Folyamatos földrengések rázzák Olaszországot.

Valami készülődik Európában, és sorozatos földrengések kísérik, melyek főként Olaszországban történtek.

Az augusztus 28-án, szerdán történt Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű Ametrice-i rengés és az utórezgések számos áldozatot követeltek. Köztudott, hogy a földrengések hazájaként ismert Olaszországban az épületek hetven százaléka nem felel meg a földrengés-biztonsági előírásoknak. Amatricében azonban a 2012-ben felavatott, földrengésbiztos általános iskola épülete is szabályosan szétmorzsolódott.

Ezután újabb erős földrengés rázta meg Közép-Olaszországot október 26-án szerda este, néhány perccel negyed nyolc előtt. Egy 5,4-es erősségű földrengés történt Terni és Perugia város között. Ezt egy még erősebb, 6-os erejű rengés követte.

Majd eljött Október 30-a, vasárnap reggele, amikor is újabb rengés történt, ezúttal, Norcia várost és környékét rázta meg. Az olasz polgári védelem első adatai szerint a rengés 7,1-es erősségű volt. Személyi sérülésről egyelőre nem érkeztek hírek és az sem világos, hogy mekkora károkat okozott a rengés.
Az olasz televízió helyszíni felvételeiből csak annyi derült ki, hogy a Norciában élő apácákat és szerzeteseket is ki kellett menekíteni.

Az USGS adatai szerint 2016-ban körül-belül ötven 4-es erősségű vagy annál nagyobb rengés történt Olaszország középső részén. Ezek epicentruma a közép-olaszországi Marche és Umbria tartomány térségében volt.


Ezek a számok már aggodalomra adhatnak okot. Ezek a rengések az Eurázsiai hegységrendszer egy pontján történnek, talán egy újonnan képződő vulkán készül kitörni?

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése