Országúti fantomok

Sajnos ki kell ábrándítsam azokat az embereket, akik azt hiszik, hogy kísértetek csupán sűrű erdőkben, elhagyatott házakban, ódon kastélyokban, vagy sötét temetőkben léteznek. Számos szemtanú állítja ugyanis, hogy az országúton közlekedve, embernek látszó kísérteteket látott az út szélén. A baljós tekintetű túlvilági lények gyakran állítják meg az éppen útjukba kerülő autókat, sőt szinte stoppos módjára viselkednek.

A világ több pontján volt már példa arra,hogy fényes,fehér ruhában lévő, az út szélén álldogáló,vagy az út közepén csatangoló kísértetek gépjárműveket állítottak meg,amely az fel is vette őket,mivel a sofőr – kinézetük alapján – úgy ítélte meg őket,hogy normális,úti céljukat elérni kívánó emberek. 
Az esetek többségében a sofőr semmi gyanúsat,vagy különöset nem vett észre a kocsiba beszállni készülő utason. Volt olyan eset is,amikor a gépjármű-tulajdonos beszélgetésbe is elegyedett embernek álcázó utasával,ám semmi szokatlan tapasztalat,vagy furcsaság nem tűnt fel neki. Akkor azonban láthatóan meglepődött,amikor az utazó kísértet minden látható nyom nélkül egyszerűen eltűnt a gépjármű üléséről. Volt olyan szituáció is,amikor a sofőr – látható és érthető okokból - nem volt szíves megállni stopposának,mivel az nem viselt fejet a nyakán. A fej,láb,vagy más testrész-hiányosságok is gyakoriak az ilyen esetekben,hiszen gyanítható,hogy ezek a nyomorúságos szellemek,valamikor azon az adott helyen közúti szerencsétlenség áldozataivá váltak. Ám halálukba bele nem nyugodó,megkezdett útjukat folytatni akaró stoppos fantomok számára nem jelent kárpótlást,ha a megtévesztett sofőr néhány száz méter után halálra rémül a döbbenetes igazságtól. A valaha közlekedési szerencsétlenségben elhunyt emberek lelkei itt ragadtak a mi világunkban,nem találtak megnyugvásra,mert nem törődtek bele sorsuk végezetes alakulásába. Így az utakon bárhol találkozhatunk egy szörnyű kísértettel,amely vagy arra vár,hogy felvegyék,vagy így próbálja figyelmeztetni a többi (még) élő autósokat a közlekedés,esetleg a labilis útszakasz veszélyeire. Az utakon is könnyen valósággá válhat tehát a rémület. Nem elég a vezetésre,a nagy forgalomra,valamint a KRESSZ szabályaira figyelni még ezek a fránya szellemek is gondot okozhatnak. A dolog egyáltalán nem vicces,ezt mutatja néhány döbbenetes eset is. 

A mai amerikai történetek valóságos képet tükröznek. 

  • Történetek keringenek arról a fiatal fiúról és barátnőjéről,akik néhány évvel ezelőtt akkor indultak együtt útnak egy kaliforniai kisvárosból,amikor egy szökésben lévő őrült garázdálkodott a környéken. Útjuk közben váratlanul elfogyott az üzemanyaguk, ezért a fiú gyalog próbált eljutni az egyik közeli benzin kúthoz, hogy friss lét hozzon, előbb azonban a lány lelkére kötötte,hogy maradjon a kocsiban,zárja be az ajtókat,és akkor nyissa ki ,ha három koppanást hall a szélvédőn. Telt-múlt az idő,a lány egyre jobban félt,amikor kopogtak az üvegen. Csak,hogy a kopogások nem álltak meg háromnál,hanem monoton folytatódtak,egészen addig amíg a lány fel nem fedezte,hogy a hangok egy pár cipőtől származnak. Ott találta barátját az autó föléhajló faágra felakasztva. S,hogy a fenti esemény nem csak a krimi írók fantáziájának szüleménye,mi sem bizonyítja jobban,mint azok a több száz oldalas rendőrségi akták,amelyek napjainkban is bárki számára hozzáférhetők az Egyesült Államok irattárában. 
  • Az autópályákon lézengő titokzatos emberekkel már a két világháború közötti időszakban is sokan kerültek közeli kapcsolatba. A kaliforniai Berkeleyben például 1935 őszének egyik esős éjjelén egy férfi egy fiatal hölgyet vett fel autójába. Annyira belemerültek a beszélgetésbe,hogy majdnem beleütköztek az előttük haladó kocsiba,mikor a lány a másik ülésről hirtelen rálépett a fékre. Mire a vezető visszanyerte lélekjelenlétét,utasa nyomtalanul eltűnt. Később megtudta,hogy egy évvel ezelőtt,ugyanazon az útszakaszon egy fiatal lány autóbaleset áldozata lett. Hátborzongató nem ? 
  • De itt egy másik vérfagyasztó történet: 1941-ben Chicagóban egy másik megmagyarázatlan dolog történt. Egy taxisofőr apáca utasa a zárdába igyekezett a belvárosból. Egy ideig fesztelenül,jókedvűen beszélgettek,de amikor a vezető felhajtott a kolostor kapujához a hátsó ülésen már nem ült senki ! A férfi tanácstalan zavarában becsengetett a kolostorba ,és elmesélte pontosan mi történt vele. Az apácák egy fényképet mutattak neki,amelyben felismerte utasát,és megtudta,hogy a nővér immár tíz éve halott !
  • Végezetül érdemes feleleveníteni azt az esetet is,amely 1973-ban történt a kanadai Torontóban. Főszereplői egy apa és lánya,akik előzékenyen felvettek egy hazafelé tartó középkorú nőt. Amikor odaértek a megbeszélt célhoz,megdöbbenve látták utasuk hűlt helyét. Bekopogtattak a közeli tanyára ,és az ott lakó idős házaspár elmondta nekik,hogy lányuk évekkel ezelőtt rejtélyes körülmények között eltűnt. Utoljára azon az úton látták stoppolni,ahol az apa és lánya kocsijába vette. Többé nem jelentkezett… Hát ilyen és hasonló történetek keringenek szerte több országban. De bárkivel megtörténhet,akár önnel is ! Az országút tele van mindenféle rémmel… Egyszer egy sötét éjjelen , elhagyatott úton megy hazafelé,amikor az erdőszélek által közre fogott út mentén hirtelen meglát majd egy ködszerű, homályos alakot…

A legnépszerűbb kísértetjárta országutak:

Blue Bell Hill - England
Meshack road - Kentucky, USA
Highway 365 - Arkansas, USA

Íme az egyik legismertebb videó:

A sztori a következő:
3 fiú kocsikáik az autópályán. Egyszer csak stoppol egy tinézser és felveszik... Telik múlik az idő és egyszer csak megszólal a lány:"itt haltam még 1983-ban!!!" És egy nagy karambol lesz. Magyarázat: Akit felvettek az egy szellem volt. A videó nincs megvágva, se szerkesztve.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése