Tabula Smaragdina

Rövid előtörténet

Nyugat-Európában a Tabula Smaragdina először valószínűleg pszeudo-Arisztotelész Secretum Secretorum c. munkájában jelent meg – ez a Kitab Sirr al-Asar (királyoknak írt tanácsok könyve, 800 körül) fordítása volt. Később korábbi arab kéziratok is előkerültek, ezek keletkezését 650 körülre teszik. Egyes elképzelések szerint a szöveg Szíriából, mások szerint akár Kínából is származhat. Bonyolítja a szerzőség megállapítását az, hogy szerzőnk sokak szerint Thot egyiptomi istennel, a bölcsesség istenével azonos.

Ugyancsak a hagyomány szerint Nagy Sándor idejében találták meg Hermész Triszmegisztosz sírját, múmiájának kezében a Tabula Smaragdinával, amelyben a bölcsek kövének titka olvasható jelképes megfogalmazásban. Később a sír, a Tábla (valamennyi egyiptomi alkimista könyvvel egyetemben) megsemmisült – legalábbis a hagyomány szerint.

Bizonyosnak látszik, hogy a Tabula Smaragdina a legrégebbi fennmaradt alkímiai szövegek egyike. Számos fordítás létezik: ezek némelyike a fordítók szerint egyenesen káldeus, főníciai vagy kínai eredetiből készült. A középkorban sok kézirat tünteti fel szerzőként Hermész Triszmegisztosz (a háromszor legnagyobb) nevét, de tudjuk, a középkori szerzők – gyakran alig leplezetten – korábbi, vitathatatlannak tűnő orákulumok neve mögé rejtőztek, hogy munkájukat értékesebbnek, hitelesebbnek tüntethessék fel.

Megjegyezzük még, hogy a görögök és az egyiptomiak a smaragdnak fordított szó alatt nemcsak a mai értelemben vett smaragdot, hanem többféle zöld követ: jáspist, gránitot is értettek. Spanyolország középkori királyainak birtokában volt egy smaragd tál, amely a legenda szerint eredetileg Sába királynőjének tulajdona volt, és az Utolsó Vacsora alkalmával is szerepet kapott – ez zöld üvegből készült.

1. VERUM SINE MENDACIO, CERTUM ET VERISSIMUM:

Kétség nélkül való, biztos és igaz:

2. QUOD EST SUPERIUS, EST SICUT QUOD EST INFERIUS,
ET QUOD EST INFERIUS, EST SICUT QUOD EST SUPERIUS,
AD PERPETRANDA MIRACULA REI UNIUS.

Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van,
és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van,
hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsa.

3.ET SICUT OMNES RES FUERUNT AB UNO, MEDIATIONE UNIUS,
SIC OMNES RES NATAE FUERUNT AB HAC UNA RE, ADAPTIONE.

Ahogy minden dolog az egyből származik, az egyetlen gondolatból,
a természetben minden dolog átvitellel az egyből keletkezett.

4. PATER EIUS EST SOL, MATER EIUS LUNA.
PORTAVIT ILLUD VENTUS IN VENTRE SUO.
NUTRIX EIUS TERRA EST.

Atyja a Nap, anyja a Hold,
a Szél hordozta méhében,
a Föld táplálta.

5. PATER OMNIS TELESMI TOTIUS MUNDI EST HIC.

Ő a théleszma, az egész világ nemzője.

6. VIS EIUS INTEGRA EST, SI VERSA FUERIT IN TERRAM.

Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.

7. SEPARABIS TERRAM AB IGNE, SUBTILE A SPISSO,
SUAVITER, CUM MAGNO INGENIO.

Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől,
tudással, szenvedéllyel.

8. ASCENDIT A TERRA IN COELUM,
ITERUMQUE DESCENDIT IN TERRAM
ET RECIPIT VIM SUPERIORUM ET INFERIORUM.
SIC HABEBIS GLORIAM TOTIUS MUNDI.
IDEO FUGIET A TE OMNIS OBSCURITAS.

A földről az égbe emelkedik,
aztán ismét a földre leszáll,
a felső és az alsó erőket magába szívja.
Az uralmat az egész világ fölött így nyered el.
E perctől fogva előled minden sötétség kitér.

9. HIC EST TOTIUS FORTITUDINIS FORTITUDO FORTIS,
QUIA VINCET OMNEM REM SUBTILEM, OMNEMQUE SOLIDA PENETRABIT.

Minden erőben ez az erő ereje,
mert a finomat és a nehezet áthatja.

10. SIC MUNDUS CREATUS EST.

A világot így teremtették.

11. HINC ERUNT ADAPTIONES MIRABILES,
QUARUM MODUS EST HIC.

Ez az átvitel varázslata,
és ennek ez a módja.

12. ITAQUE VOCATUS SUM HERMES TRISMEGISTOS,
HABENS TRES PARTES PHILOSOPHIAE TOTIUS MUNDI.

Ezért hívnak Hermész Triszmegisztosznak,
mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém.

13. COMPLETUM EST QUOD DIXI DE OPERATIONE SOLIS.

Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem.

Tovább...

Kennedy és Lincoln - 100 év különbség

Keress egy törtélenem tanárt aki ezt megmagyarázza --- ha tudja.

Abraham Lincoln-t 1846 -ban beválasztják a Kongresszusba. 
John F. Kennedy-t 1946 -ban választják be a Kongresszusba. 


Abraham Lincolnt elnökké választják 1860-ban. 
John F. Kennedyt elnökké választják 1960-ban. 


Mindketten nagy gondot fordítottak az emberi jogokra. 
Mind a két elnök felesége elvesztette gyermekét, míg a Fehér Házban laktak. 


Mindkét elnököt pénteken lőtték le. 
Mindkét elnököt fejbe lőtték. 


Kezd egyre különösebbé válni... 


Lincoln titkárnőjét Kennedynek hívták. 
Kennedy titkárnőjét, pedig Lincolnnak. 


Mindkettővel egy déli állambeli végzett. 
Mindkét elnököt egy déli születésű elnök követte és Johnsonnak hívták. 


Andrew Johnson, aki Lincoln utódja volt, 1808-ban született. 
Lyndon Johnson, Kennedy utódja pedig 1908-ban született.


 John Wilkes Booth, Lincoln gyilkosa, 1839-ben született. 
Lee Harvey Oswald, Kennedy merénylője, pedig 1939-ben. 


Mindkét merénylő a hármas nevén ismert. 
Mindkettejük neve 15 betűből áll.




Akkor most kapaszkodj a székbe... 


Lincolnt a  'Ford' nevű színházban ölték meg 
Kennedy autója, amiben megölték egy ' Lincoln' volt amit a  'Ford' cég gyártott. 


Lincolnt egy színházban ölték meg, a merénylője elfutott majd elbújt egy raktárépületben. 
Kennedyt egy raktárépületből lőtték le, a merénylője elfutott és elbújt egy színházban. 


Booth és Oswald is merénylet áldozata lett még a tárgyalás előtt. 


És a végső rúgás... 


Lincoln egy héttel a merénylet előtt Monroe-ban volt, Maryland államban.
Egy héttel a gyilkossága előtt Kennedy Marilyn Monroe-val volt... 

Tovább...

Istenek az égből

Ha nem beugratás az egyiptomi Abydos templomban talált úgynevezett „helikopter hieroglifa”, az egyik fontos jele annak, hogy még korunkban is fejlettnek számító technika jelenik meg több ezer éves ábrázolásokon. 

Először I. Szétié, aztán II. Ramszeszé (úgy i. e. 1200 körül). Az egyik teremben a plafont tartó gerendák feliratai meghökkentették a kutatókat. Első pillantásra ugyanis határozottan úgy tűnik, hogy a felirat repülő járműveket ábrázol, pontosabban egy helikoptert, egy tengeralattjárót, egy ufót, és egy második világháborúsnak tűnő repülőgépet. 

Második ránézésre azonban nagyon úgy fest, hogy a képet meghamisították. Már a színe sem stimmel, nem olyan, mint az eredeti helyszín homokköve. Persze ez lehet attól is, hogy igyekeztek olyan képet előállítani, amin jobban láthatók az apró részletek. 

Az első alak, ami megragadja az ember pillantását ezen az ősi szövegen, az a helikopter-forma jel. Félelmetesen úgy néz ki, mint a mai Apache, Jayhawk vagy Blackhawk katonai helikopterek. És hogy ne legyenek kétségeink, mellette sorakozik, ugyanabban az irányban a többi jármű. 

A hieroglifa mellett jobbra egy tank, egy tengeralattjáró, és egy kishajó látszik. Ezek alatt egy klasszikus ufó, de mert nem szimmetrikus az alakja, és uszonya is van, nincs nagyon messze a mai repülőtervektől sem. Ilyen lesz majd az a repülő, ami rövid távú utakat tesz majd meg az űrben nemsokára. Ilyenek azonban ma már, ha csak a tévéképernyőn, a fantasztikus sorozatok apró hajói is.

A hieroglifát nézve az ember szinte biztos, hogy lézerekkel van felfegyverezve. Az ufó alatt van a második világháborús repülőgép, magas farokkal, pilóta-buborékkal, ahogy illik. Csak szárnyai nincsenek – de talán a rajzoló félig homokba merülve örökítette meg.

Az egyiptológusok egy része szerint ezek nem is hivatalos jelek, csak egy átalakítás során keletkeztek. Az egyiptomiaknál ugyanis szokás volt az épp nem „divatos” elődök nevének kivésése az emlékművekből. A formai hasonlóság azonban mindenkiben jogos kérdéseket vet fel. Mások szerint a jelkombináció egyszerűen „idegen országok”-at jelent. Na de milyen idegen országokat jelölhettek az egyiptomiak helikopterrel? 

A hatalomváltásokkal járó felirat-javítgatások és a múló idő együttes hatásai alakították ki a rajzokat. Gyanúsan hasonlít ez a NASA Mars-magyarázkodásaihoz, ahol a fény-árnyhatásokra fogták a megmagyarázhatatlan domborzatformákat.

Az biztos, hogy a repülőgép alapötlete nem a Wright testvéreké. Leonardo DaVincinek is voltak szárnytervei, sőt tengeralattjáró és helikopter-rajzai is, már a 15. században. Bár ezeket úgy tudjuk, nem próbálták ki. Játékhelikoptereket találtak az ősi Kínában is, sőt azt is tudjuk, hogy egy ilyet Marco Polo is hozott magával Itália földjére a 13. században. 

Lehet, hogy amit ma használunk, az ilyen régi ötlet? És hogyan jutott el a 20. századba? Talán a feltalálók időutazók is voltak? Hacsak véletlenül is? Vagy valahogy a 20. század gépei jutottak vissza a régmúlt időkbe? Lehet, hogy az egyiptomi rajz a Bermuda háromszögben eltűnt és az ókorban előbukkant vadászrepülőket ábrázolja?

Tovább...

Sárkányok

Úgy tűnik, kicsit megszaladtak az összeesküvés elméletekkel kapcsolatos írásaim.
Nem konteós oldalnak szántam, szóval itt egy kis változatosság:

A sárkány talán az emberiség legõsibb mitikus alakja.
A Sárkány szimbóluma szinte az összes nép mitológiájában előfordul: Kína, Babilónia, Mezopotámia, Nyugat-,Közép-, és Kelet-Európa. Ezen kívül még Az ősi "amerikai" indián legendákban is meg-megjelenik. Az északi vikingekről és az eszkimókról már nem is beszélve.

Én úgy gondolom, hogy valaha csak egy faj létezett belőle, és ahogy elterjedt a világban, úgy alakultak ki a ma ismert formái, majd ahogy eltűntek, úgy váltak egyszerű mítosszá.

Szerintem elég különös, hogy azok a népek, akiknek elméletben nem szabad lett volna semmilyen formában sem érintkezniük egymással, vagy nagyon kis esélye van a kapcsolatnak, ennyire egybehangzó leírásokat hagytak ránk.

Mai bejegyzésemben megpróbálom részletesen összefoglalni, és leírni azokat a típusokat, amiket már előttem több ezer vagy tízezer évvel feljegyzett a világ feltehetőleg minden népe.
Mára már kipusztultak, vagy már kevesen vannak csak nagyon jól rejtőzködnek.

A Keleti Sárkány

A Keleti sárkány (Dracoserpens Lung orientalis) rendkívül hosszú, vékony csont-vázzal rendelkezik. Közepesen nagy feje, túl-zottan hosszú nyaka, rövid lábai, keskeny csípõje, és hosszú farka van. Ez a felépítés mozgékony, a kígyóéhoz hasonlatos. Teste minden irányba képes csavarodni, fordulni. A Keleti sárkány csontjai nem üregesek, és vékonyabbak is, mivel nincs szüksége repülõ-izmokra. Szárnya sincs, lévén föld-mágiát alkalmazva repül fizikai erõkifejtés helyett.

Kínában nevének jelentése: “kiváló értelmû lény” (Lung) , s a legfõbb bölcsesség, a halhatatlanság és a gyógyítóerõ birtokosa, a keleti égtáj és az esõ, az idõjárás és a termékenység ura. A kínai állatöv ötödik állata. Õ alapította meg a kínai istendi nasztiát. Õ találta fel az írást és a tudományokat. Ezek után nem csoda, hogy a kínai császár emblémája ugyancsak a sárkány.

Kínában ismeretes a négy Lung, vagy sárkány. A víznek és az esõnek az istenei ezek, kik valószínûleg a császári palota és a fõváros Fung-shui-át szabályozták s a Peking környéki négy templomban tiszteltettek.
A kínai mitológiában öt típusa van a sárkánynak:

1. Az istenek és császárok védelmezõi
2. A szelek és az esõ irányítói
3. Földi sárkányok akik a folyókat és tengereket mélyítették ki
4. Rejtett kincsek õrzõi
5. Az elsõ sárkány

Az elsõ sárkány a mítitkus uralkodónál, Fu-hsi-nál tûnik fel. Õ töltötte be az égen a Kung Kung szörny által létrehozott lyukat.
Sok különbség van a klasszikus sárkány és a kínai sárkány között. Így a szárnyak nélküli repülés, alakváltó képesség, és természetesen az általános jóakaratú természete az emberekhez.
A kínai sárkány kilenc “lényegbõl” áll. A teve feje, a démon szemei, a tehén fülei, a szarvasbika szarvai, a kígyó nyaka, hasa egy kagylóé, karmai egy sasé, míg lábainak talpai egy tigrisé, és a 117 pikkely, ami a testét fedi, mint a pontyé.
A kínai sárkánynak alapesetben négy karma van, de a császári sárkánynak öt, ez azonosítja a kisebbek fölött. Ha a császáron kívül más használja az öt karmot, meghal.
A kínai sárkány az esõhozó istenség. Így a sárkány a kínai történelemben az idõjárással lett azonosítva.
Sok legenda hoz kapcsolatot a sárkány és császár között. Néhány császár, állítása szerint sárkánytól származik.

Az õsi Kínában a sárkánynak nagyon fontos szerepe van a mitológiában. Megjelenik a mûvészetekben, irodalomban, költészetben, építkezésben, dalokban és a kínai lélek sok aspektusában. A kínai sárkány eredete ismeretlen, de már megjelenik a korai írott történelemben is.

A Nyugati (gonosz) Sárkány

A Nyugati sárkány (Eudarco magnificus occidentalis) erõs csontozattal rendelkezik. Nagy fej, hosszú nyak, széles váll, vastag lábak, erõs karok, és hatalmas szárnyak teszik robusztussá. Csontjai rend-kívül erõsek, de üregesek, és könnyûek, mint a madaraké.
Állkapcsa hatalmas, ki tudja akasztani, mint néhány kígyófaj, így nagyobb zsákmányt is pofájába tud fogni. Mindenevõ, ezért kétféle fogazata van. Metszõfogai hosszúak, borot-vaélesek; zápfogai pedig rágásra szolgálnak, mivel nem egészben nyeli le táplálékát.
A váll-rész, és a lapocka csontok vastagok, nagyok, hogy megtartsák a hatalmas szár-nyakat mozgató repülõizmokat. A szárny-ujjak csontjai nagyon hosszúak, hogy ki tudják feszíteni a köztük lévõ bõrhártyát repülés közben. Több fajtája is van a Nyugati sárkányoknak, ezek csontvázában lehetnek különbség-ek.

Nyugaton leginkább a brit mondavilágból származó sárkány ismert. Leginkább valaminek a védőjeként jelentek meg (barlangok, szüzek, szent kutak, vagy kincsek). „Féreg” – ként említik őket. Általában nincs lábuk, szárnyuk, leginkább egy óriási kígyóra hasonlítanak, villás nyelvvel, mérgező lehelettel, és olyan képességgel, hogy ha feldarabolják őket, újra eggyé válnak. Sokszor a hősök hősiességéjének a mércéje volt a középkorban, hogy megöltek – e egy sárkányt. Később keresztény hatásra a sárkányokat gonosz lényekké nyilvánították. Az égen felbukkanó furcsa fények, mint gonosz sárkányok, rossz óment jelentettek – balszerencsét, betegséget, halált.

Vastag, magasra nyúló, szárnyas, karmos kígyó. Tüzet és füstöt ereget szájából. Nyugaton mindig gonosznak tartották a Sárkányt. Hősök (Herkules, Szigund, Szent Mihály, Szent György) előtt álló klasszikus akadály egy-egy Sárkány legyőzése és megölése.
A Sárkány-motívum már a görögöknél feltűnik: Plinius szerint például nyaranta elefántvérre szomjazik a sárkány, mert az felettébb hideg. Váratlanul csap le az elefántra, köréje tekeredik, s belemélyeszti fogát. Ugyancsak Pliniustól tudhatjuk, hogy milyen gyógyszerek nyerhetők a sárkányokból. A szárított, majd mézzel kevert sárkányszemből hatásos kenőcs készül lidércnyomás ellen, peres ügyekben pedig a sárkányszív-zsír segíthet.
Az Iliász XI. énekében olvashatjuk, hogy egy háromfejű kék sárkány is díszítette Agamemnón pajzsát; századokkal később a skandináv kalózok is sárkányt festettek a pajzsukra, hajóorrdísznek pedig sárkányfejet faragtak. A rómaiaknál sárkány volt a cohors jelvénye, amint a légiónak a sas. Angliában a szász királyok zászlóin is szerepelt a sárkány.
A germán legendákban becses tárgyak őrzését bízták a sárkányra. A Jelenések könyvében János apostol kétszer is említi a sárkányt, mely ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak. Hasonló szellemben ír Szent Ágoston is az ördögről, amely oroszlán és sárkány; heves, mint az oroszlán, álnok, mint a Sárkány.

Dél-Amerikai Sárkány

Erről a fajról nincs sok adat, csak pár monda és feltételezés.

Szerintem egyfajta hiányzó láncszem, a sárkány és a madár között, így a következő állatot inkább sárkánymadárnak nevezem:
Egyedül az azték mitológiában találkozunk vele:  Quetzalcóatl (tollaskígyó) egy isten, a mitológiában a tudás és tanulás istene, az első istenpár harmadszülött fia. Sok megjelenési formája volt, de legfontosabb jelentéseként a természet erejét szimbolizálta: az összetekeredett tollas kígyó felemelkedik a földről, farka vizet ér, vihart és port kavar, mielőtt esőt hozna. Ő volt az emberiség teremtője, továbbá a Kelet (égtáj) ura, egy megjelenése pedig a Vénusz hajnalcsillag volt. Ikertestvére Xolotl, a balszerencse istene.

Az azték teremtésmítoszban a világ első korában megelégelte Tezcatlipoca hatalmát, és letaszította őt égből. A második korban ő lett a nap, de ezúttal Tezcatlipoca döntötte meg az ő uralmát. A harmadkornak is ő vetett véget, amikor nagy esőt küldött a Földre, az ötödkorban pedig, miután az istenek megállapodtak, és elindították a Napot, ő teremtette meg az embereket a korábbi generációk csontjaiból.
Persze az sem lehetetlen, hogy egy földönkívüli fajt illettek a Tollaskígyó névvel, rengeteg ábrázolásban találkozunk egyfajta hüllő-ember hibridekkel, vagy Homo-Replitiákkal, mások csak Reptiloid-oknak hívják őket. 

Sumér(Mezopotámiai) sárkányok

A sumér mitológia sárkánya, körülbelül i.e. 5000-ből. A legrégebbi ránk maradt sárkánylegenda.A világ kezdetén, az ősi Zu elrabolta a Törvény Tábláit Enliltől, a nagy istentől, és elrejtette egy hegy tetején. Ezek szabályozták az univerzum rendszerét. A Napistent - Ninurát - küldték utána, aki megölte Zu-t, visszaszerezte a Táblákat, megmentvén ezzel az univerzumot az ősi káoszba való visszatéréstől.

<---Tiamat és Apsu

A babilóniai mitológia teremtéstörténetében találkozhatunk e két istenséggel.A kezdetben nem volt semmi, kivéve a két elemet: Apsut, aki a friss víz ura volt, a férfi jelleg megtestesülése, és Tiamatot, aki a sós vizek és a káosz ura volt, a női jelleg megtestesülése. Kettejük kapcsolatából születtek az istenek, akik ahogy telt az idő egyre engedetlenebbek voltak, így Apsu megpróbálta elpusztítani őket, de az 
 istenek előbb léptek, és megsemmisítették őt.Tiamat tovább élt és a bosszúját tervezte. Tizenegy szörny ivadékot hozott a világra, hogy segítsék őt a gyermekei elleni háborúban: a vipera, a cápa, a skorpió ember, a vihardémon, a hatalmas oroszlán, a sárkány, a vad kutya, és még négy névtelen.
Marduk volt az egyetlen isten, aki Tiamattal harcolt. Hősies kűzdelem volt, de Marduk végül Tiamat szájába lőtt egy nyilat, ami kettészakította a szívét, ezt követően pedig két részbe vágta a testét, így született az ég és a föld. Marduk levágta Tiamat egyik tanácsadójának a fejét, és a véréből létrehozta az embereket, hogy szolgái legyenek az isteneknek.Tiamatot sokféleképpen ábrázolták, de eredetileg egy négy lábú teremtmény volt, oroszlán fejjel és felsőtesttel, pikkelyekkel, tollas szárnyakkal, sas hátsó lábbal és villás nyelvvel, és fegyverek számára áthatolhatatlan bőrrel.

Ananta

Egy indián sárkány, aki a teremtés középpontjában állt. Óriási kígyóra hasonlít, sok száz kisebb kígyó fejjel.

Apophis (vagy Apep)

Egyiptomi sárkány isten. A sötétség és halál lelke, egy hatalmas tengeri kígyó volt, aki megkísérelte elpusztítani Atum-Ra-t, a napistent, miközben az égen utazott keresztül. Atum-Ra gyermekei (vagy Seth) pusztította el. 

Nidhogg

A norvég mitológiában találkozhatunk velük. A “mogzó világ középpontjában” áll egy kőrisfa - Yggdrasil -, ami az egész univerzumot segíti. Három hatalmas gyökere van, az egyik Niflheimig ér, ahol Hel uralkodik az Alvilág királynőjeként. Niflheim alatt, Nidhogg sárkány rágja a gyökeret, próbálván elpusztítani az univerzumot.

A tűz, ami félelmetessé teszi a sárkányt. 

Ez a pokoli lehellet hamuvá égeti a húst és a csontot is. Persze, nem minden sárkánynak tüzes lehellete van. Némelyiknek jeges, vagy savas köpete van, néhányuk pedig sosem használja lehellet-fegyverét. Tény viszont, hogy a sárkányok legnagyobb része tüzet okád.

Az egész ott kezdõdik, amikor a sárkány zsákmányt ejt. Amikor megeszi táplálékát, a rendes gyomorba kerül emésztésre. Az emész-tés késõbb a második gyomorban folytatódik, ahol tovább bomlik alkotórészeire. Amellett, hogy a sárkány a szervezete számára hasznos tápanyagokat kivonja, a gyomorsavval reakcióba lépve hidrogén, szén- és kénhidrogének is fejlõdnek gyomrában. Ezek a gázok mirigyekbe kerülnek a sárkány torka környékén, és a bennük felhalmozodó gázokat bármikor felhasználhatja. Ezek a gázok egyes fajoknál különbözõek lehetnek, a lángszínük, és lánghõmérsékletük különbözik. Többnyire hidrogént termelnek, amely lángja kb. 2000 fokos lehet. Amikor szüksége van a gázra, a mirigyekbõl a tüdejébe szívja. A hidrogént használó sárkányok levegõ nélkül keverik össze tüdejükben a gázt különbözõ kémiai anyagokkal, ami szintén a sárkány szerveze-tében termelõdik, majd ezt "felböffentve" a gázelegy láncreakciószerûen begyullad a levegõ oxigénjével találkozva, és gyorsan elég.

A szénhidrogéneket termelõ sárkányok 3 - 8 szénatomot tartalmazó gázokat állítanak elõ biokémiai úton (propántól - oktánig, illetve ezek telítetlen változatai is elõfordulhatnak).
A legerõsebb ezek közül a telítetlen acetilén (C2H2), amelynek lánghõmérséklete 2600 fok feletti. Ezek a sárkányok kénhidrogént (H2S) is kevernek lángjuk "üzemanyagába", mivel ennek kicsi a gyulladási hõmérséklete.
A hidrogént használó sárkányokkal ellentét-ben a szénhidrogéneket használó sárkányok levegõt is kevernek tüdejükben a gázelegyhez. Tûzokádáskor ezt a gázt nagy nyomással préselik ki tüdejükbõl, ami a szájpadlásuk nyílásán távozik. Nyelvük alján, és a nyelvgödörben csontporcelán kinövés van, amit a gáz kifúvásának pillanatában összekoccant, ezzel szikrát képezve begyújtja a gázkeveré-ket, ami ezután szintén láncreakciószerûen ég el rendkívül gyorsan.
Hasonló elven mûködik a nem tüzet okádó sárkányok köpetének mechanizmusa is.

A jeges lehelletû sárkányok nitrogént, a savas lehelletûek sósavat, salétromsavat használnak. (Vannak sárkányok, amelyek mágikus úton állítják elõ lehelletüket, de ezek gyengébb hatásúak, mint a biokémiai lehelettek.)

Tovább...

Náci U.F.O.-k

Egy keveset publikált, de annál érdekesebb U.F.O. rejtély.

Néha ritkán megjelenik egy-egy cikk, vagy kép.  Sőt még az Discovey World csatornán is lehetett látni egy röpke órás filmet. De ennek ellenére nem sok híradás foglalkozott a témával. Igaz szerintem okkal, mégpedig:

1.       A Náci kérdés még mindig elég kényes ügy főleg az elért sikereik miatt.  (Itt jegyezném, meg sokat köszönhetünk a 3. birodalom kutatásainak pl.: sugárhajtású repülőgépek, magfúziós elméletek, biológiai felfedezések. Na persze az más kérdés hogyan jutottak hozzá a kapott eredményekhez, de nem is erről szól a dolog.)

2.       Mikor vége lett a II. világháborúnak, és rá pár évre elkezdődött a hidegháború, mind az USA, mind pedig az akkori Szovjetunió féltve őrizte megszerzett Német technológiát és ismereteket.

De térjünk vissza a Náci U.F.O.-khoz.

A köztudatban mindig is éltek a „német csodafegyverekhez” kapcsolódó történetek. Sajnos kevés bizonyíték maradt fenn róluk. Egyes kutatók úgy vélik, a németek már az 1940-es évek elején igen fejlett technikai ismeretekkel rendelkeztek, és pontosan senki sem tudja megmondani, ezek honnan származtak. Vannak akik egyenesen földönkívüli eredetű technikáról beszélnek, akár egy lezuhant csészealj megszerzése, akár az idegenekkel ápolt kulturális kapcsolat révén. A legfrissebb ismereteket Vlagyimir Tyerzsiskij, az Amerikai Disszidens Tudósok Akadémiájának elnöke tette közzé egy tanulmány keretében. Ebből közöl nék részleteket.

A Cygnus tervezet

A németeknek talán már 1942-ben sikerült leszállniuk a Holdra, felhasználva ehhez a légkörön kívüli repülésre képes „rakéta csészealjaikat”, a Miethe és a Schriever típusúakat. A Miethe-féle rakétajárművek 15, illetőleg 50 méteres átmérővel készültek, a Schriever-Walter-féle szerkezetek turbináit már bolygókutató járművek meghajtására is elegendő teljesítménnyel ruházták fel. Átmérője elérte a 60 métert is, tíz szintes felosztása és 45 méteres magassága bőséges teret biztosított a személyzetnek.

A Miethe-2a repülőgép

Az Egyesült Államokat elhagyó tudósok némelyike arról számolt be, hogy a Holdra vonatkozó ismeretek némelyikét bizony meghamisították. Égi kísérőnk ugyanis vékony légkörrel rendelkezik, a víz pedig jóval nagyobb gyakorisággal fordul elő rajta, mint ahogy az a köztudatban él. Ismert egy fotó, ahol egy már csontvázzá bomlott emberi test közönséges farmernadrágot visel. A „hivatalos holdraszállás” kapcsán becsúszott számtalan gikszernek köszönhetően jó néhány tudós kételkedett a NASA verziójában, köztük olyanok is, akik a holdraszálláshoz használt hordozórakétát építették. Az egyik mérnök az Alternative-3 című ötórás dokumentumfilmben beszámol arról, hogy az általuk tervezett Saturn rakéták bizony igen gyakran felrobbantak, tisztára megbízhatatlanok voltak, s emiatt teljességgel alkalmatlanok egy holdutazás sikeres lebonyolítására. A NASA tehát a Hold kapcsán (sem) mond igazat. Erre persze megvan a maga jól meghatározható oka: nem szeretnék, ha más országok is megismernék a titkot.

 Schriever „ufója”.

Az előkerült adatok szerint 1942-ben a németek, mihelyt leszálltak a Holdra, meglehetősen unalmasnak találták a dolgot, mindenesetre nekiláttak alagutakat építeni. A II. világháború végére el is készültek egy nem túl nagy kutató-bázissal.  A technikai fejlődés mindeközben nem állt meg, 1944-et követően sikerült kidolgozni a szabadenergia-felhasználást meghajtó erőként a Haunibu-1 és -2 űreszközök számára; emberek, különböző anyagok és az első robotok Holdra szállítása ezután jelentősen könnyebb lett. Amikor az első közös orosz-amerikai titkos holdraszállás megtörtént az 1950-es évek elején saját repülő csészealjuk felhasználásával, első napjukat a németek felszín alatti bázisán töltötték - vendégként.

Az 1960-as években nagyméretű orosz-amerikai bázis épült ki a Holdon, ennek lakossága mára már elérhette a több tízezer főt is – amiként erről a szóbeszédek beszámolnak. 1945-ben a háború végét követően a németek tovább folytatták űrkutatási törekvéseiket a Föld déli pólusának közeléből, a Neu Schwabenland nevű kolónia közeléből. Erről a bázisról már számos leírás megjelent, sőt, fényképek bukkantak fel a földalatti űrközpontjukról is.

Német-japán marsrepülés 1945-46-ban

Nem hivatalos német források, a Thule társaságtól szerzett dokumentumfilmje szerint, a Haunibu-3 egyetlen elkészült példányát – a 74 méter átmérőjű, meglehetősen elrettentő kinézetű haditengerészeti színekben pompázó szerkezetet választották ki a század talán legvakmerőbb küldetésének végrehajtására, a marsutazásra. A szerkezet csészealjat formázott, a nagyobbik fajta, Androméda névre keresztelt tachionhajtómű mozgatta, négy fegyvertornyot hordozott, 3-3 nagy kaliberű haditengerészeti fegyverrel. (A négy fegyvertoronyból hármat fejjel lefelé irányoztak, a csészealj alsó részéhez csatlakoztak, a negyedik a jármű tetején volt, egyben a személyzetnek is helyet biztosított.

A V1-e repülőgépet már pilóta vezette. A programmal a Reichenberg Project kódnév alatt ismerkedhetünk meg bővebben. Kamikáze-jellegű öngyilkos repülésekre használták. Igyekeztek minél nagyobb távolságot leküzdeni vele. Állítólag sohasem vetették be ütközetbe.

Az öngyilkosságot önként vállaló személyzetet válogattak ki németek és japánok közül, hiszen valamennyien tudták, az utazás egyirányú, visszatérés nincs. A nagyenergiájú részecskesugárzás, a magnetogravitációs mezők, valamint a szerkezeti elemek megépítéséhez használt fémötvözetek minősége, oda vezetett, hogy a fém elfáradt és rendkívül törékennyé vált, mindössze néhány hónapos üzemidőt követően. A marsrepülés Németországból indult mindössze egyetlen hónappal a háború befejezése előtt, 1945 áprilisában.

 A Haunibu-2 repülő csészealj. Jól megfigyelhető a fegyvertorony. Az kutatók állítása szerint ennek a típusnak a 3-as változatával érték el a németek a Marsot.

Valószínűleg nagy létszámú személyzettel repülhettek, talán százak is lehettek a fedélzeten, mivel az alacsonyszintű automatizálás és az elektronikus berendezések szegényes volta a csészealj belsejében mindezt megkövetelte. A legtöbb rendszer valószínűleg az abban a korban megszokott U-hajók működtetési megoldásaihoz hasonlíthatott. Mivel a tachion-áramlás folyamatosan gyengítette a szerkezeti elemeket, a hajtóműveket nem lehetett teljes energiával dolgoztatni, így a marsutazás nyolc hónapig tartott.

Kezdeti rövid hajtómű-impulzust adhattak a járműnek, a Mars felé mutató pályára lendítve az űrhajót, felhasználva ehhez a közeli Föld erős gravitációs terét, hogy aztán kezdetét vegye a nyolc hónapos, ellipszis pályát befutó utazás, de már kikapcsolt hajtóművel. A későbbi marsutazások, a közös szovjet-amerikai űrhajó 1952-ben, vagy a Marconi Project Vatikán űrhajója 1956-ban Argentínából startolva már mindössze 2-3 nap alatt elérték a Marsot, mivel meghajtó-rendszerük az egész úton működött, az út első szakaszában folyamatosan gyorsítva, a második szakaszán folyamatosan lassítva az űreszközt.

 Valószínűleg kisebb Kohler konvertereket használtak a rendszer és a fedélzeten lévő életfenntartó rendszerek energiaellátására. Arra vonatkozóan nem sikerült még információt gyűjteni, vajon ezen az űrhajón képesek voltak-e már mesterséges gravitációt kelteni, ám ezt elvileg könnyen megtehették a hajó hatalmas antigravitációs hajtóműveinek felhasználásával. 

Csontváz a Holdon. Japán kutatók vették észre, a részükre átadott, amerikai holdraszállások alkalmával készült fotókon.

A Haunibu-3 kemény leszállást hajtott végre a Marson, majdnem összetörött, aztán végigcsúszott a sziklás talajon, míg meg nem állt. A hajtóművek kijavíthatatlanul tönkrementek, de a legénység nemcsak a tachion hajtóművel elégtelenségéből adódott, közrejátszott a mars kisebb gravitációs tere, a tachion-hajtóművek így kevesebb energiához jutottak, a Mars ritkább légköre is közrejátszhatott, nem számított jelentős tényezőnek a jármű fékezésében, amint ahogy azt a Földre való visszatéréskor manapság is alkalmazzák.

Az űrhajó hatalmas csészealj formája egyébként igen jól fékezhető a légkör felhasználásával amikor belép az atmoszférába, hiszen a menetirányban kiterjedt felülete mindezt biztosítja.

 A Mars Global Observer által térképészeti célokkal készített fotószelet egyik részlete. Tisztán látható rajta a „repülő csészealj”. Vajon német? Amerikai? Japán? Netán idegen?

Az is rejtély még, vajon miként tudták megoldani a németek az űreszköz friss levegővel való ellátását nyolc hónapon át ekkora személyzet számára. Minden jel szerint modern életfenntartó rendszereket használtak, a nagyobb Walter turbinák továbbfejlesztett változatát, olyasféle szabadenergia-rendszert, amilyeneket egyes tengeralattjáróknál is alkalmaztak, így azok keresztül-kasul beutazhatták az óceánt a felszínre emelkedés szüksége nélkül.

A feltételezett első marsraszállás: http://www.youtube.com/watch?v=wuPII-4cn3E

Ezeknek a bázisoknak a további sorsáról, illetőleg a jelenleg is zajló titkos tevékenységekről keveset tudunk. Még kevesebbet az általuk alkalmazott technikai megoldásokról.

Tovább...

A Jézus összeesküvés

Kényes (hogy ne mondjam: nagyon kényes) témát melegítek fel mai bejegyzésemben. Egy kétezer éves konteó pár vetületét villantom fel, kockáztatva a kiátkoztatást. És elöljáróban azt is elmondom, hogy ilyesmiért bezony máglya jár. 

Azaz járt, úgy 400 évvel ezelőtt, de akkor is...

A kereszténység legeslegmélyén (mondhatni: a gyökereknél) ott lapul egy nagyon kemény, megkerülhetetlen mag; az egész alfája és omegája (hogy stílszerű legyek), az alapkő, a fundamentum: a hit abban, hogy Jézust, Isten Fiát keresztre feszítették, majd – három nappal később – holtából feltámadt.

A kísértés tehát két évezrede óriási: ha valakinek sikerül bebizonyítania, hogy a Jézus-sztori … khm..., szóval nem pont úgy történt, ahogyan le van írva, az a valaki komoly esélyekkel indul a Legnagyobb Leleplező Ever címért folytatott versenyben, arról nem is beszélve, hogy kirúghatná a sámlit az egész kereszténység ideológiai felépítménye alól.

A posztoló abban a kényelmes helyzetben van, hogy az emberiség egyik legismertebb alakjának életéről és munkásságáról nem igazán kell részletes összefoglalót adnia, hiszen nevezett életrajzát elég sok példányban és elég sokszor kiadták már az elmúlt évszázadok könyvkiadói. A kicsit redundáns tartalmú bestsellert (amelyben a négy, hivatalosan is elfogadott evangélium is olvasható) a Föld lakóinak 99,999 százaléka saját anyanyelvén olvashatja, ide számítva az eszperantókat, az ógörögöket, valamint (talán) még a tündéket, a pirézeket és a hobbitokat is.

A Jézus-összeesküvés legtriviálisabb ágán azok üldögélnek akik eleve már abban is kételkednek, hogy létezett; vagy ha létezett is, akkor egyszerű földi emberként tette ezt és nem Isten Fiaként.

Ezen csoport szerint a korakeresztény egyház az egész mítoszt gyakorlatilag összeollózta az őt (mármint a kereszténységet) megelőző eurázsiai (indoeurópai) vallásokból. Sokan a Mithrász-kultusz elemeivel hasonlítják össze, mások a babilóniai Tammuzt, az indiai Krisnát vagy az egyiptomi Hórusz-Ozirisz párost hozzák fel mintaként, de ebbe most nem mennék bele; két bevállalós brit, Timothy Freke és Peter Gandy 1999-ben írt egy könyvet, a The Jesus Mysteries-t, ahol szépen összefoglalják ezeket az érdekességeket.

De térjünk vissza ahhoz, amit egyesek minden idők legnagyobb (és legeredményesebb) átverésének (vagy többlépcsős operatív kombinációjának) tartanak.

Előkotortak mindenféle régi kéziratot és feljegyzést, amiből azt a következtetést vonták le, hogy az evangéliumok eredeti változataiban szó sem volt szűz anyáról, napkeleti bölcsekről, utolsó vacsorákról, kezeit mosó kormányzókról, keresztre feszítésekről, feltámadásokról és üres sírboltokról; a béta-verziós evangéliumok mindössze egy nagyszerű ember életét vázolták fel, aki kétezer évvel ezelőtt valóban bejárta a nagyjából fél Dunántúlnyi Közel-Keletet és a szeretet, valamint a békesség üzenetét próbálta honfitársai (elég kemény) koponyájába sulykolni, egy új vallás létrehozásának reményében – s amint utólag látni fogjuk: meglehetős eredményességgel.

Hogy a szoftver-párhuzamnál maradjunk: az RC-verziót (RC = release candidate, vagyis kiadásra jelölt, esélyes) a béta letesztelése után dobták piacra, okulva a fogyasztói visszajelzésekből, működési zavarokból és spontán leállásokból. A kódkész, végleges kiadás csak a harmadik-negyedik században került a dobozokba, s ekkorra készen voltak a bétából még hiányzó részekkel is: immáron kerek (és pedagógiailag korrekt) történetek szóltak a jászolról, a víz borrá változtatásáról, a pénzváltók kizavarásáról a templomból. A kenyeres-halas-jóllakatós tanmese mellé bekerültek a többi csodák: a „kelj fel és járj!”-tól a feltámasztott halottig, a feltámadásig és az üres sírkamráig minden, ami miatt érdemes napjainkban kereszténynek lennünk.

Amikor 1945-ben az egyiptomi Nag Hammadi mellett kopt nyelvű, a negyedik századból származó tekercseket találtak (többek között az addig csak töredékesen ismert, de az Újtestamentumba be nem vett Tamás evangéliumát), a Vatikán és számos főfőpap gyomra biztos összerándult egy kicsit. Az izgalmak persze csak addig tartottak, amíg befolyásával, pénzével, kapcsolataival és a Teremtő tudja csak, mi minden mással a katolikus anyaszentegyház el nem érte, hogy a valódi kódexek csak kivonatos formában kerüljenek nyilvánosságra, s a valóban kényes részeket tartalmazó papiruszok a Vatikán múzeumainak legrejtettebb katakombáiba kerüljenek. Ha ugyan meg nem semmisítették őket...

Nagyon kevesen tudhatják, hogy mit is tartalmaz a teljes Tamás evangélium, meg a szintén akkor és ott fellelt Fülöp evangéliuma, meg a többi, összesen több, mint 1100 papirusz-oldal, de tény, hogy a Tamás-féle mű még így, a katolikus egyház által jócskán herélt formájában sem takar fel a négy klasszikus evangéliumra; Tamásnál  Jézus nem Messiás, nem Isten Fia, hanem „mindössze” egy próféta, aki az Úr királyságának eljövetelét hirdeti. Ha nem félnék a következményektől, azt is kijelenteném, hogy olyasféle figura, mint Mohamed az iszlámban: kiemelkedő személyiség, egy bölcs ember, aki azonban nem áll egyenes ági rokonságban az Úrral.

Az ugyancsak a nag hammadi leletek közé tartozó, és a Nagy Seth Második Tanítása nevet viselő irat azt a megdöbbentő, de a konteósok által már elég régóta pedzegetett forgatókönyvet tartalmazza a keresztre feszítés valódi hátteréről, hogy az a férfi a két lator közötti középső kereszten nem Jézus volt, hanem Czirénei Simon (tudjátok, aki Máté szerint egy ideig vitte is Jézus keresztjét az ötödik stációnál). Nos, a dokumentum szerint Simon maga ajánlkozott a végső áldozatra annak érdekében, hogy a Mester életben maradjon és tovább téríthessen. A holttestet (mert szegény Simon bizony belehalt a keresztre feszítésbe)  utólag levették és elszállították, de így nem volt valami nagy kunszt Krisztus Urunknak harmadnapra feltámadnia.

Péter evangéliuma pedig (igen, ez is apokrif, tehát a Bibliába nem emelték be) többször is egy titokzatos „helyettesről”, "helyettesítő személyről" beszél, amikor a keresztre feszítést taglalja…

Még egyszer pontosítok: ez a verzió nem a Blikkben jelent meg április elsején, hanem egy negyedik századi, kopt nyelvű, vallásos szövegeket tartalmazó papirusztekercs állítja. El bírjuk tehát képzelni, miket tartalmazhatnak azok a részek, amelyekre a Vatikán hetven évvel ezelőtt rátette a kezét és amelyek nyilvánosságra hozatalát azóta sem engedélyezte egyetlen pápa sem..?

 És még egy utolsó utalás a kopt dokumentumokra: a János apokrifonjának nevezett rész azt írja, hogy Jézus inkább szellemi, mint fizikai lény volt, aki soha nem pislogott, nem hagyott lábnyomot még a legfinomabb homokban sem, és külseje mindig annak függvényében változott, hogy ki nézte és mit akart látni…

Lépjünk tovább, még mielőtt bárki elkezdene tovább kombinálni, vagy mielőtt minden gyanús zörej hallatán a szívünkhöz (vagy a nyakunkban lógó kereszthez) kapnánk...

Egy másik (valódi klasszikus titkosszolgálati konspirációs erényeket felvonultató) konteó a következőt állítja:

Jézus egy roppant művelt tanítómester (rabbi) volt, aki oda-vissza ismerte az összes hagyományos zsidó legendát a Messiásról, aki majd szamárháton érkezik meg Jeruzsálembe, csodákat visz végbe, zsidók királyának nevezik, stb. Ez a názáreti csávó - nagyon céltudatos és precíz ember lévén  - egész életét úgy alakította, hogy minél jobban megfeleljen a több száz (több ezer?) éves elvárásoknak, beleértve a végső áldozathozatalt is.

Hívei (útmutatásai alapján) természetesen mindenben támogatták térítő útjai alatt, beleértve az utolsó felvonást is: előre lefizették például a keresztet őrző római katonákat, hogy az ominózus ecetes (valójában ópiumos) szivaccsal elkábított Jézus lábszárát ne törjék el (ahogyan azt a szokások megkövetelték, s ezáltal a keresztre feszített ember mellkasa/tüdeje összeesik és gyakorlatilag perceken belül megfullad), hanem hagyják élve, s a tanítványok majd az este beköszöntekor így veszik le a keresztről a Mestert.

A tervezők azonban a négy katona közül csak hármat tudtak lefizetni; negyedikük volt az a stréber Longinus százados (ő volt az őrzésre kirendelt raj parancsnoka), aki – lelkiismeretes római tiszt lévén, biztos, ami biztos alapon – mellkason szúrja lándzsájával Krisztust, akinek testéből vér és tüdő-váladék folyik ki. Sajnálatos módon  Krisztus elvérzik, s utólag (állítólagos feltámadásakor) másnak kellett őt helyettesítenie, hogy a prófécia utolsó felvonása is valóra váljék.

Jézus állítólagos, keresztre feszítés utáni életéről könyvek százai szólnak; elég, ha a legutóbbi nagy durranást, a Da Vinci kódot említjük, amelyben ugye Mária Magdolnával családot alapítanak és addig élnek, amíg meg nem halnak – valahol Dél-Franciaországban. De vannak olyan vélemények is, amelyek szerint Indiába vagy Kasmírba (sőt: Közép-Amerikába a toltékokhoz vagy az olmékokhoz) mentek.

Ezek a konteósok előszeretettel hozzák fel érvként (és tárgyi bizonyítékként) a torinói leplet, amelyen világosan látszik, hogy az abba göngyölt test még vérzett, vagyis Jézus (már ha ő volt az alany) még élt, amikor levették a keresztről és „gyolcsba” csavarták. A radiokarbonos vizsgálatok eredményét pedig (amelyek szerint a leplet  valamikor a tizenharmadik-tizennegyedik században szőtték, tehát nem tartalmazhatja Krisztus testének lenyomatát) a Vatikán megrendelésére hamisították az Opus Deihez tartozó tudósok (vagy a jezsuiták, de ez tényleg részletkérdés).

Ez utóbbi elmélet egyik zászlóshajója a Holger Kersten és Elmar Gruber szerzőpáros The Jesus Conspiracy című könyve, akik még azt is bizonyítottnak vélik, hogy Arimateai József és Nikodémusz voltak a Jézus által kiképzett és beépített ügynökök, akik (miután levették a Főnök eszméletlen, de nagyon is élő testét a keresztről és kifizették a római őrségnek a vesztegetési összeg utolsó részletét) a fűszeres gyolcsba tekert testet elvitték egy fedett, konspirált objektumba („egy kertbe, s a kertben egy új sírboltba, ahová még nem temettek senkit”), ahol aztán az esszénusoktól örökölt speciális receptet felhasználva visszahozták az élők közé az addig mély, mesterséges kómában levő Jézust. A Mária Magdolnának szóló megmutatkozás, illetve a három nappal későbbi feltámadás tehát inkább egy lábadozó ember újbóli színrelépése volt, semmint természetfeletti jelenség.

Foglaljuk össze tehát a tudnivalókat a legszimpatikusabb (és  talán legkönnyebben megvalósítható) verzió szerint:

Názáreti Jézus alaposan, lépésről lépésre és előre kitervelt módon építette fel a saját imidzsét, a régi zsidó legendákra támaszkodva. Új vallást akart alapítani, melynek hatalmas jövőt jósolt (gondoljunk többek között a Vatikán devizatartalékaira, az adóvisszatérítésekre és akár a hazai 1 százalékokra...), feltéve, ha a tervek tökéletesen működnek.

Mindenféle szemfényvesztéssel (és akkor most hagyjuk az  UFO/alien/időutazó verziókat) és kegyes csalással elérte, hogy már életében szép számú követője akadt, de tudta, hogy egy utolsó, nagyon látványos fellépésre még szükség van, ha a totális sikerre hajt. Jézus (mint minden menedzser és marketinges) azt is tudta, hogy az emberek egy előadásból a legjobban az első és az utolsó tizedre emlékeznek.

Iskarióti Júdást is Jézus biztatja fel, hogy „tagadja meg” vagyis árulja el őt, háromszor is, amíg a kakas meg nem szólal (Ja persze, ez Péter volt, bocsi és köszi prometheus_X olvasónknak, hogy rádöbbentett arra: az éjjel fáradtságomban összezavartam az apostolokat...). Persze, hiszen így folytatódhatott a műveleti terv szerinti történet. Emlékeztek, amikor az utolsó vacsoráról elküldi Júdást? Nos, az "áruló" akkor ment intézni az utolsó símításokat az akción: megbeszélni a római katonákkal a tudnivalókat, beszerezni az elkábításhoz szükséges ópiumot a helyi dílerektől, talán még Kajafással is talizott egy konspirált helyen…

Júdás valójában Jézus leghűségesebb tanítványa volt, akit már akkor beavatott a Tervbe, amikor a többi apostol csak nézett hülyén és a fejét kapkodta. És ahogy lenni szokott: a legmegbízhatóbb emberének emlékét még 2000 év elteltével is megköpködik,  pedig még az öngyilkossága is tisztára pragmatikus alapon történt: így teljesen hihető lesz az árulás és senki nem fogja feszegetni utólag a szerepét...

Ha ez így volt: riszpekt neked, Iskarióti!

A keresztrefeszítésnél sikerül elérni, hogy idejében megérkezzen az ópium alapú kábítószer, amit az ecetes szivacsban adtak be Jézusnak, s melynek hatására mesterséges kómába esett. A lefizetett római katonák nem adják meg neki a kegyelemdöféssel felérő lábszáreltörést (Longinus egy kicsit túljátszotta a szerepét, de legalább a lándzsája bevonult az emberiség kollektív emlékezetébe a Szent Grál mellé, a századosból pedig igazi katolikus szent lett...), Jézust leveszik a keresztről, elviszik a használaton kívüli sírkamrába, ahol magához térítik, három napig gyógyszerekkel tömik, mire olyan állapotba kerül, hogy feltámadottként felléphet a rajongók előtt.

És a jóslatok beteljesedtek, az új vallás  (a kereszténység) elindulhatott hódító útjára, melynek végén (?) ott van például a Vatikán, a Szent Péter bazilikával...

Utólag persze szükségesnek mutatkoztak apróbb (?) történelem-hamisítások (főleg az ötödik-hatodik században, amikorra lassan államvallássá lesz a Római Birodalomban); bizonyos dokumentumokat (amelyek nem a hivatalosan elfogadott dogmát tartalmazzák) elégettetnek az aktuális pápák és/vagy császárok, másokat kiegészíttetnek, de mindezt csupán egy magasztosabb (?) cél érdekében… Visszamenőlegesen átírják a mozgalom történelmét,  elhallgattatják azokat a tanúkat, tudósokat, egyházfiakat, akik esetleg a hivatalos trenddel ellentétes véleményt vagy álláspontot képviselnek, és az egymásra rakódó évszázadok (generációk) csendesen elfedik, mi is történt valójában kétezer évvel ezelőtt ott, a Szentföldön, s a messzi Jeruzsálem melletti hegyen.

Tovább...

Titokzatos eltűnések

Mesélnek fura történeteket emberekről, akik egyszer csak eltűntek, 

mintha a föld nyelte volna el őket.

Minden civilizált országban évente több száz embernek vész nyoma.

(Magyarországon   hivatalosan  évi  ötszáz  körüli  azoknak  a  száma,  akik

nyomtalanul  tűnnek el, és soha nem is kerülnek elő.)

Néha 'csak' elszöknek otthonról, vagy az addigi életük elől, és új életet kezdenek. 

Néha gyilkosság, emberrablás áldozatai lesznek, akiknek a holtteste sem kerül elő.

Rengeteg történetet lehet hallani, amikor egy ember elbúcsúzik a családjától, majd soha többé nem kerül elő, kámforrá válik. A történetek konkrét személyekről, helyekről és időpontokról szólnak.

Ha tüzetesebben keresgélünk, rájövünk, hogy némelyik eltűnés kézzelfogható bizonyítékokkal megmagyarázható, de van azonban olyan eltűnés is, amelyikre a fentiek egyike sem ad magyarázatot.

 Olyan eltűnések, ahol az emberi józan ész és logika megáll, és egyesek jobb híján a természetfelettit vagy UFO-kat gyanúsítják...

Benjamin Bathurst 

8A XIX. század leghíresebb eltűnése az 1800-as évek elején esett meg. Benjamin Bathurst angol diplomata 1809. november 29-én Németország egyik vendégfogadójában kiment az udvarra, hogy indulás előtt megnézze a lovakat. - Soha többé senki sem látta. (Ez a maga idejében majdnem olyan horderejű ügy volt, mint másfél évszázaddal később a Wallenberg-eltűnés.)

Századunkban   azonban   már   mind  több  tudós  kezdett  foglalkozni  a  megmagyarázhatatlan eltűnésekkel.  Rodney Davies amerikai fizikus számtalan  ilyen  esetet gyűjtött csokorba, és egyik könyvében közre is adta, ugyanis - a  szakmájából  adódóan  -  fizikai  magyarázatot  akart  adni  az egyébként

megmagyarázhatatlannak   tűnő   eltűnésre.  Mint  kutatásából  kiderült,  az évezredek  során  eltűntek között volt király, katona, tudós, nő és gyerek, rab  és  diplomata,  szent  és  mágus - ami arra enged következtetni, hogy a jelenség igencsak "demokratikus", nem válogat. Gyűjtőmunkája  során  Davies  arra  is  felfigyelt,  hogy nem csupán élők  tűntek el, hanem olykor holtak is, bár ez utóbbiak lényegesen ritkábban.

Már  az  ókori  Rómát  megalapító ikrek egyike, Romulus is eltűnt. Minden akkori  forrás,  legenda  és krónika  ezt úgy állítja be, mintha az istenek ragadták  volna  magukhoz, valójában azonban éppen olyan eltűnés volt ez is, mint sok ezer másik előtte és utána. 

1873. szeptember 3-án Leamington városában, egy James Worson nevű cipész büszkén kérkedett atlétikai tehetségével cimboráinak, és azzal, hogy többször sikerült rekordidőt futnia a közeli szomszéd városok között. A barátok ugyan tudták, Worson tényleg nagyon jó futó, de azért kételkedtek gyorsaságában, ezért próbára kívánták tenni. Worson beleegyezett abba, hogy a Leamingtontól Coventrybe vezető 20 mérföldes úton bebizonyítsa igazát. 

Az adott nap el is érkezett, Worson futószerelésében elindult az úton, barátai pedig kétkerekű lovaskocsival követték. Az egész hangulat nagyon ünnepi és vidám volt. Már megtették az út jó háromnegyed részét, amikor Worson váratlanul megbotlott. A lendülettől előre bukott és velőtrázó sikoly hagyta el az ajkait. Ez a sikoly volt barátai utolsó emléke róla, mert estében sosem ért földet, hanem szószerint belebukott a semmibe. Eltűnt. 

Az utat a barátok alaposan megvizsgálták, ahol egyértelműen látszottak Worson lábnyomai egy darabig. A kérdéses helyhez érve azonban a láblenyomatok hirtelen végetértek. Amikor a két férfi visszatért Leamingtonba, elmesélték mi történt. Napokon keresztül emberek tucatjai fésülték át a két város közötti utat és térséget, de érdekes módon a kérdéses pontra még a vadászkutyák sem voltak hajlandóak odamenni. Mintha féltek volna valamitől. 

James Worson kísérteties eltűnése után, még évekkel később is érkeztek rejtélyes bejelentések egy zöld ruhás futóról, aki Leamingtonból Coventry felé szaladt az éjszakai úton.   

Owen Parfitt tolószékben ült. 1763 nyara volt, kellemes júniusi nap, és Owen a nővére háza előtt üldögélt, ahogy azt szokta nyárestéken. Nővére, és egy ismerős fiatalasszony vitték ki a ház elé. A gyakorlatilag mozgásképtelen, idős férfi hálóingben ült a székében, a huzattól egy összehajtott kabát védte, amely a mellkasára volt terítve. Nővére az emeleten volt. Talán tizenöt perc telhetett el azóta, hogy a magatehetetlen férfit kivitték a ház elé, amikor 'furcsa zaj' hallatszott. Owen nővére lélekszakadva rohant le, mert attól félt, hogy öccsének baja eshetett. A szék azonban üres volt, csak a kétrét hajtott kabát hevert ott. Owen egyszerűen eltűnt.

A másik híres eltűnés 1811-ben történt, amikor a danzigi vár magas fallal határolt  börtönudvarán  a sétáló  rabok  közül  a foglyok és az őrök szeme láttára tűnt el Diderici, a francia kalandor. Eltűnése lassú volt, előbb a lábának veszett nyoma... Kísérteties  látványt  nyújtott a még látható felsőteste és a feje majd fokozatosan az is mintegy "átfolyt" valahová. Egy másik világba...?  A legenda szerint csak Diderici bilincsei, láncai estek vissza, nagy csörgéssel.

Egy ugyanilyen esetet jegyetek fel 1969-ben a brazíliai Sao José de Rio Preto városában: 

Egy kis családi összejövetel volt, ahol a rokonság az egyik nagybácsi születésnapját ünnepelte. Az eseményen részt vett a 37 éves Paulo da Costa is. Délután kiment a teraszra egy kicsit körülnézni. 

A sarkig kitárt ajtón át mindenki látta, amint a korlátnál állva a várost szemlélte. Még egy perc sem telt el, 

amikor a húga csodálkozva felkiáltott: - Paulo eltűnt!

Ez a megállapítás azonban nem teljesen felelt meg a valóságnak, mivel a többi családtag egyöntetű véleménye szerint nem egy pillanat alatt tűnt el. Semmivé válásának folyamata 8-10 másodpercig tartott. Először a két lába tűnt el. Rémisztő látványt nyújthatott a levegőben lebegő csonka test, így nem csoda, hogy a rokonok nem mertek a segítségére sietni. Paulo alighanem észrevette a rémült pillantásukat, és lenézett a lábára. Döbbenten állapította meg, hogy nagy bajban van, és segélykérő pillantást vetett a családjára. Kiáltani is akart, de erre már nem volt ideje. A szemtanúk elmondása szerint testének szélei vibrálni kezdtek, majd eltűntek a karjai és a feje is. A kontúrvonalak elmosódása úgy ment végbe, ahogyan kánikulában a forró országút felett reszket a levegőréteg. Utoljára még látták a szemét, azt a kétségbeesett, segítségért könyörgő néma szempárt. Utána nyomtalanul eltűnt a világunkból.

A jajveszékelő rokonok riasztották a szomszédokat, majd kihívták a rendőrséget is. Átkutatták a terasz környékét, majd a kertet, végül a szomszédos házakat, de sehol sem találták meg. Másnap lebontották az egész teraszt, de hiába vizsgálták a törmeléket, nem bukkantak a nyomára. A család ma sem érti, hogy mi történt. Egy idő után a bíróság hivatalosan holttá nyilvánította az eltűntet. A család ebből a nem mindennapi fizikai jelenségből csupán annyit fogott fel, hogy Paulo "szétfolyt a levegőben".

Néha  előfordul,  hogy  a  titokzatos  módon eltűnt személy előkerült.

Csak  nagyon  kevesen voltak eddig, akik beszámolhattak arról, mi történt velük 

rejtélyes  eltűnésük  közben  és  után. 

Peter William Somerset brit hivatalnokkal néhány évvel ezelőtt történt a következő megrázó eset:

Kőfallal  körülvett kertjében éppen a kutyáját kereste, amikor vihar tört ki, dörgött, villámlott. A ház népe azt látta, hogy a villámcsapás kékes fényében Somerset eltűnt! Két napig keresték, rendőrségi segédlettel, majd köröztették, és fényképét kiplakátolták az egész környéken. A harmadik napon találtak  rá, ugyancsak a kertjében - ám akkor már másképpen volt öltözve, mint eltűnése idején!

Amikor  az ájultságból magához tért, előbb semmire sem emlékezett. Később azonban  az  orvosi beavatkozások  hatására, és a saját, ismétlődő álmai és gyógykezelése nyomán ennyit mondott el:

A  villámcsapást  követően "valamilyen másik kertben" találta magát, majd egy  hosszú,  keskeny úton ment, de az már teljesen ismeretlen volt számára. Később  arrajött  egy autó(!), amelyen orvos utazott. Ez az orvos bevitte a kórházába  ahol  aztán a személyzet rögtön elkezdett foglalkozni vele. Mivel előzőleg a nadrágja több helyen elszakadt, a kórteremben lévő egyik páciens adta  neki  kölcsön  azt  a kordbársony nadrágot, amiben három nappal később ismerősei a saját kertjében rátaláltak. Elmondása szerint két napig 

feküdt a kórházban,  s  még  hónapokkal  később  is emlékezett az egyik orvos, meg az egyik nővér nevére. Később kiment sétálni a kórház udvarára, majd a már ismert  keskeny  úton  találta magát, aztán legnagyobb meglepetésére a saját kertjében ébredt föl!

Somerset  később bejárta a környékbeli kórházakat. Az egyikben felfedezte azt  az  orvost  és nővért, akikre emlékezett, azok viszont állították, hogy sohasem  látták.  Igaz,  a  kórház  is  másképpen  nézett  ki, mint eltűnése napjaiban.  Azonfelül kiderült, hogy utoljára húsz évvel korábban gyártották azt a bizonyos kordbársony nadrágot, amit kölcsönkapott.

Rodney Davies fizikus szerint teleportáció történt. Szerinte ugyanis létezhet a természetben olyan erő, amely nagy néha képes más térbe vagy más időbe elvinni embert, állatot, tárgyat(merthogy ez utóbbiak is el-eltűnnek olykor). És mintha Einstein is sejtette volna valamilyen formában ezt, mivel a  miénktől  eltérő téridő létezése nem ellenkezik a felfedezéseivel.

Az sem lehetetlen, hogy az eltűnők párhuzamos világba kerülnek át.

Ugyanis több jel mutat arra: nem csupán ez az egyetlen világ vagy tér létezik, amelyben mi mozgunk (és  valljuk be, amelyen kívül másfélét jószerével el sem tudunk képzelni). Más tulajdonságú térből akár egy-kettő, akár tucatnyi vagy még több lehetséges. Nagy vonalakban Davies, és mások is, úgy képzelik el, hogy a  kozmosz önmagában, mintegy "belül" is tovább osztódik, más és más kozmoszokra. Tehát nem 

csupán lineáris univerzum van, amelyben - mivel az végtelen - időtlen időkig utazhatnánk szupergyors űrhajóval, mégsem jutnánk soha a végére. Efféle utazás a végtelen számú "belső világegyetemben" is megtehető. Tehát a világ ilyen csavaros formában is végtelen. Ugyanis a benne lévő végtelen világok száma is végtelen...

Attól  azonban  még  messze  vagyunk,  hogy  megfejthessük a titkot. De a szórványosan  előforduló jelenségek  mindenképpen jelzik, hogy valami van a "falon  túl", az eltűnések körülményei azt sejtetik, hogy világunk korántsem olyan  egysíkú  és  egyszerű, amilyennek sokan hiszik. A rejtélyek és titkok száma éppen olyan végtelen, mint a Világegyetem.

Tovább...