Szellemet fotóztak a kórház folyosóján

Az éjszakai ügyeletes nem sokkal azután lőtte a nagy port kavart képet, hogy megérkezett a kórházba.

Mintha az, hogy a közelmúltban szembenézett egy szellemmel a munkahelyi folyosón, nem lenne elég, a 21 éves Andrew Milburnnek most a netes népszerűség átkával is meg kell küzdenie. A brit férfi ugyanis, ahogy azt várni lehetett világhírű lett ennek a képnek köszönhetően:



Az éjszakai ügyeletes azt mondja, korábban is hallottak már kollégáival emberi léptekre hasonlító hangokat a folyosón, de egész eddig nem tulajdonítottak neki jelentőséget. “Most is csak azért fotóztam, mert a barátnőm megkért, hogy küldjek neki képet a munkából” – magyarázta a férfi az Independentnek, majd hozzátette, egész eddig nem hitt a szellemekben, de most, hogy a saját szemével láthatott egyet, már máshogy gondolja a dolgot.

“Az elmúlt napokban rengeteg hozzászólást kaptam, köztük olyanokat is, akik szerint a kép egyszerű hamisítvány. Nekik innen is üzenném, hogy a kép eredeti: se Photoshopot, se semmi mást nem használtam a készítéséhez.”


Andrew a lapnak elárulta azt is, azzal, hogy az általa készült kép vírusszerűen elterjedt, nem csak neki gyűlt meg a baja az internetes trollokkal és a kétkedőkkel, de a barátnőjének is. Olyannyira, hogy a fiatal nőnek még a Facebookját is törölnie kellett. Hogy miért? Nos állítólag azért, mert a kommentelők egy része felháborodott azon, hogy bizonyítékot kért a barátjától, hogy munkában van.

“De ez nem igaz. Ez a kép egy egyszerű “jóéjt” üzenet akart lenni, amit az emberek egy része úgy ahogy van, félreértett” – magyarázza a fiatal fiú, majd hozzáteszi, a gyűlölködők a kép megjelenése óta szünet nélkül arra buzdítják, hogy hagyja el kontrollmániás barátnőjét. “Azt akarják, hogy egy kép és egy rosszul sikerült szöveg miatt szakítsak Michaelával, a kétéves kislányom anyjával” – panaszolja.

hir24

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése