Amit a Sirius apró humaniodjáról tudni lehet

  • Egy spanyol törvényszéki orvos szerint a tetem egy körülbelül tizenöt hetes emberi magzaté. 
  • Dr. Steven Greer szerint a génállományának mintegy kétmillió bázispárja nem emberi, ami arra utal, hogy lény ember és egy eddig ismeretlen faj hibridje lehet.
    ------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Föld napján, azaz április 22-én (vagyis ma - a szerk.) lesz a Sirius című új amerikai dokumentumfilm világpremierje Los Angeles-ben. A két órás mozi az alkotók szerint egyértelmű bizonyítékokat tár majd a nézők elé az intelligens földönkívüli élet létezésére vonatkozóan. Ezek egyike valószínűleg azzal az aprócska, alig tizenöt centiméteres humanoid tetemmel kapcsolatos, amely a filmhez készült összes előzetesben feltűnik, amint egy labor asztalán fekszik, körülötte pedig, fehér köpenyes emberkék sürögnek. A bemutatóig már egy hét sincs hátra, de addig is összegyűjtöttük, amit tudni lehet a pici lényről.

Az alig egy arasznyi apró testet 2003-ban, Chilében, az Atacama Sivatag északi részén, egy elhagyott romváros környékén találták. Az eset azonnal hatalmas publicitást kapott és hamar felkapta a nemzetközi média is. A különös tetemről elsőként beszámoló helyi napilap, a La Estrella de America 2003. október 19-i száma a következőket írja:
"Az egész egy téli reggelen kezdődött, amikor egy helyi lakos, név szerint Oscar Munoz hobbijának hódolva, régi fémpénzek, edények és más történelmi tárgyak után kutatott a közeli szellemvárosban. Lapáttal és csákánnyal a kezében érkezett a helyszínre, ahol röviddel ezután, a La Noria nevű egykori templom romjai között bukkant a lila szalaggal átkötött fehér ruhába csavart furcsa csontvázra, amelynek hossza alig érte el a 15 centimétert. A lénynek éles fogai, hatalmas, púpos koponyája volt, a testét furcsa, sötét pikkelyszerű réteg borította és az emberekkel ellentétben mindössze kilenc bordája volt."

Az apró teremtményről sokáig csak egyetlen fotót lehetett látni, mert tulajdonosa megérezte a szokatlan leletben rejlő anyagi lehetőséget, ezért még megmutatni is kizárólag pénzért volt hajlandó, míg végül egy tehetős spanyol vállalkozó visszautasíthatatlan ajánlatot téve neki, megvásárolta az apró lény földi maradványait. Így került annak a Ramón Navia-Osorionak a birtokába a test, aki nem mellesleg 1975-ben alapítója volt Spanyolország egyik legjelentősebb UFO kutató szervezetének is (IIEE).

Az apró humanoid további történetét már magától a spanyol üzletembertől tudjuk, aki ez év április ötödikén, vagyis alig két héttel ezelőtt egy spanyol nyelvű blogon írta meg az kicsi tetem hozzákerülésének és első vizsgálatainak történetét.

Navia-Osorio 2003 végén utazott először Chilébe, miután hazájába is eljutott a furcsa lelet híre. Részletesen leírja, hogyan találkozott először Oscar Munozzal, illetve Alejandro Dávalos-szal (ő készítette a legelső fényképet a lényről) La Noria szellemvárosában.

A találkát egy chilei UFO kutató, név szerint Raúl Núnez Gálvez hozta össze, aki korábban éveken át Spanyolországban élt és jól ismerte Navia-Osoriot.

A spanyol kutató rövid történelmi visszatekintést téve kiemeli, a területen korábban is számos paranormális jelenséget tapasztaltak az ott élők. A rengeteg különös történet közül az egyik legismertebbnek több szemtanúja is volt. A furcsa eset szerint egy emberszerű lényekből álló temetési menet haladt át a városon, amely egyik pillanatról a másikra hirtelen eltűnt a nézelődők szeme elől.

Navia-Osorio kitért rá, hogy a legközelebbi ma is lakott városka, Iquique kocsmárosa segített nyélbe ütni Munozzal az üzletet. Ennek anyagi részleteit persze nem ismerteti, de a szóbeszédek szerint sok száz dollárért került a spanyol vállalkozó tulajdonába az apró csontváz, amelyet 2004-ben magával vitt Spanyolországba.

Ramón Navia-Osorio otthon komoly erőfeszítéseket tett, hogy beazonosíthassa az apró lényt. Neves tudósokat és orvosokat keresett meg, akik többsége erősen vonakodott részt venni a kétes hírű humanoid vizsgálataiban, azt pedig végképp megtiltották, hogy a nevük a nyilvánosság előtt bármilyen összefüggésben is megjelenjen a lény kapcsán.

2005. július ötödikén aztán a tetemet a barcelonai Királyi Tudományos Akadémia orvosai, biológusai, zoológusai vették vizsgálat alá. Navia-Osorio hangsúlyozza, a legnehezebb az volt, hogy a tudósok nagy része eleve fenntartásokkal és kétkedve fogott hozzá a vizsgálatokhoz, amely hozzáállás kis híján teljesen ellehetetlenítette a hatékony munkát. Állítása szerint egymás között valamennyien elismerték, hogy addig még csak nem is hallottak hasonló lényről, attól azonban mindannyian elzárkóztak, hogy ezen véleményüket akár írásban, akár szóban a nyilvánosság felé is megerősítsék.

Mindazonáltal Navia-Osorio két tudományos dokumentumot is bemutat blogbejegyzésben. Az első egy radiológiai jelentés, amelyet E. Feijoo, C. López és J. M. Colomer orvosok szignáltak. Ez alapvetően egy részletes leírást tartalmaz magáról a testről, annak felépítéséről, de látványosan kerüli, hogy az eredetére vonatkozóan bármiféle következtetésekbe bocsátkozzon. Azt mindenesetre leszögezi, hogy nem átverésről van szó, ahogy azt előzetesen több szkeptikus tudós is valószínűsítette, akik szerint az állítólagos lény csupán madárcsontvázakból kreált szándékos hamisítvány.

A második idézett dokumentum egy törvényszéki orvosi jelentés, amely Dr. Francisco Etxeberria Gabilondotól, a Baszkföldi Egyetem Igazságügyi Orvosszakértői Intézetének főmunkatársától, a Complutense Egyetem antropológusától származik. Dr. Etxeberria jelentésében egyértelműen emberi magzatként azonosítja a tetemet: "Ez egy mumifikálódott test, amely egy magzat jellemzőit hordja magán. A test hossza 14 centiméter és valamennyi anatómiai struktúra normálisnak tűnik." A további részletes anatómiai elemzést követően a következőképpen összegzi vizsgálatai eredményét: "Mindent egybevetve azt mondhatom, ez minden kétséget kizáróan egy mumifikálódott magzat, amely a méreteit tekintve körülbelül 15 hetes lehet."

A jelentés azonban nem ad magyarázatot olyan alapvető fizikai eltérésekre, mint például a kilenc pár borda.
Továbbá, ha ez valóban egy magzat, akkor adódik a kérdés, vajon hogyan kerülhetett egy ruhadarabba csavarva a La Noria környéki elhagyatott vidékre, amelytől a legközelebbi lakott település 56 kilométerre van?

Dr. Etxeberria szerint valószínűleg nagyon idős, akár több száz éves is lehet. Azt, hogy ennek ellenére miért maradhatott ilyen viszonylag jó állapotban azzal magyarázza, hogy "egy ennyire fiatal magzatban még nem alakult ki az emésztőcső és nincs baktériumflórája sem - a holttesteknél ugyanis a test felbomlása szinte mindig itt kezdődik - de egyéb tényezők is közrejátszhattak abban, hogy ilyen relatíve jó állapotban megmaradt akár évszázadok alatt is."

Itt kell elmondani, hogy az Atacama Sivatagot a világ legszárazabb területeként tartják számon, amely környezet elősegíti a különböző anyagok erodálásának akár jelentős késleltetését is.

A blogbejegyzés végén Ramón Navia-Osorio természetesen kitér arra is, miként került kapcsolatba Dr. Steven Greerrel az ügy kapcsán. Ez egy dallas-i orvos hölgynek köszönhető, aki bemutatta őket egymásnak, majd Navia-Osorio barcelonai irodájába is elkísérte Greert. A spanyol vállalkozó további vizsgálatokra Greer rendelkezésére bocsátotta az apró lény testét, amelynek eddigi hivatalos eredményeit a Sirius-ban fogják ismertetni.

Végül, a különös lény vizsgálata kapcsán immár tíz éve tartó kálváriája esszenciájaként Navia-Osorio a következőkkel zárja gondolatait: "Én nem tartozom azok közé, akik kétséget kizáróan állítják, hogy amit 2003-ban Oscar Munoz talált, az egy földönkívüli lény holtteste, habár külsőre nagyon hasonlít néhányukhoz, ezt kár is lenne tagadni. Mielőtt azonban ezt kimondanánk, érdemes számba venni az egyéb lehetséges magyarázatokat is."

Hogy végképp mindenkit elbizonytalanítsunk, végül álljanak itt Dr. Steven Greernek, a Sirius közelgő bemutatója kapcsán az utóbbi napokban tett Twitter-bejegyzései:

"Az Atacama Sivatagban talált humanoid lény emberi DNS-t, illetve egy eddig nem azonosított DNS-t is tartalmaz! A csontváz felépítésére ez idáig nincs magyarázat. Kik vagyunk mi? Mi lehet ez? Továbbra is rejtély."

"A DNS-ének két millió bázispárja nem egyezik, eltér az emberi DNS-től. Hibrid? Tovább vizsgálatokra lesz szükség, nem olyan egyszerű..."

"Az egyik vezető egyetem hamarosan szakvéleményt ad a lelettel kapcsolatban."

Már csak néhány nap és megtudhatjuk a DNS-vizsgálat részletes eredményeit is, bár nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy a különös teremtmény történetének újabb fejezetével valószínűleg csak a kérdőjelek száma fog tovább sokasodni.

/ittvannak.hu/

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése