Évtizedeken át azt láttad és hallottad, hogy a Hold egy fakó, élettelen hely, az USGS-hez és a NASA-hoz hasonló szervezetek még erősítették is ezt a képzetet.
 |
| Íme a hold, amilyennek még soha sem láthattátok. |
Nagyobb méretben megtekinthető az alábbi oldalon:
A kép 170 különálló felvételből készült, amelyeket úgy vágtak össze, hogy az egymást fedő képek széleit ne lehessen észrevenni.
Nem kevés időbe tellett, mire végleg meggyőződésemmé vált, hogy a nagy arcú kísérőnk bizony színes, és mellesleg sok titkot rejteget számunkra.
A hivatalosan elfogadott az, hogy 1969-ben sikerült először a Hold felszínére embernek lépni.
Az Egyesült Államok legkorábban – a jelenlegi tervek szerint - 2018-ban tér vissza égi kísérőnkre.
Felmerül a kérdés: Miért nem tértek vissza azóta? Többször megtették már azt az utat, a technika is jelentősen fejlődött, mégsem csinálnak semmit, legalábbis nem a nyilvánosság előtt. Talán van valami holdon amit „nem kéne pituszkálni”?
Igazából azon is elgondolkoztam, hogy nem e csak egyszer jártak ott, találtak valamit amitől megijedtek, és a többi küldetést már csak stúdióban vették fel? De miután megláttam az Apollo 17 (az utolsó nyilvános hold küldetés azóta hivatalosan nem járt ember odafent.) képeit kicsit elbizonytalanodtam. Az AS17-140-21495HR katalógusszámú felvételen tisztán látszik egy furcsa repülő objektum 1976-ban a holdon.
Szembesüljünk vele, kétség sem férhet hozzá, UFO-t figyelhetünk meg a Holdon 1972-ben. Teljességgel egyértelmű, mesterséges alkotás. Figyeljük meg testes, ipari formáját (a pontos alakot talán eltorzítja az árnyék-hatás) és bármiféle, a repülés megkönnyítésére általunk ismert alkalmazást az objektum testén. Ez arra utal, a meghajtásának bizonyos elemei ismeretlenek számunkra, teljességgel független a légkör sűrűségétől és a repülés sebességétől. Figyeljük meg, mintha vékony elemek kimeredeznének belőle. Lefogadható, ez az objektum legalább akkora, mint a Holdautó (alatta látható és az előtérben sokkal közelebb található hozzánk), ám sokkal testesebb.
Lehetséges lenne, hogy miközben Cernan és Schmitt űrhajósok a felszínen vizsgálják és fényképezik a környezetüket (az igazság nincs teljes egészében közzé téve), valaki más közelről megfigyelte őket, akiről úgy gondoljuk nem is létezik? Ha ti lennétek e a két ember egyike, és valóban egyedül lennétek a Hold felszínén, azon aggódva, hogyan sikerül majd a hazatérés, és teljesen felkészületlenül érvén benneteket elrepülne ez az objektum felettetek ennyire közel és alacsonyan, jóval közelebb, mint amekkora távolság a Leszállóegységtől elválaszt, az egyetlen lehetséges úttól hazafelé, nem gondoljátok, hogy alaposan betojnátok?
Lehet, túl nagy lépést tettek meg és csak egy kissé idegeskedtek. Végül is ez volt az utolsó emberek küldetés, mely során leszálltak a Holdra a mai napig, legalábbis a nagyközönségnek ezt adták be. A korai Apolló-küldetések során számos beszélgetés zajlott le a földi irányítóközpont és a Holdon tevékenykedő űrhajósok között, nagyon izgatott beszélgetések, igencsak zaklatottan beszéltek ufó-megfigyelésekről és egyebekről, míg lenyugodtak és át nem tértek a kódolt csatornákra vagy kifejezésekre. Ezért az Apolló-17 űrhajósai pontosan tudták, mire számoljanak.
Úgy gondolom, valamennyien megérthetjük, miért távolították el ezt a rendkívül szokatlan objektumot néhány nyilvánosan elérhető fotóról. Csak örülhetünk neki, hogy valaki kellően hanyagnak bizonyult és engedte kicsúszni, s mindenki számára jelenleg is elérhetővé tette a NASA Apolló-17 Fotó Könyvtárába. El sem tudom képzelni, miként lehetséges az, hogy senki sem jelentkezett még ezen objektum felfedezésével, semmiféle publikációban nem jelent meg, s egyúttal a legcsekélyebb hivatalos magyarázat sem hangzott el eredetét illetően. Ha nem ez lenne a helyzet, akkor kérem előállni vele, hogy itt feltüntethessük, hiszen rendkívül kíváncsi lennék arra, miként állnak az UFO-kérdéséhez, vagy csak a szokott nemtörődömséggel kezelik.
A tavaly novemberi „Náci UFO-k” című bejegyzésemben már írtam a nácik 1942-es holdra szállásáról, szóval most nem fogom még egyszer kifejteni.
Az Egyesült Államokat elhagyó tudósok némelyike arról számolt be, hogy a Holdra vonatkozó ismeretek némelyikét bizony meghamisították. A Hold ugyanis vékony légkörrel rendelkezik, a víz pedig jóval nagyobb gyakorisággal fordul elő rajta, mint ahogy az a köztudatban él.
Ismert egy fotó, ahol egy már csontvázzá bomlott emberi test közönséges farmernadrágot visel.
Nyilvánosságra kerültek a holdról olyan felvételek is, amiken a megszokott képhamisítási technikák ellenére felfedezhetők bizonyos anomáliák, talán épületek.
Szerencsések vagyunk abban a tekintetben, hogy az 1994-es képhamisítási színvonal eljárása során egyenként vették kezelés alá ezeket a hatalmas objektumokat, nem a manapság alkalmazott igen kifinomult technikát vetették be, mikor is a teljes területet hamis felszínnel (mátrixszal) vonták volna be, miként azt az MGS MOC marsfotói esetén teszik. Az akkori technikának köszönhetően tehát elmondhatjuk, amit látunk azok nagy valószínűséggel nagyméretű, igen magas, függőlegesen álló tornyok, melyek mellett bármilyen ismert földi épület eltörpülne.
Azonban a kép maga nem teszi lehetővé pontos következtetések levonását arra nézve, hogy a mesterséges szerkezetek bármelyike is aktív, vagy régóta elpusztult vagy elhagyatott. Azonban ha valakinek álláspontja szerint ezeknek a szerkezeteknek vagy lepusztultaknak, vagy elhagyatottaknak kell lenniük, akkor megfontolásra ajánlom a kérdést, vajon miért nem jártak emberek a Holdon immár negyven éve, az 1960-as és 1970-es évek kezdeti fellángolását követően? Nyilvánvaló, hogy igyekeznek nagy ívben elkerülni a Holdat az elmúlt évtizedekben, és inkább űrállomások építésére koncentrálni, közelebb az otthonhoz.
Aztán itt van egy döntő fontosságú kérdés: vajon miért tagadják meg folyamatosan, hogy a Hubble űrteleszkóp nagyfelbontású felvételeket készítsen a Holdról? Nyilvánvaló, szeretnének valamit elkerülni. Folyamatosan megtagadják, pedig jelentős a nyomás a tudósok és a nyilvánosság részéről. Csak gondoljuk meg! Ha a Hold felszínén igen kifinomult szerkezetek találhatók, akár romos, akár elhanyagolt állapotban, az itt látható kiterjedtségben, természetesen mindezt szigorúan titokban tartanák, és őrületes sebességgel fejlesztenék az ott megszerezhető ismeretek érdekében a technikát. Ezért tűnik úgy, mintha nem történne semmi a nyilvánvaló nyomok ellenére sem. Pedig nagyon is történik, csak úgy gondolják, nem ránk tartozik.
Más megközelítés szerint már réges rég óta ott vagyunk a Holdon, a leginkább elrejteni szándékozott nyomok igazából a sajátjaink, a mi saját jelenlétünket kell a legnagyobb titokban tartani. Nos, lehet, hogy ott vagyunk, de ezt kétlem. Ilyen léptékben legalábbis. Az itt látható civilizációs nyomok igen hatalmasak, messze túlmutatnak az emberiség képességein, azon, hogy mindezt titokban fel lehetett építeni a Holdon az elmúlt néhány évtizedben. A nyomok a jelenre és/vagy a múltra utalnak, arra, hogy valakik bizony ott vannak a „mi” Holdunkon.
Biztos vagyok benne, néhány embernek megvan a maga mélyen gyökerező koncepciója a Holdról, és csakis az fogadható el számára a tekintetben mi van ott és mi nincs. Mindent egybevéve, generációk nőttek már fel abban a tudatban, hogy a Hold bizonyos szempontok szerint halott, légkör nélküli világ, veszélyes minden életre, miként az most tanítják nekünk, az ember kizárólag egyetlen módon tud ott megélni, ha védekezik és különböző pajzsokat hord, de még jobb, ha egyenesen a felszín alá költözik.
Igen, ez valóban a Föld bolygó a fenti felvételen. Pontosabban, a híres-neves „Kék Márványgolyó”, feltehetően a világűrből készült földfotó. Tekintélyes méretű jpg és tiff képek tölthetők le a fenti hivatkozásról. Gyönyörű a Föld, nem igaz?
Mi köze ennek a Holdhoz? Amikor a Hold kerül szóval vagy az űrkutatás általánosságban, azt találjuk, hogy megbízunk ezen fotók hitelességében. Nem kellene… menjünk a fenti hivatkozásra és a földgömb alatt keressük fel a következő linket: globe_west_2048.jpg (a negyedik a sorban) és vessünk egy közeli pillantást a tényleg szép felvételre. Különös figyelmet szenteljünk az Egyenlítő és a Déli Pólus közötti területre. Számos duplikált vagy klónozott felhőmintázatot találni, bizonyságául annak, hogy a képet nyilvánvalóan meghamisították.
Miért tenne bárki is ilyent? Egyetértek a kérdéssel. Netán valaki teszteli a képességeinket, milyen szinten tudjuk megkülönböztetni a valóságot a fikciótól, vagy hiszékenységi színvonalunkat bolygókutatás terén, esetleg a grafikus technikák fejlesztését próbálják ki rajtunk időről-időre? A fotó kapcsán azonnal felmerül a kézenfekvő kérdés: bármelyik földfotó egyáltalán a valóságot tükrözi? Vagy sem? A következő felvetés: ha olyan kézenfekvő felvételben sem bízhatunk meg, mint a Föld a világűrből, akkor hogyan fogadhatnánk el azon fotók hitelességét, melyek a Hold felszínéről, vagy holdkörüli pályáról készültek – a maguk ellentmondásaival egyetemben? A legtöbb dolog amit látunk, illetve gondoljuk, hogy látunk, semmi máson nem alapul, mint az embereknek a különböző intézményekbe fektetett bizalmán, mely intézetek már alapvető szinten igyekeznek átverni bennünket a manipulált felvételekkel. Ezek a fajta piszkos ügyek az űrkutatásban újabb kérdést vetnek fel a kutató számára. Minél több információt tesznek közzé Holdról, annál több manipulációra, csalásra és hasonlókra derül fény, ezeknek pedig semmi köze az űrkutatáshoz és annak szellemiségéhez, legkevésbé a nyilvánosság partnerként való kezeléséhez. A kutatások újra és újra azt eredményezik, hogy a valóság meghamisításába, különböző csalásokba és megtévesztésekbe ütközünk. A Holdra vonatkozó vizuális adatok kapcsán ez pedig oly nagy mértékű, hogy egyáltalán nem bízhatunk azok hitelességében.
Továbbá, habár a csalások és a hamisítások minősége nem tökéletes, a túlságosan is hiszékeny nagyközönség elfogadja azokat, hasonlóképpen a tudományos közösségekhez és a médiához. A titkosítás módja és mértéke erős kívánnivalókat hagy maga után, azonban létrehozóik úgy tesznek, mintha semmi sem történne, és még csak foglalkozni sem hajlandók e témával a nyilvánosság, illetve a tudományos közösségek bevonásával. Valamennyiünket félrevezettek alapvető ismeretek meghamisítása által, szórakozásnak veszik, amit csinálnak, miközben családjainkat és az országot fenyegetik tévinformációk terjesztésével. Más szavakkal, minden egyes generációval egyre távolabb kerülünk a valóság megismerésének lehetőségétől, puszta bábokká avanzsálnak bennünket, miközben valakik valahol rángatják a madzagokat.
Ezzel a társadalom tagjait feledtetéssel, gyermekeink hazugságra való tanításával a céljuk az, hogy tudatlanokkal töltsék fel a népességet, akik már elemi dolgok felismerésére is képtelenek, nemhogy a logikus gondolkozásra. Talán időpazarlás lenne, hogy igyekszünk a hazugságok egyes elemeit leleplezni, megpróbálni megismerni a szélesebb valóság elemeit, és ehhez még igen kevesen is vagyunk? Ha hiányzik az elszántság és a hajlandóság akkor az igazság továbbra is rejtve marad.
Ha mindezt végiggondoljuk, beláthatjuk, ez a koncepció igencsak belevésődött a köztudatba, s folyamatosan erősítik is különböző pszichológiai és szociológiai módszerekkel, és szinte kényszerítenek bennünket, hogy elfogadjuk ezeket a kijelentéseket, s ha olyan jelenséggel találkozunk, mint amilyent itt is bemutattunk, hajlamosak legyünk a fantázia világába sorolni, netán valamiféle zavaró hatásnak értelmezni, ezért érzelmi síkról elutasítani, mint lehetetlen dolgot. Készek vagyunk, hogy kilépjünk a hazugságból?
