Azonosítatlan objektum robbant fel a világűrben? (magyar videóval)

Az amerikai CBS13 televíziós csatorna december 31-én mutatta be azt a két rövid videót, amelyeken előbb azt látni, hogy több ismeretlen eredetű repülő tárgy lebeg, majd néhány perccel később, mintha az egyikük felrobbanna.

Cody Starkot, az egyesült államokbeli Sacramento város helyi televíziójának egyik reggeli szerkesztőjét néhány napja a Facebook-oldalán a következő üzenet várta: "Videóra vettem valamit, amit még soha senki nem látott. A távcsövemen keresztül sikerült lefilmeznem egy robbanást a világűrben, akarja látni a felvételt?"

Stark azonnal felvette a kapcsolatot Elijah Prychodzkoval, az üzenet küldőjével, aki elárulta, hogy a videót 2012. december 20-án, délután öt óra körül készítette. Elijah elmondta, hogy a távcsövével az eget fürkészte, amikor a szokatlanul mozgó objektumokat észrevette a világűr peremén:

- Olyan valamit láttam meg, amit eddig soha. És ahogy elkezdtem alaposabban megfigyelni, feltűnt, hogy a nagyobb objektum körül keringett egy másik, jóval kisebb is.

A fiatalember rögtön elhatározta, hogy filmre veszi a furcsa jelenséget, ezért bekapcsolta az okostelefonja kameráját, majd annak optikáját odaszorította a távcső szemlencséjéhez és elindította a felvételt.

Néhány másodperc után úgy gondolta, hogy jobb lenne, ha más is látná rajta kívül a dolgot, ezért áthívta az unokaöccsét. Ekkor készült a második videó, amelyen már az látszik, mintha a nagyobb tárgy felrobbant volna.

A műsor szerkesztői megmutatták a videót Dr. Stephen Marannak, a "Csillagászatról közérthetően" (Astronomy for Dummies) című könyv szerzőjének, hátha ő tud hihető magyarázatot adni a szokatlan légköri eseményre. Dr. Maran e-mailen a következőket válaszolta:

"Az explosion2.mov kiterjesztésű videón látható "robbanásban" én semmiféle ismert csillagászati jelenséget nem vélek felfedezni. Személyes véleményem szerint a felvételen nem egy csillagászati jelenség látható.

Természetesen ez a magánvéleményem és nem feltétlenül egyezik sem más csillagászok, sem pedig az Amerikai Csillagászati Társaság (American Astronomical Society) véleményével."

A CBS ezek után felvette a kapcsolatot egy közelebbről meg nem nevezett "vatikáni szakértővel" is, aki miután megnézte a felvételt, azt mondta, a rajta látható robbanás minden bizonnyal csak valamiféle fényvisszaverődés lehet.


/ittvannak.hu/

1 megjegyzés :

  1. Fenyvisszaverodes, dehogy! Pixelhiba csak a nagyokosok meg nem jottek ra. De lehet, h. meteorologiai ballon, esetleg hamisitott video.
    Az is lehet, hogy csak az okostelefon kamerajan volt egy kosz es a nap ahogy ravilagitott az sarga szinunek tunt...es azert novekszik, mint egy robbanas, mert a tavcso lencseje torzitja az allitolagos koszt. Ez egyertelmu lenne, de mas is lehetne. Esetleg meg fel nem fedezett jelensegek, amiket sem eddig, sem ezutan nem fogunk megtapasztalni/megismerni. A masik alternativa, hogy hallucinal minden kedves nezo.

    VálaszTörlés