2015. március 1., vasárnap

Amikor a tudat testet ölt - A tibeti szerzetesek különleges képessége


Share/Bookmark
Azt a gondolatot, hogy a szellem magasabb rendű, mint az anyag, és el vannak választva egymástól, több kultúrkörben is megtaláljuk.
A tibeti szerzetesek például hisznek egy olyan szellemi erő létezésében, mely elgondolt formákat mindenki számára láthatóvá tesz: ezek a tulpák.


Még a XX. század végén is tiltott terület volt külföldieknek Tibet, a “hó országa”, ahogy lakói nevezik, s különösen Lhásza, a főváros. Kevés utazónak sikerül bejutnia, ott tartózkodnia, s részesülnie a tibeti szerzetesek, a lámák tanításában. Alexandra David-Neel e kiváltságosok közé tartozik, s különleges jelenségeknek lehetett tanúja.

Az egész világ szellemi építmény?

Miután hosszasan elidőzött a Himalája előhegyei között, a negyvennégy éves francia nő 1912 júniusában megy föl a “Magasföldre”, a tulajdonképpeni Tibetbe. Erről az utazásról, s a későbbiekről beszámol könyveiben, melyek közül az első 1927-ben jelent meg Egy párizsi nő utazása Lhászába címmel.

A könyvben többször is szó esik egy rendkívüli jelenségről, melyet a tibetiek tulpának neveznek. A tulpa a tibetiek számára egy fejben kigondolt forma anyagi kivetítése. Tehát egy fantom, ha úgy tetszik, melyet hosszas elmélyedés során teremt meg a szerzetes vagy más beavatott, s bármilyen tetszőleges formát ölthet: lehet állat, táj, tárgy vagy ember.

És nemcsak egy látomás, hanem fizikai adottságokkal rendelkező jelenség, mely képes illatot kibocsátani, hangot adni stb. Ahogy Alexandra David-Ne
el írja Misztikusok és mágusok Tibetben című könyvében (1929): “A fantom-rózsabokor illata messze száll; a fantom-ház be tud fogadni hús-vér utasokat stb”.

A tibeti lámák így magyarázzák a tulpa létrehozását. Világfelfogásuk szerint a minket körülvevő mindenség egyszerűen tudati képzet; semmi se létezhet jelenség formájában, ha azt az emberi agy nem gondolta ki. A vallási beavatás célja tehát az emberi szellem teremtőképességének növelése, alkalmassá tétele, hogy a lehetséges síkjáról – a fizikai vagy numenális ürességből – átlépjen az érzékelhetőség, a jelenség síkjára, a lehető legtöbb lehetséges realizálás révén.

A lámák tanítása

Így tehát a tibetiek vallási tanításainak központjában áll a szellemi munka erejének növelése. A fiatal tibeti szerzetes képzésében oly fontos gyakorlatok a légzés szabályozásán alapszanak (ennek révén juthat el a lélek a teljes nyugalomhoz), továbbá az elmélyedés hatásos gyakorlásán.

Ehhez ad segítséget a kilkor, egy vászonra rajzolt, papírra írt vagy kőbe karcolt ábra. Némelyik kilkor, melyet részletesebben kidolgoztak, kicsiben egész világokat ábrázol. Központjukban egy személy áll, rendszerint a pártfogó istenség, akit vidam-nak hívnak.

Fejlődésének mértékében a fiatal szerzetes eljut odáig, hogy életre keltse kilkorját, vagyis elérje, hogy a felvázolt jelenetek, melyekre a meditáció irányult, valósággá váljanak. Képzésének végére a növendék már megérti, hogy minden jelenség e világon csak képzelet szülte káprázat. Ekkor már ő is teljes ura lehet félelmeinek és érzékeléseinek.

Az ily magas fokra jutó lámát képesnek tartják, hogy ne érezzen hideget, s túlélje, ha egy teljes éjszakát meztelenül a hóban töltött. A hideg vagy a hőség érzése csak úgy szerepel, mint ami valójában is, a szellem illúziója – melyet egy másik illúzióval győz le, mikor lélekben odahat, hogy teste belső hőmérséklete növekedjék.

Ettől fogva a léleknek már nincs mit tartania az anyagtól, tökéletesen uralja s rendelkezik vele. A tulpák kivetülése ebbe a gondolatmenetbe illeszkedik.

/Forrás: Les grandes énigmes/

2015. február 26., csütörtök

Titokzatos fényeket fotóztak egy törpebolygón


Share/Bookmark
Elég jó ötlet volt 2007-ben útnak indítani a Dawn nevű űrszondát, amelynek elsődleges feladata a Vesta és a Ceres nevű törpebolygók részletes felderítése. A NASA akkor talán még nem is sejtette, milyen hihetetlen képet lő majd az eszköz hat és fél évvel később: a legújabb felvételek tanúsága szerint ugyanis 

a Ceres felszínén valami világít.


Egész pontosan rögtön két valami is világít, mert egy fényfoltot már korábban is láttak. A képeket még február 19-én lőtte a szonda, amikor nagyjából 46 ezer kilométer távolságban volt a Cerestől. A tervek szerint március 5-én pályára álló Dawn fényképein látható fényfoltok pontos forrására egyelőre csak eltérő valószínűségű tippek vannak. Egyesek szerint egy különösen szerencsés helyzetben lévő jégmező az ok, de mások azt mondják, ha ez tényleg jég lenne, jóval világosabb lenne. Mások szerint sókristályok lőhetik vissza a Nap fényét, de a vulkanikus tevékenység sem kizárható.

Sajnos az űrszonda kameráinak felbontása egyszerűen nem elég nagy ahhoz, hogy ilyen távolságból ennél többet lehessen mondani, de két hét múlva sokkal okosabbak leszünk. A 949 kilométer átmérőjű Cerest a tervek szerint 2016 júniusáig vizsgálja majd a Dawn, ami 2011 júliusától 2012 szeptemberéig már keringett a másik törpebolygó, az 531 kilométer átmérőjű Vesta körül.

A csillagászok a begyűjtött adatokkal a Naprendszer kialakulásának korai szakaszáról szeretnének többet megtudni, mármint amikor épp nem azon törik a fejüket, hogy vajon mi a frász csillog a Ceresen.

/index.hu/

2015. február 25., szerda

Samaipata és az El Fuerte-hegy


Share/Bookmark
Dél-Amerika sok szempontból kemény archeológiai dió. Samaipata falucska mellett, ötórai autóútra Santa Cruztól (Bolívia), található az El Fuerte-hegy. A hegy csúcsa hasonlít az emberkéz alkotta piramiscsúcshoz.

Lentről felfelé két párhuzamos, 38 cm széles, 26,36 m hosszú nyílegyenes barázda fut. Ha eljátsszuk az „úgy néz ki, mint”-játékot, azt mondhatjuk, úgy néz ki, mint egy, az ég felé irányuló rámpa. A „rámpa” felső végén, a hegy csúcsán a sziklába vésett téglalapok, körök láthatók, melyek barázdákkal vannak összekötve.

Oldalt, a jobb lejtőnél és újra csak a sziklába vésve találkozhatunk a jól ismert „vitrinekkel”, négyzetekkel, „trónszékekkel”. A tudósok találgatják a létesítmény jelentőségét. Beszélnek az „inkák kultuszhelyéről”, az „ősök kultuszáról”, egy „herceg vagy egy elmeháborodott szeszélyéről”, sőt még katonai erődítményről is.

Az ismert amerikanista, Hermann Trimborn „páratlan, egyetlen más rommal össze nem hasonlítható alkotásnak” tartja az itt látottakat. Samaipata mélyedései és barázdái ennek ellenére nem egyedülállóak. San Augustínban (Kolumbia) föld alatti templomok társaságában rémisztő istenalakok állnak, akikkel senki sem tud mit kezdeni.

Ezenkívül itt található a „Lábmosások forrása”, ami a Samaipatában látottak párja. A sima, barnás szikla 300 négyzetméteres területén mesterségesen előállított, különböző méretű csatornák bonyolult hálózata figyelhető meg.
 

Keskeny, kígyószerűen kőbe vésett barázdákat, szisztematikusan elrendezett kisebb-nagyobb medencéket és rondellákat is láthatunk. Szalamandrát, gyíkot, majomszerű állatokat ábrázoló reliefek díszítik a sziklát és a mélyedések szélét. A legnagyobb medence 3,20 méter hosszú, 1,40 méter széles és 81 centiméter mély.


Az archeológusok, akiknek tisztában kellene lenniük a látottakkal, a lábmosás és a vér kettős kultuszához menekülnek. Még a hivatalos turistakalauz – melyet a Kolumbiai Nemzeti Antropológiai Intézet adott ki – is „szent ceremóniák és rituális fürdések” helyének tartja a „Lábmosások forrását”.


A forró, folyékony fém medencéből medencébe folyhatott, nehezebb részei mélyre süllyedtek, a könnyebbeket továbbszállították, a szennyeződések pedig fennakadtak a rondellák és a kígyóbarázdák jelentette szűrőkön. Általánosan ismert, hogy az inkáknak hihetetlen fémek voltak a birtokukban.

Olvasztómódszerük, öntési technikájuk keverékötvözeteket eredményezett, amelyek bár úgy néztek ki, mint az arany, de valójában nemesített sárgarézből álltak. A fejlett nemesítési technika tanítói az istenek voltak.


/ Felhasznált irodalom: Erich von Däniken: Die Spuren der Auberirdischen /