Pólusváltás a Holdon

Hál' Istennek most már nekünk semmi mást nem kell tennünk, csak azt, hogy felnézzünk az égre! Mert a Hold pólusváltása, pontosabban pólusingadozása jól látható szabad szemmel is!

Mai nap, szeptember 20-án telihold volt (most is aktuális: okt. 18. telihold -szerk.), és aki felnézett előző este vagy pirkadatkor az égre, jól láthatta (ott, ahol viszonylag tiszta volt az ég ), hogy a Hold legjellegzetesebb alakzatai teljesen más szögben állnak, mint amit róluk a hivatalos Holdfelvételeken nekünk mutogatnak.

Sajnos azonban egy aktuális teliholdas felvétellel még nem tudunk szolgálni, mivel ahhoz egy jó minőségű kamera kellene, lehetőleg csillagászati távcsőhöz kapcsolva, de Önök most már e nélkül megtapasztalhatják szabad szemmel azt, ami a mai napfelkelte idején jól látszott egész Magyarország felett: a jellegzetes 135 fokos Hold-tengelyeldőlést, melyet már legalább 3 éve megfigyelnek világszerte:


A fenti videóban azonban számunkra most az a leglényegesebb, amit kb. 1:15-1:35 között mutatnak : a jól látható 135 fokos tengelyváltást! Melyet szabad szemmel is meg lehet figyelni, mivel a Hold legjellegzetesebb alakzata, "a nyúl két füle" ( a Nyugalom tengeréből "kinövő" Termékenység tengere és Nektárok tengere ), mely eredetileg kb. 2 óra szöge alatt látszik, a pólusváltás után már kb. 7 óránál áll!

A mai napi aktuális magyarországi megfigyelésünk pedig arra a múlt hónapban (augusztus -szerk.) felvett telihold-állásra hasonlít leginkább, melyet az alábbi videóban kb. 4:00-4:47 között mutatnak:



Zplus, the lone wanderer és R.M.Beatrix jóvoltából íme két kép:

2013.05.24. 21:11 Tycho kráter: 5 óránál irány: délkelet 135 fok magasság: 12 fok


2013.08.23. 4:14 Tycho kráter: 8 óránál irány: délnyugat 220 fok magasság: 38 fok



Ugyanakkor megkockáztatjuk még azt a kijelentést, hogy a Hold tengelyingadozásaiban most főleg a Föld a felelős és nem a Nibiru, ahogy ezt korábban ( teljes joggal ) gondolták, mivel ha a Föld 2006. decemberében még jobban oldalára dőlt,
akkor ennek a "breaking news-os" eseménynek a Holdra is alapvető kihatásai vannak, melyet eddig elfelejtettek végiggondolni! És mivel már minden normális ember tudja, sőt közhely, hogy a Hold egy mesterséges égitest, melyet kb. 12.000 éve ( Atlantisz elsüllyedése után ) hangoltak be pontosan az akkor kialakult 23,5 fokos tengelyferdültségű Földre ( a fok mértéke mindig az adott emberiség tudatállapotát mutatja ), ezért az ilyen durva változás, mely a Földdel megtörtént ( annyira durva, hogy nem csak a hivatalos tudomány, de az alternatív kutatók sem merik elhinni, annyira kapaszkodik mindenki tíz körmével egy régi, elavult tudatállapotba! ), a Hold tengelyszögét is lényeges módon befolyásolja.

Ezért amikor a Hold tengelyváltozás-ingadozásait látjuk, akkor valójában a Föld forgástengelyének alapvető dőlésszög-változásáról kapunk jól látható bizonyítékot!

/Forrás: spiritufo.ditro.huzplusthelonewanderer.blogspot.hu/

2 megjegyzés :

  1. nincs semmiféle pólusváltás a holdon, eleve zavaros hogy mi köze lenne a forgástengelyének megváltozásához.a másik hogy a hold tengelye csak látszólagosan" borul" meg mivel mi egy görbe felületen állunk ahol a hold átvonul felettünk.nézzétek meg a képeket az egyik holdkeltekor készült a másik holdnyugtakor. nincs ebben semmi rendkívüli.
    tiztelettel: egy amatőr csillagász.

    VálaszTörlés
  2. 1. az sincs rendben, hogy a képeket felhasználják máshol (mert irásbeli engedélyhez kötött dologról van szó, amit én kértem, más meg nem)
    2. idézek: "A Tycho kráter (látszólagos) mozdulását még a program is kirajzolja..
    Ezek hülyébbek álltóhelyben, mint én nekifutásból."
    3. ajánlom még párszor átolvasni- a Hold mozgása kiszámitható és természetes: http://zplusthelonewanderer.blogspot.com/2013/10/v-behaviorurldefaultvmlo.html

    VálaszTörlés