Pages - Menu

Oldalak

UFO Budapest felett!

Érdekes jelenségnek lehetett szemtanúja az, aki ma hajnalban (2012.okt.27) fürkészte Budapest egét. Az azonosítatlan repülő objektum kékes sárgás színekben világított perceken keresztül, miután végül nyomtalanul eltűnt – állítják a szemtanúk.


A szakértők egyelőre óvatosan nyilatkoznak az eseményről, azonban az nyilvánvalóan látszik, hogy nem valamiféle természeti jelenséget láthatunk a videón.

A szokatlanul látványos felvételről készítője a következőket mondta portálunknak:

"2012. október 27-én, hajnali 03:30 körül történt az esemény, az Orczy kerttől nem messze. Épp lenn sétáltattam a kutyámat, amikor megpillantottam az égen ezt a dolgot. Gyorsan felszaladtam a kutyussal, felkaptam a kamerámat, és odaszaladtam az ablakhoz, hátha onnan még mindig látni.

Szerencsére még ott volt, ezért sikerült lefilmezni. Az "égi jármű" nem adott különösebb hangot, csak halk "sívitást", amit a videón nem igazán hallani, mert eléggé beleolvadt a háttérzajba. Amikor én megláttam, akkor már egy helyben állt, ezért nem tudom merről jött, de később Kőbánya irányába haladt tovább, majd egy pillanat alatt eltűnt a látómezőből. Nem tudok róla, hogy a jelenséget rajtam kívül más is látta volna."


/Kis Kapu/ufohirek/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése