AVoynich-kézirat egyike az írástörténet legnagyobb rejtélyeinek, ugyanis a kötet egy számunkra ismeretlen nyelven, ismeretlen írásrendszerrel írt szöveget tartalmaz. Közel 250 oldal terjedelmű, és közelítőleg 200 000 karakternyi szöveget tartalmaz. További érdekesség, hogy igen gazdagon illusztrált: jelentős részében például olyan növények képei találhatóak, amelyeket eddig semmilyen ismert fajjal nem sikerült azonosítani.
A kéziratot alkotó borjúbőrt (vellum) C14-es kormeghatározás segítségével a 15. század első három évtizedére datálják. Ez persze nem teszi egyértelművé azt, hogy a szöveg is ekkor keletkezett, ám az anyag drágasága arra utal, hogy elkészítése után nem sokkal teleírták a furcsa jelekkel.
Későbbi története is homályos: állítólag II. Rudolf császárnak is köze volt hozzá, miként a 17. század más híres alkimistái is birtokolták a könyvet.
A kötet tartalmában az illusztrációk adnak némi támpontot. A kézirat kutatói a szépséges rajzok és a szövegek elrendezése alapján öt részre osztják a könyvet: növénytani, asztronómiai, biológiai, gyógyszerészeti és valamiféle recepteket tartalmazó fejezetre. A kötet ennek alapján talán orvoslással vagy gyógyszerek készítésével kapcsolatos tanácsokat tartalmazhat.
A kötetet a kézírás tanulmányozása alapján balról jobbra írhatták, a jeleket jól láthatóan szóközök osztják szavakra és mondatokra, a hosszabb részek pedig bekezdésekre oszlanak. Nem egyértelmű, hány jel alkotja a kötetben használt abécét, hiszen egyes jelek esetében nem világos, hogy csak alakváltozatokról vagy éppen különböző jelekről van szó. Összesen nem lehet több negyvennél a jelek száma – közülük tucatnyi csak néhányszor fordul elő –, ez pedig akár hangjelölő írásrendszerre is utalhat.
Mit lehet ilyenkor tenni?
A régi írások megfejtéséhez általában az nyújt segítséget, ha valamilyen kétnyelvű felirat áll rendelkezésre, miként az történt Champollion és az egyiptomi hieroglifák esetében. A megfejtés kiindulópontjául szolgáló rosette-i kő ugyanis ugyanazt a szöveget tartalmazta hieroglif és démotikus írással, valamint a Champollion által is ismert ógörög nyelven és írásrendszerrel. A kiindulópontot az a feltételezés jelentette, hogy a három szöveg ugyanazt jelenti, ráadásul az egyik – a görög – érthető és lefordítható volt.
Bonyolultabb a helyzet, ha egy szöveg esetében mind a nyelv, mind az írásrendszer ismeretlen - mint a Voynich-kéziratnál -, ráadásul kétnyelvű szöveg sem segíti a megfejtést. Ilyen esetben kevés példa van a sikeres megfejtésre, közülük a legismertebb Michael Ventris nagyszerű szellemi teljesítménye, aki az 1950-es évek elején bizonyította, hogy a Krétán és Görögországban talált lineáris B-táblák görögül vannak megírva. Ventrisnek szerencséje volt: egyrészt zseni volt, másrészt végül is a táblák egy ismert nyelven íródtak.
Vannak azonban olyan szövegek, amelyek máig megfejtetlenek. A 20. század elején a krétai Phaisztosz ásatásán talált híres phaisztoszi korong például nem adta még meg magát. A 15 cm átmérőjű agyagkorong mindkét oldalán tartalmaz karaktereket. Az írásrendszer és a nyelv is ismeretlen, megfejtésére pedig újabb leletek híján semmilyen esély nincs.
Ventrisnek ugyanis – noha nem volt kétnyelvű szövege a lineáris B megfejtéséhez – nagy mennyiségű szöveg állt rendelkezésére ahhoz, hogy a kódfejtés módszereivel, statisztikai elemzéssel álljon neki ismétlődő elemeket keresni az ismeretlen jelek között. Az ismétlődő, szabályos elemek szép lassan kirajzolták a keresett nyelv rendszerét.
Lépés a megfejtés felé
A Voynich-kézirat esetében is alapvetően a statisztikai elemzés módszerei jelenthetik a megfejtés lehetséges útját.
A hatalmas mennyiségű szöveg digitalizálása és az ismétlődő elemek felkutatása közelebb vihet a megoldáshoz. A kutatók már korábban is tisztában voltak azzal, hogy a szavak eloszlása megfelel az ismert természetes nyelvekének: közel 35 000 ezer szó van a kéziratban, közülük sok természetesen gyakran ismétlődik.
A szövegnek van néhány fura vonása: bizonyos szavak kétszer vagy akár háromszor is gyakran ismétlődnek egymás után, ez ritkán jellemző az ismert európai nyelvekre. Az is szokatlan, hogy lényegében nincsen két karakternél rövidebb és tíznél hosszabb szó a szövegben. Furcsa az is, hogy bizonyos betűk csak a szavak elején vagy éppen közepén vagy végén fordulnak elő; ez megint csak idegen az európai hangjelölő írásrendszerektől.
A megfejtésre természetesen számtalan teória született. Ismert európai nyelvvel nem sikerült azonosítani a szöveget, ezért fölmerült az a lehetőség, hogy esetleg valamilyen egzotikus, akár távol-keleti nyelv erre a célra készített ábécével történő lejegyzésével van dolgunk. Fölvetették azt is, hogy esetleg egy mesterséges nyelvvel állunk szemben, ennek azonban ellentmond az, hogy a kreált nyelvek ötletének fölvetése előtt jó kétszázzal keletkezett valószínűleg a mű. E próbálkozások egyike sem segített eredményes fordításhoz.
Ez vezetett több tudóst arra, hogy a kéziratot valamilyen tréfának vagy csalásnak tartsák. Az írásrendszer és az ábrák néhány föntebb ismertetett furcsa vonása alapján vonták le ezt a következtetést. A teória támogatói úgy vélik, hogy ha lett volna értelme a Voynich-kéziratnak, az már vélhetően kiderült volna. Luigi Serafini olasz képzőművész műve bizonyíthatná ezt: a hetvenes évek végén egy elképzelt világ olyan enciklopédiáját publikálta, amelyben a képekhez látszólag szöveg tartozik, ám a karakterhalmaznak a művész szerint nincs semmilyen értelmes jelentése. (A Voynich-kézirat természetesen az ufóhívőknek is nagy kedvence.)
Sokak szerint azonban a szöveg túlságosan is kifinomult ahhoz, hogy csak egy tréfa legyen. Azt már a korábbi elemzések is kimutatták, hogy a szöveg a létező nyelvekre jellemző statisztikai sajátosságokat, eloszlásokat mutat. Az pedig valószínűtlen, hogy a trükkös csaló olyan kifinomult trükköket helyezett el a szövegben, amit csak a modern kor módszereivel lehet fölfedezni.A modern számítógépes analízis is azt erősíti, hogy a szöveg nem csalás, hanem van valamilyen számunkra még föl nem tárt jelentése. Idén június végén publikálták Marcelo Montemurro és Damián H. Zanett a Plos One online folyóiratban több éves kutatásaik eredményét, amiben a modern információelméletekből kiinduló statisztikai módszerekkel igazolják, hogy a rejtélyes kéziratnak kell hogy legyen értelme.
Marcelo Montemurro, aki egyébként a manchesteri egyetem elméleti fizikusaként dolgozik, abból a minden érettségiző számára ismert tényből indult ki, hogy minden szöveg tartalmaz kulcsszavakat. Egy szöveg bizonyos részében tehát vannak olyan kifejezések, amelyek gyakrabban bukkannak föl, mint más szövegekben vagy éppen a szöveg más részeiben. Ez a cikk például témájánál fogva az átlagosnál gyakrabban használja a szöveg szót. Más szavak viszont – például a magyarban a névelők, igekötők, általánosabb jelentésű igék és főnevek – arányosabb eloszlásban fordulnak elő a szövegben.
Az ismétlődések kutatására épülő módszerük segítségével tehát úgy is lehet kulcsszavakat keresni egy szövegben, hogy egy kukkot sem értünk az egészből. Frissen publikált eredményeik pedig azt mutatják, hogy a szöveg bizonyos részeiben kimutathatók gyakrabban ismétlődő szavak, amelyek aztán más részekből viszont teljesen hiányoznak, míg más szavak arányosan oszlanak el az egész szövegben. A kulcsszavak előfordulási sűrűsége pedig jellemzően az illusztráció változásával korrelál: ha változik a kép jellege, bizonyos szavak nem fordulnak elő többet. Jellemző például, hogy a szöveg kulcsszórendszere leginkább a növénytani és a gyógyszerészeti részben mutat hasonlóságot.
A megfejtés tehát egyelőre még várat magára. Az új eredmények azt viszont valószínűsítik, hogy a szövegnek kell hogy legyen jelentése, hiszen a valódi információt hordozó kulcsszavak és az általános jelentésű, mindenhol egyforma arányban megjelenő szavak előfordulási aránya megegyezik azzal, amit a természetes nyelvekben találunk.
Rejtvényeket kedvelő olvasóink innen tölthetik le a Voynich-kéziratot. Az elkészült fordításokat örömmel fogadjuk.
/origo/
Lehet egyszerű butaság az észrevételem, de azt vettem észre hogy két oldalanként számoznak egy oldalt a könyvben,azaz minden második oldalt, esetleg utána lehetne nézni van e kultúra ahol ez egyfajta szokás, és forma.....
VálaszTörlés