Amikor a tudat testet ölt - A tibeti szerzetesek különleges képessége

Azt a gondolatot, hogy a szellem magasabb rendű, mint az anyag, és el vannak választva egymástól, több kultúrkörben is megtaláljuk.
A tibeti szerzetesek például hisznek egy olyan szellemi erő létezésében, mely elgondolt formákat mindenki számára láthatóvá tesz: ezek a tulpák.

Még a XX. század végén is tiltott terület volt külföldieknek Tibet, a “hó országa”, ahogy lakói nevezik, s különösen Lhásza, a főváros. Kevés utazónak sikerül bejutnia, ott tartózkodnia, s részesülnie a tibeti szerzetesek, a lámák tanításában. Alexandra David-Neel e kiváltságosok közé tartozik, s különleges jelenségeknek lehetett tanúja.

Az egész világ szellemi építmény?

Miután hosszasan elidőzött a Himalája előhegyei között, a negyvennégy éves francia nő 1912 júniusában megy föl a “Magasföldre”, a tulajdonképpeni Tibetbe. Erről az utazásról, s a későbbiekről beszámol könyveiben, melyek közül az első 1927-ben jelent meg Egy párizsi nő utazása Lhászába címmel.

A könyvben többször is szó esik egy rendkívüli jelenségről, melyet a tibetiek tulpának neveznek. A tulpa a tibetiek számára egy fejben kigondolt forma anyagi kivetítése. Tehát egy fantom, ha úgy tetszik, melyet hosszas elmélyedés során teremt meg a szerzetes vagy más beavatott, s bármilyen tetszőleges formát ölthet: lehet állat, táj, tárgy vagy ember.

És nemcsak egy látomás, hanem fizikai adottságokkal rendelkező jelenség, mely képes illatot kibocsátani, hangot adni stb. Ahogy Alexandra David-Ne
el írja Misztikusok és mágusok Tibetben című könyvében (1929): “A fantom-rózsabokor illata messze száll; a fantom-ház be tud fogadni hús-vér utasokat stb”.

A tibeti lámák így magyarázzák a tulpa létrehozását. Világfelfogásuk szerint a minket körülvevő mindenség egyszerűen tudati képzet; semmi se létezhet jelenség formájában, ha azt az emberi agy nem gondolta ki. A vallási beavatás célja tehát az emberi szellem teremtőképességének növelése, alkalmassá tétele, hogy a lehetséges síkjáról – a fizikai vagy numenális ürességből – átlépjen az érzékelhetőség, a jelenség síkjára, a lehető legtöbb lehetséges realizálás révén.

A lámák tanítása

Így tehát a tibetiek vallási tanításainak központjában áll a szellemi munka erejének növelése. A fiatal tibeti szerzetes képzésében oly fontos gyakorlatok a légzés szabályozásán alapszanak (ennek révén juthat el a lélek a teljes nyugalomhoz), továbbá az elmélyedés hatásos gyakorlásán.

Ehhez ad segítséget a kilkor, egy vászonra rajzolt, papírra írt vagy kőbe karcolt ábra. Némelyik kilkor, melyet részletesebben kidolgoztak, kicsiben egész világokat ábrázol. Központjukban egy személy áll, rendszerint a pártfogó istenség, akit vidam-nak hívnak.

Fejlődésének mértékében a fiatal szerzetes eljut odáig, hogy életre keltse kilkorját, vagyis elérje, hogy a felvázolt jelenetek, melyekre a meditáció irányult, valósággá váljanak. Képzésének végére a növendék már megérti, hogy minden jelenség e világon csak képzelet szülte káprázat. Ekkor már ő is teljes ura lehet félelmeinek és érzékeléseinek.

Az ily magas fokra jutó lámát képesnek tartják, hogy ne érezzen hideget, s túlélje, ha egy teljes éjszakát meztelenül a hóban töltött. A hideg vagy a hőség érzése csak úgy szerepel, mint ami valójában is, a szellem illúziója – melyet egy másik illúzióval győz le, mikor lélekben odahat, hogy teste belső hőmérséklete növekedjék.

Ettől fogva a léleknek már nincs mit tartania az anyagtól, tökéletesen uralja s rendelkezik vele. A tulpák kivetülése ebbe a gondolatmenetbe illeszkedik.

/Forrás: Les grandes énigmes/