Nem találja ki, mire bukkantak ufóvadászok a Merkúron

Stanley Kubrick 1968-ban rendezett klasszikus filmjében, a 2001. Űrodüsszeiában millió fényévekre a Földtől egy távoli faj kiemelkedett az állatvilágból, majd elindult felfedezőútjára a világűrben. Útjuk során sok más élettel, civilizációval is találkoztak más bolygókon. Ahol tehették, segítették a felemelkedésüket. Így jutottak el a Föld bolygóra is. Afrikában találkoztak az ember őseivel, egy gyenge, kihalás szélén álló fajjal, mely nem sokban különbözött az állatoktól. Egy nagy fekete követ, a Monolitot ajándékozták az egyik törzsnek, hogy az segítse az életben maradásukat.


Most úgy néz ki, hogy ufókutatók tényleg találtak egy ilyen követ a Merkúr felszínén. Csak ez jóval nagyobb, mint ami a filmben látható.

A rejtélyes fekete hasábot a NASA egyik nyilvánosságra hozott felvételén szúrták ki.

A szkeptikusok szerint a fotó hibás, de Tyler Glockner biztos benne, hogy ez egy hatalmas, több mérföld magas monolit árnyéka. – Egy szerkezettel állunk szembe, de hogy mire való, azt még nem tudjuk – nyilatkozta.

delmagyar.hu

1 megjegyzés :