Rejtélyes testetlen támadók
John Carpenter A köd című kultikus horrorfilmje igen nagy kasszasikernek bizonyult az 1980-as évek elején. A gomolygó ködből előnyúló, a védtelen áldozatokat megragadó szellemkezek sok millió mozilátogatóban keltettek rettegésérzetet. Arról azonban már csak kevesen tudnak, hogy a híres rendezőt valós események inspirálták a vérfagyasztó sztori forgatókönyvének írásakor. A parakutatók archívumában ugyanis számos olyan megmagyarázhatatlan esetről szóló beszámoló található, amelyek a köd áldásosnak vagy szokványosnak éppen nem nevezhető tevékenységekről szólnak. Ebben a cikkünkben megkíséreljük bemutatni olvasóinknak, hogyan válik egy közismert, legfeljebb olykor kellemetlennek tartott természeti jelenségből a leghátborzongatóbb természetfeletti jelenség megnyilvánulása.
Az egyik első, valóban jól dokumentált eset 1761-ből való. A korábbiak sajnos (szó szerint) a történelem ködös távolába vesznek...
Észak-Itáliában öt asszony hazafelé tartott a falujába, Ventimigliába, miután fát gyűjtöttek az erdőben. Egyikük hirtelen hátborzongató sikolyt hallatva a földre zuhant, rekedten néhányszor azt kiáltotta: "A köd!", és - a többiek legnagyobb rémületére - már halott is volt. Teste borzalmas látványt nyújtott: ruhája és cipője apró darabokra szaggatva hevert körülötte, a szerencsétlen nő keresztcsontja el volt törve, hasfala a jobb oldalán felszakadt, látni lehetett a zsigereket, a legtöbb szerve össze volt zúzva, vagy teljesen vértelennek tűnt. Fején is sebek éktelenkedtek, koponyáját szinte csupaszra pörkölte valami, és a csípőjéről, valamint az egyik lábszáráról is szinte majdnem minden hús leégett. Altestét számos mély, párhuzamosan futó vágás borította. A förtelmes történetet a Francia Tudományos Akadémia is feljegyezte, amelynek tagjai semmiféle magyarázatot nem tudtak adni arra, vajon a köd mi módon művelhette ezt az asszonnyal.
Az 1880-as években Angliában is észleltek olyan jelenséget, mikor a köd (vagy az abban megbújó testetlen entitások csoportja) "emberre támadt". A szemtanúk részletesen beszámoltak róla, hogyan fojtogatták láthatatlan kezek egy "ködburokba" került kislányt. Még azt is látták, hogyan nyomódik be a torka anélkül, hogy a nyakizmok összerándultak volna. Ezután valamiféle láthatatlan ködbéli lény többször is megharapta a menekülni próbáló lányt. A harapásokat később megvizsgálva 18-20 fog nyomát fedezték fel. A harapások helye nyirkos és ragadós volt, visszataszítóan nyálkás. A sebhelyek egyértelműen egy fogsor alakját rajzolták ki.
A testetlen, a semmiből egyszer csak valakire ereszkedő ködből támadó harapdáló "démonok" a 20. században is folytatták garázdálkodásukat. 1951. május 10-ének éjszakáján egy chicagói csapszék pincérnőjét, Jane Morris-t szemelte ki áldozatául a gyilkos kedvű köd. A lány épp egyik barátnőjével beszélgetett a kocsma ajtaja előtt, amikor a köd beborította, majd ahogy eloszlott, Jane több sebből vérezve esett össze. A kiérkező rendőrök azt hitték, egy öncsonkító drogosról van szó, ezért az őrsön bezárták egy cellába. A lány könyörgött, hogy engedjék ki, ám az őrök hajthatatlanok voltak. Reggel egy oszladozó, rejtélyes eredetű ködfátyol közepén találtak rá a cella padlóján fekve. Már halott volt, a testét vágások borították. Semmiféle szúró- vagy vágóeszköz nem volt nála, és a cellában sem volt olyasmi, amivel ilyen szörnyű dolgot tehetett volna magával. A két fogva tartót felfüggesztették állásából az ügyet pedig kínos gyorsasággal lezárták.
1976 augusztusában egész sor különös dolog történt a dél-afrikai Darango-farm közelében dolgozó, húszesztendős John Ammottal. Az eset annak volt a tökéletes példája, hogy a köd rejtélyes zaklatói akár poltergeist-jelenségek generálására is képesek. A köd és a kopogó szellemek megjelenése végül olyan véres eseményekbe torkolltak, amelyekhez hasonlókra addig talán csak a legbrutálisabb horrorfilmek rendezői gondoltak. A fejleményekről Adam Rivers, a Reuters Hírügynökség munkatársa tudósított, aki több mélyinterjút is készített a szemtanúkkal és Tony Greenwald rendőrfőnökkel.
A tulajdonosok Greenwaldot és rendőreit hívták ki annak idején a farmra, valószínűleg abban reménykedve, hogy ők tudnak segíteni, ám a zsarukat olyan látvány fogadta, amire egyáltalán nem voltak felkészülve: A szobákat sűrű köd borította, mintha a természeti (?) jelenség "gondolt volna egyet" és beköltözött a tehetetlen farmerek házába. A házon kívül nem volt köd, ez pedig csak még furcsábbá tette az esetet. A levegőben mindenféle használati tárgyak repkedtek, nem egy el is találta és megsebesítette a ködben szinte vakként tapogatózó rendőröket. A konyhában álló boros- és egyéb üvegek kilőtték a dugóikat, majd nagy zajjal maguktól összetörtek.
Greenwaldék még meg sem kezdhették a nyomozást, amikor egy hangos kiáltás ütötte meg a fülüket, amely az egyik alagsori szobába vezette őket. A fiatal John Ammot kiáltott, aki ekkor már szinte elviselhetetlen fájdalmat érzett. A nyomozók beléptek a szobája ajtaján. Bent szintén köd volt, és történtek miértjét érzékelték, az okra képtelenek voltak fényt deríteni. Mialatt a rendőrök hitetlenkedve bámulták a ködben alig látszó fiatalembert, annak csupasz lábszárán hosszú vágások keletkeztek, csak úgy ömlött a földre a vére... A dolog fölöttébb rejtélyesnek tűnt, ezért a köd eloszlása után az áldozatot megfigyelés alá helyezték. Az orvosi vizsgálat során a fiú mellkasán is egy mély és széles vágást fedeztek fel, ami azért volt roppant különös, mert a jelenség "munkálkodása" során John végig egy fehér inget viselt, ami egyszer sem szakadt el, és akkor is teljesen ép volt, amikor megmagyarázhatatlan okból a mellkasán is vérfolt tűnt fel.
Az elkövetkezendő napok folyamán John Ammotot szó szerint szinte halálra kínozták az előbb felvázolt jelenségek, a rendőrök pedig csupán a rémülettől kővé dermedve figyelhették az eseményeket. A köd többször is beborította az őrzött kórteremben fekvő fiút, és a semmiből újabb vágások érték a testét. Ezek most olyanok voltak mintha valamiféle éles eszköz, például borotvapenge ejtette volna őket. Az egyik rendőr, Alex Shaver, megpróbált úrrá lenni félelmein, és két gyáva kollégájával ellentétben bemerészkedett John kórházi ágyát övező gyilkos ködbe, hogy kimentse a kétségbeesetten kiáltozó fiút. A bátor férfi karját és arcág mély vágások borították, mikor előlépett a ködből a karjai közt szinte már alig lélegző John Ammot testével. Nem sokkal az eset után a nyugdíjazását kérte, és csak évtizedekkel később volt hajlandó beszélni a vele történtekről. Állítása szerint úgy érezte, mintha a ködben tucatnyi ártó szándékú szellemlény lebegne körülötte, és mintha hangokat is hallott volna, de arra már nem emlékezett, hogy mit mondhattak. Csak arra koncentrált, hogy mielőbb kijusson a ködből a fiúval együtt, és a kezét folyton a szemei elé emelte, hogy azokat ne érje sérülés.
A testetlen, ködbéli támadók egyik másfajta, megmagyarázhatatlan tevékenysége az úgynevezett "hajrablás". Az ókori Kínában szórványosan egész régiók estek pánikba amiatt, hogy a tereken sétálgató emberekre köd ereszkedett alá, amelyben aztán a szorgos "kísértetkezek" megfosztották hajtincseiktől az e módon pórul járt személyeket. 1873-ban Amerikában több olyan esetet feljegyeztek, mikor az úton békésen sétáló járókelőkre rejtélyes köd ereszkedett alá az égből, majd mikor felemelkedett, a szerencsétlen áldozat kopaszra pörkölt fejjel, vagy megcsonkított hajzattal állt a bámészkodók előtt. Ilyen afféle szellemvilág által űzött, ám nekünk, földi halandóknak vicces tréfának már korántsem tűnő eseményről számolt be 1969-ben James Pike, San Francisco érseke is. Egyik nap épp a dolgozószobájában írogatott, amikor arra lett figyelmes ablakán kitekintve, hogy a kertben teregető házvezetőnőjére sűrű ködfátyol ereszkedik, majd miután a nő teljesen eltűnik a szeme elől a ködből sikoltozás hallatszik, és lenyisszantott hajtincsek kezdenek a földre hullani. Az érsek ekkor felpattant az asztal mellől és az udvarra rohant, hogy segítsen a bajba jutott asszonynak, ám mire kiért a házból, a köd nem volt sehol, csupán a hihetetlen módon kopaszra borotvált fejű szegény nő zokogott az udvaron.
2002-ben a londoni hivatalos körökben igen nagy port vert fel a ködből támadó láthatatlan késelő titokzatos esete. A sajtó természetesen már csak a cenzúrázott részleteket tudhatta meg, így az ügy a köztudatba úgy került be, mint egy a sok felderítetlen erőszakos cselekmény közül. Robert Brock oknyomozó újságíró azonban megsejthetett valamit, ezért kitartó kutatómunkába kezdett, majd eredményeit publikálta is - igaz csak saját költségből mivel a nagyobb magazinok a rendőri szervek nyomása miatt nem merték leközölni a cikket.
Brock nyomozása során kiderítette, hogy 2002. április 16-án és 17-én több késeléses eset is történt Charing Cross környékén, amelyek egy rejtélyes, ködszerű jelenséggel voltak kapcsolatban. Két férfit súlyos sebekkel, másik kettőt pedig holtan szállítottak a közeli kórházba 16-a éjszakáján. A rendőrség több szemtanút is kihallgatott, és a jegyzőkönyv szerint (amelyről Brock "kerülő úton" másolatot is szerzett) az áldozatokat valamiféle gomolygó köd lepte el, mielőtt összeszurkálva a földre rogytak volna. A rend őrei eleinte természetesen meglehetősen hitetlenkedve fogadták a beszámolókat, egészen addig amíg az egyik szemtanú videofelvétellel is bizonyította az igazát. Ezen állítólag olyan ép ésszel aligha felérhető esemény látható, amely sokkal inkább tartozik a parakutatók hatáskörébe, mint a földhözragadt gondolkodású rendőrökébe. A filmen az látható, ahogy a ködből néha elő-elő bukkanó férfit alig kivehető körvonalú szellemalakok közelítik meg, és a védtelen áldozat bőrén maguktól nyílnak meg a sebek. A rendőrség azonnali hírzárlatot rendelt el felsőbb utasításra, és az akta azonnal eltűnt a süllyesztőben, a két halott családjának azt mondták, rablótámadás áldozatai lettek a hozzátartozóik, míg a két sérült férfinak nyilatkozatot kellett aláírnia, hogy soha senkinek nem beszélnek a sérüléseik valódi okáról. Brock cikkének megjelenése után sokan rögtön egyfajta összeesküvésre kezdtek gyanakodni, ám a riporter szerint erről szó sincs: a merevségéről híres brit rendőrség egyszerűen el akarta kerülni a pánikot, és nem nagyon örültek volna annak sem, ha tehetetlennek könyvelik el őket az állampolgárok.
A köd rejtélyes és vérszomjas "szellemlényeiről" az évek során több elmélet is napvilágot látott. A parakutatók többsége szerint nem másról van szó, mint a poltergeist-tevékenység egyik válfajával, ami sokkal alattomosabb a közismertebbeknél. A természettudomány haladóbb gondolkodású képviselői - például Rupert Sheldrake, a természetfeletti jelenségek tudós szakértője - úgy vélik, hogy egy eddig ismeretlen természeti jelenségről van szó, amely élőlények közelébe kerülve kártékony hatásúvá válik. A köd speciális kémiai összetétele lehet a kulcs, amely valószínűleg minden másnál jobban irritálja az emberi bőrt, így okozza a súlyos sérüléseket. Többször is hallani lehetett mérgező ködökről, miért ne létezhetnének "vagdalózó" ködök is? Ez a felvetés talán megfelelő a tudósoknak és a szkeptikusoknak, ám továbbra sem ad magyarázatot a jelenség kifejezetten paranormálisnak mondható tulajdonságaira. A vitába idővel az UFO kutatók is bekapcsolódtak. Brad Steiger és John A. Keel azt állítják, hogy a gyilkos köd valójában magukat láthatatlanná tevő idegeneket rejt, akik ilyen módon próbálnak embereket elrabolni, avagy ekképp gyűjtenek emberi szövet és egyéb mintákat. (Nem valószínű, hogy olyan fejlett idegen lények akik képesek láthatatlanná tenni magukat nem az utcán kezdenek vadászni gyanútlan emberekre akiket random összevagdalva próbálnának elrabolni vagy szövetmintát venni tőlük, vagy fodrászkodni... mármint erre vannak sokkal finomabb módszereik is amiket máskor előszeretettel alkalmaznak... a szerk.)
Vajon mi lehet az igazság? Talán sosem fogjuk megtudni, mert a természetfeletti már évezredek óta kitartóan őrzi a legféltettebb titkait...
John Carpenter A köd című kultikus horrorfilmje igen nagy kasszasikernek bizonyult az 1980-as évek elején. A gomolygó ködből előnyúló, a védtelen áldozatokat megragadó szellemkezek sok millió mozilátogatóban keltettek rettegésérzetet. Arról azonban már csak kevesen tudnak, hogy a híres rendezőt valós események inspirálták a vérfagyasztó sztori forgatókönyvének írásakor. A parakutatók archívumában ugyanis számos olyan megmagyarázhatatlan esetről szóló beszámoló található, amelyek a köd áldásosnak vagy szokványosnak éppen nem nevezhető tevékenységekről szólnak. Ebben a cikkünkben megkíséreljük bemutatni olvasóinknak, hogyan válik egy közismert, legfeljebb olykor kellemetlennek tartott természeti jelenségből a leghátborzongatóbb természetfeletti jelenség megnyilvánulása.
Észak-Itáliában öt asszony hazafelé tartott a falujába, Ventimigliába, miután fát gyűjtöttek az erdőben. Egyikük hirtelen hátborzongató sikolyt hallatva a földre zuhant, rekedten néhányszor azt kiáltotta: "A köd!", és - a többiek legnagyobb rémületére - már halott is volt. Teste borzalmas látványt nyújtott: ruhája és cipője apró darabokra szaggatva hevert körülötte, a szerencsétlen nő keresztcsontja el volt törve, hasfala a jobb oldalán felszakadt, látni lehetett a zsigereket, a legtöbb szerve össze volt zúzva, vagy teljesen vértelennek tűnt. Fején is sebek éktelenkedtek, koponyáját szinte csupaszra pörkölte valami, és a csípőjéről, valamint az egyik lábszáráról is szinte majdnem minden hús leégett. Altestét számos mély, párhuzamosan futó vágás borította. A förtelmes történetet a Francia Tudományos Akadémia is feljegyezte, amelynek tagjai semmiféle magyarázatot nem tudtak adni arra, vajon a köd mi módon művelhette ezt az asszonnyal.
Az 1880-as években Angliában is észleltek olyan jelenséget, mikor a köd (vagy az abban megbújó testetlen entitások csoportja) "emberre támadt". A szemtanúk részletesen beszámoltak róla, hogyan fojtogatták láthatatlan kezek egy "ködburokba" került kislányt. Még azt is látták, hogyan nyomódik be a torka anélkül, hogy a nyakizmok összerándultak volna. Ezután valamiféle láthatatlan ködbéli lény többször is megharapta a menekülni próbáló lányt. A harapásokat később megvizsgálva 18-20 fog nyomát fedezték fel. A harapások helye nyirkos és ragadós volt, visszataszítóan nyálkás. A sebhelyek egyértelműen egy fogsor alakját rajzolták ki.
A testetlen, a semmiből egyszer csak valakire ereszkedő ködből támadó harapdáló "démonok" a 20. században is folytatták garázdálkodásukat. 1951. május 10-ének éjszakáján egy chicagói csapszék pincérnőjét, Jane Morris-t szemelte ki áldozatául a gyilkos kedvű köd. A lány épp egyik barátnőjével beszélgetett a kocsma ajtaja előtt, amikor a köd beborította, majd ahogy eloszlott, Jane több sebből vérezve esett össze. A kiérkező rendőrök azt hitték, egy öncsonkító drogosról van szó, ezért az őrsön bezárták egy cellába. A lány könyörgött, hogy engedjék ki, ám az őrök hajthatatlanok voltak. Reggel egy oszladozó, rejtélyes eredetű ködfátyol közepén találtak rá a cella padlóján fekve. Már halott volt, a testét vágások borították. Semmiféle szúró- vagy vágóeszköz nem volt nála, és a cellában sem volt olyasmi, amivel ilyen szörnyű dolgot tehetett volna magával. A két fogva tartót felfüggesztették állásából az ügyet pedig kínos gyorsasággal lezárták.
1976 augusztusában egész sor különös dolog történt a dél-afrikai Darango-farm közelében dolgozó, húszesztendős John Ammottal. Az eset annak volt a tökéletes példája, hogy a köd rejtélyes zaklatói akár poltergeist-jelenségek generálására is képesek. A köd és a kopogó szellemek megjelenése végül olyan véres eseményekbe torkolltak, amelyekhez hasonlókra addig talán csak a legbrutálisabb horrorfilmek rendezői gondoltak. A fejleményekről Adam Rivers, a Reuters Hírügynökség munkatársa tudósított, aki több mélyinterjút is készített a szemtanúkkal és Tony Greenwald rendőrfőnökkel.
A tulajdonosok Greenwaldot és rendőreit hívták ki annak idején a farmra, valószínűleg abban reménykedve, hogy ők tudnak segíteni, ám a zsarukat olyan látvány fogadta, amire egyáltalán nem voltak felkészülve: A szobákat sűrű köd borította, mintha a természeti (?) jelenség "gondolt volna egyet" és beköltözött a tehetetlen farmerek házába. A házon kívül nem volt köd, ez pedig csak még furcsábbá tette az esetet. A levegőben mindenféle használati tárgyak repkedtek, nem egy el is találta és megsebesítette a ködben szinte vakként tapogatózó rendőröket. A konyhában álló boros- és egyéb üvegek kilőtték a dugóikat, majd nagy zajjal maguktól összetörtek.
Greenwaldék még meg sem kezdhették a nyomozást, amikor egy hangos kiáltás ütötte meg a fülüket, amely az egyik alagsori szobába vezette őket. A fiatal John Ammot kiáltott, aki ekkor már szinte elviselhetetlen fájdalmat érzett. A nyomozók beléptek a szobája ajtaján. Bent szintén köd volt, és történtek miértjét érzékelték, az okra képtelenek voltak fényt deríteni. Mialatt a rendőrök hitetlenkedve bámulták a ködben alig látszó fiatalembert, annak csupasz lábszárán hosszú vágások keletkeztek, csak úgy ömlött a földre a vére... A dolog fölöttébb rejtélyesnek tűnt, ezért a köd eloszlása után az áldozatot megfigyelés alá helyezték. Az orvosi vizsgálat során a fiú mellkasán is egy mély és széles vágást fedeztek fel, ami azért volt roppant különös, mert a jelenség "munkálkodása" során John végig egy fehér inget viselt, ami egyszer sem szakadt el, és akkor is teljesen ép volt, amikor megmagyarázhatatlan okból a mellkasán is vérfolt tűnt fel.
Az elkövetkezendő napok folyamán John Ammotot szó szerint szinte halálra kínozták az előbb felvázolt jelenségek, a rendőrök pedig csupán a rémülettől kővé dermedve figyelhették az eseményeket. A köd többször is beborította az őrzött kórteremben fekvő fiút, és a semmiből újabb vágások érték a testét. Ezek most olyanok voltak mintha valamiféle éles eszköz, például borotvapenge ejtette volna őket. Az egyik rendőr, Alex Shaver, megpróbált úrrá lenni félelmein, és két gyáva kollégájával ellentétben bemerészkedett John kórházi ágyát övező gyilkos ködbe, hogy kimentse a kétségbeesetten kiáltozó fiút. A bátor férfi karját és arcág mély vágások borították, mikor előlépett a ködből a karjai közt szinte már alig lélegző John Ammot testével. Nem sokkal az eset után a nyugdíjazását kérte, és csak évtizedekkel később volt hajlandó beszélni a vele történtekről. Állítása szerint úgy érezte, mintha a ködben tucatnyi ártó szándékú szellemlény lebegne körülötte, és mintha hangokat is hallott volna, de arra már nem emlékezett, hogy mit mondhattak. Csak arra koncentrált, hogy mielőbb kijusson a ködből a fiúval együtt, és a kezét folyton a szemei elé emelte, hogy azokat ne érje sérülés.
A testetlen, ködbéli támadók egyik másfajta, megmagyarázhatatlan tevékenysége az úgynevezett "hajrablás". Az ókori Kínában szórványosan egész régiók estek pánikba amiatt, hogy a tereken sétálgató emberekre köd ereszkedett alá, amelyben aztán a szorgos "kísértetkezek" megfosztották hajtincseiktől az e módon pórul járt személyeket. 1873-ban Amerikában több olyan esetet feljegyeztek, mikor az úton békésen sétáló járókelőkre rejtélyes köd ereszkedett alá az égből, majd mikor felemelkedett, a szerencsétlen áldozat kopaszra pörkölt fejjel, vagy megcsonkított hajzattal állt a bámészkodók előtt. Ilyen afféle szellemvilág által űzött, ám nekünk, földi halandóknak vicces tréfának már korántsem tűnő eseményről számolt be 1969-ben James Pike, San Francisco érseke is. Egyik nap épp a dolgozószobájában írogatott, amikor arra lett figyelmes ablakán kitekintve, hogy a kertben teregető házvezetőnőjére sűrű ködfátyol ereszkedik, majd miután a nő teljesen eltűnik a szeme elől a ködből sikoltozás hallatszik, és lenyisszantott hajtincsek kezdenek a földre hullani. Az érsek ekkor felpattant az asztal mellől és az udvarra rohant, hogy segítsen a bajba jutott asszonynak, ám mire kiért a házból, a köd nem volt sehol, csupán a hihetetlen módon kopaszra borotvált fejű szegény nő zokogott az udvaron.
2002-ben a londoni hivatalos körökben igen nagy port vert fel a ködből támadó láthatatlan késelő titokzatos esete. A sajtó természetesen már csak a cenzúrázott részleteket tudhatta meg, így az ügy a köztudatba úgy került be, mint egy a sok felderítetlen erőszakos cselekmény közül. Robert Brock oknyomozó újságíró azonban megsejthetett valamit, ezért kitartó kutatómunkába kezdett, majd eredményeit publikálta is - igaz csak saját költségből mivel a nagyobb magazinok a rendőri szervek nyomása miatt nem merték leközölni a cikket.
Brock nyomozása során kiderítette, hogy 2002. április 16-án és 17-én több késeléses eset is történt Charing Cross környékén, amelyek egy rejtélyes, ködszerű jelenséggel voltak kapcsolatban. Két férfit súlyos sebekkel, másik kettőt pedig holtan szállítottak a közeli kórházba 16-a éjszakáján. A rendőrség több szemtanút is kihallgatott, és a jegyzőkönyv szerint (amelyről Brock "kerülő úton" másolatot is szerzett) az áldozatokat valamiféle gomolygó köd lepte el, mielőtt összeszurkálva a földre rogytak volna. A rend őrei eleinte természetesen meglehetősen hitetlenkedve fogadták a beszámolókat, egészen addig amíg az egyik szemtanú videofelvétellel is bizonyította az igazát. Ezen állítólag olyan ép ésszel aligha felérhető esemény látható, amely sokkal inkább tartozik a parakutatók hatáskörébe, mint a földhözragadt gondolkodású rendőrökébe. A filmen az látható, ahogy a ködből néha elő-elő bukkanó férfit alig kivehető körvonalú szellemalakok közelítik meg, és a védtelen áldozat bőrén maguktól nyílnak meg a sebek. A rendőrség azonnali hírzárlatot rendelt el felsőbb utasításra, és az akta azonnal eltűnt a süllyesztőben, a két halott családjának azt mondták, rablótámadás áldozatai lettek a hozzátartozóik, míg a két sérült férfinak nyilatkozatot kellett aláírnia, hogy soha senkinek nem beszélnek a sérüléseik valódi okáról. Brock cikkének megjelenése után sokan rögtön egyfajta összeesküvésre kezdtek gyanakodni, ám a riporter szerint erről szó sincs: a merevségéről híres brit rendőrség egyszerűen el akarta kerülni a pánikot, és nem nagyon örültek volna annak sem, ha tehetetlennek könyvelik el őket az állampolgárok.
A köd rejtélyes és vérszomjas "szellemlényeiről" az évek során több elmélet is napvilágot látott. A parakutatók többsége szerint nem másról van szó, mint a poltergeist-tevékenység egyik válfajával, ami sokkal alattomosabb a közismertebbeknél. A természettudomány haladóbb gondolkodású képviselői - például Rupert Sheldrake, a természetfeletti jelenségek tudós szakértője - úgy vélik, hogy egy eddig ismeretlen természeti jelenségről van szó, amely élőlények közelébe kerülve kártékony hatásúvá válik. A köd speciális kémiai összetétele lehet a kulcs, amely valószínűleg minden másnál jobban irritálja az emberi bőrt, így okozza a súlyos sérüléseket. Többször is hallani lehetett mérgező ködökről, miért ne létezhetnének "vagdalózó" ködök is? Ez a felvetés talán megfelelő a tudósoknak és a szkeptikusoknak, ám továbbra sem ad magyarázatot a jelenség kifejezetten paranormálisnak mondható tulajdonságaira. A vitába idővel az UFO kutatók is bekapcsolódtak. Brad Steiger és John A. Keel azt állítják, hogy a gyilkos köd valójában magukat láthatatlanná tevő idegeneket rejt, akik ilyen módon próbálnak embereket elrabolni, avagy ekképp gyűjtenek emberi szövet és egyéb mintákat. (Nem valószínű, hogy olyan fejlett idegen lények akik képesek láthatatlanná tenni magukat nem az utcán kezdenek vadászni gyanútlan emberekre akiket random összevagdalva próbálnának elrabolni vagy szövetmintát venni tőlük, vagy fodrászkodni... mármint erre vannak sokkal finomabb módszereik is amiket máskor előszeretettel alkalmaznak... a szerk.)
Vajon mi lehet az igazság? Talán sosem fogjuk megtudni, mert a természetfeletti már évezredek óta kitartóan őrzi a legféltettebb titkait...
