A ma szinkronicitásnak nevezett jelenséget Paul Kammerer osztrák biológus kutatta első ízben, szigorúan tudományos módszerekkel. A valamilyen üzenetet kifejező egybeeséseket tisztán objektív, fizikai jelenségeknek tekintette.
Egészen megbabonázta, hogy egyes dolgok és események szokatlan gyakorisággal ismétlődnek térben és időben egyaránt. Be kellett látnia, ezt már nem magyarázhatja a véletlennel.
Tegyük fel például, hogy a buszjegyünkön látott számot fedezzük fel este a színházjegyünkön és az éttermi ruhatárban kapott bilétán is.
Másnap fogadásra megyünk, és amikor megérkezünk a megadott címre, akkor vesszük csak észre, hogy a házszám ismét az a bizonyos szám. Kammerer szenvedélyesen gyűjtötte az efféle, valószerűtlen ismétlődéseket. Gyakran órákat töltött azzal, hogy a járókelőket figyelte az utcán, és azt számolta, milyen gyakran pillant meg egy bizonyos kalapot, ruhadarabot vagy csomagot. Otthon az adatokat elemezte, osztályozta, és az egybeesések első, második és harmadik szintű sorozatait állította fel.
Ezt kiegészítette még az egybeesések jellegének meghatározásával is, és e szerint minden egybeesést homológ, analóg stb.osztályba vett fel.Kammerer úgy vélte, hogy ezek az egybeesések előmozdítják a valóság mélyrehatóbb megismerését.Alapos, kísérletező, viktoriánus kori tudósként, meggyőződéssel vallotta, hogy semmi sem ostobaság, csak következetesen kell kutatni.
Így az egybeeséseket is egy még fel nem fedezett természeti törvényre utaló jeleknek hitte. Fel is állította a sorozatok törvényét, amely szerint az egybeeséseknél olyan különleges tehetetlenségi erőről van szó, amely vonzza a hasonló eseményeket. Ezek tehát mind gyakrabban ismétlődnek és szétterjednek, mint a víz hullámai.
A buszjegyes példánk a Kammerer-féle felosztásban negyedik szintű sorozat, mivel ugyanaz a szám négyszer ismétlődött. További alosztályba kerültek azok az események, amelyek párhuzamosan vagy egy időben történtek. Az egyidejű események számának leírásához Kammerer az erő fogalmát használta.Néhány évvel ezelőtt e könyv egyik szerzője hármas erejű egyidejűséget tapasztalt. Éppen elhatározta,hogy elmegy az egyik barátjához és visszakéri tőle Robert Omstein The Psychology of Consciousness (A tudat lélektana) című könyvét, amelyet néhány hónappal korábban adott neki kölcsön.
Kilépett az irodájából, majd egyik munkatársával élénk beszélgetésbe merült a Human Nature (Emberi természet)című lap egyik cikkével kapcsolatban. Akkoriban történetesen éppen Robert Omstein adta ki a folyóiratot.A szerző meg is említette munkatársának, éppen a barátjához indult, hogy visszakérje tőle Omstein könyvét. Mialatt beszélgettek, a szerző egy kis csomagra lett figyelmes, amelyet nernrég kézbesíthettek.Amikor kézbe vette, látta, hogy a Human Nature szerkesztőségéből küldték.
A csomagból a The Psychology of Consciousness egy példánya került elő, és a mellékelt levélből kiderült, hogy a szerkesztőség ezzel szeretne kedveskedni a lap előfizetéséért. A hármas erejű egybeesés-sorozat a következő elemekből adódik: Először is, a szerző éppen Omstein könyvéért indult a barátjához; másodszor, a beszélgetés az Omstein által kiadott lap egyik cikkéről folyt; és harmadszor, ezzel egy időben érkezett meg az ajándék könyv is. Ha alaposabban szemügyre vesszük ezt az eseménysort, akkor találunk még két, kettes erejű egyidejűséget is. Az egyik a beszélgetés során szóba került könyv, amelynek egy példánya ekkor már ott volt a csomagban.
A másik pedig, a szerző a Human Nature című lap egyik cikkéről vitatkozott munkatársával, és ez idő alatt a már említett csomag ott hevert az irodában, amelyet történetesen az említett lap kiadója küldött.Ebből a példából is jól látható, hogy az efféle egybeesések rendkívül bonyolultak lehetnek. Néha nehéz eldönteni, hol kell kezdenünk a számolást, és hol kell abbahagynunk. Kammerer kifinomult fogalmi eszköztárát pontosan erre a célra fejlesztette ki, hogy igen összetett, egymásba fonódó egybeeséseket is szakszerűen le tudjon írni.Kammerer fiatal kora óta gyűjtötte az iménti példához hasonló eseteket, amelyekről pontos nyilvántartást vezetett.
Ezek többsége jelentéktelennek tűnik, mégis van bennük valami, ami felcsigázza az ember kíváncsiságát. Az első bejegyzést húszéves korában írta le füzetébe. 1919-ben a hatalmas anyagból könyvet állított össze, amely a Das Gesetz der Serie (A sorozatok törvénye ) címen jelent meg. A mű két részre osztható. Az elsőben az egybeesések típusainak osztályozását találjuk.
A kereken száz beszámolót,amelyeket Koestler “tarka-barka gyűjteménynek” nevezett, Kammerer az alábbi fejezetekbe sorolta: nevek,szavak, számok, levelek, álmok és betegségek, Ezután következik a “sorozatok morfologiája” fejezet,amelyben Kammerer meghatározza, mi a különbség a sorozatok szintje – adott idő alatt bekövetkezett hasonló események száma – és a sorozatok ereje – a többé-kevésbé megállapítható egyidejűségek száma -között.
Az osztályozás szempontját a közös elemek szabják meg. Szemléltetésül vegyük a könyvből a 1O-es számú esetet, amelyben hat közös elemet fogunk találni. A történet két tizenkilenc éves sziléziai katonáról szól.
Önként jelentkeztek katonának, és kérték – noha nem ismerték egymást -, hogy a hadtáp alakulathoz osszák be őket. 1915-ben mindkettejüket ugyanabba a katonai kórházba szállították, ahol tüdőgyulladásban elhunytak. Mindkét férfit Franz Richtemek hívták.A könyv második egységében az egybeesések sorozatainak “rendszerezése” kap helyet. Kammerer a következő szempontokat különbözteti meg: visszatérő, szakaszos, változó, tiszta, vegyes, homológ, analóg,fordított és így tovább. Felmerül az olvasóban a kérdés: mi értelme ennek a bonyolult osztályozásnak?
Biológusként Krammerer jól ismerte a fajok taxonómiáját ( osztályozásának tudományát), de kétséges,hogy azok az egybeesések, amelyek az egyes ember életének sorsdöntő eseményeit illetik, csoportosíthatóak-e bármiféle rend szerint. Ennek ellenére Koestler elismerően szól erről az úttörő kísérletről: “noha joggal merülnek fel kételyek az emberben az okság szempontjából összefüggéstelen események sorozatának eme kifinomult osztályozásával kapcsolatban, meglehet, hogy ennek a jövőben ott fogjuk hasznát venni, ahol a legkevésbé számítunk rá.
Kammerer könyve első részét ezzel a következtetéssel zárja: “a hasonló vagy azonos adatok visszatérő ismétlődését a térben és az időben tisztán empirikus tényként kell elkönyvelnünk, és nem magyarázhatjuk egybeeséssel, vagy helyesebben, nem terjeszthetjük ki ennyire az egybeesés fogalmát, mert akkor egyúttal meg is szüntetnénk”.
Ez az idézet jól mutatja, hogyan közelíti meg Kammerer az egybeeséseket: “a hasonló vagy azonos adatok visszatérő ismétlődését” látja bennük. Szinte az összes példájában “adatok” ismétlődéséről van szó. Állandóan csak azt hangsúlyozza, hogy a hasonló hasonlót vonz. A szinkronicitás legszemléletesebb példáinál azonban nincs túlzott szerepe a hasonlóságnak, hanem sokkal inkább az egybeesések nyomán megvilágosodó jelentés kapja a hangsúlyt, amiért ezek az egybeesések valaki számára fontosak lesznek. Kammerer példáinak nagy része önmagában teljesen érdektelen, és a legjobb esetben is csak kuriózumnak mondhatnánk őket. Bármennyire jelentéktelenek is ezek az ismétlődések, bármilyen előszeretettel elemezte is Kammerer az adatait, mégis észrevette a szinkronisztikus különlegességek “tarka-barka gyűjteménye” mögött rejlő egységet.
Nem lehetett könnyű, ha eltöprengünk Csuang-ce több száz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatán: “Menten szem elől veszted a taót, mihelyst a létezés parányi darabjára összpontosítod csak a figyelmedet.”A sorozatok törvénye” második egységében Kammerer megfogalmazta az egybeesés alapvető természetét leíró elméletét. Követőihez, Carl G. Junghoz és Wolfgang Paulihoz hasonlóan, olyan nem-oksági szervezőelvet tételezett fel, amely azonban az okság elvével teljesen egyenrangú. Ezzel magyarázta megfigyelését,hogy a hasonló hasonlót vonz.
E feltevés kísértetiesen emlékeztet a tömegvonzásra, amelynél a tömeggel rendelkező testek vonzzák egymást. Karnmerer elméletében ezzel szemben a formailag hasonló események törekszenek egymás közelébe, amit a kutató sorozatos ismétlődésekként észlel.Kammerer szerint a sorozatos ismétlődések a vízhullámok mintájára körkörösen szétterjednek. Csupán a hullámhegyeket láthatjuk, mert a hullámvölgyek örökre megfigyelhetetlenek maradnak. Például a szerencsejátékosoknak egyszer nyerőszériájuk van (hullámhegy), máskor pedig rendre veszítenek(hullámvölgy). E tapasztalatok arra sarkallták Kammerert, hogy számba vegye, milyen elméletek születtek az ismétlődésekkel kapcsolatban.
A püthagoreusok 7 -es számhoz kapcsolódó szimbolikájával kezdte (például egy oktáv hét hangjegyből áll, amelyek utána ismétlődnek), majd Goethe “forgandó jó és rossz napjai” következtek, s végül Freud huszonhárom és huszonhét napos,viselkedést befolyásoló ciklusát tanulmányozta. Mivel biológus volt, jól ismerte a természeti folyamatok körforgását, ezért feltételezte, hogy a természet alapvető tulajdonsága az ismétlődés.A modern rendszerelmélet egyes területei, például a káoszelmélet vagy káoszdinamika, részben éppen olyan ismétlődő folyamatokkal foglalkoznak, amelyeket Kammerer is oly fontosnak tartott.
John Briggs és David Peat Turbulent Mirror (Torz tükör) című rendkívül olvasmányos könyvében olyan folyamatok matematikai leírását elemzik, amelyek látszólag teljesen véletlenszerűek. Csak alapos vizsgálat fedi fel azokat a visszatérő struktúrákat, amelyeket a matematikusok meghatározott attraktorokkal jellemeznek. A kaotikus- vagy különös attraktornak nevezett fogalmakkal leírt folyamatok rövid távon megjósolhatatlanok, hosszú távon azonban visszatérő ingadozásokat mutatnak.Jó példa erre az időjárás.
A rövid távú időjárás-előrejelzések, ahogy azt nagyon jól tudjuk, igen megbízhatatlanok. Ennek az az oka, hogy számtalan tényező együttes hatására lesz ilyen vagy olyan az idő, és az egyik tényező legkisebb változása teljesen fölboríthatja az előrejelzést. Egyik nap esik,másnap meg süt a nap. A hosszú hetekig, hónapokig, sőt évekig tartó esős időszakokat legalább olyan hosszú száraz hónapok és évek váltják. Hasonlóképpen működik a szerencsejáték is. Egy darabig szerencse kíséri a játékost, majd egy időre elhagyja Fortuna kegye.
Ez persze nem jelenti azt, hogy ilyenkor a játékos minden játszmát megnyer, ha szerencséje van, és mindet elveszti, ha nem megy neki a játék. Érdemes megjegyezni, hogy a káoszelmélet megalkotói nem ritkán tűntek fel kaszinókban a rulettasztal körül. Miután a számítógépen elvégezték az elméleti elemzéseket, átvonultak a kaszinóba,hogy a terepen ellenőrizzék az eredményeket!
A káoszelmélet nem megmagyarázza az időjárási,viselkedési és a rulettkerék forgásával összefüggő folyamatokat, hanem csupán nyilvánvalóvá teszi,hogy léteznek olyan matematikai eljárások, amelyekkel leírhatjuk a Kammerer eseteihez hasonló,látszólag véletlenszerű eseménysorokat is. Ezeknek az objektív történéseknek azonban – mint például az időjárásnak – vajmi kevés köze van az egyes ember életében bekövetkező fordulópontokhoz,amelyekre a egybeesésekben kifejeződő jelentés hívja fel az érintett személy figyelmét. Jung nem véletlenül a szinkronicitásnak éppen erre a mozzanatára összpontosította kutatásait.
/Allan Combs – Szinkronicitás/
Akkor más évszakban miért nem láthatók? Néhány történész úgy véli valamelyik régi korban tavasszal lehetett itt a csata, és annak halottjait, elesettjeit vélik látni oly sokan. Mert hát nem egy vagy két szemtanú állítja a dolgot. Sokan azok közül, akik szkeptikusként érkeztek az erőd mellé, azok is meggyőzve távoztak. A jelenség tehát létezik, bár szabálytalan és előre kiszámíthatatlan időpontokban tapasztalható. A fantomkatonák a világ más részein is láthatók néha.
Egy pillanattal később lovasok is felbukkantak, majd mindkét csapat eltűnt. Február 3-án ugyanott megismétlődött az eset, ezúttal csaknem négyszáz személy látta, majd február 15-én harmadszor is, de akkor csak harmincan látták. A német helyőrséget is értesítették, amelynek a parancsnoka tüzet nyittatott a fantomokra! A délibábkatonák szétfoszlottak a levegőben, és nyomuk veszett.
