Hidegrázás: Lefilmezték egy kislány kísértetét, azóta borzongunk, hogy láttuk

Cleveland – Amerikai kísértetvadászok különös árnyat pillantottak meg a 300 éves kocsma átvizsgálása után. Mi az ott? Ezt a kérdést mindenki ijedten fogja feltenni, aki figyelmesen megnézni a Fox Inn nevezetű clevelandi fogadóban készült filmfelvételt. Az 1700-as években épült vendégház tulajdonosa, Michael Crane bízta meg a GSI Family nevezetű kísértetvadász csapatot az alapos vizsgálattal, miután több vendég is panaszkodott furcsa jelenségekre, főleg hangokra, de bizonyos helyeken a lámpák is fel-le kapcsolódtak, egy csésze pedig “kiment” a fürdőszobából, és a padlón találták meg.

– Teljesen ledöbbentem, amikor napokkal később a videofelvételt megnéztem – idézte fel a Mirror riportjában Neil Cook, a modern eszközökkel dolgozó brigád vezetője, aki különös hangokat is rögzített az ódon falak között.

A szakértő biztos benne, hogy Jennifer árnya látható a felvételen. Bár a kép ezen a ponton elmosódott, valóban kivehető, ahogy ott valami elindul balra, majd eltűnik a falnál.


A legenda szerint Jennifer a szakácsné kislánya volt, és egy balesetben halt meg a házban valamikor az 1800-as évek végén. A feltételezés szerint, még mindig az anyukáját várja.

blikk.hu

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése