Emberevő démont fotózott a mólón

Egyes történetek szerint emberekből táplálkozó démon, más legendák szerint szellem az, ami már régóta halászokat kísért a Somerset partvonal mentén.

Matthew Hales nem tudta, miként került egy férfi az általa készített fényképre, ugyanis sem a fénykép készítése előtt, s az az utáni pillanatokban nem látott senkit. A fotósnak tanuló srác terepgyakorlaton volt kint a Clevedon-i (Somerset) mólon és a különböző beállításokat tesztelte a kora reggeli fényekkel. Több képet is készített, s mindig visszaellenőrizte azokat, míg az egyiken egy férfit látott, felnézve már nem látta ott az embert, mint ahogy a felvétel készítésének pillanatában sem – állítja a Matthew Hales, aki egy elfele sétáló ember látványát kereste sokáig, de olyan korán még minden kihalt volt. 
Miután nem hagyta nyugodni a furcsaság átment a mólóhoz, de az le volt zárva, mint mindig abban az időben, ugyanis azt csak 10 órakor nyitják meg a nagyközönségnek, addig csupán a halászok használhatják, nincs is másnak kulcsa kinyitni, csak a két horgászegyesületnek. A fiú tőllük tudta meg, hogy senki nem járt ott a különös fotó készítésének idejében, ugyanis mindenki a vízen volt még akkor.


Nem is foglalkozott a fotóval később, csak akkor vette megint elő, amikor a helyi lapokban olvasta, hogy egy furcsa alak, ami egyes legendák szerint nem is szellem, hanem egy démon, egy ghoul – ami emberek húsából és véréből táplálkozik – tűnt fel Somerset partjainál, amit egyébként “szellempartként” is hívnak a számos paranormális tevékenység miatt. Erről a démonról már a viktoriánus korból is maradtak fent különböző beszámolók, az ő alakját vélték látni halászok nemrégiben.
Matthew Hales ekkor merte elővenni újra a novemberben készített furcsa fotót és beszámolt a Daily Mail hírportálnak annak történetéről. A fotón első pillantásra egy, a kora reggeli látványt élvező turista képe bontakozik ki, akinek külseje modernnek tűnik, de egy démon esetében ugye ezt soha nem lehet tudni…

forrás: erdon.ro

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése