotrepülőket és kísérleti fázisban lévő repülőgépeket Angliában. Pope feladata a földönkívüli veszély esetén való tanácsadás volt és 2006-ig dolgozott a védelmi minisztériumban.

/news.uk.msn.com /

2012. október 20., szombat

Rejtélyes égi jelenség borzolta fel a kedélyeket

A 23 éves, Calum Sherwood egy workingtoni buszon utazott, amikor kinézett az ablakon és a felhős égbolton olyat látott, amit maga sem akart nagyon elhinni. Nem sokkal később az egyik környékbeli kertben tíz halott madarat találtak, de senki nem tudta, mitől döglöttek meg. A két eset valószínűleg összefüggésben áll egymással.

Calum Sherwood nem gondolta, hogy egy unalmas utazás alkalmával is történhetnek soha nem tapasztalt, váratlan fordulatok, de amikor kitekintett a jármű ablakán és felnézett az égre, szinte biztos volt benne, egy UFO-t látott. Azonnal elővette a mobilját és megörökítette - írta a Daily Mail.

A furcsa jelenség az égen

Rejtélyes módon haltak meg a madarak

„Legalább 20 percig az égen volt, nagyon furcsa érzés volt, aztán hirtelen eltűnt” - idézte vissza az élményt Sherwood, aki az egyik környékbeli barátnőjének, Sharon Larkinnak is megmutatta a fotót. A hölgy igencsak meglepődött, mert a jelenséggel nagyjából egy időben a kertjében 10 halott madarat talált.

„Sokan úgy vélik, csak a felhők furcsa összerendeződéséről van szó, de amint megláttam szinte biztos voltam benne, hogy valami nagyon furcsa dolog történt. A jelenséggel nagyjából egy időben ugyanis 10 döglött madarat fedeztem fel a kertemben. Verebek és feketerigók voltak. Szerintem ez nem lehet véletlen egybeesés” - fejtette ki Larkin, aki hozzátette, furcsa zajokat is halott az ég felől, amely olyanok voltak mintha fémből készült tárgyak csapódtak volna egymásnak. Véleménye szerint a környék, különös vonzerővel rendelkezhet.

Furcsa jelenségek a térségben

Sharon Larkin egyébként előszeretettel tanulmányozza a paranormális jelenségeket ezért is láthatott bele egyből többet, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a térségben többször is tapasztaltak hasonlókat a szemtanúk.

Még 2010-ben egy helybeli férfi sétáltatta a kutyáját, amikor jól kivehető, éles, vörös fénycsík haladt keresztül a városon. Azért is lehetett jól követni, mert nagyon lassan és elég alacsonyan, jóval a felhők szintje alatt helyezkedett el. Persze lehet, hogy csak egy titkos katonai akció része volt.

/borsonline.hu/

2010-ben Moszkva fölött egy hasonló, ám jóval nagyobb intenzitású jelenséget vettek filmre:

UFO lebegett a skóciai tanya felett

Edinburgh – Négy órán át lebegett egy titokzatos tárgy egy skóciai család vidéki otthona felett.

Morag Ritchie az éjszaka közepén ébredt arra, hogy négy lámpa világít be az ablakán, ami azért volt különös, mivel vagy harminc kilométerre élnek minden lakott településtől.

Az asszony azonnal felkeltette a családját, az ufót pedig lánya vőlegénye filmezte le. Ritchie-ék nagyon megijedtek, amiért a csészealj nem akart tágítani a házuk fölül, viszont volt idejük alaposan szemügyre venni. A család először repülőre gyanakodott, de ezt a lehetőséget később elvetették.– Ennyi időn át legfeljebb egy helikopter tud egy helyben lebegni, de az ekkora távolságból fülsüketítő zajt csapott volna – mondta Morag lánya, Cara.– Ez a valami azonban tökéletes némaságban lebegett felettünk, és szemmel láthatólag még pörgött is.A környékről mások nem jelentettek ufóészlelést, igaz, ha a tárgy valóban csöndben volt, aligha észlelhette a családon kívül bárki a jelenlétét.

1-2 napja a Skóciai Aberdeenshire fölött is megjelent egy fentihez nagyon hasonló objektum. Edinburgh-tól ~100 km-re, autóval durván 3 órányira.
Talán épp ugyanaz az UFO:

 

2012. október 16., kedd

Teleportálás közben vették videóra az UFO-t a horvát tengerparton?

Az eset néhány nappal ezelőtt történt, ám egyelőre sok konkrétumot nem tudni róla. A látványos felvételt az Adriai-tenger egyik horvát gyöngyszeméről, Pag-szigetről készítette egy Fabio P. nevű olasz nemzetiségű turista, 2012. október 9-én.

A jellegzetes alakú repülő tárgy nagy sebességgel halad a part vonalával párhuzamosan a víz tükre felett, majd néhány másodperc múlva egy kisebb villanás kíséretében egyszerűen eltűnik.

A video 720p felbontásban, tehát HD-ben készült egy mobiltelefonnal. Fabio mindössze annyit tett hozzá észleléséhez, hogy a felvételen hallható motorzaj, a mögötte húzódó forgalmas tengerparti útról szűrődik be, vagyis az nem a ismeretlen gép hangja.

A video csupán néhány napja került nyilvánosságra, ám azóta máris több szkeptikus nevezte hamisítványnak a felvételt, ugyanakkor sokan biztosak benne, hogy az teljességgel valódi. Ezt olyan érvekkel igyekeztek alátámasztani, minthogy bizonyos helyeken a tárgy képe visszatükröződik a tengerről, illetve, hogy az állítólagos teleportáció pillanatában az objektum dőlésszöge hirtelen megváltozik.


/ittvannak.hu/

2012. október 14., vasárnap

Egy sztársebész halálközeli élménye

Egy hétig feküdt kómában egy jónevű amerikai idegsebész, aki most azt állítja, hogy ezalatt az univerzumnak egy másik, mélyebb dimenziója tárult fel előtte. Meg van győződve róla, hogy a halál nem a tudatosság vége, sokkal inkább egy nagy, kiszámíthatatlan, pozitív utazás újabb fejezete.

A Newsweek címlapon hozta, de más külföldi lapok és az elektronikus média is kiemelten foglalkozott a héten dr. Eben Alexander történetével, aki azt állítja, hogy egy agyhártyagyulladás során bizonyosságot szerzett a túlvilág létezéséről. Tapasztalatairól, illetve az orvostudomány halálközeli élményekről vallott nézeteiről könyvet írt, amely az Egyesült Államokban most jelent meg.

"Mint idegsebész korábban nem hittem a halálközeli élményekben. A tudomány világában nőttem fel, az apám is idegsebész volt. Követtem a pályán, és kutatóorvos lettem, oktattam többek között a Harvard Orvosi Intézetében és számos más egyetemen is. Értem, hogy mi történik a halál közelében lévők agyában, és eddig úgy gondoltam, hogy a tudomány kielégítő magyarázatot ad a klinikai halál állapotába kerülők testen kívüli, túlvilági utazására. Az agy elképesztően összetett, de egyben rendkívül finom szerkezet, amelynek oxigénellátottsága ha csak minimális mértékben is csökken, annak hatása lesz a tudatra. Korábban sem lepett meg, hogy súlyos sérülésen átesett emberek az oxigénhiányos állapotból furcsa történetekkel tértek vissza. Ám úgy gondoltam, hogy ez még nem jelenti azt, hogy utazásaikból bármi is valós lenne" - írja a Newsweek-ben megjelent írás bevezetőjében Alexander.

Hét nap kómában

Az idegsebész 2008-ban, egy őszi reggelen nagyon erős fejfájással ébredt. Állítása szerint néhány órán belül az agykérgének - amely a gondolatok, érzelmek kontrollálásáért felel, vagyis lényegében ez az agyterület, amely az embert emberré teszi - működése leállt. A virginiai Lynchburg Általános Kórházba került, ahol abban az időben dolgozott, és ahol kollégái rövid időn belül megállapították, hogy nagyon ritka, leginkább újszülötteknél előforduló, bakteriális eredetű agyhártyagyulladásban szenved. Az agy-gerincvelői folyadékba bekerült E. coli baktérium óráról órára az agya egyre nagyobb területét pusztította el. Az intenzívre kerülve rövidesen tetszhalottá vált: hét napon keresztül feküdt kómában, teste egyáltalán nem reagált az ingerekre, magasabb rendű agyfunkciói nem működtek.

Alexander arról számolt be, hogy miközben kómában feküdt, elméje - tudata, belső lénye - eleven volt, sőt jól érezte magát. Miközben az agykéreg idegsejtjei állítólag egyáltalán nem mutattak aktivitást, "az agytól független tudatossága előtt az univerzumnak egy másik, nagyobb dimenziója tárult fel". "Olyan dimenziók, amelyek létezéséről soha még csak nem is álmodtam, és amelyeket a régi, a kóma előtti énem lehetetlenségnek nyilvánított volna" - írja az idegsebész.

Tapasztalásai nagy vonalakban megegyeznek a mások által is leírt halálközeli élményekkel. "Megtapasztaltam, hogy többek vagyunk, mint a testünk és az agyunk, hogy a halál nem a tudatosság vége, sokkal inkább egy nagy, kiszámíthatatlan, pozitív utazás újabb fejezete" - írja.

"Nem én vagyok az első ember, aki megtapasztalta, hogy a testen kívül is létezik tudatosság. De úgy tudom, senki nem utazott még e dimenziókba oly módon, hogy egyrészt az agykérge igazoltan teljesen leállt, másrészt az utazás teljes ideje alatt a teste folyamatos orvosi megfigyelés alatt állt." Az előbbi ténynek azért van jelentősége, mert a legtöbb magyarázat szerint a halálközeli élményeket az agy csökkent oxigénellátottsága idézi elő. Alexander azonban azt állítja, hogy esetében dokumentálhatóan nem az alulműködő agy furcsa kisüléseinek eredménye volt az élmény, az ő agykérge a CT-felvételek és a neurológiai vizsgálatok során egyáltalán nem jelzett aktivitást.

"Az orvostudománynak az agyról és az elméről vallott mai felfogása szerint abban az állapotban, amelyben én voltam, még halvány, beszűkült tudatosságot sem tapasztalhattam volna, nem beszélve arról a rendkívül kalandos, és teljesen koherens utazásról, amelyen átmentem" - olvasható a Newsweek cikkében.

Színek, fények, szavak nélküli kommunikáció

"Az utazásom a felhőkben kezdődött. Nagy, fodros, rózsaszín-fehér felhőkben, amelyek éles kontrasztban álltak az ég kékes-feketés színével. A felhők felett átlátszó, csillogó lények cikáztak az égen, hosszú csíkokat hagyva maguk mögött" - olvasható a beszámolóban. Ezek a lények egyetlen földi élőlényre sem hasonlítottak az idegsebész szerint, fejlettebbek voltak nálunk, az élet magasabb formáját képviselték. Beszámolója alapján fentről lefelé örömzene hangjai áramlottak, de a hang mintha anyagszerű lett volna, mint mikor az ember érzi a bőrén az esőt, de mégsem lesz tőle vizes. Ebben a világban nem létezett elkülönülés: úgy tűnt, hogy nem lehet csak megfigyelőnek, vagy a zene hallgatójának lenni, az ember mindenképpen részévé vált. Minden mindennek a része volt, Alexander szerint olyan volt ez a kép, mint egy nagy, gazdagon díszített perzsaszőnyeg.

Az idegsebészt útja nagy részén egy aranybarna hajú, sötétkék szemű fiatal nő kísérte, aki egyszerű, de nagyon élénk színű - kék, lila, narancs színekben pompázó - ruhát viselt. "Olyan tekintettel nézett rám, hogy ha valaki így néz rád, akár csak öt másodpercig, átjár az az érzés, hogy élni érdemes, bármi is történt veled addig az életben. Nem romantikus tekintet volt, nem is baráti. A földi szereteten túli tekintet volt, ám annak minden elemét egyidejűleg magában hordozta" - írja. Kísérője szavak nélkül beszélt hozzá, az üzenet mint szél jutott el az elméjébe, és a tartalmát azonnal értette. "Szeretve és táplálva vagy, örökre. Semmitől sem kell félned. Semmit nem ronthatsz el" - sugallta a kísérő.

Majd változott a kép, még magasabb rezgésű tartományokban találtam magam - írja Alexander, aki szavak nélküli kérdéseket tett fel. Mi ez a hely? Hol vagyok? Miért vagyok itt? A kérdésekre szavakon túli választ kapott: a fény, a színek, a szépség és a feltétlen szeretet hatalmas erejű áramlása töltötte be.

Nem érzékcsalódás

Az idegsebész hangsúlyozza: tisztában vele, hogy története természetfeletti, hihetetlen, és hogy orvosként korábban ő is hallucinációnak tartotta volna. De tudja, hogy nem érzékcsalódásról van szó, az élmény valóságosabb volt, mint bármi az életében, beleértve az esküvőjét és két fia születését is.

"A modern fizika szerint a világegyetem egy egység. Bár a világban, amelyben élünk, látszólag a tárgyak, az élőlények, az események elkülönültek, de a fizika szerint a felszín alatt minden tárgy, az univerzum minden eseménye összeköttetésben áll. Valójában nincs elkülönülés. Ez előtt a tapasztalásom előtt, számomra mindez csak absztrakció volt, ma már azonban valóság. És az univerzumot nem csak az egység tartja össze, hanem most már tudom, hogy a szeretet is összeköti. Az a világegyetem, amelyet a kómában töltött napjaimban megtapasztaltam, ugyanaz, amelyről Einstein, illetve Jézus beszél a maga nagyon különböző módján" - írja Alexander, aki hátra lévő életét az elme, a tudat valódi természetének kutatásával kívánja tölteni, valamint annak bizonyításával, hogy az ember sokkal több, mint a fizikai agya, és létezik agytól független tudatosság is.

Egy eddig titkos katonai irat szerint tömeges UFO észlelés történt 1965 nyarán egy amerikai atomrakéta bázis mellett

Tisztázatlan forrásból került nyilvánosságra szerdán egy közel fél évszázaddal ezelőtt kelt, ám mostanáig kizárólag hivatalos személyek számára hozzáférhető (For Official Use Only) négy oldalas jelentés, melyet egy 19 éves katonai tapasztalattal rendelkező őrnagy, Elva D. Brown állított össze és Donald W. Johnson, az Amerikai Légierő (USAF) ezredese szignált. Ebben arra hívják fel feletteseik figyelmét, hogy a nagy hatótávolságú támadó atomfegyvereket rejtő Francis E. Warren Katonai Bázis körül három napon belül összesen 148-szor figyeltek meg azonosítatlan repülő objektumokat.

Az irat szerint a Légierő Wyomingban található 90. Stratégiai Rakéta Bázisa körül (90th Strategic Missile Wing) 1965. július 31. és augusztus 2. között közel másfél százszor láttak UFO-kat, ráadásul a szemtanúk döntő többségében a bázis őrzésével megbízott katonai személyzet tagjai voltak.

"A Francis E. Warren Légibázis éppen abban a körzetben fekszik, ahol az utóbbi időben figyelemre méltó számú bejelentés érkezett azonosítatlan repülő tárgyak feltűnéséről. 1965. július 31-én néhány Cheyenne-beli civil szemtanú jelezte a helyi rádióknak, hogy több különböző repülő tárgyat látott az égen, melyeknek piros és zöld villogó fényük volt. Azonnal a legmagasabb készültségi fokba helyeztük a bázis személyzetét, különös tekintettel az itt tárolt nukleáris fegyverarzenálra."
Ezekkel a mondatokkal kezdődik a feljegyzés, amely az alábbiak szerint összegezte az UFO észlelések számát:

  • 1965. július 31.: 75 azonosítatlan objektum - 70 szemtanú

  • 1965. augusztus 1.: 29 azonosítatlan objektum - 27 szemtanú

  • 1965. augusztus 2.: 44 azonosítatlan objektum - 46 szemtanú

(Eredeti mérethez kattints a képekre)

Az objektumok leírása

A jelentett objektumok főként korong alakúak voltak, bár egyes szemtanúk szivar-, vagy ceruza formájú repülő járművekről számoltak be. A méretüket a szemtanúk szabad szemmel a tűhegynyitől, egy ötcentes méretéig, távcsővel pedig a borsószemtől, a féldolláros nagyságáig saccolták. Ahol egynél több tárgy tűnt fel, ott azok általában V-alakban, kereszt-, vagy lépcsőzetes formációban repültek.

A szemtanúk szinte minden esetben elmondták, hogy a színes fények olykor néhány másodperces intervallumokban mintegy ki-be kapcsolódva villogtak, máskor pedig csupán elhalványultak, majd felerősödtek. Az összes azonosítatlan objektum a megfigyelőkhöz képest észak-nyugati, északi, vagy észak-keleti irányban volt látható - olvasható a dokumentumban.

Az észlelések időpontja

Egyetlen kivétellel az összes észlelés éjszaka, vagy alkonyatkor történt. Augusztus 1-én a délelőtti órákban tűnt fel egy téglalap alakú repülő tárgy, melyet egy civil szemtanú vett észre - írja a jelentés, amely az észlelő beszámolójára hivatkozva úgy folytatja, hogy az nagy távolságba érve kettévált, majd a két egység két különböző irányba eltűnt.

Az észlelők tartózkodási helye

A legtöbb észlelő a bázis őrzési feladatait ellátó személyzet tagjai közül került ki. Volt, aki járőri feladatait ellátva, vezetés közben vette észre a jelenséget, de a legtöbben a posztjukon, épületek tetején állva látták meg az objektumokat. A rakétakilövők irányítóállomásai általában jól elszeparált, az óvatlan szemektől ugyancsak elrejtett területeken találhatók, ahonnan ezért minden irányba nagyon gyér a kilátás, így ezeket a komplexumok tetején állva is őrzik.

(Eredeti mérethez kattints a képekre)

A megfigyelők összetétele

A legtöbb megfigyelő 18 és 21 év közötti. Ők főként katonai rendészek, de a támaszpont karbantartói közül is látták néhányan a jelenségeket. Valamennyien beszámíthatók és kellőképpen intelligensek. Csak néhányuknak van tapasztalata a katonai repülés területén, és közülük is csak keveseknek volt korábban a légkör, vagy a világűr szokatlan jelenségeire vonatkozó megfigyelési tapasztalata. A szemtanúk között van Williams ezredes is, de rajta kívül több elöljáró tiszt is saját szemével látta az azonosítatlan repülő tárgyakat.

Időjárási körülmények

A megfigyelők általánosságban száraz, hűvös időről számoltak be, abban a három napban sehol nem volt viharos idő a körzetben és a felhők száma is elhanyagolható volt.

Általános megjegyzések

A jelentés készítői fontosnak tartották még közölni feletteseikkel, hogy az észlelők nagy számára tekintettel az egyes beszámolókat külön-külön nem csatolták, de valamennyit megőrizték. Megemlítik, hogy néhány esetben az észlelést megerősítették más megfigyelők is a szomszédos irányítóközpontokból és hogy szinte mindenkinél volt távcső is.

Leírták azt is, hogy tekintettel a járőrök útvonalának hosszára, számos jelentést vázlatosan először telefonon tettek meg a szemtanúk. Ugyanakkor visszatérésüket követően a személyes interjúk sáron még részletesebb információkat szolgáltattak, rajzokkal, diagramokkal, repülési magasság becsléssel és egyéb ilyen jellegű megfigyelésekkel kiegészítve.

Végül hozzátették, hogy érkeztek jelentések olyan hullócsillagokról is, amelyek felfelé repültek, de a bejelentők úgy tűnt képesek megkülönböztetni az ilyen jelenségeket egy szokatlan repülő tárgytól. A járőrök pedig már hozzászoktak az éjszakai őrséghez, ezért aligha elképzelhető, hogy ezek a szokatlan objektumok korábban is ott voltak, de eddig nem vették volna észre őket.

/ittvannak.hu/

Megtalálták a földönkívüliek bizonyítékát

A kételkedőkre nehéz idők jönnek. A bizonyítékokra egy közép-mexikói törzs talált rá, és bárki készítette a szobrokat, nagy szemű lényeket és űrhajókat ábrázolnak.

Köztünk jártak? Csak most kerültek nyilvánosságra azok a szobrok és ékszerek, amelyek furcsa - és három - szemű, minden bizonnyal idegen lényeket, és repülő csészealjakat ábrázolnak.

Lassan mindegy lesz, hogy eddig hitt-e a földönkívüliekben, vagy sem.
(Az idegenek léte, pontosabban ittléte ma már nem hit kérdése, hanem tény, persze a fősodrású média továbbra is igyekszik elhomályosítani, bizonytalanná tenni, és visszasüllyeszteni a témát a hit kategóriába... -A szerk.)

A videóból kiderül, hogy eddig helyesen döntött-e:


/pecsistop.hu/

2012. október 13., szombat

Projekt MKULTRA és a többi...

Írta Drábik János


Miután a CIA és a Nemzetbiztonsági Tanács megszilárdította helyzetét, 1947-ben beindult egy szigorúan titokban tartott kísérletsorozat az "agymosásnak" nevezett tudatbefolyásolás technikáinak a kidolgozására. Ezt a Project CHATTER nevet viselő kísérletsorozatot válasznak szánták a Szovjetunióban végzett ún. "igazság-drogok" sikereire. A kutatás azonban elsősorban arra összpontosított, hogy kipróbálja azokat a kábítószereket, amelyeket hatékonyan lehet használni a titkosszolgálati ügynökök felvételekor. A Project CHATTER-t 1953-ban leállították.

A Központi Hírszerző Szolgálat ekkor döntött úgy, hogy fokozza erőfeszítéseit a magatartás megváltoztatása terén. E célból dolgozták ki a Project Bluebird-öt, amelyet Allen Dulles hagyott jóvá 1950-ben. A Bluebird céljai közé tartozott olyan eszközök felkutatása, amelyek segítségével úgy lehet kondicionálni személyeket, hogy azoktól nem lehet megszerezni titkos információkat. Másik célja az volt, hogy különleges kihallgatási technikák alkalmazásával fokozzák az adott személy kontrollját. A harmadik cél volt az emlékezet kapacitásának a megnövelése. Egy negyedik cél pedig arra irányult, hogy az ügynökség alkalmazottait ellenséges szolgálatok ne tudják ellenőrzésük alá vonni. A Bluebird-öt 1951-ben átnevezték Project ARTICHOKE-nak. Ennek keretében kiértékelték azokat az agresszív kihallgatási technikákat, amelyeknek a keretében hipnózist és kábítószereket is alkalmaztak. Ez a program 1956-ban befejeződött, de még 1953-ban beindult egy másik program, a Project MKULTRA, amelyet Richard Helms, a CIA akkori helyettes-igazgatója kezdeményezett. A kutatók az MK szó jelentését, a "Mind Kontrolle", vagyis az angol-német keverék elnevezésre vezetik vissza (A Kontrolle németül ugyanazt jelenti, mint az angol control, vagyis ellenőrzést.)

A kísérlet-sorozatban számos német orvos vett részt, és az egykori német koncentrációs táborokban folytatott kíséreletek, valamint az MKULTRA egyes részprogramjai szorosan kapcsolódtak egymáshoz. Az MKULTRA keretében az emberi viselkedést olyan módszerekkel befolyásolták, mint a besugárzás, az elektrosokk, a pszichológiai, a pszichiátriai, a szociológiai, az antropológiai módszerek. De használták a grafológiát is, és olyan anyagokat is, mint az akkor már létező LSD. Az MKULTRA külföldi programjainak az ellenőrzésére létrehozták az MKDELTA eljárást.

Project MONARCH

Az MKULTRA keretében 149 kisebb programot tartottak nyilván. A címben megjelölt program nem szerepel a hivatalosan azonosított kormánydokumentumok között, mert ezt valószínűleg egyfajta becenévként használták a bennfentesek, akik közé a túlélő kísérleti alanyokat, a terapeutákat, valamint a lehetséges "beavatottakat" számítjuk. Feltételezhető, hogy ez a program az MKSEARCH alprogramból ágazott el, amelynek a neve "Operation SPELLBINDER" volt. Az elnevezés a kulcsszavakkal való irányításra utal. A SPELLBINDER célja az volt, hogy olyan "alvó" ügynököket képezzenek ki ("Manchurian candidates"), akik bizonyos kulcsszavak vagy szófordulatok útján aktivizálhatók egy ún. poszt-hipnotikus transzállapot után, azaz hipnózis utáni önkívületi állapotot követően. Az "Operation OFTEN" című tanulmány kísérletet tett az okkult erők bekapcsolására a kutatásba, azzal a céllal, hogy álcázásként elfedje a Project MONARCH valódi célját és természetét.

A MONARCH szó itt nem valamiféle monarchiára vagy uralkodóra, hanem egy Monarch nevű pillangóra utal. Amikor egy személyt elektrosokkal okozott pszichés traumának vetnek alá, akkor gyakran olyan könnyedséget, lebegést érez, mint egy repülő pillangó. De ezen túlmenően a Monarch szó jelképesen utal arra a minőségi átalakulási folyamatra is, amelyen a lepke keresztülmegy. Először hernyó alakban létezik, majd begubózva alvó, inaktív állapotba kerül (például a selyemgubó) míg, végül is visszatér a szárnyaló pillangó formájába. Az okkultizmus további jelképes értelmet is adhat mindehhez, ha a lelket, amely szárnyalni képes a pillangóhoz hasonlítjuk. Egyébként a reinkarnáció, vagyis a lélekvándorlás okkult tanításai szerint az emberi lélek pillangó alakban keresi azt az új élőlényt, amelyben reinkarnálódva tovább folytatja életét.

A gnoszticizmus ősi misztikus tanításai szerint a pillangó a romlandó test szimbóluma. A gnosztikus művészetben "a halál angyalát" az összepréselt pillangóval ábrázolták. A tudat-befolyásoló programok ismertetésekor fontos szerephez jut a marionett, vagyis a zsinóron rángatott bábu, azaz az olyan ember, aki idegen akarat vak és engedelmes eszköze. A MONARCH kísérletekben gyakran szerepel a "marionett-szindróma", valamint az "Imperial Conditioning" (birodalmi kondíciónálás). Egyes terapeuták, vagyis kísérletező elmegyógyászok ezt "Conditioned Stimulus Response Sequences"-nek nevezték, azaz Kondícionált Inger-válasz Szekvenciáknak.

A Project MONARCH úgy is leírható, mint az összehangolt agyműködés struktúráinak a felbontása és más szerkezetű újra-integrációja azért, hogy az emberi agy tudati működését egymástól elkülönülő autonóm egységekre lehessen bontani (angolul: compartmentalize) és ezáltal az adott emberben többféle személyiséget lehessen egy meghatározott pszichés rendszer keretében kialakítani. Ez rendkívül bonyolult folyamat, amelynek a keretében a sátánizmusban ismert rituálékat is felhasználják, valamint a kabalista miszticizmust. Ennek az a célja, hogy egy meghatározott démont vagy démoncsoportot lehessen hozzákapcsolni az emberi tudatban mesterségesen létrehozott önálló rekeszekhez. Több kutató ezt a magyarázatot erős kétellyel fogadja és az agyműködés "file"-okra, elkülönülő állományokra bontását a kísérleti alanynak okozott lelki-trauma fokozásának tekintik. Ezek a kutatók tagadnak minden irracionális magyarázatot, elutasítják a démonok és más misztikus vonatkozások jelenlétét.

Az emberi tudat mesterséges "fülkéi"

Megközelíthetjük a test és a lélek eme kificamodott befolyásolásának a megértését, ha egy komplex komputer-programhoz hasonlítjuk. Egy "file" (egy állomány) - vagy ahogy mi korábban írtuk, egy rekesz vagy fülke - a trauma segítségével, vagyis lelki sérülés vagy fájdalom okozásával hozható létre, amelyhez még szervesen hozzátartozik a rendszeres ismétlés és újra-megerősítés. Azért, hogy az így leválasztott és önálló életet élő "file" aktivizálható legyen, meghatározott kódokra, jelszavakra, vagyis kioldó, beindító parancsokra van szükség. Ezeket angolul "triggers"-eknek nevezik (trigger = elsütő billentyű, ravasz, elsütő szerkezet, indító jel). A kísérleti személy, akit "victim"-nek (áldozatnak) vagy "survivor"-nak (túlélőnek) neveznek valójában az ő irányítójának ("programmer" vagy "handler") a rabszolgája, mert teljesen tőle függ. Ezért a rabszolga ("slave") az irányítóját mesternek ("master") vagy istennek ("god") tekinti. A "slave"-ek 75%-a nő, ugyanis a nők általában jóval magasabb tűrési küszöbbel rendelkeznek, jobban elviselik a fájdalmat és ezért sokkal könnyebb egységes tudatuknak az önálló részekre való felbontása (angolul: dissociation), mint a férfiaknál. A kísérleti alanyokat főleg titkos műveletek elvégzéséhez, illetve prostitúcióra és pornográfia készítésére használják. A szórakoztató ipar bevonása a kísérletekbe éppen ezért jelentékeny.

A MONARCH kísérleti személyei az élet minden területén megtalálhatók az utcai csavargótól a legmagasabb körökben mozgó személyekig. Egy már nyugdíjazott CIA-munkatárs arra is utalt, hogy a beprogramozott kísérleti alanyokat beépített ügynökökként is használták azért, hogy "téglaként" információkat gyűjtsenek, illetve az adott csoportban a kapott utasításoknak megfelelő zavaró feladatokat végrehajtsák. A kísérleti alanyok magatartása aszerint változik, hogy tudatuknak melyik leválasztott része van éppen aktivizálva. Szakértők ezt úgy írják le, hogy létezik egy ún. light-side vagy good (világos vagy jó) oldal; és létezik egy dark-side vagy bad (sötét vagy rossz) oldal. Az ehhez tartozó "file"-ok pedig összefonódva a tudatban egy tengely körül végeznek rotációs mozgást. Az egyik legfontosabb struktúra az adott "file" rendszerén belül hét szintből álló kettősspirál található. Minden ilyen rendszer egy belső programozóval rendelkezik, amely figyeli a "gatekeeper"-t, vagyis a "kapu örzőjét", mert ez a mini-program utasítja el vagy engedi be a különböző kívülről jövő impulzusokat az adott lelki parcellába.

A kísérleti alanyok elmondása szerint egy részük egyfajta életfát ("Tree of Life") lát, amelynek meghatározott gyökérrendszerei vannak, számos göcsörttel és szúrágta vájattal, ősi szimbólumokkal, levelekkel, pókhálókkal, tükrökkel vagy maszkokkal, tengeri kagylókkal, lepkékkel, kígyókkal, szalagokkal, csokrokkal, órákkal, robotokkal, parancsnoki diagramokkal és komputer áramköröket tartalmazó kapcsolótáblákkal.

A vérségi kapcsolatok fontossága

A kísérleti alanyok többsége olyan családból származik, amelyek nemzedékről-nemzedékre ún. sátánista vérvonalat hordoznak magukban, és ezért - állítólag - arra vannak beprogramozva, hogy mint kiválasztott személyek, vagy kiválasztott nemzedékek, beteljesítsék sorsukat. Ezt a "kiválasztott nemzedék" meghatározást a hírhedt auschwitzi orvos, dr. Joseph Mengele eszelte ki. Számos áldozat azonos családból került kiemelésre, megint mások úgy lettek kísérleti nyulak, hogy árvaházakból, nevelőotthonokból szerezték be őket, vagy olyan vérfertőző nemi életet folytató családokból, amelyeknél nemzedékekre visszamenően szokásos volt a pedofília.

Sok gyermek jön katolikus, mormon vagy más karizmatikusan keresztény hátterű családból, de szinte valamennyi vallási csoport képviselői megtalálhatók. A kísérletet folytató szakemberek úgy találták, hogy az erősen vallásos alanyok már hozzá vannak szoktatva a dogmatikus, hierarchikus struktúrákhoz, a dogmáknak és a feletteseknek való feltétlen engedelmességhez és ez nagyon hasonlít a tudat programozásához. Minthogy az ilyen alanyok számára a tekintély feltétlen, ezért már kondícionálva vannak a parancs általi külső irányításra.

Ha orvosok és más szakértők közelebbről szemügyre veszik az áldozatok vagy túlélők fiziológiai, testi jellemzőit, akkor gyakran láthatják az elektromos szúróeszközökkel okozott vágásokat vagy forradásokat a bőrön. Ezek a test legkülönbözőbb részein fellelhető sérülések lehetnek: késsel okozott csonkítások, tüzes vassal vagy tűvel való égetés, durva tetoválások és ehhez hasonlók. Azok, akik a vérvonalhoz tartozó, és így előkelőbbnek és védettebbnek számító kísérleti alanyok köréhez tartoznak, kevesebb ilyen testi sérüléssel vagy jelzéssel bírnak - az ő bőrük általában megmarad tisztának és folttalannak. Ezen kifinomult manipulációk magyarázata attól függ, hogy fizikai, orvosi válaszokat adunk-e rá, vagy pedig spirituális, lelki érvekkel próbáljuk megvilágítani őket.

Ezek az új világrendhez kapcsolódó tudatfájlok a feltételezések szerint olyan visszakapcsolási parancsokat tartalmaznak, amelyek lehetővé teszik a tudatbefolyás hatékony kiterjesztését nagyszámú kísérleti alanyra.

Másféle agykontroll-technikát jelent az ún. "non-biological twinning", azaz két egymással rokoni kapcsolatban nem álló gyermek arra történő ünnepélyes programozása, hogy őket mágikus lelki kötelék kapcsolja össze, ezért az örökkévalóságig elválaszthatatlanok egymástól. Ez a MONARCH programban alkalmazott technika abból állt, hogy a tudatba helyezett információs programot megfelezték és az egyiket az egyik kísérleti alany agyába, a másikat pedig a másik kísérleti alanyéba ültették. A két fél program csak együtt képes működni, így ez a két személy kölcsönösen egymásra lett utalva. Az olyan paranormális jelenségek, mint az "astral-projection" ("csillaghatás"), telepátia (gondolatolvasás), ESP - "extra-sensory perceptions" (érzéken túli észlelet) hatékonyabban kifejleszthetők és működtethetők azokban a személyekben, akik az ilyen "ikresítésen" keresztülmennek.

A MONARCH programozás egyes szintjei a következők:

  • Alpha-szint: Ezt tekintik az általános vagy szokásos programozásnak egy személy tudatának az ellenőrzés alá vételekor. Ezt az alapprogramot a memória megtartó képességének a rendkívüli bővülése jellemzi, a fizikai erőnlét és a látóképesség nagyarányú növekedésével. Az Alpha-programot a kísérleti alany személyiségének a tudatos felosztásával hatják végre. Lényegében az történik, hogy az agy jobb féltekéjét és bal féltekéjét leválasztják egymásról azáltal, hogy csak egy program által vezérelt kapcsolódás jöhet létre a bal és a jobb agyfélteke között, meghatározott neuronpályák stimulálásával.

  • Béta-szint: Ezt szexuális programozásnak is hívják. Ez a program eltörli az összes korábban elsajátított erkölcsi meggyőződést, serkenti a legprimitívebb szexuális késztetéseket a gátlások kiiktatásával. Úgynevezett "cat-alters"-ek (cica-fájlok) hozhatók így létre az agy béta-szintű programozásával.

  • Delta-szint: Ezt ún. "killer" (ölési, gyilkolási) programozásnak is nevezik. Eredetileg különleges ügynökök és elit katonák kiképzésére fejlesztették ki. Használták a Delta-erők, az Első Szárazföldi Zászlóalj és a MOSZAD kiképzési programjaiban. Ezen a programozási szinten a mellékvese optimális működtetése és a kontrollált agresszió nyilvánvaló. A kísérleti alanyok elveszítik félelemérzetüket. Szervezetten hajtják végre a kapott megbízatásokat. Az önpusztító vagy öngyilkosságot eredményező instrukciók is a programozásnak e delta-szintjén kerülnek rögzítésre az agyban.

  • Téta-szint: Ezt pszichikai programozásnak tekintik. Azok a kísérleti személyek, akik több generációs, ún. sátánista családokból származnak, a kísérletek tanúsága szerint nagyobb fogékonyságot mutatnak a telepatikus képességek elsajátítására, mint azok, amelyek ilyen vérségi származással nem rendelkeznek. Ennek a származási korlátozásnak köszönhetően az elektronikus agykontroll-rendszerek változatos formáit fejlesztették ki és alkalmazták, nevezetesen a "bio-medical" emberi telemetrikus eszközöket (agyban elhelyezett implantátumokat, irányított energia-lézereket használva, mikrohullámú és elektromágneses sugárzásra). Jelentések szerint ezeket rendkívül fejlett komputerekkel és csúcstechnológiájú műholdkövető-rendszerekkel összekapcsolva alkalmazták.

  • Omega-szint: Ez az ún. önpusztító (self-destruct) formája a programozásnak, amit úgy is ismernek, mint "Code Green" (Zöld Kód). Az ennek megfelelő viselkedési formák magukban foglalják az öngyilkossági késztetéseket és az öncsonkítást. Ezt a programot rendszerint akkor aktivizálják, amikor az agykontroll alanya (victim or survivor - áldozat vagy túlélő) elkezdi a terápiát vagy a kihallgatást és túlságosan sok anyag kerül elő sértetlenül az emlékezetéből.

  • Gamma-szint: Ez a rendszer-védelemnek egy másik formája, mégpedig megtévesztő programozáson keresztül, amely kiváltja a félrevezetést és a félreértelmezést. Ez a szint össze van kapcsolva a démonológiával és hajlamos arra, hogy regenerálja önmagát egy későbbi időben, ha nem megfelelően kapcsolták ki. (A démonológia a boszorkányokra, ördögökre és gonosz szellemekre vonatkozó babonás hiedelmek összessége, amelynek azonban a tudatbefolyásolás bizonyos formáinál fontos szerepe van.)

A tudatbefolyásolás módszerei és összetevői

A kezdő lépés a tudatműködés szétválasztása a kísérleti alanyban. Ez rendszerint a születéstől kezdődően mintegy 6 évig tart. Ezt elsősorban elektrosokk alkalmazásával végzik és egyes esetekben már akkor megkezdik, amikor még a gyermek az anyja méhében tartózkodik. Az elektrosokk által okozott súlyos sérülésnek, a szexuális zaklatásnak és más módszereknek betudhatóan az agy széthasad elkülönülő személyiségekre a tudati működés legmélyén. Korábban ezt "Multiple Personality Disorder"-nek, MPD-nek (tudathasadásos személyiségzavarnak) nevezték; jelenleg azonban "Dissociative Identity Disordernek" (DID), vagyis tudathasadásos identitás-zavarnak hívják. Ez képezte a MONARCH-programozás alapját. A kísérleti alany vagy áldozat agyát tovább kondicionálják fokozott hipnózissal kettősirányú lelki kényszerrel, gyönyör és fájdalom váltakozó okozásával, az élelem, a víz, az alvás megvonásával, az érzékeléstől való megfosztással, párhuzamosan különböző tudatbefolyásoló drogok alkalmazásával, amelyek megváltoztatják az agyi funkciókat.

A következő lépés a szétválasztott specifikus agyfájlokba (alterek-be) a részletes parancsok és üzenetek bevitele és bevésése. Ezt csúcstechnológiájú fejhallgató készülékeken keresztül végzik, amelyek össze vannak kapcsolva komputerekkel hajtott generátorokkal, amelyek nem hallható hanghullámokat és hangfrekvenciákat bocsátanak ki, és amelyek hatnak az RNA-ra (Rybo-nuclein Acid - Rybo-nuclein sav), arra a biokémiai anyagra, amely befedi az agy tudatos és tudatalatti része közti kapcsolatot biztosító idegpályákat. Az úgynevezett "virtuális valóság"-gal kapcsolatos optikai eszközök is időnként felhasználásra kerülnek, párhuzamosan a frekvencia generátorokkal, amelyek színes pulzáló fényeket bocsátanak ki tudatalatti és ún. "split-screen" látványokkal. (A split-screen, vagy megosztott képernyő olyan megjelenítési technika, amelyben a képernyő fel van osztva két ablakra. Például a szövegszerkesztő programok, amelyek képesek a képernyő megosztásra, alkalmasak arra, hogy ugyanannak a dokumentumnak egyszerre jelenítsék meg a két különböző részét, mintha két különböző dokumentumot mutatnának. Ez hasznos akkor, amikor írás közben a dokumentum egy másik részére kívánunk hivatkozni.) Magas-feszültségű elektrosokkot is használnak, amikor a memóriát törölni kívánják.

Ezt a programozást ismétlődő időközönként megújítják, valamint látható, hallható és írott közvetítőeszközök segítségével újra erősítik. Az első programtémák közé tartozott "Óz a varázsló" és "Alice a csodák országában". Mindkettő mélyen telítve van okkult szimbolizmussal. A Disney-filmek legtöbbje kétféle módon használatos. Egyrészt érzéketlenné teszik a lakosság többségét a tudatküszöb-alatti és neurolingvisztikus programozással szemben, továbbá szándékosan létrehoznak meghatározott tudatimpulzusokat és kulcsszavakat a MONARCH-gyerekek rendkívül érzékeny alapprogramozására. (A neurolingvisztika a nyelvtudománynak a nyelv és az agyműködés közötti összefüggéseit vizsgáló ága.)

Jó példa a tudatküszöb alatti programozásra a Pochahontas nevű Disney-film. Ezt a rajzfilmet a 33. jelzéssel látták el, ami a skót rítusú szabadkőművességnek a legmagasabb foka. A filmben Willow-nagymama, vagyis Fűzfa-nagymama egy misztikus 400 éves öreg fa, amely tanácsokkal látja el az árva Pochahontast, azt sugalmazva neki, hogy hallgassa a szívét és találja meg a válaszokat abban. Fűzfa-nagymama folyamatosan kétértelműségeket mond tele értelmi irányváltoztatásokkal, például "néha a jobb út (right path) nem a legkönnyebb". Az ezoterikus következtetés: "a balra vezető út (left path, vagyis a pusztuláshoz vezető rossz út) a könnyebbik.

Az Illuminátus gondolat-rendszer szerint strukturált lélekben a fűzfa a druida-vallás okkult erőit jelképezi. A fa ágainak, leveleinek és gyökérrendszerének az átható képe nagyon fontos, minthogy bizonyos sötét lelki tulajdonságok kapcsolódnak a Fűzfa-nagymama-programozáshoz.

Először is, az ágakat arra használják, hogy megvesszőzzék az áldozatokat a szertartások során lélektisztítási célból.

Másodszor a fűzfa kiállja a legszigorúbb időjárási megpróbáltatásokat is, mint például a viharokat, és közismert a hajlékonyságáról, rugalmasságáról. A programok alanyai, az áldozatok és a túlélők, úgy írják le a fűzfa ágait, mint amelyek átfonják és körülölelik őket, azt sugalmazva: nincs remény az elmenekülésre.

Harmadszor, a fűzfa mély gyökérrendszere azt a benyomást kelti a kísérleti alanyban, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre zuhan egy szakadékba, miközben hipnotikus transzban van.

A zene is meghatározó szerepet játszik a programozásban, különböző hangzatok, ritmusok és szavak kombinációján keresztül. A rémisztgetés mestere, Stephen King, számos regényt és forgatókönyvet írt, amelyeket hiteles források szerint szintén ilyen programozási célokra használtak. King egyik legutóbbi könyve az "Insomnia" (Álmatlanság) azt a kulcskifejezést tartalmazza, hogy "We never sleep", vagyis "Soha nem alszunk.", amely vezérszava minden MPD és DID programozásnak, és a mindent-látó szemre utal.

A kutatók nem tudják egyértelműen megmondani, hogy ezt a programot elsőként ki dolgozta ki. A különböző forrásból származó információk szerint egyik kidolgozójának kódneve Dr. Green, akinek az igazi neve Dr. Greenbaum. Ő állítólag együttműködött a II. Világháború alatt a hírhedt náci orvossal, Dr. Joseph Mengelével, aki hidegvérű és különösen kegyetlen brutalitással végezte kísérleteit Auschwitzban. Mengelének a kegyetlenségeit a nürnbergi per során meglehetősen alulbecsülték, és nem is tettek amerikai részről komoly erőfeszítéseket az elfogására. A Mengele utáni nyomozást azzal vezették félre, hogy olyan jelentést tettek közzé hivatalos részről, amely szerint Mengele egy paraguayi illetve brazíliai rejtekhelyen tartózkodik, és ezért már nem jelent fenyegetést. De bizonyos csodálatos megjelenésekről is érkeztek hébe-hóba információk, amelyek szerint a "Halál Angyalát" itt vagy ott lehetett látni. Az azonban már tényként elfogadható, hogy ezrek és ezrek életének a feláldozásával végzett kísérletei jelentékenyen hozzájárultak az agykontrollal kapcsolatos amerikai kutatásokhoz.

Valószínűleg Mengele használta a már említett Dr. Green álnevet, akit egyes kísérleti alanyok csak Vaterchen-ként (Apácskaként) emlegettek vagy Schoner Josef-nek (Szép József), illetve David és Fairchild-nak neveztek. Mengele karcsú, jó megjelenésű ember volt, megnyerő modorral - ugyanakkor a legdurvább dührohamokat is megengedte időnként magának. A túlélő kísérleti alanyok gyakran emlegetik fényes fekete csizmáit, amint ide-oda járkált a szobában, és a százszorszép leveleit húzogatva mondogatta: szeretlek, nem szeretlek, szeretlek, nem szeretlek... Amikor az utolsó levélszirmot is letépte, akkor a leggonoszabb módon megkínozta azt a kisgyermeket - a többi gyermek jelenlétében -, akit éppen pszichikailag programozott. A lelkileg meggyötört túlélők arra is visszaemlékeznek, hogy meztelenül majmok közé, ketrecekbe zárták őket. A majmok arra voltak trenírozva, hogy bántalmazzák őket. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Mengele az emberek állati szintre történő visszavetését fontosnak tartotta. Arra is törekedett, hogy kísérleti alanyait leszoktassa a sírásról, a jajgatásról vagy bármilyen erőteljes emóció kinyilvánításáról.

Dr. D. Ewen Cameron, egy másik kísérletező orvos Kanadából, aki Dr. White néven is ismert, korábban Kanada és Amerika Pszichiátriai Társaságának, majd pedig a Világ Pszichiátriai Társaságnak volt a vezetője. Cameron széles körű tapasztalatokkal és kitűnő bizonyítványokkal rendelkezett, ezért a CIA részéről Allen Dulles több millió dollárt juttatott el hozzá olyan társaságokon keresztül, mint például a "Society for the Investigation of Human Ecology" (a Humán-ökológiát Kutató Társaság), amelynek szintén Cameron volt az elnöke. A kísérleteket a McGill Egyetemen és a St. Mary Kórházban és az Allan Memorial Intézetben végezték.

Cameron alkalmazta az olyan szokásos módszereket, mint az elektrosokk, a különböző drogok és kábítószerek beadása, valamint az agylebenyek műtéti eltávolítása. Cameron azonban egy sajátos technikát is kidolgozott, amelyet "psychic driving"-nak (pszichikai vezetésnek) nevezett el. Ennek keretében a gyanútlan kísérleti alanyokat drogok segítségével több héten át kómában tartották és rendszeresen elektrosokkot hajtottak rajtuk végre. Eközben egy elektronikus sisak volt a fejükre rögzítve és ismétlődő üzeneteket továbbítottak hozzájuk különböző sebességgel. Sok kísérleti alany olyan gyermek volt, akiket Cameron a római-katolikus árvaházi rendszertől kölcsönzött ki. Dr. Cameron-t a pszichiátriai szaklapok többsége meg sem említi. Ez nagyrészt annak is betudható, hogy a Project MK-Ultra 1970-ben lelepleződött és számos kanadai kísérleti alany és családjuk kártérítési pert indított. A CIA és a kanadai kormány bírósági egyezséget kötött, amelynek keretében a sértettek úgy kaptak kártérítést, hogy nem volt szükség bármiféle törvénysértő magatartás hivatalos elismerésére.

Michael Aquino alezredes, aki a katonai hírszerző szolgálatnál dolgozott, a legutóbb nyilvánosságra került adatok szerint állítólag szintén részt vett a kormányzat által szponzorált kísérletekben. Aquino-t különcködő zseninek tartják, akit elbűvöltek a náci, pogány rituálék és megalapította a "Temple of Set"-et. (Seth vagy Széth Osiris fivére és gyilkosa az egyiptomi mitológiában; a természet vad, pusztító erőinek a megszemélyesítője.) A "Temple of Set" az Anton LaVey (vagyis Lövey Antal) "Church of Satan" (a Sátán Egyháza) nevű "vallási" szervezete elágazásának tekinthető. Aquino kapcsolatban állt a san fransico-i Golden Gate Bridge déli részénél lévő Presidio Parkban található katonai támaszponton kirobbant botránnyal. Ennek keretében gyermekek molesztálásával vádolták. A gyermekáldozatok szüleinek a mély csalódására Aquino-t azonban valamennyi vádpont alól felmentették. Aquino kódneve "Malcolm" volt, és ilyen név alatt fejlesztett ki olyan kiképzésre szolgáló és magnószalagra rögzített tananyagot, amely tájékoztat arról, hogy hogyan kell MONARCH-slave-eket ("slave=rabszolga") - azaz teljesen függő helyzetbe taszított biorobotokat előállítani. Aquino, alias Malcolm, együttműködött a kormányzati és a katonai hírszerzéssel, valamint számos bűnözői szervezettel és okkult csoporttal a MONARCH-slave-ek szétosztásában.

Egy másik fontos programozónak Heinrich Muller tekinthető, akit "Dr. Blue" vagy "Dr. Gog" kódnevek alatt is ismertek. Heinrich Mullernek valószínűleg volt két fia, akik folytatták apjuk foglalkozását. Részt vett a programozásban "Dr. Black", aki minden bizonnyal Leo Wheeler volt, annak az Earl G. Wheeler tábornoknak az unokaöccse, aki a vietnami háború idején a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsának az élén állt. További szakértő programozók voltak még E. Hummel és W. Bowers.

A CIA apró részletprogramokra osztotta szét az MK-Ultra projectet azért, hogy kevésbé legyen szembetűnő. Az egyes specializált részfeladatokra vonatkozó kísérleteket különböző egyetemeken, börtönökben, magánlaboratóriumokban és kórházakban végeztette el. Ezekért a kísérletekért nagyvonalú juttatásokban részesítette kormányzati és más pénzforrásokból a kísérleteket végző csoportokat. A MONARCH-programozással kapcsolatos kísérletekben résztvevő legfontosabb intézmények között ott találjuk a Cornell, a Duke, a Princeton, a UCLA, a University of Rochester, az MIT nevű egyetemeket; a Georgetown University Hospital-t, a Maimonides Medical Center-t, a St.Elisabeth Hospital-t (Washington D.C.-ben), a Bell Laboratories-t, a Stanford Research Institute-ot, a Westinghouse Friendship Laboratories-t, a General Electric-et, az ARCO-t és a Mankind Research Unlimited-et.

A nem teljes felsorolásból is kiderül, hogy a részfeladatokat igen sok helyen kellett elvégeztetni. A kísérleti eredményeket rendszerint katonai támaszpontokon működő létesítményekben elemezték, összegezték és így született meg a "végtermék". Ezekre a létesítményekre, mint programozó, vagy újraprogramozó központokra, illetve csaknem halált okozó traumaközpontokra hivatkoztak. Közülük is felsorolunk néhányat: China Lake Naval Weapons Center, The Presidio, Ft. Dietrick, Ft. Campell, Ft. Lewis, Ft. Hood, Redstone Arsenal, Homestead AFB, Grissom AFB (AFB=Army Facility Basis). Ugyancsak kiemelkedő programozó központként emlegetik szakértők a Langley Research Center-t, a Los Alamos National Laboratories-t, Tavistock Institutes-ot valamint olyan környékeket, mint Mt. Shasta, Lampe és Las Vegas.

/Drábik János - Tudatmódosítás / Rejtélyek szigete/

2012. október 11., csütörtök

Meddig ámítjuk magunkat?

Szerző : Száraz György

Meddig ámítjuk magunkat azzal, hogy nem léteznek előző életek? Miért hisszük el, hogy nincs újratestesülés? Nem magasröptű eszmefuttatásokba szeretnék bocsátkozni ezúttal, hanem néhány egyszerű érvet felhozni és néhány kifogást megcáfolni, merthogy a reinkarnációnak nincs szüksége arra, hogy én vagy bárki más igazolja.

Eddig főleg olyan emberekről lehetett hallani, akik nem hittek a korábbi életekben részint vallási, részint ateista alapon. Ámde, egyre több szót kaptak az elmúlt évtizedekben olyanok, akik pedig ezzel szembe azt állították, hogy ők konkrétan emlékeznek számos előző életükre, sőt azokból tudást és képességeket hoztak át. Ezek tükrében mindenki eldönthet, hogy kinek a szavában hisz.

Ma még mindig sokan vitatkoznak ezen a kérdésen, mintha bármit is befolyásolna ez. Nos, a Teremtés működését vajmi kevéssé befolyásolja, de az emberi világképet annál inkább. Talán abban kellene hagyni a népbutítást és nem lenne szabad olyan pongyola érvekre hivatkozva félresöpörni a reinkarnáció tanát, mint például: „azért nem hiszek az előző életekben, mert ősi iratokban, mint amilyen a Biblia is, ez nincs benne” vagy „azért nem hiszek a reinkarnációban, magyarul az újra testet öltésben, mert nem emlékszem rá”.

Az ilyen és ehhez hasonló, mondvacsinált ürügyek és kifogások nem állják meg a helyüket egy komoly ember világképében és gondolkodásmódjában. Milyen érv az, hogy ha valamire nem emlékszem, akkor nem is létezik? Ennyi erővel az érettségi bizonyítványokat, a diplomamunkákat is visszavonhatnánk, mert sok év távlatából már nem tudnánk a mai kis tudásunkkal megfelelni a követelményeknek. Avagy a gyerekkorunkat is semmissé tehetnénk, mert nem emlékszünk rá.

Az pedig végképp dogmatikus gondolkodás, hogy azért, mert valami régen leírásra került, akkor annak automatikusan helyesnek kellene lennie. Egyáltalán nem biztos, hogy 1500 évvel ezelőtt minden írástudó őszinte és becsületes volt, avagy tévedhetetlen.

Ezek tehát logikátlanságok, amelyeket észre kellene vennünk. Másfelől, az ősök tiszteletével sem lehet mindent megmagyarázni, mert az ősök, vagy szent emberek szavait nem feltétlenül ismerjük a maguk eredetiségükben. Hiszünk az írásos emlékek hitelességében, de nem tudjuk 100%-osan! S itt van a kutya elásva! Ez ad számos csalásra és csalafintaságra okot.

Olykor az az érzésem, hogy a reinkarnáció tanát szándékosan eltitkolták előlünk. A tájékozottabb és világlátottabb emberek pontosan tudják, hogy nem szabadna általánosítanom, mert nem mindenki elől titkolták el az újra testet öltés tanait. A helyzet éppen fordított: az emberiség többsége mindig is tudta, gyerekkorától azt tanulta, hogy léteznek előző életek, s azokra vissza is lehet emlékezni, sőt minden korban éltek olyan személyek, akik erre képesek voltak.

Afrika, Amerika, Ausztrália és Ázsia nagy részén világvallások és regionális hitrendszerek százai alaptanaik között említik a reinkarnáció valamilyen formáját: hinduizmus, buddhizmus, taoizmus, a zoroasztrizmus, Európa és a Közel-Kelet csaknem valamennyi vallási irányzata hisz a reinkarnációban.

Egyesek az állítják, hogy a reinkarnáció idegen az iszlámtól, de ez nincs teljes mértékben így. A Koránban ez olvasható: „Isten lényeket teremt, újra és újra visszaküldi őket, míg aztán hozzá vissza nem térnek.” vagy „Az ember személye csak maszk, amelyet a lélek kellő időben felvesz, egy darabig hordja, aztán eldobja, hogy újat vegyen fel… Ha teljesen tönkremegy, s olyanná válik, mint egy halcsontváz, a tőle megszabadult, gyógyult lélek újat formál.” Amúgy a szufizmus – az arab miszticizmus – elfogadja a reinkarnáció létjogosultságát és bizonyos formáit.

Így lényegében a zsidó vallás és a kereszténység maradt, amely látszólag kilóg a sorból. Vagy mégsem?

Alexandriai Kelemen a II. században arról értekezett, hogy az ember fejlődéséhez elengedhetetlen az újra testet öltés. Márpedig ha van újraszületés, akkor előző életeknek is lenniük kell. Sok egyházatya a hivatalos állásfoglalások ellenére is hitt az újratestesülés eszméjében.

Amúgy nem árt tudni, hogy az 553-as konstantinápolyi zsinat kiáltotta ki eretnekségnek a reinkarnáció tanát, illetőleg eretnekeknek bélyegezték azokat, akik hittek az előző életekben. Ezt később több zsinat is megerősítette, az ellenkezőkre pedig szigorú megtorlás várt.

Ebből is látszik, hogy a kereszténységtől sem idegen a reinkarnáció, miként nehéz elképelni egy kabbalistát – zsidó misztikust –, amint mágikus operációját úgy végzi el, hogy tagadja a lelkek újra testesülését. Erről azonban szó sincs. A legtöbb kabbalista is hisz a lélekvándorlásban.

Mindezek után felvetődik a kérdés, hogy akkor ki nem hisz a lélekvándorlásban, az újra testet öltésben és az előző életekben? Nos, például az a tömegember, aki tradicionális okoknál fogva ezt tanulta, mert belenevelték, esetleg beleverték, illetve aki olyan egyházi közösségbe jár, ahol ezt hirdetik, ahol a „nyáj” tagjaként nem mer elrugaszkodni a dogmatikától. Az ilyen esetekben még létezik az előző élet tagadása. De amúgy minden korban, minden spirituális (beavatott) és szakrális vallási vezető tudta, hogy léteznek előző életek.

Összefoglalva, a titok abban áll, hogy aki látó, tudó, s legfőképpen beavatott, azt nem lehet megvezetni, a többieket pedig a hit irányítja, amit készen kap és maga tölt fel energiával elfeledvén, hogy attól még nem lesz valami feltétlenül igaz, hogy relatíve sokan váltig állítják.

/Forrás: boldognapot.hu - online ezoterikus magazin/

2012. október 10., szerda

A tórusz titkai

Szerző : Száraz György

Feltűnő, hogy az olyan híradások, amelyek a legújabb találmányokra, vagy a régi, de roppant hasznos szabadalmakra vonatkoznak, nem kapnak publicitást. Ilyen erős lenne a lobbi? Azoknak a magas beosztású tudósoknak és szakembereknek a véleményeiről is keveset hallani, akik tőlünk ezerszer mélyebbre látnak bele a kulisszatitkokba, pedig az ő állásfoglalásuk eléggé megalapozott. A tórusz titkainak megismerésén keresztül pillantsuk bele az összefüggések világába!

Talán a kedves Olvasó már nem fog meglepődni azon, hogy könnyedén fel tudnék sorakoztatni egy sor olyan tudóst és hivatalnokot, akik nyíltan felvállalták, hogy hisznek, avagy kifejezetten tudnak az értelmes idegen lények létezéséről, azok rendszeres látogatásáról és a Földön hagyott tudásáról. Nem kifejezetten spirituális beállítottságú emberekre gondolok, hanem olyanokra, mint Allen Dulles, egykori CIA igazgató, aki nem tagadta az idegenek létét, vagy többek között Dr Brian O’Leary NASA asztronautára.

Tegyünk egy röpke utazást a múltba, vissza a kezdetekhez. Vizsgáljuk meg azt a szimbólumot, amelyet Isten alapmintájának, a Teremtés mátrixának, az Élet forrásának, avagy az Élet Virágának, a Csend Szavának és a Fény Szavának is neveznek. Ez a minta nem más, mint a tórusz. Az egyetlen olyan forma, amely kifelé és befelé egyaránt képes önmagába fordulni.

Azért nevezik virágnak, mert vázszerkezete formailag hasonlít egy virágra. Minket azonban nem a szimpla hasonlatosság izgat, hanem az, hogy a kutatók vizsgálatai szerint minden élőlény ilyen mintázat alapján épül fel legbelül! Lássuk, hogyan keletkezett ez a forma.

Képzeljünk el gömböt a síkban. Ez egy kör lesz. Ennek a körnek a középpontjából húzzunk egy sugarat a körvonal tetszőleges pontjához. Ez legyen egy ugyanilyen sugarú kör középpontja. Rajzoljuk meg képzeletben ezt a második kört. Vegyük észre, hogy ugyanolyan alakja van a két kör egymásba fonódó részének, metszetének, mint az emberi szemnek vagy szájnak. Ami még érdekesebb, hogy elfér benne két egyenlő oldalú háromszög. E háromszögek egy téglalap belsejébe helyezve kiadják azt az isteni arányt, ami az aranymetszés kulcsa.

Most folytassuk a körök szaporítását oly módon, hogy a második körünk és az első metszéspontjaira mint középpontokra tekintve újabb, azonos sugarú köröket rajzolhatunk meg, és így tovább. Így voltaképpen az eredetivel együtt összesen hét kör kapunk. Egyet középen és hatot körülötte. Ezt a formát hívjuk az Élet Magjának vagy Csírájának.

Ha mindezt nem körökkel, hanem gömbökkel képzeljük el, akkor azt mondhatjuk, hogy egy pontból kiáradt valami, ami megszülte az első gömböt. Majd a középpontból a gömbfelszínre bocsátott sugarak érintési pontjai lettek az új gömbök középpontjai. Mindegyik megfeleltethető egy új dimenziónak. A hét gömb megfeleltethető a teremtés hét napjának, a hét zenei hangnak, a szivárvány hét színének, a hét belső elválasztású mirigynek, a hét fő csakrának, de az analógiák száma végtelen, minthogy ez a geometriai ábra vég nélkül ismétlődik. Ez az alapja mindennek, ami létezik. E mintázat szerint növeszti a természet a virágokat, ez alapján osztódnak a sejtek, így épül fel az emberi szervezet, ugyanakkor a makrokozmikus léptékekben mérve így jönnek létre a galaxisok is.

Ahogy az Élet Magja gyarapszik és kitágul, folyamatosan újabb gömböket hoz létre, amelyek spirálszerűen teremtődnek. Az Élet Magja körül az újabb körben tizenhárom, majd a harmadik körben tizenkilencedik gömb keletkezik, s vele együtt Élet Virága.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy e szentséges geometriai ábra vég nélkül ismétlődik: atomokban, sejtekben, milliárdnyi életformában, valamint bolygók és galaxisok formájában fellelhető az azonos geometriai minta.

Bár a részek mindig egyediek, mégis kapcsolatban állnak az egésszel. Itt érhető tetten a rész-egész egységelve. A természet formavilága változatos, de minden mögött ugyanaz az ősminta áll.

Ha elvonatkoztatunk a gömböktől és csak a gömbök erővonalait tartjuk meg, akkor újabb felismerésekre tehetünk szert. Rájöhetünk, hogy minden gömb magába foglalja az öt platóni testet. Platóni téridomoknak nevezzük az olyan poliédereket, amelyeknek egyenlő oldalaik és szögeik vannak. Voltaképpen arra jöttünk rá, hogy az Élet Virágában ilyen téridomok kötik össze a gömbök középpontjait. Így jelenik meg a tetraéder, a hexaéder (kocka), az oktaéder, a dodekaéder és az ikozaéder. Platón tiszteletére ezeket a testeket platóni testeknek nevezték el. Megjegyzem, Platón egyiptomi bölcsektől tanulta az Élet Virágának titkait. Ezekre úgy tekintünk, mint a világegyetem építőköveire.

A számok, a matematikai relációk egy része, a nyelvek, a betűk és ábécék, a DNS ábécéjének 64 kódja, az építészet számos megoldása, vagy éppen az emberi test arányossága levezethető az Élet Virágából. S akkor még nem beszéltünk a spirituális és teológiai vonatkozásokról, hiszen a két egymásba fonódó gömb az Isteni Logoszt szimbolizálja, amelynek teremtő mozdulatait, a növekedést, a kiáradást és a teremtést jelképezi az Élet Virága.

Erre éreztek rá azok a feltalálók, akik a semmiből energiát akartak kicsatolni, vagy akik megfigyelték, hogy a kvantumok a környezetükből épülnek fel. Ez a tórusz titka: felépülni, megnyilvánulni és megtöbbszörözni önmagunkat. Pontosabban fogalmazva, bármit is teremtünk, mi ugyanazt az Egyetemes Energiamezőt használjuk fel, ugyanabból merítünk és mivel mi is egy bizonyos ősi mintázatot követünk, fogalmazzunk úgy, hogy ugyanazt tudjuk csak továbbadni. Tehát jelenleg úgy tűnik, hogy nem az atomok a legparányibb részecskék a világegyetemben, de még csak nem is a kvantumok a legvégső valóság alkotóelemei. Most ott tartunk, hogy ha energiában gondolkodunk, akkor vannak olyan alapminták, amelyek megteremtik az Univerzum formavilágát az elképzelhetetlenül parányitól az elképesztő méretekig. De ezek is egy bizonyos információt kódolnak, amelyet egyelőre a tórusszal tudunk elménk számára a leginkább megfoghatóvá tenni.

/Forrás: boldognapot.hu - online ezoterikus magazin/

Svédország hivatalos tisztségviselői is küzdenek a chemtrailek ellen

Azok a hosszú, fehér, sokáig megmaradó csíkok, melyek aztán ködszerűen eloszlanak a a kék égen és jelöletlen repülőgépből származnak, nem tipikus kondenzcsíkok - mondja egy svéd Zöldpárt vezetője Pernilla Hagberg. Ahogy arról a Katrineholms Kuriren, is beszámol, a politikai vezető nyíltan beszélt arról, hogy azok a kondenzcsíkok, melyeket szokatlanul viselkednek, toxikus vegyületeket tartalmaznak, továbbá vírusokat és fémeket is, melyeket gyűjtőnéven chemtrail-oknak nevezünk.

Hagberg szerint a permetezésért a U.S. Central Intelligence Agency (CIA) és a U.S. National Security Agency (NSA), a felelős, melyben több kormány is részt vesz, többek között a svéd kormány is. A cél a légkör tulajdonságainak megváltoztatása. A projektben különböző vegyi összetevők szerepelnek, mint például vírusok és virális komponensek valamint fémek mint az aluminium vagy a bárium, melyek már kimutathatók a talajmenti vizekben és a földben szerte a világon.

A hagyományos kondenzcsíkok, amely vízpárából áll, gyorsan eltűnik a repülőgépek motorjából történő kibocsátása után és meglehetősen különbözik a chemtrailektől, melyek az egész eget fehérré változtatják.

"Nagyszerű, hogy vannak politikusok, akik felhívják a nyilvánosság figyelmét erre az ügyre és hitelességet adnak az összeesküvés elméletnek" - írja JG Vibes az Intel Hub-ban Hugberg hirtelen kijelentéseivel kapcsolatban. "Sajnos ez egy politikai probléma, amely politikamentes megoldásokat kíván".

Érdekes módon az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ / UN) és számos alapítvány szintén válaszadásra lett kötelezve, hogy mi az igazság a permetezéssel kapcsolatban. A magyarázkodásuk azonban kimerült abban, hogy ez a tevékenység a boplygó megóvása érdekében történik pusztító erőktől mint a globális felmelegedés, melyre sokan amolyan áltudományos elméletként tekintenek, amely jó ürügye a politikai vitáknak.

A chemtrailek esetében a Nap sugarai ellen való küzdelem ezért, hogy ellensúlyozzuk a globális felmelegedés által létrejött hőmérséklet emelkedést és ezáltal megakadályozzuk a sarki jégsapkák olvadását kiváló mentség ahhoz, hogy legitim legyen a tevékenység és teleszórjuk a bolygónkat mindenféle méreggel. Ha Hagberget újra megválasztják a következő időszakra, folytatni fogja a küzdelmet a chemtrailek ellen a megyéjében, A politikus szerint a chemtrailek ügyében a svéd kormány keze is benne van.

/Forrás: paranormal.hu/

Saját képek:





A magyar őstörténet-kutatás és a nemzeti identitásunk

Szerző : Száraz György

Véleményem szerint szoros összefüggés húzódik a magyarság valódi történelme, ősi múltja, valamint nemeztünk jelene és jövője között. Kérdéseim: vajon minden információval rendelkezünk az ősi hagyományainkkal kapcsolatban? Honnan meríthetnénk példát és lelki erőt napjainkban? Miért jó magyarnak lenni a 21. században?

Az ország megosztott, a magyarság sokat nélkülöz és kínlódik. Ebből a helyzetből kitörni, de legalábbis vigaszt és értelmet adni segíthet az őstörténet-kutatás, amely az elmúlt évtizedekben indult virágzásnak kis hazánkban. Eredményei nem csak rendkívüli eseményekről, dicső históriáról, több ezer éves gyökerekről számolnak be, hanem egyúttal egyfajta tanulmány gyanánt is szolgálnak. A magyarság őstörténete feltárja ugyanis, hogy mit csináltunk helytelenül a múltban és rávilágít arra, hogy az élet törvényszerűségei alól népszellemünk, kollektív tudatunk sem képez kivételt.

A magyarságnak a genetikai vizsgálatok szerint legkevesebb 35 000 éves múlttal kell számolnia a Kárpát-medencében egyes genetikusok szerint. A történelemkönyveink azonban egészen más képet vetítenek elénk, illetve sugallnak az elménkbe. Vajon miért? Miként lehet ekkora különbség a kutatók eredményei és értelmezései között?

Nos, ha erre a kérdésre nem is válaszolhatunk azonnal, tény, hogy szakadéknyi különbségek vannak a magyar őstörténet jelenlegi tálalása és a tradíciókat valóságként és nem mesékként kezelő szemlélet képviselői között.

A 20. századi történelemkönyveinket tanulmányozva arra a következtetésre jutottam, hogy még a közelmúltról sincs konszenzus a szakértők között. Aminek egyik okát én abban látom, hogy e „szakértők” személyes ideológiák és célok alá rendelnek minden tényt, vagyis igyekeznek jobbról és balról megvilágítani, beállítani és eltorzítani az eseményeket, miközben a lényeg, ami a fizikai szemmel mindig láthatatlan, nem kerül bemutatásra, hanem rendre elsikkad.

Márpedig lélek nélkül az őstörténet-kutatás is olyan, mint az ember isteni alkotóesszencia híján: halott. A holt betűkkel ugyan majdnem mindent lehet igazolni az embernek, de a valóságot meghazudtolva egy valamit nem lehet: feltámadni. Igen, a magyar lélek „halott” vagy legalábbis tetszhalott, bénult és dermedt. Ennek tudom be, hogy a nemzeti öntudatunk mint olyan sokak számára alig-alig létezik. Természetesen egyre többekben ébredezik a lélek, amit sokan egyfajta belső útkeresésként élnek meg – vélemény szerint nagyon helyesen. Ugyanis a fő gondot az elmúlt 1100-1200 évben mindig az jelentette a magyarság történelmében, hogy vezetőinket többször vitték tévútra csalással és ármánnyal.

Ez a kérdés azért összetett és szerteágazó, mert az adott korban bizonyos vezetőink nem tudatosan vagy csak féltudatosan viszonyultak azokhoz a „kívülről”/külföldről felkínált lehetőségekhez, amelyek azután népünket a lelkétől megfosztott állapotáig vezették. Végeredményben komoly vezetői döntések révén a magyarság elveszítette, illetve megszakította a kapcsolatát szent lelkületével.

Akinek nincs múltja, jövője sem lehet. Akinek nincs lelke, annak nincsenek belső törvényei, belső iránymutatása, s nincs kapcsolata Istennel. S ha ez az állapot tartós, akkor elhitethető vele, hogy új istenre, vezérlő szellemre van szüksége. De sejthető, sőt törvényszerű volt, hogy ősi népszellemünk ezt nem fogja tűrni és elviselni, miként a lelkeink sem voltak képesek befogadni a nekik kínált, mesterséges szellemi és lelki táplálékokat: a lelkületünktől, a valódi énünktől idegen ideológiákat, az évszázadokon keresztül szenvedést okozó izmusokat, az álságos hiedelmeket, a jövevényvallásokat, a külföldi hatalmasságok akaratát és a kreált identitást.

Az várható volt, hogy ha letelik a magyarság 1000 éves turáni átka, avagy megkezdődik egy korszak, akkor a Teremtőnk újra esélyt ad a magyarság ősi erőinek és tudásának visszanyerésére. A magyar lélek létezik, ebből fakad a magyar virtus, mely évezredek tapasztalatát és bölcsességét hordozza. Van, akit már most is ez inspirál, van, aki éppen efelé halad, s olyan is akad, akit egyelőre még nem érintett meg.

Aki tisztán szeretne látni, annak szembe kell néznie a legnehezebb kérdéssel: a vér, a szív, a lélek, az igazi én, vagyis a hovatartozás dilemmájával. Magyar, ismerd meg önmagad, hogy visszanyerhesd én-azonosságodat! S ha sikerül, irányítani tudod majd a sorsodat. Addig azonban mások irányítanak téged kényük-kedvük szerint. Ebben lehet segítségünkre többek között a magyar őstörténet kutatása is.

/Forrás: boldognapot.hu - online ezoterikus magazin/

2012. október 7., vasárnap

UFO Görögország felett

Két német turista kapott lencsevégre egy UFO-t Kréta szigete felett. Az objektum akkor tűnt fel, amikor a két turista Balos Beach felé ment kocsijával. Az eset augusztus 19-én történt, azonban a görög sajtó csak most hozta napvilágra az esetet.

A német turisták nyaralásuk során mindenre gondoltak, csak arra nem, hogy egy UFO-t fognak lefilmezni nyaralásuk során. Útjuk során kecskékkel találkoztak, melyeket fel akartak venni videóra. A turisták csak akkor vették észre az objektumot, amikor megnézték a videót. Állításuk szerint nem észleltek semmiféle idegen járművet az égen a helyszínen.

Az eset hölgy szemtanúja így nyilatkozott: " El se hiszem, amit felvettünk. Amint a videón észrevettük a tárgyat, azonnal arról kezdtünk el vitázni, mi lehet ez a tárgy, de nem volt ötletünk. Semmit nem láttunk az égen, amikor a felvételt készítettem. Nem is tapasztaltunk semmi szokatlant. Napos, meleg idő volt, de az északkeleti rész meglehetősen szeles volt. Hangot nem hallottunk."

Ami még inkább érdekesebbé és hihetetlenebbé teszi az esetet, hogy a felvételen nem látszik, hogy hamisítva vagy manipulálva lenne. Ezek az objektumok általában Mexikó, Anglia és az USA egyes területei felett jelennek meg, az pedig meglehetősen ritka, hogy Görögország felett is jelen legyenek. Ez a felvétel is arra enged következtetni, hogy a Föld meg van figyelve és földönkívüliek tanulmányoznak minket. Az igazat senki nem tudja biztosra, de az tény, hogy hasonló különös objektumokat szerte a világban észlelnek időnként.


/paranormal.hu/

2012. október 6., szombat

Egy kísértet tombolt a ház konyhájában?

A vér is meghűlt bennünk amikor megnéztük ezt a youtube-on fellelhető videót. A konyhában valami elkezd rendezkedni, kerestük a szemünkkel a madzagokat, amivel a tárgyakat rángathatnák, de nem találtunk olyat.

2012. október 3., szerda

Bizarr mutáns kecske született

Furcsa emberi vonásokkal rendelkező pofája és nyolc, gyengének tűnő lába felejthetetlen látvánnyá teszi azt az újszülött kiskecskét, aki a videomegosztó portálok új hírességeként tündököl.Az állat nem húzta sokáig.

Néhány évvel ezelőtt hasonló sikert ért el egy majomarcú malac, de a frissen reflektorfénybe került állat nézettségi adatai minden bizonnyal meghaladják majd az övét. A felvétel minősége sajnos nem tökéletes, viszont a feltöltő által megadott leírás szerint a Billy névre hallgató jószágot Palesztinában kapták lencsevégre.

Igencsak meglepődött gazdája többeknek is szólt, hogy nézzék meg ezt a groteszk kuriózumot, amelyről sokan úgy gondolták, hogy gonosz dolog öltött testet az állatban. A videót feltöltő által írt kommentár szerint az állat mindössze 24 órát élt.

Szeptemberi UFO észlelések

Kicsit megkésve bár, de törve nem, itt vannak Szeptember legjobb UFO észlelései