Arról van szó, hogy egyes régi események a jelenkorban ismét felbukkannak, megjelennek, bizonyos személyek számára ismét szinte láthatóvá, hallhatóvá, majdhogynem “tapinthatóvá” válnak.
A szakirodalomban sokszor említik Pierre Monnier esetét. A fiatalember az első világháborúban, 1915-ben esett el Argonne alatt. Édesanyja a háború után, 1919-ben felkereste a csatateret, és fia túlélő bajtársaival elment Argonne-ba. Az asszony döbbenetes élményről számolt be: a vidéken mintha ismét harc dúlt volna!
Amit látni nem lehetett, hallani annál inkább. Dobszó pergett, a katonák lövöldöztek, kiabáltak, haldokoltak. Más tanúk is beszámoltak ilyesmiről, így tehát nem fogadható el az – a különben nagyon valószínű – érv, hogy a felizgatott anya különös lelkiállapotában vélte hallani a csatazajt.
Annál is inkább, mert számos pontja van a világnak, ahol mind a mai napig hallják, sőt látják a valamikor csatában részt vevő katonákat! Így Kréta szigetének déli részén a Frango Kastellinek is nevezett ősi erőd romjai mellett. A helybeli lakosok általában tavasszal, hajnaltájban vagy alkonyatkor vélnek látni hosszú sorban vonuló, régiesen öltözött, fegyveres katonákat. Az ottaniak éppen a megpillantás időpontja miatt nevezik őket a “harmat embereinek”. A hajnali vagy esti harmattal együtt bukkannak fel, bár kicsi a valószínűsége, hogy a jelenségnek a harmathoz bármi köze lenne.

Arra is rájöttek, hogy a mai kor embere nyugodtan közéjük keveredhet, átvonulhat rajtuk – nem zavarja össze soraikat. Úgy tűnik, mintha a jelenség két különböző, de innen látható korban vagy dimenzióban zajlana. Tehát vagy az időben, vagy a térben, vagy mindkettőben el vannak egymástól választva. Akkor viszont nehezen érthető, hogy a mi korunk emberei miképpen láthatják őket?
Nemrégen egy kutató azt állította a francia Le Monde hasábjain, hogy legalább száz ilyen esetről szerzett tudomást és megvannak a szemtanúk hitelesített vallomásai, beszámolói is. Tudunk viszont olyan esetekről is, amikor úgy a fantomkatonák, mint a mai kor emberei kölcsönösen látták egymást – mi több, valamilyen sajátságos “ütközetet” is vívtak! A legismertebb esetre 1795-ben Sziléziában került sor.
Abban az esztendőben, január 7-én az egyik falu szélén csaknem ötven paraszt látta, amint “a levegőből” egyszer csak felbukkant egy csapat gyalogos, élükön két tiszttel, akik kezükben vörös zászlót vittek. Olyanok voltak, mint valami délibáb. De a fantomkatonák, amint észrevették a parasztokat, sortüzet adtak le rájuk. A lövedékek nem találtak el senkit – talán nem is tudtak volna “átlőni” ebbe a korba -, ám a parasztoknak ennyi is elég volt ahhoz, hogy rémülten megfutamodjanak. Később azt vallották, hogy nem is hallották a lövést, csak látták a puskák csövén feléjük kicsapó füstöt.

1642-ben tanúk előtt egymásután ötször játszódott le ugyanaz a csata! I. Károly király megfigyelőket küldött oda, akik az újabb fantomküzdelemben felismerni vélték a csatában elesetteket. Nincs kizárva, hogy nem mindig a múltat látták. 1574-ben Utrechtben öt őrt álló katona olyan ütközetet látott részletesen, amelyre csak tizenkét nappal később került sor. És, ki tudja, talán a sziléziai parasztok által látott vörös zászlós alakulat a második világháborúban ott viaskodó szovjet katonák egy csapatát jelentette…?
Nemere István / nemere.hu
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése