Csendes-óceánban van egy kis sziget, amelyen máig megfejtetlen eredetű kőkolosszusok sorakoznak. Az őslakosok a madáremberek országának hívják ezt a helyet, de a kultúra gyökerei a múlt homályába nyúlnak vissza. Erich von Däniken megfontolásra érdemes párhuzamokat vet fel e sziget és az amerikai kontinens hasonló kultúrkörei között.A Földbolygó e kis szigetecskéje valahogy sehogy sem illik bele a Csendes-óceán népeinek a múltjába. Legalábbis a sziget első felfedezőinek ez volt a benyomása a Chilétől mintegy 3600 kilométerre fekvő kis világról. A vulkanikus kőzetből faragott szobroknak közel s távol nincsen párjuk a térségben. Az emberfejet formázó, faragott szobrok olyanok, mintha valaki itt felejtette volna őket, vagy mintha valamit várnának.
A kolosszusokon valaha fatáblákra rótt hieroglifek árulkodtak titkaikról, de nagy részük időközben eltűnt, és a rekvizitumokat egyelőre még nem tudtuk megfejteni. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy e kietlen, vulkáni eredetű szigeten nem nagyon nőnek fák, ami felveti, hogy vajon milyen módszerrel szállították az építők a 10-50 tonnás szobrokat a mai lelőhelyükre. Azon felül, mivel táplálkoztak az emberek a világnak ezen az eldugott szegletében, amikor a sziget flórája és faunája szemlátomást alig képes eltartani a jelenlegi kis létszámú bennszülött kolóniát. Egyáltalán, kik voltak ezek az emberek? Honnan vették a kőfaragás ötletét? Miért pont ilyen főfejeket faragtak? Avagy olykor miért teljesen emberszerű testeket, amelyeket nyakig beástak a földbe? Hogyan faragták ki a kezdetleges csonteszközeikkel évezredekkel ezelőtt a kolosszusokat a bennszülöttek?
Talán a fatáblácskák hieroglifái és az egyéb leletek fényt gyújthattak volna a régészek elméjében a talányok egy részére, ha a misszionáriusok nem semmisítették volna meg a bizonyítékokat, ha nem tiltották volna meg a régi istenek imádását és a hagyományok tiszteletét. Így nincsenek a kutatók könnyű helyzetben manapság.
A szigeten Thor Heyerdahl három kultúrkorszakot különböztetett meg. Két dolog azonnal feltűnt a kutatónak: az egyik tény, hogy a legrégebbi korszak lehetett a legfejlettebb, a másik, hogy a befejezetlen kőkolosszusok körül rengeteg szerszám hevert szétdobálva, mintha a munkálatokat drámai hirtelenséggel kellett volna abbahagyniuk a készítőknek.Tény, hogy a szájhagyományból tudjuk, hogy a Húsvét-szigetet a bennszülöttek mind a mai napig a „madáremberek országának” nevezik. A legvalószínűbb teória, hogy éppen az égből érkező, kissé dülledt szemű, humanoid lények történetei ihlették a szobrokat.
Erich von Däniken vetette fel, hogy nyilvánvaló hasonlóság mutatkozik a Húsvét-sziget és Tiahuanaco között. E mögött az a hiedelem és hagyomány állhat, hogy az egész amerikai kontinensen visszaköszön az égből érkezett nagy fehér emberekről szóló mítosztár. Őket mind az azték, mind az inka, mind a többi indián közösség leszármazottjai a Nap Fiainak nevezték. A legizgalmasabb pedig, hogy a rejtélyes idegenek megjövendölték a visszatérésüket.
Däniken zavarba ejtő kérdéseket vetett fel egy ősi amerikai tőkultúrát illetően. Olyanokat, mint
- miért építettek a maják utakat és alkotta kereket, ha nem használtak kocsit?
- miért termesztettek az inkák gyapotot, ha nem szőttek?
- honnan vették a többtonnás óriásszobrok faragásának az ötletét az olmékok?
- a guatemalai Tikal-piramisban talált jáde nyakék kövei miért éppen Kínából származnak?
Az sem zárható ki, hogy azért alkottak az ősi építők ilyen hatalmas és sokszor mozdíthatatlan emlékműveket, mert ezek szinte biztosan kiállják az idő próbáját. Nem lehet őket egyszerűen elrejteni és a nép tradíciói miatt nem lehet egyszerűen lerombolni sem őket.
A múlt egyelőre homályos, s csak lassacskán tisztul ki, ám ha nem utasítjuk el csípőből az ősi vallásokat, filozófiákat, hiedelmeket és eszméket oly gőgösen, akkor talán fokozatosan felfedik a rejtélyeiket. A végén pedig mindent igazolni fognak a változások, hiszen a világűrbe távozó lények visszatérése – amely szinte minden kultúrában közös – várhatóan elhozza majd a bizonyosságokat.
/Boldognapot.hu/
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése