A NASA-tól kiszivárgott információk szerint megváltozik a Naprendszer

Az Idő vége nem jelenti a Világ végét, mint ahogyan az hibásan volt értelmezve és közvetítve a Biblián át. A 2012-ben várt változás teljesen megváltoztatja majd a Földön az életet és magát az emberiséget.
A Hold létrehozza saját légkörét nátrium vegyületekből mely most 6000 km2 területen terül el
a mars légköre is gyorsan növekszik mely az Observer 1997-es meghíbásodásához vezetett.
A Föld légkörében ma is változások történnek, a felső rétegekben egy eddig nem létező új gáz jelent meg, a vulkáni tevékenység 1875 óta az 5 szőrösére nőtt.
A vénusz fényerőssége is jelentősen megnőtt.
A Jupiter mágneses tere megduplázódott, a bolygó és egyik holdja közt ionizált sugárzás tubusát észlelték.
Az Uránusz és Neptunusz pólusai felcserélődtek, nő a mágneses erőterük és folyamatosan növekszik a fényük, a Nap mágneses tere 1901 óta 230%-al nőtt.

Szibéria Nemzeti Tudományos Akadémia jelenti, hogy ezek a Naprendszerben észlelt sokoldalú változások a Foton Gyűrű-be való behatolásnak tulajdonítható, amely egy jóval erősebb energiájú kozmikus zóna. Ezen energiát veszi át a Nap és szórja az egész Naprendszerben. A Foton Gyűrű több sávos fotoncsík mely a Galaktika központjából áramlik, a Tejút spiráljait követve.
A mi naprendszerünk ezt a Gyűrűt 25920 év alatt, amely periódust Galaktikus Évnek nevezünk (az ókoriak Nagy Évnek hívták) kétszer keresztez . Az átszelés 2000 éve tart.
Úgy értékelhető, hogy a Nap már 1998 óta behatolt a Gyűrűbe és a Földre ez 2012-re tehető.
A Foton Gyűrűbe való behatolás a Biblia által jövendölt félelmetes spirituális változást okoz az embernek.
Feltehető, hogy azon emberek akiket egoista viselkedés, alacsony aura lüktetés jellemez, a Foton Gyűrű magas frekvenciájú sugárzását nem tudják elviselni. Tehát egy nagy spirituális alapokra épülő természetes szelekció következik be.
-Minden lény elsősorban energiából épül fel. Az energia információt és annak fordítottját jelenti. Az anyagi test más energiatestek takarója. Természetesen az ember is az univerzális felépítés része.
-Annak tényét, hogy ezek tiszta energiák az idők során tett megállapítások, valamint az utóbbi két évszázad tudományos kutatásai képezik.
-Negatív érzületek, megélések negatív, káros energiákat termelnek , a gondolatok akár anyagiasodhatnak is.. ( lásd a Montauk kísérletet)
-Az érzelmek, megélések, emberi gondolatatoknak mint minden energiának van egy adott rezgése. Egy negatív energiának a fejlődés egyetemes törvénye szerint természetesen csak alacsony rezgésszáma lehet.
A Világegyetemben semmi sem véletlenszerű, minden alárendelődik egy célnak, amely az élet fennmaradása és fejlődése. Az anyag önmagában fel van vértezve az élet teremtésének megmagyarázhatatlan teljesítményével. Léteznek egyetemes kémiai, fizikai, asztronómiai de jogi törvények is. Ezek azonban nem kizárólagosak, a Világegyetem nem a Nép Hadteste , a napirenden a  sokszínűség van.

A Föld 2012-ben

A Földön az élet radikális változását eredményezi a Foton Gyűrűn történő áthaladás.

Utunk a gyűrűn át, az Alcione körül.
Konkrétan ez mit jelent ?
A Foton Gyűrű annyira óriási, hogy átszelése is 2000 évet vesz igénybe, a jelenlegi Földi időszámítás szerint, erős elektro-mágneses sugárzást bocsájt ki a látható és a láthatatlan frekvenciákban, beleértve az X sugárzást.
A Gyűrű fotonjai egy sokoldalú és sokkoló hatást fejtenek ki a földi anyagra. Elsősorban minden test fluoreszkálni fog, amely hatása, hogy 2000 évig nem lesznek éjszakák.! A testek által kibocsájtott fény hőhatás nélküli, és nem lesz árnyék.
Az egész naprendszer molekuláris anyag struktúrája változik, a fotonenergia megoldja a NASA gondját, a fő szabad és környezetkímélő energia forrásáva válva. (ahogyan azt Tesla) gondolta.
A Föld fajsúlya fokozatosan csökken és megváltozik
Miután a Föld szintje több ezer évig állandót jelzett 1980-ban 7,8 Hz -ről felgyorsult a mai 12 Hz-re. Ez azt jelenti, hogy a rezgés frekvencia növekedés hatásaként a nap 24 órája valójában 16 órát jelent. Ez egyelőre elfogadható de magyarázza , hogy miért nincs elégsséges időnk, miért sietünk egyre jobban és miért fáradunk. Mi történik a Foton Gyűrűbe való belépéskor 2012-ben vagy más évben az teljesen elképzelhetetlen, hisz a teljes emberiség egy más dimenzióba lép át.
Még nem tisztázott?
Pontosítva 24 óra efektív 0 órát jelent, tehát a földi idő megszűnik!
De hogy egy szerencsétlenség nem jár egyedül- abban a > Nulla Pontban< megváltoznak a Föld mágneses Pólusai is. A jó jel azonban ismételten- Az Idő vége nem a Világ vége.! A pillanat viszonylagos közelségének a jelét a naprendszer szélén található plazma ragyogásának 10 szeresére való növekedése. A napon keresztül a bolygók ugyancsak növekvő energiát kaptak.

A mayák is várható változásokról a félistenek üzenetetét küldik
  • A teljes Naprendszer szinkronizálódik a Galaxissal és Világegyetemmel,a jó hatásaként.
  • Átlépünk a jelen technológiából és amit az Időről és Térről tudunk.
  • A pénz szükséglete eltűnik.
  • Az 5.-ös Dimenzióba lépünk.
  • Az emberi DNS a jelenlegi 2 spirálról 12 spirálra programozódik át.
Az emberi lényt illetően a változások hatalmasak és pozitívak. Mellékhatások viszont fájdalmasak (ami jó jel hisz a szervezet megtisztulását jelenti) így:
  • Migrén, fejfájás, fáradtság, szédülés, ritmuszavarok.
  • Megfázás jellegzetes tünetei (láz, izzadás, csontfájás) melyeket a hagyományos kezelés nem segít.
  • Izomzat gyengülés, nehéz légzés, ok nélküli elfáradás.
  • Limfatikus- és immunrendszer változás, nyugtalanság, depresszió,stressz a múltba révedés
A Foton Gyűrűbe való belépéskor egy átfogó újraharmonizálási folyamat történik, melyben a testünk saját frekvenciája a Világegyetem alapfrekvenciájára hangolódik.
Ez az "égbemenetel" melyről a régi írások beszélnek
A "felemelkedés" mivel váratlanul erős, azok, akik alacsony, vagy negatív tulajdonsággal rendelkeznek(rosszindulat, egoista) nem élik túl az átváltozást.
A gén és DNS frekvencia az embernél nagyon magas és finom. Ez tulajdonképpen a fény, amely a félistenek és szentek auráját láthatóvá teszi.
Dr Berrende Fox vér tesztekből kimutatta hogy 20 éve az emberek sejtszinten kezdtek változni, vannak kik a DNS szerkezetbeli új láncszemeket fejlesztettek.

Az üzletben gondolkodók nyereségei:
  • intuició és paranormális teljesítőkészség fejlődése.
  • Az agy jelen 10-15 % -nyi használatbavétel jelentős megemelése.
  • Minden gyógyíthatatlan betegség (rák, HIV is) eltűnik.
  • Megsokasodnak a telepatikusok és bioterapeuták.
  • Megváltozik a fizikumunk és (akik túlélik) aurába öltözünk.
Forrás: network.hu

22 megjegyzés :

  1. http://www.ezomisztika.hu/dimenzio erdekes, becsatolom a csettbe is han em gond.

    VálaszTörlés
  2. kösz :D be is tettem a cikkbe :D

    VálaszTörlés
  3. "Az emberi DNS a jelenlegi 2 spirálról 12 spirálra programozódik át. "

    Na erre kíváncsi leszek :D

    VálaszTörlés
  4. szerintem az eredeti szövegben volt egy kis elírás.
    nem 2 spirál, hanem kettős spirál. mikor...egyszerűen elmagyarázva: 2 foszfát-dezoxiribóz szál kapcsolódik egybe szerves bázisokkal(adenin,timin,citozin,adenozin).
    http://www.felsofokon.hu/sites/default/files/users/armillariella/images/operabiologia-a-szinpadon-a-dns-spiral-17998.jpg
    ez fog ha minden igaz átprogramozódni 12-őssé. ha minden igaz új szerves bázisok is kialakulhatnak, de ez csak egy ötlet. talán nem túl szakszerűen magyaráztam, de a lényeg remélem érthető...több biosz órára kellett volna bejárnom ^_^'
    mind1, a lényeg, hogy nem kettős spirál lesz, hanem tizenkettős -ha minden igaz.

    VálaszTörlés
  5. háát :D érteni értem csak ha ez megvalósul mégis hogyan és milyen módon arra lennék én kíváncsi mert lehet túl sem tudnánk élni egy ilyen dns mutációt (programozódást) amúgy ne aggódj biosz órákon és meg csak aludtam :D

    VálaszTörlés
  6. fene se tudja, lehet hogy a dns programozódás nem a mai generációk alatt következik be, hanem egy hosszabb folyamat. ilyen szintű "mutációhoz" generációk kellenek szerintem. persze ahogy elnézem a világot, ki tudja... már most nagyon sok dolog változik, feltűnően gyorsan.

    VálaszTörlés
  7. Csatornázott infók a DNS-ről:
    http://www.kryon.hu/dns.php
    http://www.kryon.hu/2009.03.15.php

    Itt még találhattok plussz infókat a DNS-ről, amikből az derül ki, hogy a plusz tíz "spirál" nem fizikai síkon létező, és eddig is ott volt, csak eddig nem volt aktív.

    VálaszTörlés
  8. na ezt majd tüzetesebben átolvasom de ha ez megvan bennünk az mástészta

    VálaszTörlés
  9. ezzel a Kryon dologgal nem igazán vagyok tisztában. komolyabban utána kell majd néznem az egésznek. De igaz, ha már eleve bennünk van akkor pár pillanat is elég az aktiválódásukhoz. Még jó, hogy az anunnakik nem voltak hülyék mikor létrehozták az őseinket. xD

    VálaszTörlés
  10. Ha nem történnek meg ezek a változások ,csak valami globális figyelem elterelés vagy az se akkor joggal nevezhetem ezt az egészet baromságnak??? Valami konkrét bizonyíték van?

    VálaszTörlés
  11. Van időm egy kicsit úgyhogy leírok néhány problémát a cikkel kapcsolatban.

    A cikk helyesírására nem térnék ki külön, bár az is megérne egy misét :)

    Az Uránusz és a Neptunusz fénye nem tud nőni, mivel a Naprendszerben található égitestek nem bocsátanak ki fényt, csak a napfényt verik vissza, mint pl a Hold. Az sem magától világít. Plusz semmilyen tudományos kutatás nem támasztja alá, hogy ennek a két bolygónak nőne a "mágneses erőterük".

    Foton Gyűrű mint olyan, nem létezik. Ez egy ezós baromság, nyugodtan írd be googlebe hogy foton gyűrű / foton öv, ilyen oldalak jönnak majd ki, hogy magokvagyunk.hu, dimenzio-uzenetek.hu, angyalforras.hu ..... :)

    A foton az fényt jelent. Ha létezne ilyen foton öv, tehát fény öv, semmilyen hatással nem lenne az emberre az azon való áthaladás.

    Ha kétezer évig világos lenne, kihalna szinte az egész földi élővilág, hiszen az állatoknak és a növényeknek is szüksége van éjszakára, hát még az embernek.

    A DNS átprogramozódásról inkább nem is mondok semmit, úgy hülyeség, ahogy van.

    Hirtelen most ennyi, ha érdekel még írhatok logikai bukfenceket a cikkből.

    VálaszTörlés
  12. jól van. tőlem... ezzel nem ártasz senkinek.

    VálaszTörlés
  13. Remélem senkit nem sértettem meg a hozzászólásommal, de azért nehéz elsiklani ilyenek felett :) És mint látjátok néhány nagy misztériumot egyszerű logikával is könnyű megmagyarázni.

    VálaszTörlés
  14. A túl sok fényt egyetlen földi élőlény sem élné túl. Nem hogy a bőr, ami óvja a testet, de az idegrendszer, a szem, a vízháztartás, a vitaminok és ásványi anyagok feldolgozása is úgy felborulna, hogy pár hét sem kéne, hogy a Föld élővilága megsemmisüljön (a hőmérséklet emelkedésről ne is beszéljünk).
    Meg egyébként is: honnan jönne a fény úgy mégis?
    És ez csak egy dolog, de MaRee is rávilágított pár problémára...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, úgy tűnik akik logikával látják nézik a helyzetet, nyilvánvaló a logikán belül igazuk lehet, s természetes, hogy az is egy nézőpont.
      Ami azon túl mutat, a logikán, mint a foton fénye, vagy prána, vagy az teremtő fényáradat, az a Napfénytől mentes. Ez a foton fény árad bele a fizikai testbe is a fejtetőn /korona csakrán/ kereszűl, hogy táplálja a Lelket. S nyilván Való, hogy azok képtelenek ezt felfogni, mig a tapasztalat hiányában vannak.
      Tehát a fentiekben a fényről; mint belső fényről van szó, mely a külsőtől teljesen eltér, a belső fény az éjszakai sötétségben is remekül müködik , s szüntmentesen árad most is és kifogyhatatlan. A 2000 év fény erre vonatkozik. Úgy érdemes elképzelni mint a zuhanyzást, csak hogy ez a fény az emberi testen belül mos. Így az összet bolygóban is. Ha az ember gyakorlatok hiányából merítve a logika útjain halad, mind a materiális nézetben marad. S ha mer fejest ugrik az ismeretlenbe és sok gyakorlás révén megbizonyosodhat arról, mely ismeretlen volt, s érezheti míly keveset tud.

      Áldás és Békesség: Szálem

      Törlés
  15. Ez az egész egy marhaság. Miért szűnne meg a földi idő attól, hogy áthaladunk - egy egyébként nem is létező - Foton-Gyűrűn? Az általunk mért idő elsősorban a gravitációval függ össze, minél kisebb, annál gyorsabban telik.

    VálaszTörlés
  16. A Nap már '98 óta benne van, a Föld meg nem... Ezt hogy csinálja a Föld, ha évente megkerüli a Napot? Ha az ábrának megfelelően a Nap körüli keringés síkja és a fotonöv így helyezkedik egymáshoz viszonyítva, akkor ez -és a cikkben még nagyon sok minden más sem- nem stimmel.
    Nem vesznék el a részletekben, csak egy felvetésem lenne. A cikk szerinti várható felemelkedésünk fájdalmas mellékhatásai valós tünetek, mindenki tapasztalhatja egyre fokozódó mértékben. Viszont nagyon érdekes egybeesés, hogy a légkört -a rájuk bizonyított tények nyomásának engedve kényszerű részleges beismerések után- különböző célokat megnevezve báriummal, stronciummal, alumíniummal és sok egyéb nyalánksággal tudatosan szennyező cégek mögött ugyanazok a tőkecsoportok állnak, amelyek az ezoterikus mozgalmakat, szervezeteket szponzorálják előszeretettel. Azokat az ezoterikus mozgalmakat, amelyek a fotonövvel kapcsolatban várható változások Ígéreteinek hitelességét előszeretettel erősítik a NASA-ra és egyéb, a fizika terén ismert, vagy elismert cégekre, csoportokra mutató utalásokkal, forrásmegnevezésekkel, utóbbiak mindennemű tiltakozásaik és cáfolataik ellenére.
    A szennyezésből eredő mérgezéses tünetek pedig sok érdekes egybeesést mutatnak a felemelkedés kellemetlen, de örömteli jövővel kecsegtető mellékhatásaival.
    Tehát az emberiségre nézve végzetes következményekkel járó mérgezés -ami ugye lehetetlen, hiszen az összeesküvés-elmélet lenne!-, vagy homályos hátterű kozmikus erők és folyamatok gerjesztette, minden problémánkat megoldó, kis fizikai kellemetlenséggel járó felemelkedés és dimenzióugrás? Az utóbbi nyilván vonzóbb, ezért hajlamosak vagyunk felszínesen (sem) megvizsgálni a részleteket és az esetenként ordító ellentmondásokat.
    A jelen valóságának viszont nincsenek alternatívái, tudomásul kellene venni a tényeket, ha még oly borzasztóak is. A szebb jövőről lehet gondolkodni és álmodozni, de az alapjait lerakni a rideg mában kell. És nekünk, mert a jövő kozmikus erői sem tudnak minket energiával feltöltve ragyogtatni, ha a jelenről a jövőbe vetett abszolút bizalmunk okán hagyjuk magunkat lebutítva kivegyszereztetni...

    VálaszTörlés
  17. A NASA-tól kiszivárgott infókat senki sem tudja leellenőrizni.
    Az ilyen állítások olyanok mint amikor Bill Gates osztogatja vagyonát és az AOL centeket fizet a rákos kisgyermeknek minden továbbított körüzenetért.
    Amit viszont sejteni lehet (még akkor is, ha az sem biztos), hogy ezek kissé eltúlzott és valótlan állítások.
    Angol nyelven ez a sztorit egyetlen egy helyen találtam meg, és pedig itt: http://scienceray.com/astronomy/2012-year-selection-spiritual/. Jövőre ez az oldal is idejemúlttá válik, azt hiszem.

    Nem akarok kitérni az összes állítás szétcincálására, de itt egy egyszerű példa:
    - A Hold légköre annyira ritka, hogy nem is tartják számon, A földnek csupán száz triliomod (?) része az itteni légnyomásnak. Gyengébbek kedvéért az tíz és még húsz nulla. Ráadásúl a Na vegyület az egész légkör csekély egy ezrelékét teszi ki. Egy egyhe napszél elsodorhatja, a gamma sugárzás lebontja, a talaj elnyeli, a meteoritok pedig kicsapják az űrbea könnyú gázokat. Aztán pedig ott a gáz terjedésének fizikai tétele, amit a suliban is tanulnunk kellett volna. A gáz egyenletesen tágúl, földi szinten is a barométer minimális diferenciákat tud csak kimutatni. Az említett légkör nem állhat ott mint egy darab szilárd test, precizen tartva a 6000 km2 területet. És aztán milyen légnyomáson, milyen magasságig?
    A többi állítást, már nem akarom megbolygatni, olvassatok utána, aztán pedig mindenki azt nyelje be amit csak szeret.
    A kérdés inkább az, hogy Karácsonytól mivel etetjük majd az ezós népet? Hogyan magyarázzák majd a bizonyítványukat azok, akik ezer féle forgatókönyvvel riogatnak minket. Teljesen hiteltelen az egész.
    Nem vagyok a mainstream tábor képviselője, de megpróbálok utána járni egy kicsit, ha ilyesmit hallok. Várom én is a változást, de ez nekem kicsit kamú.
    üdv
    Orlo

    VálaszTörlés
  18. 37 nap múlva úgyis kiderül minden!:)

    VálaszTörlés
  19. Persze mert a tudomány mindent meg tud magyarázni..

    minthogy nemrég Nobel díjat kapott pár ember mert megállapította hogy az úgynevezett univerzumnak az a része amit ismerünk(gyanúsan nagy részét ismerjük holott még a Marsra vagy a holdra is alig jutottunk el..ha eljutott oda bármi is)
    szóval az a része amit ismerünk csak kb a 4%-a a teljes galaxisnak..honnan tudják hogy a galaxis mérete limitált, vagy hogy tényleg csak a 4%-a vagyunk,

    vagy hogy megnő majd magába roskad?
    Meg hogy utána újra alakul a galaxis miután minden megsemmisült köztük az idő is?
    Ha az idő megsemmisül honnan tudja maga a folyamat(aminek egyébként kérdéses, hogy mi az első mozgatója, és annak mi az első mozgatója, és annak mi, és annak..), szóval hogy épp hol tart maga a folyamat? Hiszen ha van egy folyamat kell hogy legyen idő ami ütemezi..persze sokak szerint idő nem létezik vagy csak a dolgok öregedését mérjük vele de ezt is a tudomány állítja..

    Ja és minden magazinban vagy könyvben mást írnak az univerzum korára, most akkor hány millió vagy milliárd éves is? Aha..aha..

    Meg hogy, forró gőzökből és gázokból jön létre egy bolygó..na de uraim, láttuk már akár egy bolygónak is a születését? Nem..akkor meg? Honnan a buta ötlet?
    Adok én a tudománynak gázokat, 2 doboz chilisbab pörkölt után! De hogy abból kisbolygó születne..lol

    Több ezer év alatt nem láttuk hogy egyik állatból másik fejlődött volna, ja persze mert az evolúcióhoz hasonló alkalmazkodó fejlődések miszerint ilyen állatból olyan állat vált csak akkor létezett amikor még bizonyítékot se lehetett rá keresni..kamu :)

    Nemrég találtak egy ősember fogat, beadták elemzésre és azon kívül hogy ez csak egy ősemberé lehet a szénizotópos kormeghatározás azt is megállapította, hogy milyen családja meg életmódja volt..pár nappal később kiderült, hogy csak egy nemrég elhunyt vaddisznó foga volt..már önmagában ez is lebuktatta, hogy soha nem is volt több milliárd éves csontváz.

    De beadtak két leletet is amik amellett, hogy frissek voltak több milliárd évet datáltak kornak meg hogy ős leletek..de nem ez volt az érdekes, A és B mintákat hazavitték, a címkéket felcserélték rajta, vissza vitték és a koruk felcserélődött a második kor meghatározás után.. xD az igen! az konkrét!

    Túl hosszan lehetne taglalni hogy a tudomány, az evolucionisták és társai hány ponton buknak meg ha már szűk látókörű konzervatív élőlények, de felesleges lenne mert ahogy a felemelkedést ezt is hittérítésnek vélnék így a saját hülyeségükbe fognak belefulladni!

    VálaszTörlés