Ázsiaiak az Elit és a FED lefejezését, ÚJ PÉNZRENDSZERT terveznek

A LEGFRISSEBB !
BREAKING NEWS - B. Fulford információi szerint A TERV: 
(Fordította: O. László)

ÚJ PÉNZÜGYI RENDSZERT LÉPTETNEK ÉLETBE 
és azonnal leállíthatják a FED-et !

Példátlan történelmi átalakulás előtt állunk - Az eddigi háttérelit a Cabal lefejezésére készülnek az "ázsiai erők" ...jelentette Benjamin Fulford.

Már folynak a titkos tárgyalások. Mivel óriási felfordulás lesz, illetve lehetséges Obama elnök aláírta és 2012.január 1-el életbe is léptette a határozatlan idejű fogvatartásról és internálásról szóló, a Statárium bevezetését lehetővé tevő NDAA törvényt, mely lényegében eltörölte az alkotmányos szabadságjogokat. 

Valószínűleg a közelgő események indokolták ennek bevezetését és a 800 FEMA tábor felépítését.
Megpróbáltam magyarra átírni, amit Fulfordnak elmondtak és ami a szilveszter előtti napokban a globális elit szintjén történt. (Szerk)

Benjamin Fulford:

"A jelenlegi pénzügyi globális háború végső fázisába érkezett. Több megbízható forrásból, három kontinensről is arról számoltak be, hogy küszöbön a nagy áttörés. Meg tudjuk erősíteni saját forrásból (beleértve az MI6 és Japán katonai hírszerzését), hogy az elmúlt héten nagy küldöttség érkezett Washingtonba azzal a céllal, hogy tanulmányozzák a "lázadásról szóló" törvényt és a washingtoni intézményeket.
Arról informálták őket, hogy a FED-et azonnali hatállyal le kell állítani és az új pénzügyi rendszert végrehajtani, máskülönben az USA teljesen el lesz vágva a világtól.

 A hadsereg is közel áll ahhoz, hogy egy lázadást nyisson a katonaság felének támogatásával, mely Washington D.C. totális megtisztítását támogatja - egy CIA forrás szerint.
 A washingtoni intézményrendszer két választás előtt áll:
- félreáll és nyíltan bevallja az igazságot
- vagy a másik: letartóztatás, polgárháború, káosz és esetleges halál vár a jelenlegi uralkodó Cabal-ra.
Hiszünk benne, hogy a józan elme lesz a döntő egy ilyen helyzetben és a békés megoldás a küszöbön áll. Akárhogy is nincs addig vége, míg nincs itt a vége.
A múlt héten a kínaiak mindaddig azon voltak, hogy "meg kell ölni" (a "kill" szerepel de kiiktatást is jelenthet...Szerk) az új pénzügyi rendszer támogatóit Washingtonban, míg a Japán kormány be nem avatkozott, hogy védelmet biztosítson. Aztán tárgyalásokon magyarázatokat kaptak az új nemzetközi pénzügyi rendszer működését illetően. Ők is tettek ajánlatot.

Az lett nekik elmondva, hogy a valaha is kibocsátott dollár több, mint 90%-a nem amerikaiak tulajdonában van. Az emberek, akik ezt birtokolják nem akarják, hogy értéktelen papírrá változzon, mikor a "FED-bomba robban".
Ehelyett minden tisztességesen szerzett dollár (értve ezalatt, hogy nem derivatívák kereskedelmén és más csalásokkal keletkezett számítógépeken) "back"-elve lesz arany fedezettel.
Az így aranyfedezettel rendelkező dollárt átnevezik. A kínaiak a "Renminbi" elnevezést akarják, a Rotschildok a Hong-Kongi dollárt. A mi javaslatunk a hongkongi yen (vagy kínaiul ejtve jüan).

Akárhogyis, soha ezután nem lesz lehetséges, hogy magánszemélyek manipulálhassák a pénz-létrehozás folyamatát. A kínaiak ragaszkodnak hozzá, hogy az új pénz megteremtésének a folyamata a kormány feladata legyen és ebben minden érintett fél egyetértett.

Magas szintű japán kormány delegáció utazik az év végén (vagyis a múlt héten...Szerk) a Fülöp-szigetekre, hogy az 1930-as években a dollár-holdingok fedezeteként oda vitt és ott tartott aranyat Kínába szállítsa. A japán delegáció élén a kormány képviselőjével (Hajime Ishi). Előadást kapnak a nyomtatási technológiával kapcsolatban és a globális kormányzás új rendszeréről.

Ezen kívül Kína szeretné, ha az ENSZ új székhelye Laoszban lenne, mivel ősi és érintetlen ázsiai kultúra.
Ez inkább egy szép ötlet. Természetesen az ENSZ végletekig funkcióját vesztett szervezet, ami teljes megújításra szorul. Globális ellenőrző mechanizmus szerepét teljesen a II. Világháború győzteseit szolgálva tölti be. Ez alapjaiban fog megváltozni.

Ezen felül a Világbank át lesz helyezve Kínába, valószínűleg Hong-Kongba.
Minden világbanki alkalmazottnak meg van a tevékenységeinek rögzített adatai és csak azok kerülhetnek újra alkalmazásba, kik pozítívan járultak hozzá a bolygó fejlődéséhez.

Az IMF-et FELOSZLATJÁK, mert csak a nyomort és a szegénységet terjesztette az egész Földön. Elsősorban úgy működött, hogy forrásokat és tulajdont lopott el a világ lakosságától.

Helyébe a japánok hoznak létre egy új intézményt, mely a kizárólag a pénzügyi rendszer működéséhez szükséges biztonságot és stabilitást hivatott szolgálni. Most úgy néz ki, hogy a székhelye Osakában lesz.

Az összes ilyen intézmény a meritokrácia elvén lesz létrehozva ("ahol az egyén pozíciója a teljesítményétől függ"). Bárki csatlakozhat hozzájuk, aki átmegy a kemény vizsgán és nem lesznek a csúcson lefoglalt helyek bizonyos (etnikai vagy más) háttérrel rendelkezők számára.

Ezek az új szervezetek nagyon leterheltek lesznek, mert az egész Föld teljes kereskedelmi rendszere meg fog változni! Lesznek iparágak, melyek teljesen eltűnhetnek vagy le lesznek csökkentve, beleértve:
kőolajipar, háborúk, nukleáris energia, gyógyszerek és autók...
Ezen iparágak vállalatainak jelentős segítségre lesz majd szükségük, hogy átalakíthassák magukat. A köolajipart például geo-mérnöki (geo-engineering) iparrá lehet fejleszteni.
A fegyverkezés költségeit a világűr felfedezésére fordítják majd.
Az autóipar pedig elkezdheti majd az anti-gravitációs robogók gyártását.
Az összes elavult iparág átalakítását el kell végezni oly módon, hogy az a lehető legkisebb társadalmi zavarokat és népvándorlást okozza.

Ezen kívül minden országnak el kell fogadnia egy Nemzetközi Igazságügyi Szervezet segítségét, mely lehetővé teszi az országok közti viták rendezését tárgyalásokkal vagy a bíróság előtt.

Mindenesetre az emberiség hamarosan megszabadulhat egy szörnyű szekta szorításából, mely több száz millió embert ölt meg az évek során.

A világban lévő 800 körüli amerikai katonai bázis legtöbbjét le kell állítaniuk.
Az amerikai hadseregnek át kell majd alakulnia egy teljesen más szervezetté, mely planetáris védelmet és az emberiség nagy projektjeit szolgálja.

Mi mindannyian egy még soha nem volt történelmi átalakulás előtt állunk. Kapaszkodjatok a kalapotokba!"

Benjamin Fulford
Forrás eredeti nyelven


NEW GLOBAL ECONOMY

/Világ Helyzete/

3 megjegyzés :

  1. ez jó vagy rossz nekünk?

    VálaszTörlés
  2. először nézzük meg, hogy mi lesz belőle! utána ítélkezzünk. a lényeg, hogy az amcsikat leszerelik.

    VálaszTörlés
  3. Jó lenne már egy kis pozitív irányú változás! Nagyon ránk férne!Így, ahogy most működnek a dolgaink, csak a vesztünkbe rohanunk,arról nem is beszélve,hogy ez minden,csak nem civilizált emberi viselkedés,élet! Ettől sokkal magasabb szinten állunk már,azokat akik visszafelé huzzák a szekerünket,el kell törölni végre!!!! Üdv. pepe

    VálaszTörlés