Sambhala - Utazás a láthatatlan királyságba

Dél- és Közép-Ázsia buddhista kolostoraiban több olyan kéziratot is őriznek, amelyek a Sambhala-ba igyekvőket látják el részletes útmutatásokkal és hasznos tanácsokkal.

Az út, amely Indiában vagy Tibetben kezdődik – aszerint, hogy hol írták le az “útikönyvet” – először valóságos, később mitikus tájakon keresztül halad Közép-Ázsia mágikus szíve felé.

Az utazónak számos akadályt kell útközben leküzdenie; forró sivatagokon, hófödte hegygerinceken, rohanó folyókon, mély szakadékokon, dermesztő gleccsereken, sötét barlangokon kell átkelnie, ráadásul a fizikai akadályokon kívül olyan természetfeletti erőkkel is meg kell küzdenie, amelyeket csak a mágia segítségével lehet legyőzni.

Ezért a Sambhala-ba vezető út során (amely már jóval a tényleges indulás előtt megkezdődik) a zarándok különböző speciális testi, lelki és szellemi jógagyakorlatokat végez, amelyek felszínre hozzák rejtett, mágikus képességeit, és átformálják tudatát. Ezáltal alkalmassá válik arra, hogy legyőzze a természeti és a természetfeletti akadályokat, és belépjen az emberfeletti emberek kívülről láthatatlan királyságába.

Aki eléri Sambhala-t, égbe nyúló havasoktól övezett, kellemes klímájú, zöldellő völgyben találja magát. Az ország lakói fákkal körülvett, egyszerű, de kényelmes házakban élnek, és mivel a völgyben minden megterem, semmiben sem szenvednek hiányt. Az “útleírások” szerint ráadásul hihetetlen mennyiségű arany és drágakő található a közeli hegyekben, bár ez a tény teljesen hidegen hagyja a völgy lakóit, akiket kizárólag a szellem kincsei érdekelnek.

Mircea Eliade (1907-1986) a kiváló mitográfus, a jóga és a sámánizmus világszerte elismert szakértője a következőket írja Sambhala-ról és az oda vezető útról Honigberger doktor titka (Secretul doctorului Honigberger) című okkult regényében:

“A rendkívüli jelentőségű dolgok között – amelyeket Honigberger J. E. előtt fölvetett – szerepelt Sambhala létezése is, e csodálatos országé, amely a hagyomány szerint valahol India északi részén található, s ahová csak a beavatottak juthatnak el. J. E. mielőtt elméje elborult, azt hitte, hogy e láthatatlan föld mégis elérhető a beavatatlanok számára, s egy általa teleírt lapra, amelyet én Isiban megtaláltam, két jezsuita, Stefan Cancella és Ioan Cabral nevét jegyezte fel, akik szerinte eljutottak Sambhala-ba.

Elég nagy nehézségekbe ütközött, amíg e két jezsuita misszionárius műveit megszereztem, de így legalább rájöttem, hogy J.E. állítása megalapozatlan. Cacella és Cabral valóban a két első európai, akik hallottak Sambhala-ról, és említést tesznek róla. Bhutánban voltak, s a Kathayba vezető utat keresték, amikor e csodálatos ország létezéséről tudomást szereztek, amely a helybeliek szerint valahol keleten fekszik.

1627-ben fel is kerekedtek, hogy megkeressék, de csak Tibetbe jutottak. Sambhala-t, ezt a csodálatos földet nem találták meg. J.E.-vel ellentétben én, miután tudomásomra jutottak Honigberger vallomásai, úgy véltem, hogy e földet Közép-Ázsia egyetlen földrajzilag meghatározott területével sem lehet azonosítani. Ebben a hitemben talán az Agarthával kapcsolatos indiai legendák is befolyásoltak, csakúgy, mint a buddhista és a brahmanista mitológia “Fehér szigetei”.

Ráadásul soha nem találkoztam olyan indiai szöveggel, amely azt állította volna, hogy e csodálatos vidékre a természetfeletti erők igénybevétele nélkül el lehetne jutni. Valamennyi beszámoló Buddha, vagy egy másik beavatott “repüléséről” beszél e csodás tájak felé, amelyeket avatatlan szemek nem láthatnak. A “repülés” pedig, mint ismeretes, szimbolikus és titkos nyelven az ember azon képességét jelöli, hogy felülemelkedhet az érzékek világán, és ezáltal eljuthat a láthatatlan régiókba.

Mindaz, amit Honigbergerről tudtam, hihetővé tette számomra, hogy ő behatolt Sambhala-ba, s ezt jógatechnikájának köszönhette, amelynek még 1858 előtt mesterévé vált; küldetését azonban a jelek szerint nem tudta teljesíteni. Csak így tudok magyarázatot adni arra, miért tért vissza oly hamar Indiából, s miért halt meg röviddel hazatérése után, azt az oly fontos dokumentumot egy olyan hozzá nem értő fiatalemberre bízva, mint J.E…

Hitem szerint Honigbergert azért engedték vissza Sambhala-ból, hogy megkísérelje fellendíteni azt a néhány nyugati beavató központot, amelyek a középkor óta csak tengődtek…Kétségkívül nem tudta, hogyan teljesítse, vagy már a kezdet kezdetén veszélyeztette küldetését, s azért hunyt el olyan titokzatos körülmények között…”

Most már ismerem a Sambhala-ba vezető utat. Tudom, hogyan kell oda eljutni. S még valamit hozzátehetek:röviddel ezelőtt hárman is eljutottak oda kontinensünkről. Mindegyikük egyedül kelt útra, és saját erejéből ért Sambhala-ba..

Ezeket a dolgokat hosszú révületeim során tudtam meg, amikor Sambhala minden fenségével megjelent előttem. Láttam a zöldellő tüneményt a hóborította hegyek között, a furcsa házakat, az embereket, akiknek nincs koruk, s keveset beszélnek, mert enélkül is jól értik egymás gondolatait.

Ha ők nem lennének, hogy imádkozzanak a többi emberért, és gondolkozzanak helyettük, valamennyi démoni erő kontinensünkre zúdulna, amelyet a modern világ a reneszánsz óta szabadjára engedett.

Vajon a mi Európánk sorsa is megpecsételődött? Semmit sem tehetünk már az e sötét szellemi erők áldozatául esett világért, amely öntudatlanul sodródik a kataklizma felé?

Nagyon félek, hogy Európára ugyanaz a sors vár, mint Atlantiszra, s hamarosan a tenger hullámaiba merül. Jó lenne, ha tudná az emberiség, hogy csupán a Sambhala-ból sugárzó szellemi erők késleltetik a Föld tengelyének katasztrofális elfordulását, amelyet a geológia jól ismer, s amely a tengerekbe fogja taszítani világunkat, s ki tudja miféle új szárazföldet emel ki onnan…”

Nem árt ha tudjuk, hogy a fenti regényrészletben szereplő Honigberger doktor (vagyis a regény címadó figurája) nem az író képzeletében született meg, hanem valóságos személy volt.

Johann Martin Honigberger (1794-1869) brassói születésű szász orvos (eredetileg gyógyszerész) hosszú éveket töltött Indiában, először mint egyszerű utazó, később pedig mint Lahore maharadzsájának, Ranzsit-Szinghnek udvari orvosa és admirálisa.

Honigberger kétségkívül kalandor volt, de semmiképpen sem szélhámos. Keleten és nyugaton egyaránt nagy tudású, művelt emberként tartották számon. Jártas volt több tudományágban, és az okkultizmus területén is szakértőnek számított. 1851-ben Bécsben értékes könyvet adott ki keleti kalandjairól és tapasztalatairól (Früchte aus dem Morgenlande). Ez később Thirty-five years in the East (Harmincöt év Keleten) címen Angliában is megjelent.

Könyvéből egyebek közt megtudhatjuk, hogy a maharadzsa udvarában tanúja volt annak a híres kísérletnek, amelynek során egy Haridasz nevű jógi negyven napra elevenen eltemettette magát. Néhány kutató nem tartja kizártnak, hogy Honigberger keleti utazásai során Tibetbe (sőt talán még Tibeten túlra) is eljutott.

/Elsüllyedt világok/