
Snowden a múlt héten egy hongkongi hotelban adott interjúsorozatot a Guardian című brit lapnak, miután május 20-án elmenekült Amerikából, és a Kína fennhatósága alá tartozó, de különleges közigazgatási övezetnek számító városban húzta meg magát. Innen küldte szét a sajtónak azokat a dokumentumokat, amelyekből kiderült, az amerikai titkosszolgálatok világszerte adatokat gyűjtenek az elektronikus kommunikációs eszközökről, telefonokról, internetes postafiókokból, tömegesen megsértve mindannyiunk magántitokhoz való jogát.
A BBC szerint a dokumentumok arról árulkodnak, hogy az amerikai hírszerzés többek között képes behatolni az internetes világcégek szervereibe, és egy titkos számítógépes program, a Prism (prizma) segítségével bármilyen e-mailt, chatet vagy egyéb internetes kommunikációt lehallgathat, elmenthet, például a Facebook, a Google, a Skype, a Microsoft vagy a Yahoo! adatbázisaiból. A Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokból a Guardian szerint kiderült, hogy az elektronikus adatgyűjtéssel foglalkozó amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) privát telefonhívások millióiról gyűjtött adatokat Amerikában, külföldiek telefonjait is lehallgatja, és a világon használt okostelefonok adatforgalmát megismerheti, amikor csak akarja.
Mindene megvolt

A férfi dolgozott technikusként és biztonsági őrként is, alkalmazta többek között a CIA és az NSA, majd a nemzetbiztonsági szerveknek őrző-védő szolgáltatást nyújtó biztonsági cégek is. 2007-től volt fedett CIA-alkalmazott Genfben, utána az NSA egyik Japánban található létesítményében, egy katonai bázison dolgozott. A titkosszolgálatok világa azonban rengeteg csalódással szembesítette.

Meg akarta menteni a világot

Ezek a titokban, titkos bíróságok által jóváhagyott, a nyilvánosság által ellenőrizhetetlen tömeges lehallgatások szerinte semmivel sem jobbak, mint a bűncselekmények, és a nyilvánosságnak joga van tudni róluk. A birtokába került, titkosított dokumentumokat ezért annak ellenére tette közzé, hogy tudta, a kormány ezért árulónak fogja kikiáltani, és hajtóvadászatot indít ellene.
Az internetet megfigyelő titkosszolgálati program, a Prism leleplezése után valóban rengeteg támadás érte a kiszivárogtatót. Az NSA felkérte az amerikai Igazságügyi Minisztériumot, indítson büntetőeljárást az ügyben, bár az nem egyértelmű, pontosan mivel vádolják Snowdent. Az amerikai Szenátus hírszerzési bizottságának vezetője azt nyilatkozta, a kiszivárogtatás árulásnak számít, de a közvéleményt megosztotta az ügy, a témáról szóló cikkek kommentelőinek egy része bűnözőnek, más része hősnek tartja Snowdent, és aWikiLeaks vezetője, Julien Assange is nyíltan kiállt mellette.
![]() |
Julian Assange |
Snowden pedig kitart amellett, hogy nem Amerikának akart ártani a lehallgatások leleplezésével, hanem a világot akarta megmenteni a titokban növekvő szörnyetegtől. Ha Amerikának akart volna ártani, információit eladhatta volna valamilyen ellenséges hatalomnak is, az oroszok ajtaja például mindig nyitva áll - mondta. Oroszország kedden jelezte is, hogy hajlandó lenne megvizsgálni Snowden esetleges menedékkérelmét, de ő semmi jelét nem adta, hogy Moszkva segítségére vágyna.
Tudja, hogy el fogják kapni
A férfi azt mondta, eredetileg azért szivárogtatott névtelenségbe burkolózva, mert nem akarta, hogy személyes sorsa elterelje a figyelmet a valódi történetről, a titokban épülő világméretű lehallgatási és megfigyelési rendszerről. Hozzátette azonban, hogy nem rejtőzködik, mert úgy érzi, nem tett semmi rosszat.
Ennek ellenére tudja, hogy nincsenek túl jó kilátásai, hiszen most, hogy felfedte magát, a CIA minden erővel el akarja fogni. "Itt, a hotel utcájában is van egy CIA-iroda" - mondta a Guardiannek Hongkongban, megjegyezve, az ügynökök ott most biztos nagyon elfoglaltak lesznek egy darabig. "Tudom, hogy meg fogok fizetni a tetteimért" - mondta, azt latolgatva, hogy az USA vélhetően kiadatását kéri, vagy Peking fogja megpróbálni kivallatni érzékeny információk reményében. Hogy mégis Hongkongba menekült, azzal magyarázta, hogy szerinte a városban nagy hagyománya van a szólásszabadságnak. Legszívesebben az internetszabadság élharcosának számító Izlandon kérne menedékjogot, de az ország kínai konzulja már jelezte, hogy ehhez ott kellene tartózkodnia.

Snowden azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy erőszakkal elviszik a CIA emberei, és felrakják egy Amerikába tartó gépre, de nem fél, mert tudatos döntést hozott, amikor a nyilvánosság elé állt. Mindössze egyszer ingott meg a Guardian újságíróival beszélgetve, amikor szóba került, hogy tettei miatt barátnőjét és családját is támadások érhetik Amerikában. Erre azt mondta, valóban ez az egyetlen, ami aggasztja, és ezért vannak álmatlan éjszakái.
Felhördült a világ
A férfi sorsa azért is bizonytalan, mert az általa leleplezett megfigyelések Amerikában és az USA szövetségeseinél is kiütötték a biztosítékot. A Fehér Ház honlapján hétfő estig több mint 30 000 ember írt alá petíciót, amely azonnali kegyelmet követelt Snowdennek.
A dokumentumokból úgy tűnik, Nagy-Britannia az USA-val van az ügyben, hiszen a jelek szerint brit titkosszolgálatok is használták a Prism rendszert: London gyorsan el is ítélte a kiszivárogtatást. Más európai vezetők azonban azonnali válaszokat követeltek Amerikától az ügyben, az európaiak ellen irányuló titkos adatgyűjtést elfogadhatatlannak, törvénytelennek és az alapvető emberi jogok megsértésének nevezve.

Ezek az európai nyilatkozatok azonban nem sok védelmet jelentenek Snowdennek. Az exkém hetek óta ki sem mozdult hongkongi hotelszobájából, sőt: a BBC szerint egy nappal az után, hogy leleplezte magát, nyoma veszett. Hétfő délben állítólag kijelentkezett a szállodából, és ismeretlen helyre távozott. Nem egyértelmű, hogy önként ment-e biztonságosabb búvóhelyre, vagy már le is csaptak rá.
Az internetes cégek nem tudnak róla
Az NSA által végzett lehallgatások leleplezése után az ügyben megnevezett internetes óriáscégek mindegyike jelezte, hogy ők nem tudnak semmilyen kormányzati programról, amely felhasználóik adataiban vájkál. A BBC szerint a többek között a Google, a Facebook, a Microsoft és a Yahoo is jelezte, hogy ők sosem biztosítottak "közvetlen hozzáférést" a szervereikhez az amerikai kormány számára, és soha nem is hallottak a Prism programról. A Google magyarországi sajtóirodája az Origónak is eljuttatta Larry Page Google-alapító nyilatkozatát, amelyben azt fejtegeti, hogy semmiféle "hátsó ajtót" nem biztosítanak a hírszerzésnek, amelyen az az emberek magánjellegű adataiba beleláthat. Arra ugyanakkor egyik cég sem tért ki, hogy a hírszerzés az ő tudtuk nélkül nem létesíthetett-e lehallgató programot a rendszereikben.
Forrás:http://www.origo.hu/nagyvilag/20130610-farkasszemet-nez-a-cia-val-a-vilagmeretu-kembotrany-fohose.html
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése