Az alternatív Bermuda-háromszögek

Ma közösen számba vesszük, hogy a klasszikus Bermuda-háromszög mellett melyek azok a földi régiók és területek, amelyek környékén a megmagyarázhatatlan jelenségek ugyanúgy tenyésznek, mint a köznévként is használatos közép-atlanti őspéldányban.

Sokat filóztam, hogy sima esetleírásokkal szórakoztassalak-e benneteket, de ez lett volna a könnyebbik út, s végül úgy döntöttem, hogy inkább a téma tudományos elméletét járom körül egy kicsit. Teszem ezt azért, mert szerintem ez izgalmasabb, mint tizenöt-húsz (talán sokak által ismert) történetet századszor is leírni. Izgalmasabb még akkor is, ha – elismerem – egy kicsit több intellektuális erőfeszítést igényel az olvasótól. De az ilyesmit úgyis szeretitek…

Akkor lássunk hozzá.

Mi (akiknek műveltségénél csak a tájékozottságunk nagyobb) jól tudjuk, hogy minden tudományágnak megvan a maga prófétája, vátesze és állócsillaga, akiről megemlékezni olyan kötelesség, aminek elmulasztása súlyos következményekkel járhat a szakmai közvélemény előtt. Titokzatos események földrajzi fókuszpontjairól szóló beszámoló tehát még akkor sem nélkülözheti Ivan T. Sanderson nevének és munkásságának felelevenítését, ha ez a beszámoló egy mezei blogger billentyűzetéből származik. Lássuk tehát röviden, ki is volt ez a fószer, aki a kriptozoológia mellett a rejtélyes (főként tengeri) helyek tanulmányozása terén is maradandót alkotott.

1.) Ivan Terence Sanderson

A skót whiskyfőző-családból származó Ivan 1911 telén született Edinburgh-ban (a családi hagyomány szerint a nagyfater fejlesztette ki pl. a VAT 69 nevű közismert márkát is). Nagy valószínűség szerint édesanyja egy ideig ikrekkel volt várandós, de aztán az egyik magzat „felfalta” a másikat, mert Ivan három vesével és egy eléggé ritka genetikai rendellenesség-csoporttal született. Az egzotikum már kamaszkorában ráköszön, hiszen édesapja (Arthur Buchanan Sanderson, akitől az állatok, a természet és az égetett szeszesitalok szeretetét örökölte) elég érdekes körülmények között vesztette életét: egy afrikai filmforgatás közben egy morcos kenyai orrszarvú agyontaposta. Azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy meglehetősen szokatlan halál egy skót whiskyfőző-mesternek…

Hősünk az elitek elitjének fenntartott Etonban végzi a középiskolát, majd a nónémnek ugyancsak nehezen aposztrofálható Cambridge-i egyetemen szerez (mindjárt három) diplomát, csupa olyan szakon, amely az élővilág valamely fontosabb területét érinti: állattannal kezdi, növénytannal folytatja, majd összehasonlító néprajzból diplomázik (egyes források szerint még geológiából is volt oklevele). Édesapja utazási szokásait átvéve ázsiai, közép-amerikai, majd afrikai expedíciókon vesz részt (többek között hónapokat szolgál egy norvég bálnavadászhajón), s ő lesz az egyik szemtanúja a titokzatos (és roppant kevesek által látott) Kongamato-nak, ami egy közép-afrikai óriásdenevér (vagy máig élő szárnyasdinoszaurusz, a fene se tudja pontosan). Ebben az időszakban mintegy tucatnyi tudományos ismeretterjesztő könyvet ír, amelyeket saját rajzaival illusztrál.

A második világháborúban részben szakít természetrajzi érdeklődésével, s minden energiájával a brit haditengerészet hírszerzését támogatja. No nem Londonban, netán a nácik által elfoglalt Európában (annyira nem volt hülye). Nem bizony; Ivan Terence a karibi térség brit érdekeltségű területein (Kajmán-szigetek, Barbados, a Bahamák, Jamaica, stb.) harcol Adolfék ellen, elvileg a környéken bóklászó német tengeralattjárók kódolt üzeneteit vadássza. Unalmában (túl sok U-Boot-periszkóp azért nem zavarja arrafelé a habokat) ekkor kezd el a Bermuda-háromszöggel, pontosabban az ezzel kapcsolatos eltűnésekkel foglalkozni. A híres 19. repülőraj esetében például ő volt azon kevés brit egyike, akik az első percektől kezdve betekinthettek a teljes nyomozási dossziéba.

A háború után már nem tér haza, inkább New Yorkot választja. A kor brit-amerikai viszonyaira mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az Egyesült Királyság úgy engedélyezi a kivándorlását, hogy mindösszesen két, egyenként 40 kilós bőröndöt vihet magával; visszaemlékezései szerint a cuccain kívül 134 dollárnyi készpénz volt minden vagyona.

Új hazájában előbb rádiós, majd televíziós személyiség lesz. Specialitása az állatvilággal foglalkozó műsorok szerkesztése és vezetése, amit olyan lelkesen csinál, hogy még saját állatkertet is alapít annak érdekében, hogy a műsorokban elhangzó információkat a hallgatók/nézők később személyesen is lecsekkolhassák. Számos (biológusok és zoológusok által a mai napig nagyra tartott, stílusában is kiemelkedő, közérthető, ugyanakkor tudományos igényességű) könyvet írt Afrika, Ázsia és Közép-Amerika élővilágáról, de nem állt tőle távol a kultúr- és a művészettörténet sem. 1947-ben (egy azóta kellőképpen nem tisztázott kormányzati megrendelés teljesítését követően) soron kívül megkapja az amerikai állampolgárságot.

A kriptozoológia mellett (amelynek elismerten az egyik legnagyobb és legelismertebb alakjává válik) a konteók az ötvenes évek közepén kezdik el igazán érdekelni. Beleássa magát a megmagyarázhatatlan jelenségekkel foglalkozó nyílt és minősített szakirodalomba (1953 nyarán például a Philadelphia-kísérlet nehezen beszerzett dokumentációját olvasgatja hetekig), beveti természettudományos és titkosszolgálati előéletének minden eszközét és módszerét, majd – életművét mintegy megkoronázandó – 1967-ben létrehozza a Society for the Investigation of the Unexplained (Társaság a Rejtélyes Jelenségek Tanulmányozására, rövidítve: SITU) nevű szervezetet, melynek az 1973-ban rák miatt bekövetkezett haláláig az elsőszámú vezetője maradt.Alaposan foglalkozott az UFO-jelenséggel; a kérdésről már 1967-ben megjelenteti az Uninvited Visitors: A Biologist Looks at UFOs (Hívatlan látogatók: egy biológus véleménye az ufókról) című könyvét, majd az Atlantisz-konteóról, az indiai mítoszok űrhajóiról, a jetiről és más olyan témákról ír, amelyek a hagyományos tudományos érdeklődés keretein kívül maradtak – és maradnak…

2.) A Gonosz Csomópontok

Sanderson 1972-ben ír egy tanulmányt a brit Saga hetilapba, amely a biztató The Twelve Devil’s Graveyards Around the World (Az ördög tizenkét temetője a világ körül) címet kapta. Ebben – mintegy másfél év kutatómunka és egy előző, rövidebb írása eredményeit összegezve – felvázolja a földkerekség azon 12 kiemelt helyét, amelyek elsősorban a területükön bekövetkezett megmagyarázhatatlan jelenségekkel, továbbá titokzatos eltűnésekkel írták be magukat az emberiség történelemkönyveibe (az esetek 98%-ban hajók és/vagy repülőgépek, de esetenként gyalogos vagy kerékpáros, autós emberek is eltűntek ezeken a helyeken). Ezt a tucatnyi helyszínt nevezi összefoglalóan vile vortices-nek, vagyis gonosz (hitvány, aljas, semmirekellő) csomópontoknak (örvényeknek). Ezeket a továbbiakban VV-nek fogjuk rövidíteni.

Ha megnézzük ezek elhelyezkedését egy olyan földfelszín-vetületen, ahol a fontosabb szélességi és hosszúsági körök fel vannak tüntetve, rögtön feltűnik pár érdekesség. Az első (és talán a legizgalmasabb) az, hogy a 12 VV közül kettő a sarkokat fedi le, a maradék 10 pedig (két, egyenként ötös csoportba osztva) ugyanazon szélességi kör mentén helyezkedik el. Igen bizony. A térképen megszámoztam őket, most pedig lássuk a felsorolásukat. Közben lehet ellenőrizni más térképen vagy atlaszban is, ha nem bíznátok ebben itt fent.

A.) Az északi félteke félgömb:

A1.) Északi-sark
A2.) Mohendzso Dáro romvárosa (Pakisztán)
A3.) Az Ördög-tenger (Japán)
A4.) Hamakuliia vulkán (Hawaii)
A5.) Megalitikus romok (Dél-Algéria)
A6.) Bermuda-háromszög

B.) A déli félteke félgömb:

B1.) Déli-sark
B2.) Megalitikus romok (Zimbabwe)
B3.) Wharton-medence (Indiai-óceán)
B4.) Új-Hebridák-árok (Fidzsi)
B5.) Húsvét-sziget (Csendes-óceán)
B6.) Dél-atlanti anomália (Atlanti-óceán)

A 12 helyszín mindegyikén nagyon komoly mágneses anomáliák tapasztalhatók, amelyeket esetenként már egy sima iránytűvel is ki lehet mutatni.

Sanderson elmélete szerint a forró (vagy a két sarok esetében: a nagyon hideg) légmozgások találkozása a tengeri áramlatokkal valahogy összeadódik a Föld belső rejtett energiájával, s mindez egy nagyjából rombusz alakú sík területen okoz elektromágneses és gravitációs problémákat. Ezek a rombuszok lettek aztán a VV-k.

• "A tudomány nem más, mint hajsza az ismeretlen után. Mondom: az ismeretlen után, nem az ismert után… Ez különbözteti meg a tudományt a technológiától."
  /Ivan Terence Sanderson/

Érdekesség, hogy Sanderson nagyon készült megírni a cikk folytatását, amelyben kitért volna a VV-k kvázi időkapu-szerepére, illetve összevetette volna ezeket a régóta ismert Ley-vonalakkal. Ehhez aprólékos feljegyzéseket készített, amelyek zömét azon pilóták és hajósok nyilatkozatai tették ki, akik a tengeri vile vorticeseket érintve megfigyelték, hogy a fedélzeti órák nagyon gyakran a földiekétől eltérő időket mutatnak leszálláskor/kikötéskor. Az eltérések néha csak percekben mérhetők, de több olyan eset is volt, amikor több óra különbséget is regisztráltak a fedélzeti és a „földi” idő között, egy fél nap leforgása alatt.

• Ley-vonalak: A földfelszín őstörténetileg (kulturális és/vagy civilizációs szempontból) kiemelt jelentőségű földrajzi pontjait összekötő képzeletbeli egyenesek, amelyek – egyes vélekedések szerint – spirituálisan és természettudományosan egyaránt determináltak. Bizonyos szakértők szerint a Ley-vonalháló segítségével felrajzolható a Föld (elektro)mágneses „érrendszere”, amit (szerintük) nem csak a prehistorikus elődeink voltak képesek érzékelni – lásd még az előző emberiség(ek) elmélete –, hanem például az űrből (vagy a jövőből) érkező látogatók is. Ezért az UFO-észlelések döntő hányada Ley-vonalak mentén történik, de ugyancsak ezekhez kapcsolódnak a több évszázados keresztény búcsújáróhelyek, a nagy világvallások csodái és más furcsa jelenségek is.

Szóval Ivan erről és még egy csomó más érdekességről is szeretett volna írni (már a megállapodás is megszületett a Saga szerkesztőségével), de a gyomorrák közbeszólt, s Sanderson ’73 februárjában (alig 62 évesen) elhunyt. Feljegyzései egy részét azóta feldolgozták, más része elkallódott…

3.) A követők

A Sanderson-féle ötlet továbbgondolása onnan érkezett, ahonnan nem is várta volna az ember: Moszkvából, méghozzá meglepően gyorsan. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának gondozásában (és 120 ezer példányban!) megjelenő Химия и жизнь (Himija i zsizny, vagyis Kémia és élet) című ismeretterjesztő folyóirat 1973 őszén (alig fél évvel Ivan halála után…) megjelentet egy cikket, amit három gyakorlati szakember jegyez (a régész-történész Nyikolaj Goncsarov, az építész Vjacseszlav  Morozov és a gyengeáramú villamosmérnök Valerij Makarov). A cikk címe: Hatalmas kristály-e a Föld?

A három szovjet (nagyon-nagyon leegyszerűsítve) nem csinált mást, mint – első körben – elképzelte térben is a Sanderson-féle kétdimenziós térképet, rajta a VV-kkel, s megállapították, hogy ezek egy szabályos (nagyjából Föld-méretű) ikozaéder csúcsain helyezkednek el.

• Ikozaéder: egyike az öt szabályos (más néven platóni) háromdimenziós testnek. Az ikozaéder oldalait húsz egybevágó, egyenlő oldalú háromszög alkotja, amelyekből csúcsonként öt-öt találkozik. Minden lapszöge egyenlő (kábé 138°), tizenkét csúcsa és harminc éle van. Szerepjátékosoknak ismerős lehet: ez a húszoldalú dobó”kocka”, amit frankó véletlenszám-generátornak lehet használni 1-től 20-ig – már ha nincs megcinkelve.

A szovjetek még ennél is továbbmentek (és előre is elnézést azoktól az olvasóktól, aki térmértanból nem voltak valami pengék, s térlátásuk elég gyenge): fogták ugyanis a Sanderson-féle ikozaédert és kombinálták ennek duálisával, a dodekaéderrel.

• Duális (a térmértanban): minden szabályos háromdimenziós testnek van egy „ellentettje”, amit úgy kapunk meg, hogy az eredeti testünkbe úgy helyezünk be egy másik testet, hogy ahol az eredeti test lapjának a mértani középpontja volt, ott a duálisnak csúcsa lesz és fordítva.

Ha van például egy kockánk (ezt szerintem mindenki el bírja képzelni, de biztos, ami biztos, itt láthattok egyet baloldalt), akkor azt tudjuk, hogy ennek 6 lapja („oldala”) van, továbbá 8 csúcsa. Namármost, a fenti szabályok szerint a kockának (amit tudományosan hexaédernek nevezünk) egy olyan test lesz a duálisa, amelyiknek 8 lapja és 6 csúcsa van.

Megvan? Nem? No, segítek: ez az oktaéder, amit szintén szemügyre vehettek itt jobboldalt. És igen, tényleg: 8 lapja van és 6 csúcsa!

No, most pedig megnézzük a két test duális összeillesztését itt alul balra. Ugye szép?

Hát valami hasonlót kell elképzelni az ikozaéder és a dodekaéder esetében is: az oroszok duálisan összeillesztették a Sanderson-féle ikozaédert egy dodekaéderrel (kaptak egy már-már gömbszerű háromdimenziós alakzatot, amit elneveztek ikoza-dodekának) és megnézték, hogy az így kapott kvázikristály csúcsain és élein (vagyis a gyakorlatban a földfelszínen, illetve a világtengeren) vannak-e érdekes dolgok…

Hát mit ne mondjak: CSAK érdekes dolgok vannak… A Sanderson-féle VV-ken kívül ezeken a csúcsokon és éleken helyezkednek el (és akkor most csak példálózó jelleggel) a legfontosabb állatmigrációs útvonalak (pl. a vándormadaraké és a ceteké), a földkéreg szeizmikusan legaktívabb részei, az emberi civilizáció bölcsőinek tartott földrajzi helyek (Egyiptom, Mezopotámia, Zimbabwe, India, stb.), a sajátos élővilággal rendelkező régiók, és így tovább. A moszkvai trió még egy jólcsengő nevet is talált mindennek: szerintük a Föld felszínének jelentős (és gyakran megmagyarázhatatlan) eseményeit egy 12 ötszögből álló háló határozza meg, amely a „kozmikus energia földi mátrixát” alkotja.

Az elkövetkezendő években egyre többen cuppantak rá a három orosz elméletére és továbbgondolták azt. És ne tessenek ám holmi habókos önjelölt áltudósokra gondolni; komoly egyetemi tanárok, a nemzetközi tudományos élet elismert képviselői fejlesztették tovább az ikoza-dodekával kapcsolatos teóriát.

Ott volt például a William Becker – Bethe Hagens házaspár (Bill a Chicagói Egyetem iparművészeti karának dékánja, Beth a Governors-i Állami Egyetem antropológia professzora), akik 1983-ban tárták a tudományos nyilvánosság elé az általuk továbbfejlesztett (és 120 oldalú) szférikus poliédert, illetve az ebből adódó rácsrendszert, amit ismételten összevetettek a földtörténet jelentősebb eseményeivel, illetve a napjainkban tapasztalt mindenféle anomáliával és újabb egyezéseket találtak.

David Hatcher Childress szerint (akit leginkább az amerikai Nemere Istvánnak nevezhetnénk, csak sokkal szellemesebben ír) kizárt, hogy ez a hajmeresztő geometriai precizitással bíró földfelszíni prioritás-hálózat véletlen legyen. Ő az egyike azoknak, akik meggyőződéssel állítják, hogy az ikoza-dodeka csúcsai potenciális átjárók lehetnek a párhuzamos univerzumok között, esetleg időkapuként is funkcionálnak. Vagy mindkettő.

4.) A fekete-tengeri időkapu

Mai posztunkat egy bónusszal zárom, mégpedig azon titokzatos tengeri helyszín bemutatásával, amely hozzánk a legközelebb található. A romániai Sulina városától 40-45 kilométerre észak-keletre, a Fekete-tengerben található a Halál Háromszöge, amelyről már a középkorban is megemlékeztek a krónikások: az első dokumentációt orosz szerzetesek feljegyzései jelentik, aki a XIII. században jegyezték fel az ott történt furcsaságokat: hajók eltűnését, villódzó fényeket, napokig egyhelyben lebegő felhőket.

A viszonylag apró (körülbelül 8-10 négyzetkilométeres), egyenlő oldalú háromszög lakú terület sajátossága, hogy egy nagyjából 120-150 négyzetkilométeres régión belül folyamatosan lassú mozgásban van; hozzávetőlegesen egy-másfél kilométer/éves sebességgel körbe-körbe jár. Pillanatnyilag éppen arra készül, hogy elhagyja az ukrán felségvizeket és (ha nem történik jelentős változás) 2013 végére, esetleg 2014 elejére  eléri a román területet.

- 1944. május 31-én itt tűnt el nyom nélkül a szovjet fekete-tengeri flotta egyik cirkálója, a Ciolkovszkij.  Szemtanúk szerint az időjárás nyugodt volt, a tenger alig hullámzott, amikor a cirkáló fölött megjelent egy zöldesszürke felhő, amely lassan leereszkedett, majd a hadihajó egyszerűen eltűnt benne. Mintegy tíz perc elteltével a felhő feloszlott, s helyén a sima víz volt látható, a hajó sehol…

- Alig két hónappal az előbbi eset után öt szovjet vadászgép tűnt el a háromszög légteréből.

- Ugyanazon a napon (1945. december 5-én), amikor az általunk már említett öt amerikai torpedóbombázó eltűnt az igazi Bermuda-háromszögben (részletek a Bermudás posztunkban), itt, a fekete-tengeri helyszínen is hasonló dolog történik: érdekes módon a Krím-félsziget mellett ugyancsak öt katonai gép tűnik el, ugyancsak nyomtalanul, alig hetven kilométerre a szovjetek haditengerészeti bázisától. És még egy hasonlóság a két eset között: a szovjet kötelékparancsnok utolsó rádióadásában furcsa ködről, szokatlan színű tengerről és tájékozódási problémákról számol be, akárcsak a Föld másik oldalán amerikai kollégája…

- Oleg Szokolov nyugállományú tengerészezredes visszaemlékezéseiből kiderül, hogy 1965 és 1977 között több esetben láttak a környéken olyan víz alatti óriási járműveket (vagy ennek tűnő tárgyakat), amelyek mintha megfigyelték volna a szovjet tengeralattjárók mozgását, de beazonosításuk rendre meghiúsult, mert ezek hihetetlen sebességgel távolodtak, amikor a szovjetek megközelítették őket. Szokolov egyvalamiben biztos volt: nem amerikai járművek voltak, mert azok motorvisszhangjait a szovjet szonárkezelők álmukból felébresztve is felismerték volna.

- 1990 (más források szerint 1991) nyarán egy orosz kőolajfúró platform sodródott be a háromszögbe, majd eltűnt. Pár nappal később a platformot 50 kilométerrel odébb megtalálták, de a rajta dolgozó 78 munkásnak nyoma veszett – sorsukról azóta sincs hír.

Ukrán és orosz szakemberek szerint az itteni elektromágneses anomáliák véletlenszerűen, előre be nem jósolható időpontokban mutatkoznak, s van, amikor pár másodpercig, máskor pedig több órán át is fennmaradnak.

Kapcsolódó: http://global-mystery.blogspot.hu/2012/01/bermuda-haromszog-rejtelye.html

FORRÁS