Az Anunnakik

Az anunnakikat Zacariah Sitchin-nek köszönhetően ismertük meg, ő volt aki lefordította a sumer agyagtáblákat.

Anunnakik: a szó jelentése: "Ég(i) ember", vagy "A világmindenség építőköve/alapköve"
Az an-u-na-ki/an-u-na-ku szavak összetevői:
an = ég, mennybolt
u = mindenség/fenn/magas/felemelkedik/felmegy
na = emberi lény/kő/kiáltó/egyetlen
ki = föld, hely, bázis, alap, alakít, cselekszik, épít, csinál
ku = hal, alap, bázis, épít

 Sitchin-nél a fordítás pontossága a kérdéses, ugyanis mint nemrég kiderült, a CIA-nek dolgozott, így mivel a kormány embere volt, nem szabad készpénznek venni minden szavát.

Sitchin fordítása szerint az "istenek" legelőször 480-430 ezer ével ezelőtt, a második jégkorszak idején fedezték fel bolygónkat, ekkor szálltak le először. Bolygójuk (vagy talán egy bolygó méretű űrállomás) a Nibiru, mely Naprendszerünk 12. bolygója (a Sumerek a Napot és a Holdat is bolygónak tekintették) ekkor ért földközelbe.

A tudósok akkor kezdetek gyanakodni a sumer „mítoszok”, theogóniák (isteni eredettan) és kozmológiák (keletkezés- és teremtéselméletek) valóságtartalmai iránt, amikor látták, hogy a sumer ékírásos táblák említést tesznek az általunk csak az elmúlt évszázadokban felfedezett Uránuszról (1781), Neptunuszról (1846), Plútóról (1930) és még egy égi kísérőről. Ha már az első három stimmelt, akkor az utolsónak is hitelt adhatunk – gondolhatták.

A Nibirura a sumer Enuma elis kezdetű eposzban találunk részletes utalásokat. A legérdekesebb, hogy kialakult rajta az élet és hogy nagyjából 3660 évente visszatér a naprendszerünkbe. 

Az Anunnakik nagy lehetőségeket láttak a Földben. Ekkor csupán egyetlen mérsékelt éghajlatú terület felelt igazán meg az életnek, a Nílus, Indus, Tigris és Eufrátesz területe. Ebből is a legfontosabb a Tigris és Eufrátesz területe, mert itt a kőolaj, mint energiaforrás magától a felszínre tört. A második a rangsorban a Nílus völgye, hatalmas termőterületei miatt.

Városokat építettek és bányákat létesítettek a nyersanyagok kitermelése céljából. Ám a rossz körülmények miatt csökkent a munkamorál és a munkások lázadozni kezdtek. Emiatt új munkások után kellett nézni, akik bírják a kemény munkát, és mindenben engedelmeskednek, tehát nem lázadnak fel. 
Az akkori ember jóval primitívebb volt a tőlünk, mondhatjuk hogy genetikailag is különbözött kicsit.
(megj. az Atlantiszi civilizáció(!) NINCS leszármazási és kultúrális kapcsolatban az emberekkel, de az atlantiszi katasztrófa túlélői tovább örökíthették a génjeiket a mai emberekbe.)
Ezért az Anunnakik genetikai módosításokat végeztek rajtuk, azzal hogy hozzáadták az emberi DNS-hez a sajátjukat. megnövelve az intelligenciájukat, és a jobb teherbírás érdekében az izomzatukat. A génterápia generációkon keresztül fejtette csak ki a hatását, a kísérletek évszázadokig tarthattak, innen a sok eltérő emberelőd maradvány. Amelyik faj hibás volt azt kiirtották, majd kezdték elölről a kísérletet. Míg nem sikerült létrehozni a számukra ideális fajt. Nem tudni hogy csak egy mellékterméke volt-e a génterápiának, de a módosított ember az özönvíz előtt több 100 vagy akár ezer éves kort is megélt, akár az Anunnakik.

Az Anunnakik genetikai kísérleteinek nem csak az ember egyik ősibb típusa lett az eredménye, hanem számos olyan lény is született akarva vagy akaratlanul, akikről ma már csak a mitológiai emlékszik meg. Nem kizárt, hogy bolygónk közelmúltjában mesebeli szörnyek és különleges lények is éltek az emberiséggel párhuzamosan, avagy emberfeletti képességekkel rendelkező, minket megelőző civilizációk fejlődtek ki. (v. ö. emberfejű bika és oroszlán, vagy a szfinx motívumát az egyes kultúrákban)

A mai értelemben vett ember életkorát az özönvíz után 100-200 évben maximalizálták, az intelligenciáját és egyéb szellemi és mentális képességeit lekorlátozták.

Máig is tartó örténetük kb 10-11 ezer évvel ezelőtt, az özönvíz után indult útjára, a Sumer civilizációval kezdődően, ezután létrejött a Nílus völgyi (Egyiptomi) majd az Indus völgyi civilizáció. Az Anunnakik még támogatták az embereket, az emberek pedig istenként tisztelték őket. Technológiát, és tudást adtak az embereknek. Ám egy egyre kevesebbet jártak le az emberek közé, majd csak közvetve ún "prófétákon" keresztül kommunikáltak, majd eltűntek. Valószínűleg maradt a földön is néhány tagjuk, ők talán a mai napig is a háttérből irányítanak.

Számomra kétségtelen, hogy az Anunnakik hozták létre génterápiával az emberi fajt, ám amit Sitchin állít az hogy rabszolgákat akartak készíteni, már kérdéses. Véleményem szerint csak fizikai testeket hoztak létre, a jövőben erre a bolygóra inkarnálódó lelkeknek. Mi másért adtak volna városokat, tudást és technológiát egy olyan rabszolgafajnak amit csak bányászat céljából hoztak létre? Szóval szerintem jobb volt a szándékuk annál amit a CIA által megbízott Sitchin terjeszt róluk. DE akkor miért tartják rabszolgaságban az "itt maradtak" az emberiséget?

Bal oldalt hüllő Anunnaki ábrázolása.
Jobból Inanna (Ishtar "istennő") - humanoid anunnaki ábrázolás.

Azt nem tudni hogy ezek az Anunnakik most hüllők vagy humanoid lének voltak-e, mert 2 féle ábrázolás is van róluk az egyik a klasszikus értelemben vett reptiloid, a másik egyfajta megnyúlt testű hosszúkás koponyájú, 3-4 méter magas emberi forma..

Jelenleg a hüllőkre van a legtöbb bizonyíték, mint pl a hibridek, a beszámolók, és az illuminati csúcsán lévő Pindar, "a hüllők királya". Ha viszont így van, akkor kik voltak a magas, megnyúlt testű humanoidok?

Véleményem szerint 2 féle eshetőség jöhet szóba az Anunnakikról:
  1. Az Anunnakik valójában a magas humanoidok voltak, de nem maradt itt egy sem közülük, vagy a földi hatások miatt hamar elpusztultak. Majd jöttek a rossz szándékú hüllők, és Anunnakiknak adták ki magukat. Mái napig is a háttérből irányítanak és tartják rabszolgaságban az emberiséget
    .
  2. A Hüllők valóban itt maradt Anunnakik, és a magas humanoidok voltak azok akik a Mahabharata-i időkben és a kereszténységben istenekként jelentek meg.  Mikor az istenek háborúztak, ott valójában az Anunnaki hüllők és a magas humanoidok egymással vívott háborúját írták le.
A biblia szerint (nem bírom a kereszténységet, de vannak dolgok amiket érdemes megfontolni) az "istenek" a saját képükre teremtettek minket, így viszont az első változat a valószínűbb. 
Nos, tudtommal én nem nézek ki hüllőnek és valószínűleg ti sem.
Rátok bízom melyik változatot foagjátok el.

Brazil kutatók nemrégiben bizonyítékokat találtak egy Földnél megközelítőleg négyszer nagyobb bolygó létezésére, ami a naprendszer peremén kering.

http://global-mystery.blogspot.hu/2012/05/megis-letezik-rejtelyes-x-bolygo.html

Nem meglepő módon a titkosszolgálatok minden tőlük telhetőt elkövetnek annak érdekében, hogy az összes bizonyítékot és információt elhallgassák,, eltüntessék, nevetségessé tegyék. Az sem véletlen, hogy az évtizedek alatt több mint 250 neves tudós tűnt el gyanús körülmények között. Legtöbben olyan szakterületeken amik az idegenekkel, elhallgatott történelemmel, fizikával, csillagászattal foglalkoznak.
Jelenleg én sem sok esélyt látok arra, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák az eddig elhallgatott információkat az Anunnakikról és a Nibiruról.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése