Atombombán ül Európa

"Európában elrejtett atombombáról" vallott az al-Kaida terrorhálózat egyik vezetője a WikiLeaks portál által megszerzett és több világlapnak - köztük brit újságoknak - kiszivárogtatott, hétfőn ismertetett titkos iratok szerint, amelyekből az is kiderül, hogy guantánamói börtöntáborban megfordult gyanúsítottak közül sokat az amerikai titkosszolgálatok is teljesen ártalmatlannak tartottak.
Nagy-Britanniában a konzervatív The Daily Telegraph és a baloldali The Guardian közölt kivonatokat a bizalmas amerikai iratokból. Összesen 759 titkos aktáról van szó; ezek a Guantánamón valaha kihallgatott foglyok csaknem mindegyikének vallomásait összegzik.

A Telegraph az általa csokorba szedett új információk közül kiemelte, hogy az al-Kaida egyik meg nem nevezett parancsnokának állítása szerint a terrorhálózat elrejtett egy atombombát Európában, és a szerkezetet akkor robbantaná fel, ha Oszama bin Ladent, az al-Kaida vezetőjét elfogják vagy megölik.

A brit lap által közölt kivonat szerint az amerikai hatóságok tudják, hogy az al-Kaida számos kísérletet tett nukleáris alapanyagok beszerzésére, és az Egyesült Államokban attól tartanak, hogy a terroristáknak sikerült is urániumot vásárolniuk.
Az al-Kaida nukleáris csapásmérő képességére tett egyenes utalást a WikiLeaks által kiszivárogtatott iratok szerint Hálid Sejk Mohammed, a terrorhálózat operatív parancsnoka is, akit szintén Guantánamón őriznek. Mohammed - akit az amerikaiak a 2001. szeptember 11-i merényletsorozat első számú kitervelőjének tartanak - az egyik dokumentum szerint azt mondta kihallgatóinak, hogy az al-Kaida "nukleáris pokoltüzet" zúdít a Nyugatra bin Laden elfogása vagy megölése esetén.


A kihallgatási dokumentumok feltárják azt is, hogy az őrizetesek szerint bin Laden alig néhány nappal a szövetséges erők érkezése előtt elmenekült az afganisztáni Tora Bora-hegységben lévő rejtekhelyéről. Az al-Kaida vezérét legutóbb 2003 tavaszán látták; bin Laden ekkor - több guantánamói fogoly egybehangzó beszámolója szerint - más terrorista vezetőkkel találkozott Pakisztánban.

forrás: http://www.hir24.hu

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése