2014. március 18., kedd

Miért találhatók az ősi ábrázolások között repülőgépek, helikopterek és dinoszauruszok? - Bolygónk eltitkolt történelme

Bolygónk történelme sokkal bonyolultabb, mint ahogy azt a legtöbb ember képzelni meri. Az általánosan elfogadott történelem változat szerint, melyet szerte a világon tanítanak az iskolákban, az ősi ember egy nagyon egyszerű teremtés volt, rendkívül korlátozott ismeretekkel. Azok számára viszont, akik ezt a hibás történelem változatot támogatják, sajnálatos tény, hogy a régészek folyamatosan tárnak fel olyan dolgokat, melyek közvetlenül ellentmondanak állításaiknak. Az igazság az, hogy hatalmas mennyiségű bizonyíték van rá, hogy az ókorban nagy szellemi eredményeket értek el. Például gondoljunk csak a Gizai Nagy Piramisra. Ez egy igazi technológiai csoda. Egy olyan hatalmas, és rendkívüli pontossággal létrehozott építmény, melyhez a modern technológia csak most kezd felzárkózni. Úgy gondoljuk, hogy ma képesek lennénk megépíteni egy hasonló szerkezetet ha akarnánk, de a modern ember valójában sohasem épített ilyet. És ahogy alább látni fogjuk, a Gizai Nagy Piramis messze nem az egyetlen példa az ókori világ fejlett technológiájára, melyet Egyiptomban találunk.


Az alábbi kép az egyik ősi egyiptomi templomban készült, Abydosban. Érdemes figyelmesen megnézni a hieroglifákat.

Látsz valami furcsát?

Lyn Leahz kutató nemrég a következőket mondta ezekről az elképesztően furcsa hieroglifákról:

"Abydosban egy ősi templom falát furcsa hieroglifák díszítik, melyek úgy tűnik, hogy modern kori repülőgépeket ábrázolnak. Ez a felfedezés sok vitát eredményezett az egyiptológusok és a régészek között, akik nem biztosak abban, hogy mit is gondoljanak. Hogyan lehetséges, hogy 2-3 ezer évvel ezelőtt az emberek már ismerhették a modern repülőgépeket?

Amikor Dr. Ruth Hover és férje utazást tettek a piramisokhoz és az egyiptomi templomokhoz, meg voltak döbbenve, amikor felfedezték az abydosi templomban a modern repülőgépeket ábrázoló hieroglifákat. Lefényképezte a fal elem egy részét, ahol az egyiptomi hieroglifákkal teli fedő panel összetöredezett és leesett, felfedve egy alatta lévő régebbi panelt."

Ez a régebbi panel, ahogy az fent látható, képeket tartalmaz, ami úgy tűnik, hogy mai technológiával készült helikoptert, egy tengeralattjárót, egy vitorlázó repülőgépet, és egy másik ismeretlen típusú repülőgépet (egyesek szerint hasonlít a Hindenburg léghajóhoz) ábrázol.

Szóval azok, akik a történelem általánosan elfogadott változatát hirdetik, hogyan magyarázzák ezt?

Nem tudnak vele mit kezdeni.

Az alábbi videóban Lyn Leahz több gondolatát is megosztja ezekről a hieroglifákról, és beszél a világszerte egyre gyakrabban feltárt "nem odaillő leletekről".


Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy az ősi időkben az emberiség tudással rendelkezett a dinoszauruszokról.

Az alábbi fotó a Ta Prohm buddhista templom ősi vésetét mutatja Kambodzsában, ami egy Stegosaurust ábrázol. A történelem elfogadott változata szerint egy ilyen véset teljesen lehetetlen volna, mivel a dinoszauruszok több millió évvel ezelőtt kihaltak, és a modern tudósok csak pár száz évvel ezelőtt kezdték el kiásni őket. A véset mégis ott van...


A régészek szerint ez a templom Kambodzsában mintegy 800 éves...

A kambodzsai dzsungel mélyén díszes templomok és paloták találhatók a Khmer civilizáció korából. Az egyik ilyen templom, Ta Prohm bővelkedik a kő szobrokban és domborművekben. A szürke homokkő szinte minden négyzetcentiméterét díszes, részletes faragványok borítják. Ezek ismert állatokat ábrázolnak, mint a majom, szarvas, bivaly, papagájok és a gyíkok. Azonban az egyik oszlopon egy Stegosaurus-szerű lény bonyolult faragása található. A kézműves, aki 800 éve díszítette a buddhista templomot, honnan tudhatta, hogyan néz ki egy dinoszaurusz? A nyugati tudomány csupán az elmúlt két évszázadban kezdett összeállítani dinoszaurusz csontvázakat.

Nagyon furcsa dolog.

Egy másik váratlan hely, ahol "ősi dinoszaurusz művészetet" találtak, Peru volt, ahol az ősi Ica Köveket fedezték fel. A köveket eredetileg a spanyolok találták meg 1535, és a spanyol felfedezők ezen kövek közül néhányat visszaküldtek Spanyolországba 1562-ben.

A kövek többsége művészetileg nagyon szép, de ami ellentmondásossá teszi őket az a tény, hogy több kövön egyértelmű dinoszaurusz ábrázolás található. Íme egy példa:


És egy másik példa. Ha jobban megnézzük, nagyon úgy néz ki, mint egy Triceratops.


Az Ica kövek: http://global-mystery.blogspot.hu/2011/12/az-ica-i-kovek-rejtelye.html
(Acambaro-i leletek: http://global-mystery.blogspot.hu/2012/05/acambaro-i-leletek.html )

Ebben az esetben az általánosan elfogadott történelem hirdetői elég szegényes magyarázattal tudtak csak szolgálni. Leggyakrabban megpróbálják átverésként beállítani a köveket, mivel a helyiek elkezdtek hamis "Ica Köveket" készíteni az elmúlt években, miután rájöttek, hogy a turisták előszeretettel vásárolják őket.

De az Ica Kövek, melyek hitelesnek minősültek, néhány figyelemre méltó részletet tartalmaznak. Sőt, a dinoszauruszokról ismert anatómiai tudás közül sokat, melyeket ezek a kövek ábrázolnak, a modern tudósok csak a közelmúltban fedezték fel.

Más elemei ennek az anatómiai pontosságnak, melyek igazolják az Ica Kövek ábrázolásának hitelességét, a farok és a lábak elhelyezkedése. A korai kritikusok szerint az Ica Kövek hamisak, részben azért, mert a farkuk kiáll járás közben. A paleontológusok az 1960-as években biztosak voltak abban, hogy a dinoszauruszok húzták a farkukat. A paleontológusok tévedtek, és az Ica Kövek helyesek voltak. A tudósok ma úgy gondolják, hogy a dinoszauruszok hatalmas farkukat felemelték a földről járás közben, mivel nincsenek vonszolási nyomok a dinoszaurusz lábnyomok nyomán. A dinoszauruszok az Ica Köveken egyenesen állva vannak ábrázolva ahelyett, hogy szétálló lábakkal, gyíkszerű helyzetben mutatnák őket. Ami a dinoszaurusz szakértők szerint "halálosan" pontos. 

Természetesen az Ica Kövek csak egy példa az ősi dinoszaurusz művészetre, amit a világ minden táján felfedeztek. Sok-sok példa van erre a jelenségre, ezen az oldalon sok kép található róluk: http://www.genesispark.com/exhibits/evidence/historical/ancient/dinosaur/

Bárki, aki megpróbál meggyőzni arról, hogy a több ezer évvel ezelőtt élt emberek kétbalkezes idióták voltak, hogy szerencséjük volt, hogy sárkunyhókat építhettek, és a nemi szervüket fűszoknyával takarhatták el, az hazudik neked.

Az igazság az, hogy az emberi történelem hihetetlenül összetett. Vannak monolitikus struktúrák az egész bolygón, melyek még mindig állnak több ezer év után is, hogy emlékeztessenek mindannyiunkat, hogy a nagy civilizációk elképesztő technológiai tudással egyszer már virágoztak.

Valójában inkább arra van bizonyíték, hogy a modern emberek válnak egyre ostobábbá. A Stanford Egyetem biológia professzora Gerald Crabtree a közelmúltban tett közzé egy tanulmányt, amelyben kifejtette következtetését, miszerint az emberek az évezredek során egyre butábbak lettek.

Dr. John Sanford a Cornell Egyetemről is úttörő kutatást végzett, amely azt mutatja, hogy az emberi genom folyamatosan degenerálódott, és végül a kihalás felé halad.

Így talán nem kellene magunkat kiválóbbnak gondolnunk az ősi emberiségnél. A valóság az, lehet, hogy fizikailag, mentálisan és minden téren jobbak voltak nálunk.

The Truth

/Új világtudat/

Rengeteg repülő tűnt el a Földön – térkép

Csak az 1940-es évek vége óta 83 repülőgép tűnt már el a világon – jelentette a Bloomberg hírügynökség, amely egy infografikát is készített a gyakran rejtélyes esetekről.

Már második hete keresik a Malaysia Airlines MH370 járatszámú gépét, amely Kuala Lumpurból szállt fel még március 8-án, de a mai napig nem tudni, mi történt vele – idézte fel a Turizmus Online, amely a Bloomberg által az 1948 óta eltűnt gépeket bemutató infografikát is bemutatta.



Az Aviation Safety Network adatai alapján készült térkép 83 olyan repülőgép eltűnését mutatja be, amelyek minimum 14 utas szállítására voltak alkalmasak. Az összeállításban sárga ponttal jelölték azoknak a repülőgépeknek az utolsó ismert pozícióját, amelyeket sosem találtak meg – sem a roncsokat, sem a holttesteket –, és pirossal azokét, amelyekre kiterjesztett és hosszadalmas keresés után végül ráleltek.

A térképen kiemelték a legismertebb vagy legfurcsább eltűnéseket is, például az Air France brazil járatának 2009-es tragédiáját, illetve az Eastern Air Lines gépének történetét is, amely 29 utasával együtt 1985-ben zuhant le Bolíviában, de az utasok maradványait és a gépet is csak 2006-ban fedezték fel hegymászók egy gleccserben.

/hvg.hu/

2014. március 9., vasárnap

Ferenc Pápát megvádolták az árvák emberkereskedelmét érintő vizsgálatban

A Katolikus Ferenc Pápát nevezték meg fő vádlottként a katolikus árvák emberkereskedelmét érintő ügyben. Ferenc Pápát arra fogják kérni, hogy védje meg szerepét az argentin junta alatt történt gyermekkereskedelemben az 1970-es évek Piszkos Háborújában. Az árva gyerekek és az eltűnt politikai foglyok esetének tárgyalását 2014 március 31-ére tűzte ki a brüsszeli nemzetközi bíróság.

Egy tanú beleegyezett, hogy feladja rejtőzködését Spanyolországban, és tanúskodik Ferenc Pápa ellen. Az argentin köztisztviselő átfogó jegyzeteket készített a jelenlegi Ferenc Pápa és a junta katonai tisztviselői között történt találkozókról.

Ferenc Pápa csak egy másik ördög álruhában?

Ferenc Pápa gyors felemelkedése az argentin Katolikus Egyház fejévé gyaníthatóan a közte és a katonai junta közötti megállapodás eredménye, miszerint gyermekeket adtak el a Katolikus árvaházakból.

A tanú nem volt egyedül a Ferenc Pápát érintő vádjaival. Egy 2005-ös Los Angeles Times cikk szerint a mostani Ferenc Pápát megvádolta egy emberi jogi csoport csecsemők emberkereskedelmével, valamint hogy segített elrabolni az argentin junta ellenfeleit a Piszkos Háború idején. A panaszt ügyvédek nyújtották be a Plaza de Mayo emberi jogi csoport képviseletében.

Egy évvel ezelőtt a Katolikus Ferenc Pápa került hatalomra a globális Katolikus Egyházban, miután Benedek Pápa lemndott hivataláról. A Katolikus Pápa példátlan lemondása napokon belül azután történt , hogy elfogatóparancsot kézbesített ugyanaz a nemzetközi bíróság, amely megpróbálja Ferenc Pápa esetében márciusban.

A Katolikus Benedek Pápa 2013 februári bűnös ítéletére hónapokkal a 36 tagú esküdtszék és hat nemzetközi bíró tanácskozását követően került sor, az 50.000 eltűnt kanadai benszülött gyermeket érintő 150 ügyben.

A nemzetközi esküdtszék megállapította, hogy a bennszülött gyerekeket megerőszakolták, megkínozták és megölték az egész Kanadában működtetett bentlakásos iskolákban, melyek többsége Katolikus fenntartású intézmény volt. A 80 iskola a kanadai kormány, Erzsébet Királynő, a Katolikus, az Anglikán és a Kanadai Egyesült Egyház közös tulajdonában volt.

A Katolikus Pápa, a kanadai kormány és Erzsébet Királynő nem voltak egyedül a hátrányos helyzetű gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekben. Az eltűnt 50.000 bennszülött gyermekről megállapították, hogy tágyai voltak illegális CIA agykontroll kísérleteknek, beleértve a kábítószer teszteket is.

A kábítószer vizsgálatokat olyan gyógyszeripari cégekkel együttműködve végezték, mint az Eli Lilly, az Upjohn és a Bayer. A gyógyszergyárakat az Egyesült, az Anglikán és a Katolikus Egyházak finanszírozták, melyek 80 indián bentlakásos iskolát működtettek összeköttetésben a kanadai kormánnyal, a Katolikus Egyházzal és az Angol Koronával.

2008 óta 32 gyermek tömegsír helyszínt fedeztek fel a kanadai intézmény és a bennszülött bentlakásos iskolák területén. Bár emberi maradványok kerültek elő legalább két helyszínen, visszautasították az összes gyermek tömegsír további feltárását.

A kanadai gyermek holokauszt bizonyítékait Kevin Annett könyve, a "Hidden No Longer" örökítette meg, mely itt elolvasható: http://hiddennolonger.com/

Annett megállapította, hogy a gyermekbántalmazás és eltussolása "egy szándékos kísérlet volt arra, hogy felszámolják a bennszülött kanadai törzseket és birtokba vegyék a földjeiket, amely sok esetben meg is történt."

2013 februárjában a nemzetközi bíróság Erzsébet Királynő bűnösségét is megállapította tíz gyermek 1964 október 10-én történt eltűnése miatt a Kamloops Iskolából Brit Kolumbiában. Az eltűnt gyermekek szüleit a kanadai kormány megakadályozta abban, hogy az ügyüket bíróság elé vigyék.

A gyermekrablások három tanúja rejtélyes okokból halt meg a tárgyalás előtt. Egyikük William Combes volt, aki tizenkét éves volt abban az időben. Videó vallomásában kijelentette, "Furcsa volt, mert meg kellett csókolnunk a királynő csizmáit, melyben fehér fűző volt. Hét 6 és 14 év közötti fiú és három lány utazott el Erzsébet Királynővel és Fülöp Herceggel. Sohasem hallottunk róluk, vagy láttuk őket azután a nap után, még akkor sem, amikor idősebbek lettünk."

A bejelentést, hogy Ferenc Pápát bíróság elé akarják állítani, Kevin Annett, az egyházi és állami bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi törvényszék munkatársa tette. Mindez a 2013 február 25-i ítélet első évfordulóján történt, amikor az egykori Benedek Pápát, és 29 másik tagját az elitnek, köztük Erzsébet Királynőt vádolták meg emberiség elleni bűncselekményekkel.

Examiner



/Új világtudat/

UFO élő adásban

Egy az otthonában kamerázó úriember egy tv felvételen vett észre valami igen furcsát, miközben egy német nyelvű adót nézett. A műsorvezető és a riportalany mit sem sejtve beszélgettek a stúdióban. A háttérben azonban, nem mindennapi dolog történt.

A vetített képen ugyan is egy hegységet mutattak, miközben az élő hírműsort végig rögzítette kamerájával a szemtanú. A háttérben pedig pontosan a hegy felett egy különös jelenségre lett figyelmes.

Az esetet minden bizonnyal többen is látták, egy valakinek köszönhetően pedig most bárki megtekintheti a világhálón.

A felvételen azt látni hogy a hegy felett egyszer csak megjelent egy azonosítatlan objektum. Először egy helyben lebegett, majd pár pillanat múlva lassan emelkedni kezdett, majd egyszerűen eltűnt a felhők között.

Mivel egy tv adást kameráztak le, nem a legjobb minőségben nézhetjük mindezt, de így is láthatjuk, hallhatjuk milyen megdöbbentő a jelenség, hiszen a videót készítő úriember a szavait sem találja, annyira meg van illetődve.

A televízióban leadott műsor a beszélgetésből következtetve, valamikor karácsony körül készülhetett, viszont ez a kamerás felvétel csak most került fel a youtube videomegosztó oldalra.


paranormal.hu

2014 Február UFO felvételei

2014. február 27., csütörtök

Titokzatos tárgy a Jupiter közelében, ami a Föld felé tart!

Hihetetlen jelenséget sikerült rögzíteni február 24.én egy eget kémlelő szerencsés szemtanúnak. A képeket profi fényképezőgéppel készítették, és egy kékesen fénylő hatalmas tárgyat sikerült lencsevégre kapni.

A négy képen láthatjuk ahogy a világító forma egy útvonalon halad a Jupiter mellett, ahogy többen állítják, éppen a föld irányába.

Ahogy nézzük a felvételeket, mintha egy áttetsző ködszerű képződményt látnánk, de a méretéből következtetve, az is elképzelhető hogy ez a homályos fényesség csak körbeveszi a hatalmas repülő szerkezetet.

Bármi is ez az objektum, felénk halad, nem kizárt hogy többen is észlelni fogják ezek után. De vajon mi lehet ez?

Egy földönkívüli anyahajó, egy idegen bioszféra, vagy valami más?


/ paranormal.hu/

2014. február 26., szerda

Két éve nem észlelt erősségű napkitörés volt hajnalban

Erős, X4.9-es napkitörést észlelt a Nemzeti Éghajlati Adatközpont (NOAA) űridőjárással foglalkozó részlege magyar idő szerint 1 óra 49 perckor – írja az Időkép. Utoljára 2012 márciusában figyeltek meg ilyen erős jelenséget.

Az esemény időpontjában a Föld ausztráliai, csendes-óceáni félteke fordult a Nap felé. A NOAA 3-as erősségű rádiózavart észlelt, ilyenkor a Föld Nap felőli oldalán nagyjából 1 órán keresztül keletkeznek zavarok a nagyfrekvenciás adásokban.



A kitöréssel párhuzamosan koronakidobódás is valószínűsíthető, ami azt jelenti, hogy anyagfelhő szabadul ki a csillagközi térbe. Ez, amennyiben bolygónk felé irányul, 1-3 nap alatt érhet el minket, és zavarokat okozhat a rádiós kapcsolatokban, illetve a műholdak működésében. Emellett a repülők utasait is fokozott sugárzásnak teheti ki.



Északi fényt nem valószínű, hogy látni fogunk Magyarországról és jó eséllyel semmi szokatlant nem fogunk tapasztalni – olvasható az Időképen.

/Hír24 / Időkép /

Hatalmas szivar alakú UFO az 51-es körzet közelében

Turisták filmezték le ezt a nagy sebességgel közlekedő hosszúkás, ismeretlen eredetű tárgyat, miközben a kanyon kilátásában gyönyörködtek.

A felvétel nem messze az 51-es körzet közelében készült Nevadában, a Brice Canyon Nemzeti Parkban február 14-én. Találkoztunk már ehhez hasonló kifejezéssel, hogy “szivar alakú” repülő tárgy, most ez esetben is találó a megnevezés.

Egyesek úgy gondolják, nem idegen létforma űrhajóját láthatjuk, hanem a katonaság titkos bázisán kifejlesztett repülő szerkezetet. A tárgy nem hasonlít egyik mai használatban lévő repülőgépre sem, és a léghajót is kizárhatjuk. Még a lassított részben is láthatjuk, hogy elég nagy sebességgel halad végig a távoli hegyek felett.

A hitelesnek látszó felvétel gondolkodóba ejtheti mindazokat, akik úgy vélik, hogy a hadsereg számára kifejlesztett repülő alkalmatosságot látunk,. vagy egy földönkívüliek által irányított azonosítatlan repülő tárgyat.


/parnormal.hu/

Kísértetet filmeztek egy brit kiskocsmában

A tulajdonosok évek óta azzal kérkednek, hogy a kocsma szellemek otthona. A napokban le is filmeztek egyet. Nagy-Britannia negyedik legöregebb kocsmája, a Ye Olde Man & Scythe pub állítólag mindig is kísértet járta hely volt.

A tulajdonosok szerint 1251 óta azon a helyen állt, ahol most is van, ennyi idő alatt pedig sok híres és kevésbé híres vendégük volt, akik közül néhányan törzshelyükké is választották a kocsmát. Sokan állítólag még a haláluk után is.

Így például Derby hetedik grófja, egy bizonyos James Stanley is, aki a legenda szerint még most is rendszeresen kísért az épületben. Mindezt azért, mert a kocsma egykor a családja birtokában volt. A grófot évszázadokkal ezelőtt végezték ki: lefejezték az 1651-es polgárháború idején. A szék, amin a fejét vették még mindig megtalálható a kocsmában.


Nagyon úgy tűnik, hogy a gróf most is állandó vendég a Ye Olda Manban, legalábbis erre utalnak azok a biztonsági kamerás felvételek, melyek múlt pénteken, az éjszaka közepén készültek a teljesen üres kocsmában. A videón, amit a tulajdonosok a Youtube-on is közzétettek, jól látszik, ahogy a biztonsági világítás váratlanul villódzani kezd, ahogy az is, hogy a pultnál – a kamerával szemben – feltűnik egy homályos alak.


Az üzletvezető, Tony Dooly a Daily Mailnek elárulta, azért nézték meg a biztonsági kamerák felvételeit, mert másnap, amikor bementek a kocsmába, egy törött korsót találtak a padlón és szerették volna kideríteni, ki járt az ivóban. Hogy a történet még furcsább legyen, a szellemalak feltűnése után néhány másodperccel a biztonsági kamera kikapcsolt.

Íme a hátborzongató felvétel:


/hír24.hu/

2014. február 14., péntek

A magyar nép önrendelkezési jogának és alkotmányának eltörlése - egy új "fantom"-állam létrehozása

"A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, mely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja."

A "minden" ugye annyit jelent, hogy semmit sem kivéve. Ha minden hatalom a népé, akkor az alkotmányozói hatalom is a népé. És nem a képviselőé. A népszuverenitást választott képviselői útján, VALAMINT (mely szó jelentése ÉS) KÖZVETLENÜL (azaz részt véve, aktívan cselekedve) gyakorolja.


A magyar állam ideiglenes nevét (Magyar Köztársaság) a magyar állam alkotmánya (Magyarország Alkotmánya - ideiglenesen Magyar Köztársaság Alkotmánya) rögzíti.

Aki ezt meg akarja változtatni, annak a Magyar Köztársaság Alkotmányát kell megváltoztatnia.
Ezt viszont csak a nép teheti meg a Magyarország Alkotmánya nevű alkotmány megalkotásával.
(vagy ha a nép más nevet ad neki akkor azzal)Tehát az állam nevének megváltoztatásához ugyanaz kellene, mint az alkotmány megváltoztatásához.

A képviselőknek a névváltoztatáshoz ugyanúgy nincs joguk, mint az alkotmányozáshoz...

Mert az állam nevét csak egy új alkotmánnyal EGYÜTT lehet megváltoztatni!!!

A TÉNYEK alapján nem csak név változtatás, de egy nem jogfolytonos ÚJ ÁLLAM is létre lett hozva (ennek van ez az új elnevezése), illetve a tévhittel ellentétben nem alkotmánymódosítás történt 2012-ben, hanem új alkotmányt írtak a képviselők, az új államuknak.

Először tudni kellene különbséget tenni a alkotmányozó hatalom (ami csak a népnek van) és alkotmány módosító hatalom közt, amit a nép bizonyos feltételekkel (2/3 ill. népszavazáshoz kötés) megad a képviselőnek.

Tehát a képviselő "alkotmányozása" csak alkotmány-MÓDOSÍTÁS lehet. (Ezért is rögzíti az alkotmány, hogy a képviselőnek csak és kizárólag a Magyar Köztársaság alkotmányát van joga megalkotni - és mivel az már létezik, ezért azt csak MÓDOSÍTANI tudja. Tehát a nevét nem tudja módosítani, ahhoz alkotmányozó hatalom kellene, de az meg nincs nekik, mert 89-ben a képviselők a nép javára lemondtak róla.)

A Magyarország nevű állam az alaptörvénnyel megfosztotta a magyarországi népet az önrendelkezési jogától, és kísérletet tett az évezredes magyar alkotmányos rend és az ezer éves magyar állam megszüntetésére.




TUDNIVALÓK A TÉMÁBAN :
A Magyarország nevű állam NEM a Magyar Köztársaság!!!
A választáson való részvétel = ÁTVERÉS!
http://on.fb.me/1b94AkJ

Amit a magyar alkotmányos rendről tudni kell:
http://goo.gl/VbmgdH

Alaptörvény átmeneti rendelkezései 5. pont: "Jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat" http://on.fb.me/1dJP0Az

BIZONYÍTÉK: a magyar nép önrendelkezési jogának, és nyugdíjnak, mint alkotmányos alapjognak az elvétele:
http://goo.gl/hkgsgQ
http://on.fb.me/1cTV18I
http://on.fb.me/1jYVZ62

Az Alkotmányos Ellenállás meghirdetése:
http://on.fb.me/1b6RGEK

Az Alkotmányos Ellenállás nyilvános kihirdetése:
http://www.youtube.com/watch?v=lH1EPvbrdCs

Alkotmányos Ellenállás Sajtótájékoztató (2013. 11. 22., Budapest)
http://www.youtube.com/watch?v=cjjaZX2JAhs

Az Alkotmányos Ellenállás fogalma, célja, meghirdetésének célja:
http://on.fb.me/1b94EB2

Nyílt levél a képviselőkhöz, a pártok vezetőihez, tagjaihoz:
http://on.fb.me/1c5zwQr

Egységfront Egyesület
https://www.facebook.com/Egysegfront?fref=ts

Magyar Köztársaság leigázása
http://on.fb.me/IxZdll



MAGYARORSZÁG ALAPTÖRVÉNYÉNEK ÁTMENETI RENDELKEZÉSEI

"5. A kommunista diktatúra alatt elkövetett, a rendszer kiépítését és fenntartását célzó bűncselekmények üldözése nem volt lehetséges, mely lehetőség — a jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat híján — az első szabad választás után sem nyílt meg.
Elmaradt a diktatúra vezetőinek felelősségre vonása, nemcsak jogi, de erkölcsi értelemben is.
Az Alaptörvény hatálybalépésével lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére."

Akkor értelmezzük közösen:

A kommunista diktatúra vezetőinek felelősségre vonása nem történhetett meg:

"A JOGFOLYTONOSSÁGOT MEGSZAKÍTÓ ALKOTMÁNYOS FORDULAT HÍJÁN"

"Az Alaptörvény hatálybalépésével lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére."

Tehát. Az alaptörvény hatályba lépésével jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat következett be.

Az alaptörvény 2012. január 1-én lépett hatályba és innentől hazánk nem jogutód állama a "kommunista diktatúra" idején (1949-1989) létező államnak.

Tehát ez egy ÚJ ÁLLAM.

Ez az új állam vajon jogfolytonos-e azzal az állammal, ami 1989-ben, Magyar Köztársaság néven és annak ideiglenes alkotmánya által keletkezett?

"bűncselekmények üldözése nem volt lehetséges, mely lehetőség — a jogfolytonosságot megszakító alkotmányos fordulat híján — AZ ELSŐ SZABAD VÁLASZTÁS UTÁN SEM nyílt meg ."

Tehát: a 89-es ideiglenes Alkotmány megalkotásával létrejött Magyar Köztársaság jogfolytonos maradt a "kommunista diktatúra" államával.

Lehet-e az alaptörvény által létrehozott új, "Magyarország" nevű állam jogfolytonos azzal a "Magyar Köztársaság" nevű állammal, ami deklaráltan jogfolytonos a "kommunista diktatúra" államával?

A válasz: NEM.

Tehát: 2012. január 1-től a Magyarország nevű állam sem a "kommunista diktatúra" államával, sem az 1989-ben létrehozott Magyar Köztársaság államával NEM JOGFOLYTONOS.
ÉS NEM JOGFOLYTONOS EKKÉPP AZ EZER ÉVES MAGYAR ÁLLAMISÁGGAL SEM.
AZT FANTOM ÁLLAMKÉNT ELFOGLALTA. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG "ÁLLAMPOLGÁRAI" PEDIG 'DE FACTO' : HONTALANOK.

Tehát: ÚJ ÁLLAM.

Kérdések, amik felmerülnek (és minden magyar állampolgár kérdései) a következők:

1. Létrehozhatnak-e új államot országgyűlési képviselők?

2. Az új állam tagja-e az Európai Uniónak, tagja-e a NATO-nak, Tagja-e az IMF-nek? Ha igen, mikor lett azzá ?

3. Az új állam országgyűlési képviselőit ki választotta meg?



A fenti összeállítást írta : az Egységfront Egyesület 

/forrás: világ helyzete/

2014. február 5., szerda

Találtak valamit a Hold túloldalán

A közelmúltban szenzációs hírt közöltek a hírügynökségek szerte a világon: a Google Moon térkép segítségével egy furcsa, háromszög alakú tárgyat találtak, amelynek szélén izzó pontokat lehetett látni. Mi lehet ez – optikai csalódás, vagy más bolygóról származó objektum?

International Space Station (ISS) orbiting the Earth seen from Gyoerugfalu, HungaryEzen kívül, immár több napja a titokzatos dolgok hívei a világ minden táján vitatkoznak azon, hogy mit fedezett fel a YouTube Wowforreeel nevű felhasználója, miközben tanulmányozta a Hold felszínét. A Hold hátsó oldalán levő egyik kráterben szabályos háromszög alakú objektumot vett észre hét fényes ponttal, amelyek 90 fokos szöget alkottak. A “háromszög” hozzávetőleges átmérője 180-200 méter lehet.

Az objektum felfedezője bevallja, hogy nem tudja elképzelni, mi lehet az:

Hosszú ideig nézegettem az objektumot a Google térképen, és állíthatom, hogy az valóban létezik, hogy az nem hamis. Más holdi kráterekben semmi hasonlót nem találtam meg. Nézzék meg maguk, és mondják meg, mit gondolnak róla. Ez minden bizonnyal az egyik legkülönösebb lelet a Google Moon térképen.

Szkeptikusok számára a Wowforreeel felhasználó közli a talált objektum koodinátáit a Hold térképén: 22°42’38.46″N és 142°34’44.52″E.


Ezen kívül, a Wowforreeel azt mondja, hogy korábban egy hasonló tárgyat talált az Antarktisz interaktív térképein is. Az is háromszög alakú volt, egyik szöge 90 fokos, és annak is lenyűgöző mérete volt: 125 × 90 méter.

Az emberek a világ minden táján azonnal feltételezték: lehet, hogy ez egy titkos kozmikus bázis. Egyesek azt állították, hogy ez amerikai bázis, mások szerint orosz, de a vitatkozók többsége úgy véli, hogy az objektum földönkívüli eredetű.

Azonban vannak olyanok is, akik egyértelműen próbálják bebizonyítani, hogy semmilyen titokzatos objektum nincs a Hold hátsó oldalán, ez csak vizuális illúzió. A YouTube Astronomy Live névű felhasználója úgy döntött, hogy megcáfolja a szenzációs leletet, és a videó segítségével részletesen mutatja be, hogyan érhetünk el hasonló hatást különböző grafikus maszkokkal.


Tény, hogy a Hold-térképek létrehozása során a Google nem saját képeit használta, hanem azokat, amelyeket a Kaguya japán műhold segítségével kaptak, amit a Selene néven is ismernek. Ezek a képek jobb minőségben láthatók a Kaguya műhold archívumában. Ott bárki részletesen tanulmányozhatja a “furcsa Holdbeli tárgyat”.

hungarian.ruvr.ru

2014 Január UFO videói

2014. január 22., szerda

Megmagyarázhatatlan eltűnések

Minden civilizált országban évente több száz embernek vész nyoma. Többségük, persze, nem titokzatos fizikai jelenség következtében válik kámforrá, hanem nagyon is könnyen magyarázható ok miatt: új életet akar kezdeni, új környezetben, új adatokkal, új fizimiskával, mert mondjuk a bűnüldöző szervek elől kénytelen menekülni.

Mások bűncselekmény áldozatává lesznek, és csak később, vagy éppenséggel soha nem kerül elő a holttestük. Egy-két esetben olyan balesetre is lehet gondolni, amikor az illető szakadékba, folyóba, barlangba zuhan, és teste anélkül porlad el, hogy valaki rálelne.


Ezúttal azonban nem az ilyen kézenfekvő eseteket vesszük számba, hanem azt a néhány titokzatos, megmagyarázhatatlan tényt, amelyről csak elvétve hallani, ám ha megszorozzuk a világon évről évre nyomtalanul eltűnők számával, mégiscsak tekintélyes tömegről lehet szó.

Titokzatos eltűnésekről már az ókortól vannak feljegyzések. Tudományosan azonban senki nem foglalkozott ezekkel, mivel az adott kor kulturális-tudományos felkészültsége ezt nem is igen tette volna lehetővé. Inkább tartották isteni beavatkozásnak, “ördög művének”, földöntúli erők hatásának, mint egyszerű fizikai jelenségnek.

Századunkban azonban már mind több tudós kezdett foglalkozni a megmagyarázhatatlan eltűnésekkel. Rodney Davies amerikai fizikus számtalan ilyen esetet gyűjtött csokorba, és egyik könyvében közre is adta, ugyanis – a szakmájából adódóan – fizikai magyarázatot akart adni az egyébként megmagyarázhatatlannak tűnő eltűnésre. Mint kutatásából kiderült, az évezredek során eltűntek között volt király, katona, tudós, nő és gyerek, rab és diplomata, szent és mágus – ami arra enged következtetni, hogy a jelenség igencsak “demokratikus”, nem válogat.

Gyűjtőmunkája során Davies arra is felfigyelt, hogy nem csupán élők tűntek el, hanem olykor holtak is, bár ez utóbbiak lényegesen ritkábban.

Már az ókori Rómát megalapító ikrek egyike, Romulus is eltűnt. Minden akkori forrás, legenda és krónika ezt úgy állítja be, mintha az istenek ragadták volna magukhoz, valójában azonban éppen olyan eltűnés volt ez is, mint sok ezer másik előtte és utána.

Kleomédész görög olimpiai bajnoknak élete késői szakaszában összeütközése volt a korabeli hatósággal. A szokásjogot kihasználva Athéné templomába menekült. Aki oda bejutott, azt a törvény emberei nem bánthatták. A templomon belül pedig Kleomédésznek olyan jól sikerült “elrejtőznie”, hogy soha többé nem találták meg. Akik látták, azt állítják: szétfoszlott a levegőben! (Egyébként a későbbiekben is sok esetben ilyesmiről beszélnek a szemtanúk!)

A középkorban, egészen pontosan 1579 tavaszán a franciaországi Arles városában éppen vallási ünnep volt, amikor a körmenetben Pierrette Darmelle, az egyik helyi polgárlány vitte Szent Klára kis szobrát. Egyszer csak sikoltozás, rémült kiáltozás támadt, s a tömeg – köztük több pap és a püspök – szeme láttára Pierrette, a kis szoborral együtt, néhány másodperc alatt szétfoszlott és eltűnt. Csak a hajában viselt könnyű kendő maradt a helyszínen. Az eset óriási megdöbbenést keltett, és a kor szellemének megfelelően, a Sátán mesterkedésének tudták be. A lány többé nem került elő.

A XIX. század leghíresebb eltűnése az 1800-as évek elején esett meg. Benjamin Bathurst angol diplomata 1809. november 29-én Németország egyik vendégfogadójában kiment az udvarra, hogy indulás előtt megnézze a lovakat. – Soha többé senki sem látta. (Ez a maga idejében majdnem olyan horderejű ügy volt, mint másfél évszázaddal később a Wallenberg-eltűnés.) Több diplomáciai jegyzéket váltottak, expedíciót küldtek Bathurst felkutatására – a keresését még huszonöt évvel később sem adták fel! Annál is inkább, mert fontos diplomáciai iratok is voltak nála.

Érdekességként jegyezzük meg: a diplomata eltűnéséből rengeteg történet született. Köztük a Napóleon elrablása című regény, amely nem kevesebbet állít, mint hogy Bathurst részt vett a Bonaparte Napóleon elrablására irányuló akcióban!

A másik híres eltűnés 1811-ben történt, amikor a danzigi vár magas fallal határolt börtönudvarán a sétáló rabok közül a foglyok és az őrök szeme láttára tűnt el Diderici, a francia kalandor. Eltűnése lassú volt, előbb a lábának veszett nyoma… Kísérteties látványt nyújtott a még látható felsőteste és a feje majd fokozatosan az is mintegy “átfolyt” valahová. Egy másik világba…? A legenda szerint csak Diderici bilincsei, láncai estek vissza, nagy csörgéssel.

A tizenkilencedik században Amerikában is feljegyeztek több hasonló esetet. Közös jellemzőjük, hogy mindig véletlenszerűen “választódott ki” az áldozat – már persze, ha egyáltalán szó lehet valamilyen szándékosságról, és nem a vak véletlenen múlik az egész.

Tény viszont, hogy bizonyos Williamson, amerikai lónyésztő egy napfényes reggelen a saját háza udvarán – felesége és cselédei szeme láttára – dematerializálódott, vagyis vált semmivé. Évtizedekkel később egy másik farmon pedig a tulajdonos tizenhat éves fia tűnt el: vízért ment a közeli forráshoz, és többé nem látták. Mindez télen történt, és a gyerek keresésére induló felnőttek a nyomokat követve szörnyű dolgot tapasztaltak: a hóban tisztán látszottak a léptei, ám félúton a forrás felé egyszer csak minden nyom megszakadt, és sehol sem foly tatódott! A gyerek nyilván ott “oszlott köddé”.

És végül egy közelmúltban történt eltűnés: 1969. január 4-én zajlott le a brazíliai Sao José de Rio Preto városában. Paulo Faria da Costa, aki akkor harminchetedik évében volt, kis családi összejövetelre volt hivatalos.

Már összegyűlt a rokonság, amikor – mint azt később hivatalosan is megállapították, pontosan délután 16 óra 25 perckor – Paulo kiment a ház teraszára. A széles, sarkig tárt ajtón keresztül a bent maradók közül többen is jól látták a kissé testes, barna bőrű, mindig jókedvű férfit, amint a terasz korlátjánál állva a várost szemlélte. Nem múlt el több egy percnél, amikor egyik húga bent a szobában csodálkozva felkiáltott: – Paulo… eltűnt!

De a húg tulajdonképpen tévedett. Paulo akkor még nem tűnt el egészen… Az eltűnés ugyanis nem egyetlen pillanat alatt következett be. A későbbi tanúvallomások szerint a döbbenetes jelenség úgy 8-10 másodpercig tarthatott. Hogy pontosan mennyi ideig, azt igen nehéz volt pontosítani, mert mindenki másképpen érzékelte az idő múlását, különösen, hogy ilyen tragikus esemény történt. A jelenlévők tehát látták Paulo eltűnését, mégsem siettek a segítségére. Egyrészt azért, mert nem mindenki nézett éppen oda, így nem is vették még észre, mi történik. Másrészt, akik látták, azokat annyira megdöbbentette a dolog, hogy mozdulni sem tudtak.

A rokonok annyit láttak, hogy Paulónak először a két lába tűnt el. Rémisztő látványt nyújtott a levegőben lebegő, csonkának tetsző test! Két szemtanú szerint testének szélei “vibrálni” kezdtek. A vibrálást úgy írták le, ahogyan mondjuk a forró nyári napon a mező fölött homályosan izeg-mozog, reszket a levegőréteg. Paulo testének szélei ily módon váltak elmosódottá, majd… foszlottak el a semmiben!… Utoljára még a szemét látták, azt a kétségbeesett, segítségért könyörgő néma szempárt…

És ennyi volt. Paulo Faria da Costa eltűnt ebből a világból. Senki sem értette, mi történt valójában. Hová lett? Előkerül-e valaha?

Mert az csak nagyon ritkán fordult elő, hogy a rejtélyesen eltűnő személy – hazatért!

Néha előfordul, hogy a titokzatos módon eltűnt személy előkerült. Ez történt Ariszteász görög költővel is. Mint az a fennmaradt különböző forrásokból kiderül – egyszer világos nappal elájult az egyik város kellős közepén. Egy perccel később – még mindig eszméletlen állapotban – nyoma veszett, majd percekkel később a várostól több mérföldre bukkant fel ismét. Nem tudta elmondani, hogyan került oda, ugyanis semmire sem emlékezett. Mi történhetett? “Odaát” nem fogadták, nem akarták, így inkább visszalökték, és ismét evilági életre ítélték?

Csak nagyon kevesen voltak eddig, akik beszámolhattak arról, mi történt velük rejtélyes eltűnésük közben és után. Peter William Somerset brit hivatalnokkal néhány évvel ezelőtt történt a következő megrázó eset:

Kőfallal körülvett kertjében éppen a kutyáját kereste, amikor vihar tört ki, dörgött, villámlott. A ház népe azt látta, hogy a villámcsapás kékes fényében Somerset eltűnt! Két napig keresték, rendőrségi segédlettel, majd köröztették, és fényképét kiplakátolták az egész környéken. A harmadik napon találtak rá, ugyancsak a kertjében – ám akkor már másképpen volt öltözve, mint eltűnése idején!

Amikor az ájultságból magához tért, előbb semmire sem emlékezett. Később azonban az orvosi beavatkozások hatására, és a saját, ismétlődő álmai és gyógykezelése nyomán ennyit mondott el:

A villámcsapást követően “valamilyen másik kertben” találta magát, majd egy hosszú, keskeny úton ment, de az már teljesen ismeretlen volt számára. Később arra jött egy autó (!), amelyen orvos utazott. Ez az orvos bevitte a kórházába ahol aztán a személyzet rögtön elkezdett foglalkozni vele. Mivel előzőleg a nadrágja több helyen elszakadt, a kórteremben lévő egyik páciens adta neki kölcsön azt a kordbársony nadrágot, amiben három nappal később ismerősei a saját kertjében rátaláltak. Elmondása szerint két napig feküdt a kórházban, s még hónapokkal később is emlékezett az egyik orvos, meg az egyik nővér nevére. Később kiment sétálni a kórház udvarára, majd a már ismert keskeny úton találta magát, aztán legnagyobb meglepetésére a saját kertjében ébredt föl!

Somerset később bejárta a környékbeli kórházakat. Az egyikben felfedezte azt az orvost és nővért, akikre emlékezett, azok viszont állították, hogy sohasem látták. Igaz, a kórház is másképpen nézett ki, mint eltűnése napjaiban. Azonfelül kiderült, hogy utoljára húsz évvel korábban gyártották azt a bizonyos kordbársony nadrágot, amit kölcsönkapott.

Rodney Davies fizikus szerint teleportáció történt. Szerinte ugyanis létezhet a természetben olyan erő, amely nagy néha képes más térbe vagy más időbe elvinni embert, állatot, tárgyat (merthogy ez utóbbiak is el-eltűnnek olykor). És mintha Einstein is sejtette volna valamilyen formában ezt, mivel a miénktől eltérő téridő létezése nem ellenkezik a felfedezéseivel. Számos kutató – különösen a fiatalabb nemzedék, amely eléggé nyitott a világra és a legmeghökkentőbb esetben sem ejtené ki a száján, hogy lehetetlen – még azt sem tartja kizártnak, hogy valamilyen, ma még ismeretlen energia behatására az élőlények egyetlen pillanat alatt atomjaikra bomolhatnak, és azok az atomok a téridő – vagy akár csak a tér – valamely másik pontján ismét összeállnak.

Az sem lehetetlen, hogy az eltűnők párhuzamos világba kerülnek át. Ugyanis több jel mutat arra: nem csupán ez az egyetlen világ vagy tér létezik, amelyben mi mozgunk (és valljuk be, amelyen kívül másfélét jószerével el sem tudunk képzelni). Más tulajdonságú térből akár egy-kettő, akár tucatnyi vagy még több lehetséges. Nagy vonalakban Davies, és mások is, úgy képzelik el, hogy a kozmosz önmagában, mintegy “belül” is tovább osztódik, más és más kozmoszokra. Tehát nem csupán lineáris univerzum van, amelyben – mivel az végtelen – időtlen időkig utazhatnánk szupergyors űrhajóval, mégsem jutnánk soha a végére. Efféle utazás a végtelen számú “belső világegyetemben” is megtehető. Tehát a világ ilyen csavaros formában is végtelen. Ugyanis a benne lévő végtelen világok száma is végtelen…

Davies azt találta gyanúsnak, hogy Romulustól Somersetig gyakran kísérte az eltűnést vihar és villámlás (bár nem csak ilyenről tudunk). Tehát valamilyen mágnesesség, elektromos hatás, vagy más energia is közrejátszott abban, hogy a természetben “hiba” keletkezett, és “összecsúsztak” a téridők vagy a dimenziók. Még az is lehetséges, hogy igaza van.

Attól azonban még messze vagyunk, hogy megfejthessük a titkot. De a szórványosan előforduló jelenségek mindenképpen jelzik, hogy valami van a “falon túl”, az eltűnések körülményei azt sejtetik, hogy világunk korántsem olyan egysíkú és egyszerű, amilyennek sokan hiszik. A rejtélyek és titkok száma éppen olyan végtelen, mint a Világegyetem.

/Nemere István írása/

2014. január 19., vasárnap

UFO-t találtak a Holdon?

Gyanús, háromszögalakú azonosítatlan objektumot találtak a Holdon, hét, szabályosan egymás mellett elhelyezkedő fénypöttyel – írja a techgadgetnews. A kép azóta több ufóhívő-honlapot is megjárt, ahol számos hozzászóló szerint ez már a végső bizonyíték a földönkívüliek létére.

A Google Hold-térképén így néz ki a semmilyen más naprendszerbeli természetes objektumhoz nem hasonlítható valami (a koordináták: 22°42’38.46″N és 142°34’44.52″E)

Persze a sótlan, okoskodó internetezők gyorsan leleplezték az állítólagos földönkívüli űrhajót. A fura formára ugyanis van egy nagyon egyszerű magyarázat: a Google térképes felülete néha apró hibákkal illeszti csak össze a kockákat. Ez az elcsúszás eredményezi a szabályos pixeleket egymás mellett.

index.hu / youtube

2014. január 12., vasárnap

Egy kis változás!

Kedves olvasók!

Mivel nem mindig tudok ügyelni az oldal hibátlan működésére, szeretném ha ti is részt vennétek a működtetésben.

Ezért az "Élő chat" helyett létrehoztam egy "Hibabejelentő" oldalt. (Láthatjátok  a menüsor jobb oldalán.)

Oda írjátok le ha hibát találtok az oldalon (törölt videók amiket pótolni kéne, hibás webkamerák, törölt dokumentumok, stb) 

Ezen kívül várom az ötleteiteket a fejlesztéssel kapcsolatban is (új témák, színek, menüpontok). Bármi ami segíthet az oldal fejlesztésében. 

Előfordult már, hogy utólag hallottam csak néhány Chat-beli "zavargásról". Ha úgy gondoljátok valaki igénytelen hozzászólásokkal, beszólogatásokkal zavarja a közösséget, azt is jelenthetitek. 

Az archívum nem törlődik, így pár naponta vissza tudom nézni miket írtatok.

Alkossunk meg együtt egy Globális szerkesztőséget!

Kísértetjárta barlangok az Egyesült Államokban

A temetőkben és a történelmi helyszíneken általános jelenség a kísértetjárás. Azonban nem csak ott fordulhatnak elő kísértetek. Az Egyesült Államokban két olyan barlang is van, amely valószínűleg kísértetjárta hely.

A mamut barlang szelleme

A Kentucky államban található mamut barlang a világ leghosszabb barlanghálózata. A legenda szerint, aki belép a barlangba korántsem marad egyedül.


1925-ben a felfedező, Floyd Collins életét veszítette a barlangban. Két hétig próbálták megkeresni, de nem sikerült megtalálniuk, később csak a testét fedezték fel, amelyet a család a hátsó kertben hantolt el. Azonban 1929-ben valaki ellopta a férfi holttestét a kertjükből, később azonban megtalálták maradványait. Sokan úgy gondolják, hogy Floyd maga kísért a járatokban. Páran hallani vélték sikolyait a barlangban. Valaki azt is elmesélte, hogy Floyd kísértete mentette meg az életét a helyszínen.

A Bell Witch barlang kísértete

A Bell Witch kísértetek az Egyesült Államok leghíresebb szellemtörténeteihez tartoznak. A legenda szerint 1817 és 1821 között egy gonosz lélek terrorizálta a Bell családot. Először egy furcsa állatot fedeztek fel a birtokukon, sóhajokat hallottak az erdőből. Később az idősebb John Bell és lánya, Besty sérüléseket is szenvedett. John Bell 1820-ban halt meg furcsa körülmények között.


Manapság meg lehet látogatni a család kabinjának másolatát és a barlangot, amely állítólag kísértetjárta. Sok esetben a fényképezőgépek nem működnek a barlang bejáratánál, homályos képeket készítenek. Sok látogató hallotta már a nevét visszhangozni. Állítólag szerencsétlenséget hoz a hely látogatása.


bizzariummagazin.blogspot.hu

Nincs elég méh, beporzatlan maradhat sok virág

A méhek száma évek óta fogyatkozik az európai országokban, a kutatók a csökkenést a rovarirtók és a betegségek számlájára írják.

Nincs elég háziméh a mezőgazdasági növények beporzásához az európai országok többségében - állapította meg egy új kutatás.

A szakemberek úgy vélik, a bioüzemanyagok elterjedése miatt lenne szükség még nagyobb számban a beporzást végző rovarokra. A méhhiány a Balti-államokban és Nagy-Britanniában akkora, hogy a szükséges rovarmennyiségnek legfeljebb a negyede repked ezekben az országokban.

A kutatók azt remélik, hogy a hiányzó méhek helyett más, vadon élő rovarfajok, például a poszméh vagy a zengőlégy végzik el a beporzást - ismertette a BBC hírszolgálata a Plos One internetes tudományos folyóiratban közzétett tanulmányt.

A méhek száma évek óta fogyatkozik az európai országokban, a kutatók a csökkenést a rovarirtók és a betegségek számlájára írják. Eközben a bioüzemanyag termelését szolgáló növényekkel - repcével, napraforgóval és szójával - beültetett területek nagysága 2005 és 2010 között majdnem egyharmadával növekedett - állapították meg az angliai Readingi Egyetem kutatói, akik a tanulmányt készítették.

Tom Breeze, a kutatás vezetője elmondta: Európából összesen 13,4 millió kolónia, azaz körülbelül hétmilliárd méh hiányzik most.

Magyarországon azok közé a szerencsés európai országok közé tartozik, ahol a beporzáshoz szükséges háziméhek 75-90 százaléka rendelkezésre áll. Ugyanilyen kedvező a helyzet Olaszországban, még több a méh Norvégiában, Írországban, Portugáliában, a balkáni országok többségében. A szükségletekhez képest a legkevesebb háziméh Moldovában él.

kisalföld.hu



Azonosítatlan repülő tárgy, UFO akadályozta a közlekedést a brémai repülőtéren

Az ismeretlen mozgó tárgyat hétfő este észlelték a brémai nemzetközi repülőtér irányítóközpontjának radarján, és két rendőr is látott az égen egy mozgó fényes pontot.

Azonosítatlan repülő tárgy, UFO okozott fennakadást a közlekedésben Németországban a brémai repülőtéren, a rendőrség kedden eljárást indított a légi közlekedés veszélyeztetése miatt.

Az ismeretlen mozgó tárgyat hétfő este észlelték a nemzetközi repülőtér irányítóközpontjának radarján, és két rendőr is látott az égen egy mozgó fényes pontot. A tárgy időnként megjelent a radarképernyőn, majd hamar nyoma veszett, és három óra után tűnt el végleg. A jelenség felderítésére elindult egy rendőrségi helikopter, de a küldetés eredménytelen volt, semmi rendkívülit nem tapasztaltak a térségben.


Az eset miatt egy induló járatot töröltek, egy érkező járatot pedig átirányítottak Hannoverbe. Egy érkező gépnek rövid ideig köröznie kellett a repülőtérnél leszállás előtt.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást, és szemtanúkat keres. A légi közlekedés veszélyeztetése bűncselekmény, pénzbírsággal vagy akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető – emelte ki a brémai rendőrség szóvivője.

kisalfold.hu